A háborús élmények összeírása során támadt kedvem a gödi ingatlannal kapcsolatos emlékeim megörökítésére is.
Az én gyerekkoromban az alsógödi hatalmas (2758 n.öles) kert bejárata a XIII. u. 2. sz. (a Kodály Zoltán utca elején, de Béke út 11. sz - AGy) alatt volt. A vasútvonal és a Duna közötti területen az utcákat római számokkal jelölték, sok más magyar településhez hasonlóan. Ötéves lehettem (lásd a helyesbítést az írás végén), amikor Kornél bácsi (a keresztapám) a 421 négyszögöles gyümölcsös-telket megvette Szőke Gyula bácsiéktól, és a régi kerthez (2337 n.öl) csatolta, amit Ő és Nagyanyám szüleiktől örököltek (illetve a felső parcellát Kornél bácsi vette). Ennek is volt egy kapuja a XIV. utcában (Vasvári Pál utca 19, azelőtt Fürst Sándor utca 19. - Agy), de azt ritkán használtuk (pl. temetőbe menet). A telek másik felét Csonkáék vették meg, és ott házat építettek.
A Tóth-családnak is hatalmas területű ingatlana volt a két utca között: Tóth nagyapám édesapja "Kisgödön" is halt meg - régen ez volt a település neve.
A gödi "Őstörténet" Kornél bácsi írásai között olvasható. Arra az időre, ami az "új" ház építése (kb. 1930) előtt volt, alig emlékszem. A második világháború előtti évtized idilli élete azonban jól az emlékezetembe vésődött. A kertet Benkő bácsi gondozta, mint kertész. Ő lakta feleségével a házmesterházat. Kornél bácsit, mint titkos tanácsost megillette a "kegyelmes úr" titulus. Benkőné állítólag kegyelmes asszonynak hívatta magát. A kertészkedés Kornél bácsi tevőleges irányítása mellett zajlott; más segéderő (napszámos) szereplésére ritkán került sor.
Kornél bácsi lakta az emeletes, központi-fűtéses házat, Nagyszüleim a régi földszintest. Ennek egyébként az a két szobája, amit most Tóth Józsefné (nem rokon - AGy) és Smialovszkyék unokája, Fráter Mariann bérel az államtól, volt a Scholtz-család legelső gödi nyaralója. Hozzáépítések révén nőtt meg a jelenlegi méretre. Amikor Nagyapám Pesten meghalt (1937-ben), Nagyanyám felköltözött a fürdőszobájuk feletti szobába tüzelő-spórolás, meg együttlét céljából, Kornél bácsihoz közelebb.
Oszi bácsiék az utcai front középső szobáját használták (jelenleg a Tölgyesi-Kadosa lakás egy része), mi pedig a manzardot, illetve a földszintet.
A Vanek-féle házrész volt a konyha, és a személyzet (szakácsnő és szobalány) lakása.
Mielőtt az emeletes házat Árkay Berci bácsi (Sztehlo Lili üvegfestő-művésznő férje) megtervezte és megépítette, a helyén egy kisebb fűthető üvegház állt, benne többek között egy fügefával. A konyhaépület felől, és a másik végén is volt egy-egy ajtaja. A kerti üvegházban (amelynek beton alapjára épült a mi kis házikónk - 1966-68-ban) is lehetett fűteni télen. A sok kényes örökzöld növény és évelő virág miatt volt ezekre szükség; persze a palántákat is ezekben nevelték. Az emeletes ház déli sarka köré is építettek aztán egy üvegházat. A szabadban ültetett örökzöld fák időnként megsínylették a hideg teleket és a száraz nyarakat. Volt egy év (1948), amikor saját kezűleg vágtam ki több tucat fenyőt és más fát.
Édesapámnak volt egy motorcsónakja ELTO (amerikai) farmotorral. Lehetett benne evezni is, de ez nem tartozott a gyönyörök közé: fix padok voltak benne. Ezek is ki tudtak szakadni a szélekből, ha az ember egyenesen a kőfalra hajtott fel a csónakkal ...
Valahányszor Kornél bácsi is beleült, mint társtulajdonos, a motor rendszerint nem indult be, Apám nagy bosszúságára. Kornél bácsi ilyenkor műszaki ötleteket is adott, ami szintén nem nyugtatta meg a légkört.
A vasárnapi ebédeket a három háziasszony felváltva produkálta (persze a személyzet segítségével). Vilma néni "normálborjúnak" nevezett sültje fogalommá vált 3 hetente egyszer. Ebéd után a kertben Oszi bácsi napfényben (ha volt) nagyítóval gyújtott rá kötelező szivarjára. Ő volt egyébként az, aki a sárgadinnyét paprikával ette, mert hite szerint így nem árt meg. Nekik a házban csak szállásuk volt, mert Oszi bácsi örökrészét Kornél bácsi megváltotta. Kertészkedni a Duna-parton fekvő, gyönyörű kilátással bíró telkükre, vagy a Szentendrei sziget legmagasabb futóhomok-dombján levő földjükre, Surányba jártak. Ez utóbbi helyen Oszi bácsi saját kezűleg egy nagy faházat is épített, kutat is fúratott (ferde lett). A ház romjai az 1980-as évek elején még megvoltak egy hatalmas homokbánya szélén; Édesanyámmal, Katival meg Jutkával meg is találtuk. Öntözés nélkül azonban a sivár homokban hamar tönkrement minden. A gödi telken volt egy kézi szivattyújuk, amivel a telek sarkán levő forrásból tudtak vizet felszállítani. Azon a tájékon az Ittzés rokonságnak is voltak telkeik.
Bevett szokás volt az aranyhalak etetése a tó hídjáról, vagy a partjáról (jelenleg a Kardos-Lissauer határon). A nagy tóból mesterséges lejtős patak, vízesés vezetett a kis tóhoz (Kardosék háza előtt volt). A nagy tó fölötti nádházban nagy kártyacsatákat vívtunk a Kondor-unokákkal és más barátainkkal. A ház nyugalmán egy pumi kutya őrködött. (Úgy tudom, hogy csak rokona a pulikutyának). A biciklizés meg volt engedve, de a kert útjainak rongálása tilos volt. A nagy verandán nagyon jól lehetett ping-pongozni is, ennek különösen rossz idő esetén volt előnye.
1. Az alsógödi kert térképe 1959.
Benkő úr egész nap öntözött a kertben, ebben nekem is szabad volt segítenem. A kedves emlékek közé tartoznak a kis barna tacskóval (Pusi) kapcsolatos történetek, de azt hiszem, hogy ezeket már valaki összeírta: nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni. Ugyancsak nevezetes esemény volt 1936. nyarán a kertben lefolytatott "olimpiász", ezt viszont én írtam le a "Ráth György utcától a Holdvilág utcáig" című összeállításban.
Télire mind Édesapám Wanderer autója, mind a motorcsónak a garázsba került (utóbbi a gerendákra), a kocsi bakokra. Az autó "cabriolet" volt, azaz nyitható tetejű túrakocsi, ami az akkori itthoni poros utakon sokszor kellemetlen volt. A csónak farmotorja amerikai "Elto" gyártmányú volt, ládájának deszkái még ma is részben megvannak a Holdvilág utcai hall-beli könyvespolcban.
Kornél bácsi hatalmas könyvtárszobája ("stúdió") az épületnek majdnem teljes földszintjét elfoglalta, egy kis szoba kivételével; ez a nyugati sarokban volt. Az épület ablakai tolóablakok voltak, természetesen állandóan megvetemedve beszorultak, ami szintén örök vitatéma volt, mert Édesapám kezdettől fogva ellenezte ezt, de Árkay Berci bácsi győzött. A lapos tető hasonló téma volt, minthogy egy idő múlva kezdett beázni, a párkányok megrepedezett betonvályújában. A toronyból a Szent István napi tűzijáték jól látható volt. Meleg nyári éjszakákon néha fent is aludtunk. Kornél bácsi hosszú távcsövén néha nézhettem a csillagokat is. (Hogy hová lett ez a messzelátó, nem tudom; talán az oroszok zabrálták el, vagy még a németek, illetve magyar csapatok?) A toronyszoba sokszor volt az alsós partik színhelye. Édesapám partnerei voltak: Susits Lóri, Cristofoli Vince, Gottl Guszti és néhány más úr. A tetőről a pilisi hegyekre nagyon szép kilátás nyílt. Télen a havat mindig le kellett a tetőről hányni.
A régi házban a hallban, az ajtó melletti háromszögletű szekrénykén (jelenleg a Tűzoltó utcai erkélyen van) állt a telefon, de Kornél bácsi házában is volt csengője.
A Bosch hűtőszekrény a konyhában működött addig, amíg az ostrom előtt a ráfagyott párát késsel nem vakarta le a szakácsnő, persze kilukadt a kígyó. A konyhában (a volt Vanek-lakás) volt tűzhely is, de általában a "Shell-gáz" palackot használták, ez volt a mai PB-gáz elődje.
Gödön valamikor a húszas (1920) évek végén létesítették a villanyhálózatot. Addig nagy petróleum lámpákkal világítottunk. Ezután mindkét kútba motor-szivattyút szereltek. Hogy a fölső kútnál, ami a jelenlegi telkünkön van, addig mi volt, nem tudom. A háznál levő kútban láncos-vedres szerkezettel lehetett vizet venni, de a gyökerek gyakran befonták a láncokat. Akkor az egészet ki kellett szerelni: nagyon nehéz volt.
A kapu általában zárva volt, áttételes csengőt kellett megrántani, az szólt a verandán. Az egyik ilyen csengő ma is megvan. A garázsnál volt kocsi-behajtó és Benkőéknél személykapu. Az egész gyönyörű kert Kornél bácsi és Benkő úr műve volt.
Az emésztőgödör a belső udvarban volt, tartalma a kert táperejének feljavítását szolgálta. A fürdőszobák mosdóvize nem oda, hanem a garázskapu és a Benkő-ház közötti másik emésztőgödörbe torkollott. Az almákat és körtéket, sőt néha a szőlőfürtöket is egyenként papírzacskókba csomagolták a fákon a hernyók és lepkék, no meg a madarak ellen. Akkoriban a növények réme a pajor volt: a cserebogár lárvája. Ma nagyon ritkán találok egyet-egyet, viszont régen meg lótetűre nem emlékszem, hogy lett volna. A háznál levő kút melletti nagy juharfáról hűvös májusi reggeleken több vödörnyi dermedt cserebogarat ráztunk le, a tyúkok örömére. Baromfiudvar is volt hátul, a XIII. utcai (Kodály Zoltán utca - AGy) kerítés mellett, a garázs és a házmesterlakás között.
Minden nyár elején a tanítás befejeztekor lovas kocsin történt a kihurcolkodásunk, Rozi kísérte a fuvart. A kertben nagyon sok szép lepkét lehetett fogni a gyűjteményem számára, no meg a szigeten.
Mielőtt Kornél bácsi almafái komolyabb termést hoztak volna, a surányi majorban vettünk mázsányi almát, és motorcsónakon hoztuk haza ősszel. Vilma néniék szigeti földjére is ezen a majoron keresztül lehetett felmenni, ha csónakkal mentünk. Ők azonban révvel keltek át (Alsó-)Gödnél, és onnan gyalogoltak fel és oda le; egy ideig a parti gáton kellett menni, és aztán a surányi major alatt valahol volt egy elágazás a sziget belseje felé. Sokáig a surányi major és a Nemeskéri part között is járt révész, kb. onnan, ahol Gyurival 1955-ben a török lovasokat láttuk a Gábor diák film felvételekor. Alsó- és Felsőgöd között a Duna-part a Nemeskériek birtoka volt, kikötési tilalommal. Mivel azonban Oszi bácsi ismerte őket, engedélyt kapott a fürdésre, úgyhogy a csősznek ezt csak fel kellett mutatni, és akkor békében hagytak bennünket. A Nemeskéri birtok központja a jelenlegi Tsz. majorban volt. A birtok duna-parti oldalán, a kis szigettel szemben a dombon állt egy régi "ecetgyár" romja. Azt hiszem, már nincs meg.
A surányi major úgy tudom, Surányi Miklós íróé volt; elég elhanyagolt gazdaság lehetett - emlékeim szerint. Ma vízügyi üdülő van azon a vidéken a két (azóta épült) sarkantyú között.
A Somos környékén (partszakasz Sződligettel szemben - AGy), a szigeten volt egy halász-csárda is, és a jelenlegi Horányi hajójavító is vendéglő volt, szép terasszal a vízpart fölött, hasonló, mint a Váccal szembeni Pokol-csárda. Ez utóbbi egy ideig más nevet viselt, mert az akkori váci püspök nem volt hajlandó a pokol tornácával szemben lakni.
A csónakház Duna felőli szélén végig tágas fülkék voltak, "csak tagoknak" felirattal. Az Alsógödi Községfejlesztő és Szépítő Egyesület kezelte a strandot, belépőjegy, illetve évi bérlet volt. Lieszkovszki bácsi volt a pénzbeszedő. Ez az egylet létesítette a Széchenyi-forrást is, amiből akkor inni is lehetett még; még régebben Zsuzsi-forrásnak nevezték. Ezekben a teraszos fülkékben nagy bridzs-partikat rendeztünk. Amikor a háború alatt elsötétítés volt, egyszer elfelejtették a strandon a lámpákat eloltani. Medvey Béla fogorvos lejött, és pisztollyal kilőtte a körtéket. A Medvey villa a Bischof házaspár utca kanyarjában van. Ingyen strand is volt a XI. utca végén (Kossuth Lajos utca, ezért mondjuk még ma is, hogy leúszunk a XI-esig - AGy). A két strand között szépen rendben tartott sétányon lehetett végig menni. A rév-átkelés a jelenlegi Jávorka Sándor utca végében volt, a Mutschenbacher villa fölött, illetve a Wigner villa alatt. A Wigner villa tulajdonosainak fia volt Wigner Jenő, a híres atomfizikus. A Mutschenbacher villa tulajdonosa, dr.Mutschenbacher Tivadar orvosprofesszor volt, Dezsőfi (Gottl) Tivi keresztapja, így jutott ehhez a keresztnévhez. A révátkelés fölötti Duna-part magánterület volt. Wignerék után a Huzella kert következett. Ez a Duna-szakasz volt a legveszélyesebb mindaddig, ameddig a kis ágat a jelenlegi gáttal el nem rekesztették. Ezen az örvényes, iszapos szakaszon minden évben belefulladt valaki a vízbe.
A háború végén Kornél bácsi visszament Gödre, és a házat jól kifosztott állapotban találta. Amikor én hazajöttem 1945. novemberben, már megint Gödön lakott, a téli hónapok kivételével, Nagyanyám is. A ház jó része nem volt lakható állapotban. Benkőék elköltöztek, a Kincsemen túl, az országút túlsó oldalán volt a fiuknak egy háza, ott laktak. Én azt hiszem, nem találkoztam velük már többet. Az ifjabb Benkőékről annyi emlékem maradt, hogy 1944. október 15-én délután, miután a rádióból Horthy fegyverszüneti bejelentéséről értesültünk, velük (vagy csak az asszonnyal) együtt a Duna-parton végig gyalog jöttünk be a Megyeri csárdáig, illetve az akkori újpesti villamos végállomásig, ami lehet, hogy a Fóti útnál volt. A zavaros helyzetre való tekintettel sem autóba nem mertünk ülni, sem vonatra nem mertünk szállni. Budapest és Vác között akkor még autóbusz nem járt, különben is időnként az országúton tankok dübörögtek.
1945-től kezdve a nagy ingatlan lassan benépesült idegenekkel. Benkőék helyébe Bogdányiék jöttek kertésznek. Az első betelepülők az Érsekújvárról menekült Kovácsék, majd Kallóék voltak. A konyha-épületbe Vanekék telepedtek, előttük rövid ideig két nő is lakott ott. Az üvegház, az alumínium garázs helyén állt méhes, a kerti szerszámkamra, a keleti lugas oszlopai, illetve falai a lakásleválasztások anyagául szolgáltak. 1946. nyarán, a Holdvilág utcai lakásba költözés során Gödről sok bútort kaptunk.
Az 1923-ban létesült evangélikus egyházközség később épült temploma a háborúban megsérült, a helyreállítás során 1947. decemberben szentelte fel ismét Ordass Lajos püspök és Kemény Lajos esperes, ez utóbbi volt akkor a budavári pap.
Ahogy romlott a belpolitikai helyzet, egyre többen zaklatták Kornél bácsit. 1951. októberben (a pesti kitelepítések után) úgy emlékszem azzal kezdték, hogy elvittek egy üvegajtós könyvszekrényt, amit később a tanácsházán egyszer még láttam. 1952. januárban elvették a nyugdíját, február elején bútort, könyveket rekviráltak, és a párttitkár Tölgyesiék betelepültek a ház nyugati szobáiba. 1952. februárban volt a házak államosítása. A manzard-szobáinkat lepecsételték, a bútorainkat Tölgyesiék kapták. 1952. márciusban Nagyanyámnak is elvették a nyugdíját, majd 1952. áprilisában Kornél bácsi - érdemeire való tekintettel - visszakapta a nyugdíját.
A manzardba is lakókat telepítettek később. Előbb egy Ganz-gyári pofa, bizonyos Hernádi, majd a Fördős házaspár került oda. A téli hideg miatt azonban később elmenekültek. Emlékük az általuk bevert szegek nyomai a kék festett asztalunkon.
Az egész gyümölcsös kertet felosztották a lakók között. Bogdányiék, Vanekék, Kovácsék a mostani házunk környékét kapták, Kallóék és Tölgyesiék pedig a gyümölcsös alsó részét, sőt még Tölgyesiné szülei, Juhászék is bitoroltak egy részt. A legtávolabbi gyümölcsös részt, a Fürst Sándor utcai (Vasvári Pál utca - AGy) részt nagy kegyesen Kornél bácsinak "juttatták". Miután párszor örökzöldeket is rekviráltak a kertből, Kornél bácsi elérte, hogy a díszkert "védett" lett.
1953. februárban Kornél bácsit és Nagymamát összerakták egy szobába, a külsőbe Smialovszkyékat tették, akiket kiraktak a saját államosított házukból. Május 24-én, pünkösd vasárnap először voltunk Gyurkával Gödön. 1953. nyarán egy ideig a kis padlásszobában tudtunk nyaralni, de júliusban oda is lakó került, megint Hernádi, aki ha jól emlékszem, később az "összekötő" szobát kapta (az öreg ház és az új ház közötti szárnyban levő szoba - AGy).
Márciusban meghalt Sztálin, és júliusban Nagy Imre lett a miniszterelnök, Rákosi egy időre visszavonult.
Gyuri beteg is volt, és ekkor még csak Felsőgödön volt patika. A jelenlegi Alsógödi patika háza azelőtt Gottléké volt, gyerekkoromban sokat játszottunk ott Tivivel.
Ebédelni Sisi (Kondor Erzsébet) nénihez jártunk, télen Kornél bácsi is. Sisi néni ezzel a bevétellel egészítette ki második férje (Demkó Muca bácsi) nyugdíját, később Kovácsné, sőt Mandi néni is főzött nekünk.
Mivel Tölgyesi Pisti sarlachos lett, 1953. július 19-én bejöttünk Pestre.
1954-ben kissé javult a helyzet. Paálfai Gyuszi a tanácshoz került tisztviselőnek. Júliusban próbáltuk visszaigényelni a manzardot, eredménytelenül. Augusztus 20-án Fördősék elköltözködtek a manzardból Kispestre, majd 1955. februárban Paálfai Gyuszi javaslatára Kornél bácsi igényelte vissza a manzardot.
Ezektől az évektől kezdve bérelt teherautón vittem ki a holmikat nyáron Gödre. Még 1954. nyarán történt az, hogy nagy árvíz volt, és a Duna a csónakház magasságában tetőzött.
1955. március 28-án, Isti születése előtti napon Demkó Muca bácsit elgázolta egy autó az országúti kereszteződésben. Április 11-én végre Kornél bácsiék visszakapták a manzardot, és májusban be is rendeztük. Mi az első szobában, Szüleim a belsőben helyezkedtek el. Ők ugyan nem sokat voltak kinn, és aztán helyet is cseréltünk. Nyáron Szőllőssyék Cristofoliéknál nyaraltak, az övék volt az evangélikus templom előtti sarokvilla (a Luther Márton utca és Alkotmány utca sarkán - AGy). Ők is Sisi néninél ebédeltek. Ebben az évben is nagy volt a Duna, és ezért nem sokat élveztek belőle: a régi alsó kőfal fölött a homokdombon +70 cm volt a vízállás.
A házban a forgalmat növelte, hogy Kasperék Mandi néninél kosztoltak. Ők a régi Arany-Meinhardt-Rodé villában nyaraltak, az akkor Transzvill üdülő volt. Az anyagbeszerző Tibor bácsi volt, akit időnként visszaküldtek a boltba, ha néhány deka hiányzott a kilós lisztből. Tejet csak hajnalban, sorállással lehetett venni az országút sarkán levő tejboltban. Üzletek voltak még akkor a kertvárosban (a vasúton túl - AGy), a kis telkes részen a temető felé, meg az országút sarkán a tejbolttal szemben. Ez utóbbinak bizonyos Molnárné volt (egykor) tulajdonosa. 1955. augusztus 8-án láttuk biciklizés közben a már említett Gábor diák film forgatását. Ebben az időben a 6:16-os vonattal mentem be Pestre. Volt úgy, hogy egy megállót az ütközőn utaztam, és a gyár után rendszerint a 16:25-össel jöttem ki. A nyár végén is Tefuval költözködtünk be. Szeptember elején még Gyurka kinn maradt a nagyszüleivel. Ebben az időben is volt már nyári időszámítás.
Mandi néni igen kényes volt arra, hogy a gyerekek ne csináljanak zajt (lépcsőn, stb), szóval nem volt kellemes a társbérlet. A kis padlásszobát, amit átadtunk nekik, kiadták Szőkééknek. Ez a fürdőszoba használatnál jelentett problémát, mert pl. Kornél bácsi egyszer emiatt nem tudott kijönni a szobájukból. A manzardban petrofort (petróleum főző - AGy) használtunk, mert lenn csak egy gázrezsó volt (azt Dédikéék használták - AGy).
A Tóth ház utolsó rokon lakója, Adél néni, 1957. március 1-én meghalt. Ugyanabban a hónapban Kornél bácsinak visszaadták az egész gyümölcsöst, szabad rendelkezésére, aki az alsó részt Kallónak adta felesbe. Ebben az évben a házat is visszakérte, de természetesen elutasították. Novemberben Herényi Pista, aki kérésünkre szintén foglalkozott a ház visszakérésével, megállapította Vácott, a Telekkönyvi Hivatalban, hogy Nagyanyám része nincs is államosítva. Ezért 1958. januárban megpróbáltuk az Ő fél házát visszaszerezni, de nem sikerült. Viszont hosszas próbálkozás után 1958. májusban Kornél bácsi visszakapta a felső 634 négyszögöles parcellát (a díszkert keleti részét - AGy), amit tulajdonképpen szintén jogtalanul államosítottak, hiszen nem tartozott a házhoz. 1958-ban vettük az evezős csónakot (BP-X-3049 kielboot - AGy) Sényi Tamástól. Az első években a magas vízállás miatt elég nehéz volt kikötő helyet találni a Duna partjain. A csónakot abból a pénzből vettem, amit az "Elektrotechnika" könyv lektorálásáért kaptam.
Kornél bácsi 1962. júliusban meghalt. A Tétényi úti kórházba kellett beszállítani, a lábán jelentkezett előrehaladott érszűkület miatt. Ő már élete utolsó éveiben nem akart az ingatlan-üggyel tovább foglalkozni.
1962-ben újból elkezdtük Nagyanyám fele részének a tulajdonjogát tisztázni. Többszöri ide-oda intézkedések után (újbóli államosítás, visszaadás, stb) végül is 1964-ben sikerült megállapodni arról, hogy ingatlan-megosztás révén az egész ház az államé lesz, de a kert nagyobb részét visszakapjuk. Közben 1964. októberében (mialatt én Amerikában voltam) Nagyanyám meghalt. Az ingatlan-megosztási herce-hurcát újra kellett kezdeni. Végül is azonban 1965. augusztus 5-én megérkezett a várva-várt telekkönyvi átírás.
Mivel Édesanyám már régóta Gödön volt bejelentkezve, a Dédike bérleményét Ő folytathatta. Így szüleim nyaraltak a földszinti szobában, mi pedig a manzardban. Érdekes epizód volt az, amikor egyszer a manzard szoba kis ablaka előtt egy görény kukucskált be a szobába az üvegen keresztül.
Az új helyzetben először is kerítést kellett csinálni az állami ház felé eső oldalon egy kapuval ellátva. Az akác oszlopokat a kertből termeltük ki, és a kaput is magunk csináltuk meg. A régi nádház oszlopai, a szőlőlugas oszlopai, stb, szolgáltatták az anyagot. A szőlőlugas a régi kúttól ment le a jelenlegi Svéd-kerítésig (Elek Csaba kerítése - AGy), majd amellett a gyümölcsösig, a Kodóék felőli kerítésig. Mivel ez amúgy is útban volt a leendő verandánk előtt, el kellett bontanunk. Ősszel lett kész a kerítés Kovács bácsi, (Némethy) Zoli és a fiúk segítségével.
Már előbb elhatároztuk, hogy a kertből eladunk egy részt, és abból a pénzből házat építünk a régi üvegház betonalapjára. Mind (Némethy) Balázs, mind Tasnádi (szomszéd, Ásványi Anti apósa - AGy), mind Kondor Feri bácsi, valamint Horváth Iván megnyugtatott, hogy az még emeletes házat is elbírna. A parcellázást magam intéztem, a vevők a kétszer 200 négyszögöles parcellára dr.Kardos Róbert, valamint Csintalan Andor (Kardos Robi bácsi sógora? A két telek ma is egyben van - AGy). A ház terveit Horváth Iván készítette, Ő beszélt rá a déli fekvésű verandára. Az alapban élt egy sündisznó (Tüni - az elnevezés Jutkától származik - AGy).
Magam is rengeteget spekuláltam rajta, az alaprajzban az öreg házból áthozandó bútorok is szerepet játszottak. Az anyagok egy része kitelt a kertből: téglák, kövek, deszkák, gerendák és lécek. Egy óriási kidőlt fenyő és 2 topolyfa anyagát a Tsz-ben fűrészeltettem fel. Az előzetes tereprendezés házilag történt: a jelenlegi pince tele volt földdel, az északi oldalon egy kőfallal szegélyezett feltöltés volt. Ennek a kőfalnak a hézagaiból nőtt ki egymás mellett két tuja, egy oszlop alakú és egy gömbölyű formájú. Ezek szegélyezik ma a házhoz vezető utat, több mint a duplájára nőtt azóta mind a kettő. Még a Márton-hegyről (Deres u. 19. - AGy) is hoztunk ki anyagot (tégla, kő), ugyanis ott Édesapám szerszámkamrát akart építeni, már a tervei is megvoltak. Mivel azonban közben a KGM (Kohó és Gépipari Minisztérium - AGy) vételi ajánlatot tett a telekre, amit elfogadtunk, így ez az építkezés tárgytalanná vált.
1966. februárban Paálfai Gyuszi megvált a tanácstól, sokat köszönhettünk neki az ingatlan-megosztás lebonyolításában.
Az építkezés 1966. július 9-én kezdődött. Nagy munka volt az anyagok behordása a kertbe, ezt családi alapon végeztük, mivel Bogdányi mester csak disznó drágán lett volna hajlandó segíteni. Varga szomszéd (Elek Csaba és a tőle a Kodály Zoltán utca felé eső telek akkori tulajdonosa - AGy) révén kerítettem kőművest. Nyúzó mester és brigádja (az ácsot Retkesnek hívták, sokszor volt részeg) augusztus 16-én lett kész a szerkezettel. A pincében a járdalapokat, stb, a fiúk rakták le augusztus végén; az üvegeket is ekkor rakták be az üvegesek. A vízszerelés első ütemét Kovács bácsi csinálta szeptemberben. A két szoba közötti falon Isti is közreműködött.
Az új kerítést az "összekötő" szoba új lakója, Görbe kátrányozta be 1966. szeptemberben. Ugyanebben az időben a verandalépcsőket egy Kenéz nevű kőműves készítette, Tasnádi szomszéd ismerőse. Nagyon sok mellékmunkát a fiúk csináltak ekkor. Meszet is oltottunk, amit télre elvermeltünk a leendő emésztőgödörben. Az ereszcsatornák első részét Kovács bácsi szerelte fel 1967. márciusban. A belső vakolás, meszelés és padló is ebben az időben készült, az első mázolást magunk csináltuk.
Áprilisban egy Tengerdi nevű gödi lakatos nagy nehezen feltette a dombon az új víztartályt, a régit faraktárnak tettük a sufni helyére. A külső vakolás május-júniusban volt (Kenéz és Benkő), az állványokat Kenéz adta, az északi oldalon az ereszcsatornát ennek felhasználásával Kovács bácsi csinálta.
2. Az uradalmi tiszttartó háza - Scholtz Margit festménye
Ugyancsak nyáron készült el a szennyvíz-csatorna. Az árokásás közben egy elásott ládát találtunk, tele családi edényekkel; sajnos sok üveg és porcelán összetört. Az emésztő-gödröket Benkő csinálta (semmi köze a volt kertészhez), a beton fedlapokat Gyuri készítette. A veranda-betont egy Laukó nevű kőműves csinálta. A villanyszerelés Gyurka műve: 1967. július 23-án gyulladt ki a villany, és augusztus 27-én fürödtünk az új kádban az új boyler melegvizében. A fiúk augusztus 29-én átköltöztek az új manzard-szobába, az ősszel megkezdtük a bútorok átszállítását is (kék szekrény, fehér szekrény, manzard szekrények, konyhakredenc, stb), és 1968. január 25-én megjött a lakhatási engedély is. Először április 4-én aludtunk az új házban. Az ablakokra a rácsokat augusztusban szerelte fel Tengerdi.
Közben Édesanyám gödi bérletét állandóan piszkálták, terhes is volt az állandóan Gödre ki-be járkálás, télen is. Végül is 1969. augusztusban megegyeztek a tanáccsal, hogy Ő átadja a földszinti szobát ingyen, és ennek fejében 10 évig bérelheti a manzardot. A földszinti szobát Tóth Józsefék (nem rokon - AGy) kapták meg, az asszony apja, bizonyos Vári a tanács "lakás-spiclije" volt.
A tőlünk délre fekvő hatalmas telek valamikor Oszi bácsié volt, a házat is Ő építette. Később Badzey-éké volt, Badzey Ilus férje Csécsi Nagy Miklós a nagytétényi sertéshizlalda igazgatója volt. Aztán ők is eladták, valamikor a háború után háromfelé osztva. A felénk eső kb. 500 n.ölet Vargáék vették meg (lányuk, Varga Márti Lülitnek kolléganője volt a Magyar Nemzeti Bankban - AGy), és aztán később ők osztották ketté, és a belső nyeles részt Svédék vették meg. Szintén Oszi bácsi építette a Művelt Nép jelenlegi üdülőjét is, annak meg Szudyék lettek később a tulajdonosai (Waldorf óvoda a Kodály Zoltán u-ban - AGy).
A régi ház műszaki berendezésével elég sok bajunk volt. A kerti kútban levő motoros szivattyú az egész telek vízvezeték hálózatát, meg Kornél bácsi házának vízvezetékét táplálta. A ház melletti kút mellett van egy akna, abban is volt egy szivattyú. Az viszont a régi házban később létesített vízvezetéket látta el. A motorok többször leégtek. Amikor az ingatlan-megosztást csináltuk, a vízvezetéket is kettéválasztottuk. A dombon a kerti víztartály alatt az ostrom előtt egy zuhanyozó is volt, Dunától jövet ott le lehetett zuhanyozni. A kerti szivattyú sokszor leeresztette a vizet, sokat kellett lemászni a kútba. A régi kis udvarban levő emésztőgödör mellé valamikor a 60-as években egy másikat is ásatott a tanács, ennek ellenére előfordult, hogy egy évben többször is megteltek, és ilyenkor mindig a fürdőszobában jött fel a szennyvíz.
A régi házról, annak berendezéséről sok festmény és fénykép maradt fenn. A festményeket Scholtz Margit néni csinálta, ezek a Holdvilág utcában, a Deres utcában és Jutkánál vannak.
A telekmegosztások alkalmával mindig kikötöttem, hogy a vevő csinálja meg a kerítést, így azzal sok bajunk nem volt.
1969-70-ben rendeleteket hoztak, hogy egy családnak csak egy üdülőtelke lehet. A többlet után óriási telek-adót vetettek ki, beépítési kötelezettséget írtak el, illetve eladására köteleztek. Utána kitalálták, hogy a gyümölcsöst és az erdőt is 3-3 felé kell osztani, mert túl nagyok.
Ezért kénytelenek voltunk 1970-71-ben felosztani a gyümölcsöst és eladni. A 3 vevő, Juhász Imre (1971), Marcellné Földes Emília (1971) és 2 Kodó lány, Kőszegi Jánosné és Sultz Ferencné (1972). Utána a Béke úti fronton (azelőtt Sztálin út - AGy) 2 db 158 n.öles parcellát alakítottunk ki, és a megmaradt részt (nyeles telek) egyetlen parcellává vontuk össze (1972-ben). Az egyiket Lissauer Zoltán, a másikat dr.Tóth Károly (nem rokon - AGY) vette meg még ebben az évben. Miután így megszűnt a gyümölcsös felé a kijárásunk, ugyancsak ebben az évben meg kellett csináltatnunk a Béke úti kerítést és kőfalat a kapuval (Béke u. 13). Minthogy 1972. április 21-én Polski Fiat tulajdonos lettem, Tóth nagyapám régi méhese helyén 1973-ban egy alumínium garázst állítottunk fel.
Mindezek lebonyolítása rengeteg utánjárással, nehézséggel, munkával járt. A tanácshoz, bírósághoz, illetékhivatalokhoz, telekkönyvhöz, földhivatalokhoz intézett beadványok, azok határozatai, fellebbezéseim több vastag mappát tesznek ki.
Az 1970-es évek végén elkezdték Édesanyámat piszkálni a gödiek. Tóthné elfalazta a folyosót, így megszűnt a W.C. használat. Kadosáék a kerítésen átvezető ajtó miatt kellemetlenkedtek, egy ideig le is kellett zárni. Tóthné szemet vetett a manzardra is. Amikor a 10 év letelt, a tanács nem volt hajlandó meghosszabbítani Édesanyám bérletét. Később kiderült, hogy Tóthné, Kadosáék és Fráterék igényelték a manzardot. Hosszas pereskedés kezdődött, melynek során kértem Fráter Marianntól egy nyilatkozatot, hogy nincs kifogásuk a további bérlet ellen, de erre sem voltak hajlandók. Végül is sikerült az ügyet elhúzni addig, amíg (1983-ban) a faházat is felállítottuk, benne Dédikének (Tóth Margit - AGy) is egy lakrésszel. 1983. december 31-én teljesen visszavonultunk a régi családi ingatlanból. A belső manzard szobát Tóthné, a külsőt Fráterék, a padlásszobát Kadosáék kapták meg. Azóta egyetlen kijáratunk a Béke u. 13. sz. alatt van.
3. Az öreg Scholtz ház a kerítésen át nézve 2006-ban
Néhány dolog még diktálás közben eszembe jutott. A nagy kék szekrény egyik ajtaját az oroszok összetörték. Kornél bácsiék függönnyel helyettesítették. Amikor áthoztuk, Kovács bácsi egy ismerős asztalosával csináltattam hozzá egy új ajtót. Isti átmásolta (Scholtz) Margit néni díszítését a másik ajtóról, és a most is látható szép állapotba hozta.
A faház létesítése kapcsán a gödiek megint tovább akarták parcelláztatni a telket, és ehhez kötötték az építési engedélyt. Szerencsére azonban időközben Gödöt Vác helyett Dunakeszihez csatolták adminisztrációs szempontból, és az ottani (úgy látszik értelmesebb) hatóságok a nyeles telek további elaprózását megtiltották. Ez azonban az építési engedélyt már nem érintette.
Valamikor a két fiúnak nagyszerű magaslese volt azokon a nagy fákon, amelyek most Lissauerék telkén állnak. Az unokák magasles iránti vágya innen ered.
Kertészeti szempontból eredményeink eltörpülnek Kornél bácsi sikerei mellett, de azért néhány tapasztalatomat és is leírom.
Valamikor Kornél bácsinak gyönyörű őszibarackjai voltak. Az évek során én is megpróbáltam sok őszibarackot telepíteni, de a csemeték sorra kipusztultak. Ennek okát abban látom, hogy az őszibarackot vad alanyra kell oltani, hogy erőteljes fa legyen; én azonban oltani nem tudok. Valamikor a kajszibarack is bő termést adott. A kiöregedett fák pótlása szintén nem sikerült, valószínűleg egy újfajta betegség miatt kipusztulnak. Most azzal kísérletezem, hogy nagyon későn metszem meg ezeket a fákat. Az elhullajtott diókból fejlődött fák némelyike gyönyörűen megerősödött, pedig azt mondják, hogy a dió termését az unokák szokták csak élvezni. Egyébként a környéken a diót is ugyanolyan gutaütés jellegű betegség fenyegeti, mint a kajszit.
Jó fajta csemege szőlő a kertben soha nem volt. A régi lugasból megmaradt delavare szőlő igaz, hogy apró, de igen ellenállóképes. Ez az amerikai szőlőfajta a filoxera nevű betegségnek ellenálló, úgynevezett direkt termő fajtákhoz tartozik. Ha jól emlékszem, ezért is telepítette ezt Kornél bácsi. Málnával a régi gyümölcsösben kísérleteztünk, elég sokat ültettünk nagy munkával, de nem volt túl tartós, hamar kipusztultak; azt hiszem a homokon nem nagyon érdemes vele foglalkozni. A Földesék kerítése mellé én is ültettem néhány tövet (Kovács Mihály barátomtól kaptam), de az a hely sem jó neki.
Az örökzöldekről Kornél bácsi külön tanulmányt írt. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy a legnagyobb sikereink a tiszafa elhullajtott magjairól nőtt egyedekkel vannak. Ezek a saját talajukba visszahullva igen szépen fejlődnek annak ellenére, hogy a tiszafát általában lassú növésűnek mondják. A tuja és a különböző fenyőfajták magoncairól ezt sajnos nem tudom elmondani. Kivétel az a hatalmas ezüst fenyő, ami a ház mellett áll, és amelyik ugyancsak gödi magról nőtt valamikor az 1950-es években. Édesanyám bevitte a Mártonhegyi kertbe. Az ottani agyagos talajon csak senyvedt. Amikor 1968-ban visszakerült Gödre, csodálatos fejlődésnek indult. A boróka szintén nagyon szereti a gödi klímát és talajt, példa erre a ház sarkánál álló hatalmas példány. Emlékezetem szerint örökzöld kecskerágó (evonimus japonica) nem volt régen a kertben. A Kodóék kerítése mellé telepített, és egy gödi kertészetből származó sövény nagyon szépen fejlődik, bár néha elfagy.
4. Asztalos Péter és felesége a gödi kertben 1996-ban
A zöldségekre áttérve megállapítható, hogy a gödi talajt és klímát a paradicsom tűri a legjobban. Érdekes, hogy a (2. világ-) háború előtt nem volt szokásban nyers paradicsom fogyasztása. Ennek talán egyik oka az lehetett, hogy korai érésű fajták nem nagyon voltak. A befőzni való nagy paradicsomok, melyek az ősz folyamán érnek, közvetlen fogyasztásra nem is nagyon kívánatosak. Ha jól emlékszem Ausztriában, Fischeréknél ettem először nyers paradicsomot, gyerekkoromban. Ugyancsak jó termést szokott hozni a cékla és a téli retek. A nyári hónapos retek (régebbi tapasztalataim szerint) pudvás szokott lenni. Szintén érdemes foglalkozni az úgynevezett budai zöldbabbal is. Jutka pedig nagyszerű zöldborsó termést takarított be. A sárgarépa és a petrezselyem gyenge termést szokott hozni, a csemege kukorica meg nagyon megbízhatatlan, de ha van, nagyon finom. Külön említést érdemelnek "vadon" termő növényeink: torma, kapor, a kipusztíthatatlan újzélandi spenót, és az ugyan kis gumókat hozó, de szapora mák. Az évekkel ezelőtt létesített sóska és snidling telep is állandóan terem.
Itt említem meg Göd 3 csodáját. Az első az aranyparmen almafa, amelyet évtizedekkel ezelőtt egy lecsonkolt fa tőhajtásából neveltek. Minden évben kiadósan terem, a legegészségesebb almafajtánk, pedig már évtizedekkel ezelőtt gondolkoztam a kivágásán. A másik két csoda műszaki jellegű; az egyik a 22 éve kiürítésre nem került két emésztőgödör (ezután még 13 évet szolgáltak 2003-ig, amikor a csatornahálózatba való bekötésünk miatt használatuk megszűnt - AGy); a másik a boyler, amelyik szintén 22 éve szolgál, és valószínűleg már csak a vízkő tartja össze (2005-ben még mindig jól működik - AGy).
Ha már műszaki dolgokról esik szó, meg kell még említeni azt a minőségi változást, amit az "állami" vízszolgáltatásra való áttérés jelentett. Minthogy a kutunk vize már évek óta nem iható, és biztonságból az utcáról hordtuk kannában a vizet, ez a művelet is fölöslegessé vált, amikor 1987. április 1-én a kertkapunál levő új hidránsból először folyt a víz. A vízóra aknát a 2 fiú készítette el, ezt megelőzőleg. Miután 1987. nyarán Isti a faházra is megkapta a lakhatási engedélyt, üzemen kívül helyeztük a régi víztartályt, és egy megfelelően nagy méretű slauggal összekötöttük az utcai vízvezetéket a sajátunkkal. Ez valamikor 1988-ban történt. A faházépítésre már nem térek ki, ez már nem történelem, hanem a jelenkor eseménye volt.
Az ostrom előtt a régi manzard feletti háromszög alakú padlásfolyosó mélyébe egy-két koffert rejtettem el. Amikor hazajöttem, hiánytalanul meglettek, de tartalmukra már nem emlékszem. A kertben is sok mindent elásott Keresztapám, de pontos feljegyzés híján az utánuk való szurkáló kutatás eredménytelen maradt, kivéve a már említett edényes ládát.
A régi manzardban is folytak alsós partik, egyik legutolsó partnere Édesapámnak Fráter Olivér (és néha Gyurka) volt. Ugyancsak emlékezetes az, hogy Édesapám a hullott gödi gyümölcsből mind Pesten, mind régebben a gödi konyhában (talán még a manzardban is) pálinkát főzött, persze nagy titokban, mivel ez tilos dolog. Az utolsó két kis üveg Édesanyám faházbeli szekrényéből került elő. A ringlópálinka (1968) és a szilvapálinka (1970) most van elfogyóban.
Még a virágokról néhány szót, bár ezek igazi gazdája Édesanyám volt ...
A dália nagyon kényes a kora őszi fagyokra. Jó néhány évvel ezelőtt 70 tő fagyott el novemberben, igaz, letakaratlanul a verandán. A rózsa sok gondozást igényel, a tövisei miatt én nem rajongok érte. Tapasztalat szerint a peonia (pünkösdi rózsa), japán birs (be is főzhető), petunia, salvia (paprika virág), begónia, a sárga rudbekkia, őszirózsa és krizantém meghálálja a vesződséget. A virágládákban a régi hiedelemmel ellentétben a 100%-os komposztföld sem árt nekik, épp az idén bizonyult ez be.
1990. okt. 27. dr.Asztalos Péter
Kornél bácsi 1937-ben vette meg a gyümölcsös telket (ld. "Pótlólagos gödi "őstörténet"), tehát akkor nem öt, hanem tizennégy éves voltam már. Ötéves koromban (1928-ban) a jelenlegi komposztgödör mellett még állt a régi kerítés. Azon túl sűrű akácerdő terült el. Akkor az innenső oldal is még rendezetlen volt, jól lehetett ott bújócskázni.
1995. nov. 13.