I.
Meg fogsz bocsátani, hogy ily hátul kezdem
Eme nagyszabású legújabbik versem.
De elhatároztam, hogy a szabadságot
versben éneklem meg, és amint láthatod,
Te neked ajánlom. Fogadd szeretettel,
és azt a sok hibát, mely benne lesz, nézd el.
Még télen hallottuk, hogy majd a tavaszra
elmehetünk kissé komolyabb szabadságra.
És ez sikerült is, amint te is tudod.
Sajnos hogy már elmúlt, s rája csak gondolok.
Azt a kilenc hetet, ami Kassán telt el,
meg sem fogom írni, hisz az nem érdekel.
Sőt még jó magunk is borzadva gondolunk
arra az időre, amíg Kassán voltunk.
Fő az a 3 hét, mit itthon töltöttem,
s amely olyan gyorsan repült el fölöttem.
Ha még emlékszel, múlt hó 6-án
vártunk a vonatnál Mariskával Csabán.
A megalakulás itt elég hamar ment,
meg hisz' ily gondoktól a fejetek már ment.
II.
Hogy hol aludjatok, hova pakkoljatok,
ezt már régen Hedivel elhatároztátok.
Most pedig sorrendben fogom elmesélni,
hogy mik a szabadság oly eseményei,
melyekről érdemes bővebben is írni.
Ezeket fogom hát mostan ismertetni.
7-én szintén úgy mint tegnap,
Gödről meséltetek, s ezzel telt el a nap.
Vacsora után meg mind felcihelődtünk,
s Doca nénihez a szarvasbőrrel mentünk.
Másnap u. az volt arra kivétellel,
hogy a program bővült még Lőrinczyékkel,
ahol szőlőn kívül macskát is fasszoltunk,
melyet hamarosan motorsínhez vágtunk,
mert Miklós ölébe tanújelét adta
hogy eddig nem tett szert tűrhető modorra.
9-én a farakás alakult,
mely szórakozás későbben bedugult.
A következő nap, hogy meg volt a menü,
megjelent Eisler és a "Kis Kacskakezű".
S miután a vizet hordani segített,
a babhántáshoz is még jókor érkezett.
Ekkor még vele is előzékeny voltál,
ha később belőle ki is ábrándultál.
Este pedig megvolt a szokásos séta,
amely csak egy nap is el nem maradt volna.
III.
Vasárnap délelőtt, ugyan mit tagadjam,
templomba menéstől szépen lemaradtam,
mert miután meghalt az öreg Csepregi,
és a bölényt boldog vadászmezőn űzi,
a templom is vesztett vonzó hatásából,
így a szórakozást keresem most máshol.
Délután meg megvolt az első sleretair,
amely mulatságból ez volt a premier.
Szerepeltek benne Eisler is Lóránttal,
és Doca néni is a kockás hasával.
Később ez a játék annyira elfajult,
hogy aztán egészen a feledésbe fúlt.
Hétfőn délelőtt meg készültünk előre,
a Vörös Keresztnek vonzó gyűlésére.
Előtte még Elek váratlanul megjött,
s mesélt "hogy tudod a dolog úgy kezdődött..."
Mi azonban szépen azért csak elmentünk,
és az elég "beteg" gyűlésen részt vettünk.
Aznap este én még Békésre készültem,
és a motorhoz tényleg ki is mentem.
Egyszer csak jön Apa lassú járásával,
s "ne menj, megjött Sándor" csatakiáltással!
Erre persze mindjárt gyorsan hazamentünk,
s a viszontlátáson soká' örvendeztünk.
Másnapra is mindjárt programot alkottunk,
s annak értelmében Békésre rándultunk.
IV.
Ott is volt nagy öröm, s még nagyobb evés,
ahol "trotz des Krieges" semmi nincsen kevés.
Délután eljöttek oda még Govrikék,
és ozsonna után kezdődött a játék.
Tolvajlépés, apacs, fogócska, s más egyéb,
melyeknek bizony már nem tudom a nevét.
Valamennyi jó volt, jól mulattunk rajta,
mikor mindannyiunk a nagy kertet bújta.
Ámde a legjobbnak mégis azt találom,
"hogyha van az a szó", hogy 1, 2, 3,
a többi megáll, de én előre lógok,
hogyha a hunyó hív, mint a Benderlogok.
Este aztán megint haza motoroztunk,
és vacsora után megint csak sétáltunk.
Zongorázás is volt persze előzőleg,
melynek hatását még sokáig sínyled meg.
14-én délutánra pedig
Dóri és Koczisky Magda megjelenik,
rakettel kezében, hogy megy tenniszezni,
ebből aztán persze később nem lett semmi.
Hanem itt maradtak, s megint csak játék lett,
s ezúttal játszottunk egy kis Hogy tetsziket.
Az idő gyorsan telt, s már olyan késő volt,
hogy Dórit kísérni elhívtam még Sándort.
Dóri szörnyen drukkolt, mi bíztattuk, de haj
őse már várta, s a lúdzsíros kenyérhaj
el volt már készítve neki vacsorára,
s amellett kevéssé be is lett paprikázva.
V.
De az itthoni törzs azért még estére
kimentünk sétálni az Árpád-ligetbe.
Másnap délelőtt megy Wagnerékkal voltunk,
és a motornál Keresztékre vártunk.
Aznap fényképész jött el még délután,
s próbálta tudását ki a famílián.
Eisler a kis mókus szerepét játszotta,
mert a gép mellett állt, s a törzset bámulta.
S eme feladatát jól be is töltötte,
mert hamar megugrott aztán 1, 2-re.
Később Nagymamáék is elmentek haza,
s szórakozás nem volt más, mint zongora.
De itt Mariska is balmírozta magát,
midőn eljátszotta egy régi valzerját
még régebbi időknek, így ezzel felhagytunk,
s ismét csak, mint máskor, sétálni indultunk.
El is határozták tehát itthon menten,
noha ehhez nekem nem volt semmi kedvem,
hogy a nagyligetbe megyünk ma sétálni,
így nekem is bele kellett hát nyugodni,
mert megelőzőleg, ha még emlékezel,
Sándor végig locsolt az új spriccelővel.
Tehát nem csoda, ha nem voltam hangolva,
jobb hogyha a séta közelebb lett volna.
VI.
Kinn a nagyligetben leültünk a fűre,
s onnan bámultunk fel a csillagos égre.
Én mivel még mindig elég dühös voltam,
a 9 csillagot rögtön megolvastam.
S mivel pedig az a fogadalom,
hogy olvasás után nem szabad már szólnom,
legott elhallgattam, és nem is beszéltem,
ezenközben persze álmossá is lettem.
Akartam eljönni, ámde a többiek
nagyon jól mulattak, s engem nem engedtek.
Sipkámat elvették, hogy ne mehessek el,
mindezek dacára ellógtam Hedivel.
Nemsokára ti is utánunk jöttetek,
s a liget elején utól is értetek.
S mert nekem tilos volt hangosan beszélni,
jelekkel próbáltam magam megértetni.
Hedi a kezdetén bután viselkedett,
de később azután egész jól megértett.
Eme érdeméért kapott 2 K-át,
hogy olyan igen jól viselte magát.
És amikorára elértünk a hídig,
úgy voltunk mi, mintha így ment volna mindig.
Galli Károllyal a hídnál találkoztunk,
s ottan egy darabig vele elkomáztunk.
VII.
Nekem ugyan passzív szerepem volt ebben,
mert hát még mindig nem lehetett beszélnem.
Amint ott állottunk, arra jött egy baka,
Hedi erre rögtön oldalba lett rúgva.
Mert én felismertem, hogy a baka Heller,
de Hedi buta volt, akárcsak egy zeller.
Mikor neki erre egy fillért mutattam,
s megmagyarázni eképen akartam.
Később aztán mégis rájött arra Hedi,
hogy az a fillér mit akar jelenteni.
De a sétából is elég volt már mára,
s az aznapi program ezzel le lett zárva.
A hallgatásom is meg lett jutalmazva,
mert egész háremet láttam az álmomba.
De így a sok közül nem tudom, ki lesz úrnőm.
Jó hogy választani van még egy kis időm.
Egyéb dolgom nem volt másnap délutánra,
minthogy a tagokat a csónakparthiera
mindet összehívjam. Így Eislert, Haanékat,
és hogy lefoglaljam még a csolnakokat.
Otthon a vacsorát mind gyorsan megettük,
és utána mindjárt a Köröshöz mentünk.
VIII.
Megjött hamarosan Dusbabáné s Mici,
később Réthy Pipi és Vidovszky Laci.
Eisler nem jött, mert tán más szórakozást lelt,
a Kacskakezűnek csaphatta a szelet.
Ott kinn egy kettőre meg is alakultunk,
s aztán nem sokára utunkra indultunk.
Egy rossz szandolinba Apa is beleült,
de hamar kiszállott, mert majdnem elmerült.
Anya meg a parton kinn Dusbabánéval,
aztán Haan Ágnessel, és később Apával.
Hasonlított ama remegő kotlóshoz,
mely kis rucáival megyen ki a tóhoz,
s kétségbeesetten a parton szaladgál,
a ruca pedig, mind vígan vízben úszkál.
De amikor látták, hogy hiába félnek,
elhatározták hát, hogy aludni térnek.
Csak Dusbabáné és Haan Ágnes maradt ott,
s a parton kettesben vártak egy abtrétot.
Mi pedig mindnyájan mivel sem törődve,
mulatva, nevetve eveztünk előre.
Te Miklóssal egy csolnakban ültél,
s vártatok már ránk a gyulai zsilipnél,
mert a nagy csolnakban mi meg 6-an ültünk,
s így bizony egy kissé nehézkesen mentünk.
Réthy Pipi is már a sandolinjával
rég a végcélnál volt Vidovszky Lacival.
Végre nagy nehezen mi is megérkeztünk,
s a zsilip kövéhez legott kikötöttünk.
IX.
Felmentünk a partra, s leültünk a kőre,
s megint csak sor került egy kis Hogy teszikre.
Azonban mindnyájan erősen eveztünk,
nem csoda tehát, ha kissé megéheztünk.
Épen ezért rögtön el is határoztuk,
a zsilip melletti gyümölcsöst meglopjuk,
te azonban ellent szegültél a tervnek
- lám a hatása az öreg Csepreginek -
de a közmondásnak is igaza lett
- bár a híd te voltál, és mi a sertések -
az expeditió el lett indítva,
s ha emlékszel, nem volt sikertelen útja.
Gyümölccsel megrakva újólag leültünk,
és a játék közben szilvát eszegettünk.
Egyszer csak zeneszót hallunk a közelből,
s egy pár parasztlegény tűnt fel a sötétből.
Ezek muzsikáltak egy rossz hegedűvel,
s kísérték a hangját rémes énekükkel.
Nagyon megtetszett ez Micinek, Dórinak,
és a holdvilágnál táncolni akartak.
S mivel nem kérdezte senki, hogy ez illik,
elkezdtek táncolni, akárcsak a villik.
Ezúttal azonban Réthy Pipi játszott,
s a legények szintén bámulták a táncot.
De mert a parasztok már menni akartak,
hát hamar vége lett eme mulatságnak.
Tényleg el is mentek valami más tájra,
mi pedig felmentünk a közeli gátra.
X.
Ott mindjárt elkezdtük a verses játékot,
Mariska meg szedte tőlünk a zálogot.
Mikor sok együtt volt, ki kellett váltani,
s mindenkinek kellett valamit csinálni.
Volt telefonálás, hídépítés, postás,
kiházasítás és azonkívül sok más.
Rá búsan gondolok - emlékszel még tán? -
Lázár maradtam a csókok lakomáján.
Ahogy kiváltottuk az összes zálogot,
Miklós proponált egy még vadabb játékot:
és ez volt az ostrom. Ennek értelmében
felállt a társaság egyformán két részben.
Fele megszállotta a körgát tetejét,
fele az alatta elterülő válét.
Aztán adott jelre egymásnak rontottunk,
és ellenfelünket cibáltuk, rángattuk,
mert eme játéknak az volt a lényege,
hogy a két fél egymást hamar foglyul ejtse.
Eme törekvésben nagyokat kacagtunk,
s a haza menésre épen nem gondoltunk.
De a játék közben úgy eltelt az idő,
hogy Mariska kiált: "Jesszus, tizenkettő".
Mariska érezte a pecsenye szagot,
s Apa másnap tényleg kissé bepaprintott,
hogy Dusbabáékat ott magukra hagytuk.
De bizony mi akkor másra nem gondoltunk.
Hát mit volt mit tenni, mind felkerekedtünk,
lementünk a vízhez, s csónakokra ültünk.
XI.
Én azonban ekkor sandolinba ültem,
mert a nagy csolnakban majdnem megfeszültem
a sok evezéstől, hát jól esett lógni,
s azonkívül kissé könnyebben mozogni.
Annyira, hogy már majdnem kikötöttem,
s ti még mindig messze jöttetek mögöttem.
Végre megjöttetek be a csolnakházhoz,
de nem férhettetek hozzá a deszkához.
Engem kértetek, hogy húzzalak a partra,
evégből felálltam egy rossz sandolinra.
És a nagy csónakba szépen áthajoltam,
kívánságtok szerint, hogy a partra húzzam,
de a nagy csónakot amikor megfogtam,
az enyémet vitte ki a víz alólam.
Sőt én még magam is mindig jobban toltam,
s mindinkább vízszintes helyzetbe jutottam.
És mikor már a víz mosta a hasamat,
előre láthattam szomorú sorsomat.
És amitől féltem, be is következett,
hamar összecsapott a víz fejem felett.
De amit akartam, az mégis sikerült,
ha egy önkéntelen fürdésbe is került,
mert ti szerencsésen révbe jutottatok,
s legalább - jobb híján - rajtam mulattatok.
De hát mit tagadjuk, vizes volt ott más is,
Sándoron is lucskos volt az mi formás.
XII.
Hazakísértük még az idegen nőket,
s mi is hazamentünk, hogy betettük őket.
Útközben újólag csillagot olvastam,
sajnos hogy az éjjel lánnyal nem álmodtam.
Így a házasságom ismét el van tolva,
jó hogy ráérek még gondolkozni róla.
Másnap délután meg, mit régen terveztünk,
ámbár nem sokat ért, moziba mentünk.
A kis Eisler itt is hűséges társunk volt,
és ő is segített szidni Gábor Andort.
Miután még végig néztük a Cikláment,
mi haza, ő pedig a kávéházba ment.
Este otthon voltunk, hiszen már pakkolnak,
a más nap indulni készülő Sándornak.
Sajnos hogy ez a hét olyan hamar eltelt.
Nem is vártuk mi akkor a másnap reggelt,
úgy mint két nap múlva, no de ezt még hagyom,
s az eseményeket össze nem zavarom.
Utoljára mentünk sétálni Sándorral,
Miklós sipka nélkül, én meg egy papuccsal.
S letárgyaltuk ezt a rövid szabadságot,
de annak örülve, hogy legalább megvolt.
S ami nem történt meg még a háborúban,
végre együtt voltunk mindünk a családban.
Reggel korán keltünk, már majdnem 1/2 8-kor,
hogy az állomáson legyünk, ha megy Sándor.
Hamarosan aztán fel is öltözködtünk,
s mi négyen Sándorral tényleg ki is mentünk.
XIII.
Jött a vonat mindjárt, csak keveset vártunk,
tehát fájó szívvel végleg elbúcsúztunk.
Onnan egyenesen mentünk a templomba,
ahol Csepreginek egy méltó utóda,
a Mózes könyvéből rém ügyesen lesett,
csak az volt a baj, hogy pár lapot leejtett.
Az egészben mégis az volt a csattanó,
hogy neked sem tetszett a prédikáció.
E véleményednek Mikós örült nagyon,
ki azt hitte, ilyet nem ér meg hajason.
Hedi cimborái voltak később nálunk,
de aznap nem oly nagy kedvvel játszottunk.
Vacsora után meg elmentünk sétálni,
és kis idő múlva mentünk lefeküdni.
Másnap reggel csúnya időre ébredtünk,
s a népünnepélyről szorongva beszéltünk.
Mert attól tartottunk, hogy rossz lesz az idő,
s mit annyira vártunk, elmossa az eső.
És ámbár borultas, felleges volt az ég,
programba vétettek aznap Luxanderék.
Mariska felvett egy bokorugró szoknyát,
amely nem engedte mozogni a lábát.
Így szépen kicsípve tényleg útra keltünk,
azzal a szándékkal, hogy majd tenniszezünk.
Amint a szikesre egészen kiértünk,
egy mély sáros árok húzódott előttünk.
Ti Hedivel rögtön át is ugrottátok,
s erre Mariskát is szörnyen bíztattátok.
XIV.
Ő kissé húzódott, de azután ugrott,
persze fél lábával a gödörbe csúszott.
S a sűrű kotuba térdig belemerült,
hármunknak kihúzni alighogy sikerült.
Sohsem felejtem el a siralmas arcát,
amikor felállt, és végignézte magát.
Sár borította a cipőt és kosztümöt,
s ami a legrosszabb volt, már messziről bűzlött.
Úgyhogy Luxanderék, mikor oda értünk,
egy huszárt kefével küldöttek elébünk.
Hogy mégis Mariska úgy be ne mehessen,
s ott mindent hetekre büdössé ne tegyen.
A tenniszből aztán persze nem lett semmi,
mert közben az eső is elkezdett esni,
amely bennünket is haza kényszerített,
de a járó-kelők kerültek bennünket.
Mariska ugyanis intenzíven szaglott,
s rettentő bűzével mindent elárasztott.
De Hedinek is volt ezért mit hallgatni,
tudom, nem lesz kedve több árkot ugrani.
Végre nagynehezen mégis haza értünk,
és otthon nagy búsan a rossz időt néztük.
Reszketve gondoltunk a népünnepélyre,
hogy ilyen idő lesz, s esni fog reggelre.
Egyszerre csak hallunk egy szokatlan hangot,
hallgatjuk, s kisül, hogy Bioon hasa korgott.
Erre már felderül mindünk arca nagyon,
mert az álmoskönyvben - tudod - írva vagyon,
hogyha kutyák hasa nagyon kirreg-korrog,
jó idő lesz, így hát biztos volt a dolog.
XV.
Ekkép megnyugtatva vígan vacsoráltunk,
s aztán Mariskával sétálni indultunk.
Ti meg tekintettel a népünnepélyre,
fejetek mostátok, hogy másnap reggelre
ezzel sem legyen baj, s elkészülhessetek,
hogy majd a sátorba későn ne érjetek.
És az álmoskönyvben szintén nem csalódtunk,
régen nem volt olyan tiszta meleg napunk,
mint ép 20-án a népünnepélyre,
de kellett ez is, hogy a sikert emelje.
Délelőtt azután volt készülődés nagy,
közben megjött E. mint újdonsült hadnagy.
Vele is tréfáltunk jó egy darabig még,
hogy mostmár ő is úr, s többé nem legénység.
Aztán ebédeltünk, s nem sokkal utána
mentetek kifelé te, Hedi s Mariska.
Sajnos azonban hogy rám más feladat várt,
én kellett kísérjem Debreczeny Ellát.
Mégis szerencsésen ezen is túl estem,
s úgy öt óra felé mégis csak kiértem.
Mindjárt a kapunál nekem ront vagy 20 lány,
s nagy rikácsolással rám mind confettit hány.
Nem volt elég, hogy egy csomót le is nyeltem,
viszonzásul azt mind meg is kellett vennem.
Végre nagy nehezen mégis békén hagytak,
de vagy 20 csomagot a nyakamba sóztak.
Ekkép confettivel jól meg lettem rakva,
s Doca nénit hozta a sors az utamba.
Amit magam kárán az előbb tanultam,
szegény Doca nénin mindet megbosszultam.
XVI.
Mert úgy teleszórtam orrát, száját, szemét,
hogy ő már kínjában egy pár pofont ígért.
Ettől megijedve tőle meglógtam,
de sajnos onnan is rossz helyre jutottam.
Mert a pezsgős sátrat láttam magam előtt,
hol Wagner Feriné mérte ki a pezsgőt.
Ő mindjárt lestoppolt, alig hogy meglátott,
vajjon ki választott ily ócska reclámot?
Mert a pezsgő jó volt, mégis cégér kellett,
szerencse, hogy más is volt Wagnerné mellett.
Majd hozzátok mentem egy kis kiflit enni,
s elrontott szám ízét újra visszanyerni.
Közben confettit is folyton vásároltam,
így egy jó csomó pénzt széjjel pisztolyoztam.
Nem sokkal későbben megjelent Kukuli,
s ő nála megint csak én voltam a pali.
De még annyi eszem valahogy csak maradt,
hogy nem kerestem fel már a cukrászsátrat.
Hanem azután csak confettit dobáltam,
legjobb mulatságnak mégis ezt találtam.
És hogy ezt az elvet nemcsak én vallottam,
az elszórt confetti mennyiségből láttam.
Ott egész délután ekkép szórakoztunk,
de mire este lett, mi is hazalógtunk,
hogy megvacsoráljunk, s át is öltözködjünk,
és a tombolára felfrissülve menjünk.
Szükség is volt nagyon az átöltözésre,
mert confetti tapadt akkor mindenünkre.
Közben Govrik Pista szintén megérkezett,
kár hogy délutánra már át nem jöhetett.
XVII.
Ő is aznap kapta a hadnagyi rangot,
s Mariska felvarrta rögtön a csillagot.
Otthon az evéssel hirtelen végeztünk,
és a tombolára a ligetbe mentünk.
Össze-vissza volt vagy 30 jegy a törzsnek,
s biztosra vettük, hogy mindent mi nyerünk meg.
Én azonban mégis előre látásból
választottam egyet az ambó tárgyakból.
Egy Paprika Jancsit kis Laubner Mányinak,
s meg is volt a jutalma a gondosságomnak.
Mert hát a tombolán én semmit sem nyertem,
így ez sem lett volna, hogyha el nem veszem.
Csak Mariska nyert egy rossz üveg poharat,
mely most is díszíti szerény Deckungomat.
Így hát a családot nagy csalódás érte,
de a balszerencsét az este megérte.
Mire a tombola egész bevégződött,
benn a nagyteremben a tánc már kezdődött.
Amely eleinte elég betegen ment,
mert még a teremben nem mindenki volt fent.
Későbben azonban annyian jöttek be,
hogy alig lehetett járni a terembe'.
Elkezdtem hát én is egy csárdást táncolni,
s párom ki lehetett más, mint Doca néni.
Mivel a wansteppet hiába próbáltam,
kisült, hogy ezt még csak kezdeni sem tudtam.
Az idő hamar telt a nagy táncolásban,
Anya meg is jelent minden pillanatban,
hogy menjünk már haza, de mi lebeszéltük.
De mikor a Faragót egyszer észrevettük,
XVIII.
hogy ő is megjelent, sőt ami több, táncol,
magunk is beláttuk, hogy a mulatságból
mára már elég volt, hát felöltözködtünk,
s úgy négy óra felé tényleg hazamentünk.
De még elkísértük a Heeger Margitot,
s akkor ismertük meg a Frommot.
Margitot is, őt is mindjárt meg is hívtuk,
hogy jöjjenek el, ha ismét csónakázunk.
Másnap reggel persze sokáig aludtunk,
délben meg Pistával Békésre indultunk,
ahonnan másnap délben jöttem haza,
s délután készültünk a csónakázásra.
Még vacsora közben megjött Fromm Eislerrel
a csónakázáshoz illő öltözettel.
Aztán mi is hamar másik ruhát vettünk,
s két részre oszolva hazulról elmentünk.
Részint Laubnerékért és Dusbabáékért,
a tőlük jövendő összes hölgytagokért.
És mivel Govrikék aznap nálunk voltak,
engedély lett adva arra Rózsikának,
hogy ő is jöhessen, s reggel majd Pistával
haza fognak menni a kofa motorral.
A csónakázásra így voltunk szép számmal,
később szaporodtunk Vidovszky Lacival.
Vele Réthy Pipi jött a csolnakházhoz,
s mindjárt hozzáfogott a kurizáláshoz.
És mivel mindjárt meg is alakultak,
s minket hamarosan a faképnél hagytak.
XIX.
A nagy csónak sajnos megint előkerült,
ámbátor most akadt elég, ki beleült.
Eisler is a csónak orrán büszkén feláll,
úgy nézett ki, mint egy rekontra admirál.
Addig nagy fiú volt, míg a csónak nem ment,
de mikor elindult, bezzeg hogy megszeppent.
Te most is Miklóssal ültél egy csónakban,
Vidovszky Lacival én meg sandolinban.
Mi már hatan régen a zsilipnél voltunk,
mikor egyszer őrült csapkodást hallottunk.
Egy 2-es csónakban valaki maga ül,
közelebbről látjuk, Hedi jön egyedül.
Evezni eddig csak álmában evezett,
s a csónak arra ment, merre neki tetszett.
Végre nagy nehezen mégis hozzánk jutott,
mi azt' megkötöttük neki a csónakot.
De előbb komolyan fogadtattuk vele,
hogy egyes csónakba nem ül többet bele.
Mert hát az igazán kínos egy látvány volt,
hogy az evezővel mily őrülten paskolt.
Mivel a nagy csónak még nagyon messze járt,
Mentünk - mint a múltkor - lopni egy kis szilvát.
Ezúttal azonban te sem ellenkeztél,
sőt jó csomó szilvát, magot is megettél.
Mi már jól is laktunk, mire ők megjöttek,
XX.
s egyenkint kiszállva végre kikötöttek.
De mert a régebbi szilva már elfogyott,
útnak indítottunk egy expediciót.
Ők is jól megrakva tértek hozzánk vissza,
így aztán elég lett mindvégig a szilva.
A körgátra most is ismét csak felmentünk,
s zsebkendő dobáshoz legott hozzákezdtünk.
Miután eleget tobzódtunk a csókban,
változást találtunk az ostrom játékban.
Bővült a társaság még Govrik Pistával,
ki Csorvásról jött az éjjeli vonattal.
Az ostromlók közé így ő is beállott,
s minden mozzanatot jól elsajátított.
Ahogy ezt meguntuk megint csak leültünk,
s zsebkendőt dobálni újólag elkezdtünk.
A kör közepében épen én állottam,
mikor egyszer őrült kacagást hallottam.
Miklós hozzám rohan, s azt súgja fülembe:
"hátul a nadrágod végig van repedve".
Ezt mondva azonnal bevisz a cserjésbe,
s egy kis ákác gallyat dug a repedésbe.
Ezen a többiek még jobban mulattak,
de nekem is rossz volt, mert a tüskék szúrtak.
Így hát hamarosan azt elhajítottam,
s szégyen vagy nem szégyen, csak anélkül jártam.
XXI.
Az idő úgy eltelt, hogy észre sem vettük,
utoljára mégis csak haza készültünk.
Amikor lementünk megint a vízpartra,
Mici észre veszi, nincs meg a csolnakja.
Kerestük mindnyájan, de nem volt sehol sem,
én azt gondoltam, hogy benn van a zsilipben.
Senkinek sem szólva sandolinba ültem,
és a zsilip alá magam leeveztem.
A csónak nem volt ott, hát jönni akartam,
s tényleg csak akartam, mert jönni nem tudtam.
Oly nagy volt az örvény, fogta a csolnakot,
s bárhogy erőlködtem, a víz visszahajtott.
Eleinte tűrtem, de később meguntam,
ezért Réthy Pipit segítségül hívtam.
Ő be is jött tényleg, s most már ketten voltunk,
s ott eredmény nélkül tovább is kínlódtunk.
Én azt ajánlottam, ugorjunk a vízbe,
s úszva igyekezzünk ki a szárazföldre.
De aki ettől félt, ettől nagyon drukkolt,
nem is kell mondani, az Réthy Pipi volt.
Végre Miklós és Fromm nyújtott egy evezőt,
s azzal nagy nehezen partra is húzták őt.
XXII.
És ő ahelyett, hogy jött vón' segíteni,
Micihez azonnal elment kurizálni.
Az előbbi módon engem is kihúztak,
s noha jót akartam, mégis összeszidtak.
Közben azonban nagyon vizes lettem
- kár volt a csolnakért olyan sokat tennem -
Úgy 1 óra felé aztán elindultunk,
s eleinte egész szépen is haladtunk.
De a nagy csónakkal később megint baj lett,
mert aki benne volt, az egy sem evezett.
Eisler is ezúttal megint megmutatta,
hogy az evezésről nincs halvány fogalma.
Úgyhogy nekem kellett helyére beszállnom,
s az egész társaság helyett is dolgoznom.
Persze a nagy csónak ide-oda ingott,
közben Dusbabáné folyton imádkozott.
Én értem is mondott egypár Mi Atyánkot,
mikor Miklós és Fromm miattunk kínlódott.
XXIII.
A leányok is mind iszonyún remegtek,
hogy majd felborulunk, s mindnyájan kiesnek.
Govrik Pista is már kezdett dühöngeni,
mikor a lakkcipőt látta vizesedni.
Más nem maradt hátra, hát Eislert kitettük,
s mi Pistával ketten egyedül eveztünk.
Dusbabáné sem volt feltétlen tekintély
azon az éjjelen kormányzás terén.
De sokat vergődve, s nagyon megizzadva
jó egy óra alatt kiértünk a partra.
Hogy mily állapotban, az aztán mellékes,
de nem volt senki, ki ne lett volna vizes.
Mikor a csónakkal minddel elszámoltunk,
teljesen elázva haza elindultunk.
De különösen én a K.u.K. Lt.
blamáltam örökre az egész tiszti kart.
Lógó ingujjammal, s repedt nadrágommal,
mikor elindultam hátul Mariskával.
De a kis Eisler is szánalmasan festett,
akit négykézlábon Fromm Marci vezetett.
Következő reggel sokáig pihentünk,
Govrikék elmentek, azt észre sem vettük.
Ebéd után értünk jött Aulay Gyula,
hogy kettőnket kocsin vigyen Gerendásra.
És mi ketten tényleg kimentünk kocsival,
a többiek jöttek utánunk motorral.
Alighogy kiértünk, ottan rögtön ettünk,
s aztán széjjel nézni a pusztába mentünk.
Mindjárt meg is láttuk a kis malacokat,
meg a különféle marha istállókat.
Majd megláttuk később még a marhamázsát,
ahol mindegyikünk megmérette magát.
XXIV.
Aztán elmentünk keveset sétálni,
nem sokkal későbben kellett vacsorálni.
Mikor totál tele ettük már magunkat,
láttuk előállni - sajnos a kocsikat.
Tehát elbúcsúztunk, és kocsira ültünk,
majd a holdvilágnál remek utat tettünk.
S mivel a vonatra sokat kellett várni,
elkezdtünk játszani, nem volt mást csinálni.
S mikor jött a vonat, mindenki felszállott.
Nemsokára Miklós egy szivarra gyújtott.
Még egy kapitány is a szakaszban ült benn,
és Hedi a gyufát - a kis tökéletlen -
ki akarta dobni, de rosszul célozta,
és a kapitánynak a fejéhez vágta.
Erre Miklós jobbnak találta kimenni,
mert a parancsnokát vélte felismerni.
Haan Ágnest és Dórit akkor elkísértük,
majd holtra fáradtan mi is hazamentünk.
Szombaton egész nap már nekem pakkoltak,
mert következő nap indultam el útnak.
Ámde úgy terveztük, hogy aznap estére
megyünk Muntyánékhoz egy erkélyvizitre.
Előbb eljött Eisler, aki megfogadta,
hogy nem vállalkozik több csónakázásra.
És vacsora után tényleg el is mentünk,
hogy majd az erkélyről a zenét élvezzük.
Ámde ez csak terv volt, mert inkább játszottunk,
míg tíz óra felé haza elindultunk.
XXV.
Luxanderéket is haza elkísértük,
s azután utunkat mi is haza vettük.
Reggelre felvirradt az utolsó napom,
amikor nekem is el kellett utaznom.
Összecsomagoltam, fájón elbúcsúztam,
s veletek együtt a vasúthoz indultam.
Hamar jött a vonat, nem sokáig vártunk,
hát Govrik Pistával mindketten beszálltunk.
Odakinn még egyszer újra elbúcsúztunk,
s már végérvényesen Neuhausba indultunk.
Benn a vonatban is mindig csak azt mondtuk,
hogy sohasem volt még ily szép szabadságunk.
A következő nap elértünk Neuhausba,
honnan két nap múlva kiküldtek a frontra.
Természetes előbb haza is elmentünk,
s a frontra utunkat majd csak onnan vettük.
Így hát 3 napig újra otthon voltam,
amíg 2-án végleg elindultam.
3-án délben már Sándornál voltunk,
amint te is tudod, mert hogy onnan írtunk.
Majd másnap reggel Genovában voltam,
ahol Govrik Pistától végleg meg is váltam.
Én pedig Sándorhoz Görzbe visszamentem,
s vele még egy napot újra eltölthettem.
Vele sem beszéltünk semmiről sem másról,
csak a gyorsan elmúlt oly szép szabadságról.
5-én tőle is eljöttem,
s 9-ére ide elérkeztem.
XXVI.
És mostan itt vagyok, noha csak a testem,
mert bizony még mindig otthon van a lelkem.
De ha felébredek, előttem a való,
hogy ez nem egy otthon, hanem a koplaló.
És hogyha felnézek, csak akkor látom, hogy
nagy hegy van előttem, a Monte Kapaszkodj.
Vagy hogyha felrobban nem messze egy bomba,
látom ez a harctér, ez a Monte Tomba.
Sajnos hogy ily hamar ide kellett jutni,
s nem lehet mást tenni, csak haza gondolni.
No de ez sem nagy baj, lesz ránk még jó világ,
januárban jön megint a szabadság!
S ha addig nem lehet más egyebet tennem,
legalább a múlton lehet elmélkednem.
Most ígéretemet teljesítve érzem,
mit írni akartam, azt már elvégeztem.
Teljes egészében előtted van versem,
fogyatékosságát - mert én csak azt kérem -
nézd el, s tudd be annak, hogy mikor ezt írtam,
nemcsak erre, hanem haza is gondoltam!
Pfeiffer István
Gerabe Lager 1918. IX. 11. olasz harctér