Scholtz Gusztáv: Búcsú

918. szept. 1.

Oltalmazzátok meg magatokat, ne veszessük el a' mit munkálódtunk, hanem hogy teljes jutalmat vegyünk.

II. Ján. 8.

Az apostolnak ezen szavával búcsúzott el félszázaddal ez előtt érdemes agg lelkészed, tőled K. egyházközség. Kevesen vannak, kik e búcsúbeszédet hallották. Nekem, az akkori fiatal utódnak e szavak kitörölhetetlenül vésődtek szívembe, és most, midőn Isten rendelete szerint magam is elértem életem azon szakát, melynél az élet Ura alkut nem tűrő mindenhatóságával szolgájához ekként szól: "eddig, és ne tovább!" Keresve sem találnék alkalmasabb igét, mellyel munkámat Köztetek befejezzem ennél: "el ne veszítsétek a jövőben, amit munkálkodtunk és elértünk a múltban".

Engedjétek meg, hogy a búcsúzás órájában kifejezésre jutni szokott érzelmi vonatkozások mellőzésével egyházunk ezen múltjának történetét vázoljam előttetek rövid vonásokban, hogy az egyház jelen nemzedéke, Ti, kedves híveim megértsétek, hogy e múltnak emléke mennyire

kötelez mindnyájunkat arra, hogy bennsőséges lankadatlan hithűséggel és buzgósággal oltalmazzuk magunkat, hogy el ne veszítsük, mit az apák és elődök munkálódtak, hogy teljes jutalmunk legyen és teljes mértékben Általatok Isten oltalma alatt megvalósítást nyerjen egyházunk ősi jelszava: "ne maradjon elrejtőzve a hegyen épült város".

Midőn egyházunk múltjáról szólok, nem tartok tőle, hogy szavaim mosolyt idéznek elő az ajkakon, mert tudom, hogy hazánk történelmét ismerő művelt közönségük tisztába' van azzal, hogy ezen egyház múltja a hazai protestantizmus múltja egyúttal, ezt neki restelkedve említni, vagy épen szégyenleni a hazának gyermeke nem fogja, bármely egyháznak tagja legyen is különben. Tudjuk, hogy most, hogy evang. egyházunk, ha nehéz válságok között vallásának szabadságáért küzdött, ezzel együtt a nemzet, a drága hon szabadságának zászlaja alatt állott mindenha, és innen van, hogy e nemzet fiainak legjobbjai - ha más vallásúak is voltak - szóval, tettel

vagy legalábbis rokonszenvvel kísérték ezen egyház küzdelmeinek phasisait.

Büszkén utalok arra, hogy a magyar protestantizmus bölcsője Budán ringott, itt hódított, innen terjedett. Itt állott a tudománynak, az igaz szabadelvűségnek erős védbástyája, a Mátyás király alkotta híres főiskola, s midőn hazánk a lutheranusokat megégetni rendelő ismeretes törvény vasbilincsei alatt állott, innen lövellték az igazi lelki szabadság és világosság sugarait vigasztalólag, biztatólag a lelki sötétség kétségbe ejtő éjjelébe e védbástya őrei, tudós tanárai: Grynaeus, Lang, Winsheim. Itt alkotta meg Kordatus városi plebános az első prot. gyülekezetet, itt egyengette a Királynő udvari papja Henkel egy jobb jövőnek útjait, itt lakott végre az az áldott nő, II. Lajos Király hitvese Mária, szíve szerint az evangelium híve, gyöngéd női kézzel gyógyítá a sebeket, melyeket a hívek egyházi életén ütött a könyörtelen végzet.

Igaz, hogy az ezután következett 200 éves álom - mint mondák - halál sűrű szemfedéllel

borította a budai evang. hitéletet. Mint a hamu alatt lappangó szikra ki-ki villant ugyan olykor, elfojtva, eltapostatva nyomban, míg II. József, majd II. Lipót uralma alatt létjogot nyert előbb Pesten, utóbb Budán. A múlt század 40-es éveiben önállóan megalakult budai egyháznak vallásos ihlettsége, a testvéri együvé tartozás érzete és főleg áldott emlékű Mária Dorottya főherczeg asszony dicső példája és áldozatai által megerősítve, kezdetben alig 200 lelket számlálva, csakhamar 2000, majd 4000 és jelenleg 6000 lelket számlálva "hegyen épült várossá" lett, mely el nem rejtőzhető többé.

És ha visszatekintek egyházunk legközelebbi múltjára, elvonul lelki szemem előtt egész díszes sora a Ti apáitok és elődeiteknek, kik félszázaddal ez előtt engem lelkésznek megválasztottak, s szolgálatomat tanácsukkal, segítségükkel, szeretettel megkönnyítették, azok a felügyelők, gondnokok, presbyterek, s a mi mostani híveink egész szép és díszes sora, kik tudásukkal, anyagi segítséggel mindig készen állottatok és állanak

egyházunk felvirágoztatására. Boldognak vallom magamat, hogy ezen körben, a Ti kedves körötökben engedte meg az élet Ura, hogy teljesíthettem szolgálatomat.

És a szolgálat története szól ezen mi közös munkálkodásunkról, midőn csendben, szegényesen, egyedül a Jézus Krisztus nevében, annak szellemében, annak zászlaja alá csoportosulva, sok lemondással, nagy takarékossággal és okos beosztással, nyomasztó adósságainkat letörlesztve, a régi düledező templom, iskola és paplak helyébe új, czélszerűbb épületeket emeltünk. Hála és dicsőség a mi kegyes és hűséges jótevőinknek, annak a Brener József, Kondikbey ??? János, Ihász György, Keller Terézia, Hornyánszky Kálmán, Wehrmann Béla és annak a száz meg száz másnak, kik kisebb nagyobb áldozatokban mutatták és mutatják be Istenhez
való hűségüket és vallásuk iránti szeretetüket.

Istennek hála, van Isten országáért és minden jóért lelkesedni képes, egészséges egyházi életünk ??? , rajtunk áll K.t, hogy ez a jövőben is gyümölcsözzék, és mindenek előtt rajtunk áll,

nőtestvéreim, kik ősi idők óta legbuzgóbb hívei vagytok vallásotoknak, egyházatoknak, legkitartóbb munkásai minden jótékonysági intézményeinknek, kik oly lelkesen gyülekeztek imádságtokba ama Máriával Jézus lábainál, és ama Márta szellemében otthon, családi körötökben, és szolgáltok az Úrnak, kiknek az Úr maga nyitotta meg szíveiteket, mint egykor Lídiának, kik hittel tettre készen állotok, mint Tábita Joppe városában, kik családi bánatotokban is ide jöttök, hogy Jézus szavát meghallják: "ne sírj, én veled vagyok", s kik mindent, mindent el tudnak az Úrnak mondani, és megnyugosztalva veszik az ő vigasztalását: "menj el békességgel, a te hited megtartott tégedet".

És bizalommal fordulok hozzátok, t. tanító és vallástanító testvéreim, kiknek sorában mint iskolai tanító, majd mint vallástanító magam is állottam, kiknek fáradtságos, de végtelenül fontos

és áldásos működését senki nálam jobban értékelni és megbecsülni nem fogja, kikkel mindig a legteljesebb egyetértésben és zavartalan békességben élhettem és működhettem, kik mindig teljes bizalmukkal megajándékoztak és támogattak. Ti vagytok azok, kiknek az egyház a jövőben való boldogulása kezökbe tétetett le, a gyermekvilág, a serdülő ifjúságunk nemcsak a világi ismeretekben való tanítása, hanem a vallás és egyház iránti szeretet felkeltése és ápolásának feladata is. Az iskolának fejlesztése, valamint a vallás és egyház iránti szeretet és hűségnek a serdülő ifjúság romlatlan, fogékony szívébe való ültetése és meggyökereztetése volt kegyes apáink és elődeink egyik legfontosabb feladata a Luther Márton napjai óta. Nagy a felelősség t. tanító testvérek ??? , mert e feladat megoldása Istenen kívül a ti kezetekbe tétetett le. Istennek kegyelme és áldása erősítsen meg e fontos munkában.

Isten beszédét szólotta, mint a hogy én sem felejtlek el, Te Szent hajlék, Te szívemhez nőtt kedves egyház község. Gyakran jönnek majd az én gondolataim és az én imádságaim Te hozzád e helyre, hol sok és boldog esztendőket éltem, sok drága lélek őrizője, híve és barátja lehettem örömben bánatban részese sokaknak. S ha majd végső álomra hajtom le fáradt fejemet, utolsó gondolataimban is Hozzád jövök, kedves egyházam, hogy még egyszer üdvözöljelek, az Isten veled! Isten Veled!

Amen