A békési és csabai Asztalos-Pfeiffer család emlékei

 

Összeállította:

Dr. Asztalos Péter:

 

1993. november

 

 

Bevezetés

Gyökerek

A békési korszak

A "Vaskancellár"

A Pfeiffer család (29)

A csabai korszak

Jegyzetek

Fejér család (12. sz. jegyzet)

Pfeiffer család (29. sz. jegyzet)

Ungi család (48. sz. jegyzet)

Id. Pfeiffer István (49. sz. jegyzet)

Születések és halálozások kronológiája az Asztalos-Pfeiffer családban

Családfák

Asztalos családfa

Hajnal családfa

Fejér családfa

Pfeiffer családfa

Fényképes illusztrációk

Kiegészítések (AGy)

 

 

Bevezetés

 

A Wargha István élettörténetének első kéziratában, 1992. februárjában kilátásba helyeztem, hogy a "folytatást", illetve a család többi ágának történetét is megkísérlem rekonstruálni.

 

Miután 1993 februárjában a második (átdolgozott és kiegészített) Wargha-kézirattal is elkészültem, említett ígéretem teljesítéséhez is kedvem támadt, bár ez a (körülbelül egy évszázadnyi időt felölelő) folytatás nem lesz olyan rejtélyes, mint Wargha István életútja volt, de (42) nagyon sok érdekes emléket tartalmaz.

 

A történet alapját részben az a rengeteg családi levél és egyéb irat képezte, amelyet az öreg csabai házban találtunk, de fontos forrásul szolgáltak Édesapám feljegyzései, valamint a Ráday könyvtárban talált, illetve a debreceni református levéltárból kapott adatok. Az idegen szereplőkre vonatkozó adatokat most is lexikonokból vettem. Újra megnéztem a Széchényi Könyvtárban elfekvő Wargha-emlékeket is, különös tekintettel Wargha Eszter londoni naplójára. Sok esetben saját emlékezetem is segítségemre volt, hiszen 60 év alatt én is gyakran megfordultam a csabai házban.

 

 

Gyökerek

 

Akárcsak a Wargha család származása, az Asztalos családé is a távoli múlt homályába vész.

 

Wargha István (1808-1876) és Fejér Borbála (1819-1871) kortársai idősebb Asztalos István (1791-1868) és Unghy Julianna (1799-1880) voltak. Közülük Unghy (Ungi) Julianna származását sikerült időben legmesszebbre visszavezetni, amint az az Asztalos-családfán látható. Ungi Juliannának mindkét nagyapja, valamint apja és bátyja is református lelkész volt, és ennek következtében a különböző egyháztörténeti dolgozatokban megőrizték emléküket. Az egyszerű, világi emberek nyomát nehezebb megtalálni.

 

Ungi Julianna anyai nagyapja, Sári (Saári) Mihály Mezőtúron született 1720 körül. A pontos dátumot nem lehetett megállapítani, mert ott csak 1728-tól vezettek anyakönyveket. 1741-ben iratkozott be ("subscribált") a debreceni Kollégiumba (1). Annak elvégzése után Törökszentmiklóson volt tanító, majd 1751-54 között Tiszafüreden rektor. Ekkor külföldi tanulmányútra ment, és 1756. március 21-én Tiszakürtre került lelkésznek. Ott azonban ismeretlen okból ellentétbe jutott az elöljárókkal, és pontosan egy év múlva Kunhegyesre távozott, ahol tíz éven át szolgált, mint "hív prédikátor". 1758 júniusban itt született Mária nevű lánya, de felesége nevét nem ismerjük. Bár az esperesi vizitáció megdicsérte, a szószéken kíméletlenül ostorozta a hallgatók bűneit, és ezért Kunhegyesen sem marasztották. Visszakerült Tiszakürtre, és itt szolgált 1767-től 1784-ben bekövetkezett haláláig "nagy tisztességben". Az egyházmegyének tanácsbírája is volt.

 

Ungi Márton az Ugocsa megyei Feketeardón született 1752-54 táján, ahol nemesi családból (48) származó apja református lelkész volt. Máramarosszigeten járt iskolába, majd 1772-ben "subscribált a debreceni Kollégiumban, mint III-ad éves togatus". 1773-ban a roffi Borbély Sámuel családjában volt nevelő (Tisza)derzsen. 1774-ben visszatért a Kollégiumba tanulmányait folytatni. "Ennek végeztével 1780-82-ig (Kun)madarason rektor, azután Heidelbergben s Marburgban növelte tudományát" (1). 1785-ben Tiszakürtre hívták meg lelkésznek, ahol még abban az évben, július 12-én feleségül vette előző évben elhunyt elődje, Sári Mihály árva, hajadon leányát, Sári Máriát. Itt e lelkészházaspárnak két fiú és két leánygyermeke is született, de ezek közül három biztosan meghalt csecsemő- illetve kisgyermekkorban. A két kisfiú Márton, a két kislány a Mária nevet kapta. Hogy az 1790-ben született Máriának mi lett a sorsa, nem tudom.

 

Ungi Márton 1792-ben Kisújszállásra került (56), hol "kivételesen nagy közbecsülésben" szolgált 1835-ben bekövetkezett haláláig: "egyházvidéki tanácsnok" és egyházmegyei tanácsbíró is volt (2). A Kisújszálláson született Ungi gyerekek névsora:

 

Márton (*1793. márc. 8),

Julianna (*1797), ő azonban csecsemőkorban elhunyt,

Julianna (*1799. jan. 17),

Susanna  (*1800. júl. 12) és

Erzsébet (*1802. okt. 6). Ez utóbbiról nem tudok semmit (7).

 

Unginé Sári Mária 1807-ben "szárazbetegségben" (tuberkulózis) elhunyt. Az 53 éves korában több gyermekkel özvegyen maradt Ungi Márton még ugyanabban az évben újból megnősült. Érdemes megemlíteni, hogy Ungi Márton biztosan ismerhette későbbi nagy költőnket, Arany Jánost, aki 1834 márciusától 1835 tavaszáig tanító volt Kisújszálláson, Ungi pedig csak 1835. június 30-án halt meg. A református iskola igazgatója (rektora) és később Ungi utóda a lelkészi állásban Török Pál (1808-1883) volt, akit 1839-ben Pestre hívtak meg lelkésznek. Az ő nevéhez fűződik a pesti református teológia és a gimnázium (Lónyay !) megalapítása is. Török Pál 1860-ban dunamelléki püspök lett.

 

Ungi Julianna tehát 8 éves korában már elvesztette az édesanyját. Gyermekkoráról nem tudunk semmit. 19 éves korában, 1818. november 30-án férjhez ment idősebb Asztalos István 28 éves békési református prédikátorhoz, az esküvő Kisújszálláson volt.

 

Asztalos István (az idősebb) Makón született 1791. június 25-én, ahol apja, Asztalos Ferenc református vallású gazda volt, édesanyját Miklós Erzsébetnek hívták. Azt, hogy ez a házaspár hová való volt, nem tudjuk. Családi szájhagyomány szerint Asztalos Ferenc Zilahra való lett volna, de erre nincs bizonyíték. (lásd Asztalos György: Családtörténeti adattár - A magyarrégeni Asztalos család). A makói református anyakönyvekben 1742 és 1826 között nagyon sok Asztalos családnevű ember szerepel, sőt az időpontokból megállapíthatóan ezekben az évtizedekben legalább két Asztalos Ferenc is élt Makón. 1756. január 21-én született egy bizonyos Asztalos Istvánnak Ferenc nevű fia, de hogy ő azonos-e a mi ősünkkel, nem tudni.

 

Miklós Erzsébet az ottani református anyakönyvekben nem szerepel. 1798. február 27-én egy Asztalos Ferencné halt meg 34 éves korában, valószínűleg gyermekszülés alkalmával, de hogy ő azonos-e Miklós Erzsébettel, nem tudom. Asztalos Ferenc és Miklós Erzsébet házasságkötésének sem találtam nyomát. Lehet, hogy a menyasszony máshová való volt, és ott volt az esküvő? Ennek a házaspárnak 1793. március 16-án Ferenc nevű fia is született, de sem az idősebb, sem az ifjabb Asztalos Ferenc további sorsáról nem tudok semmit.

 

Idősebb Asztalos István a debreceni Kollégiumban "subscribált" 1805-ben, majd először az Arad megyei Ágya községben szolgált. Ez a nagyközség Arad vármegye kisjenői járásában fekszik, közel a trianoni határhoz, de már román területen. Innen 1816-ban került Békésre, ahol először a beteg Dömény János mellett volt káplán. Ez a lelkész azonban három hét múlva meghalt, és azután Asztalos István "a háborgatott Zilahi Jánossal együtt önállólag 1817 tavasztól 1818 tavaszig mint időközi lelkész működött, akkor pedig rendes lelkészül választatott" (3).

 

Amikor tehát az esküvője volt, akkor már rendes lelkész volt.

 

"Növekvő kedvességgel folytatta hivatalát 6 évig, de 1824 év elején vihar tört ki ellene, ... teljesen soha nem igazolt ... vádak bejelentése következtében, akkori esperes által hivatalától felfüggesztetett, majd az ítélet alapjául a békési nép elidegenedése vétetvén, ... hivatalától elmozdíttatott" (4).

 

Békési működésének tanúja egy nálam lévő irat is. Eszerint 1818. február 26-án volt egy temetés, amelyet "tiszteletes Zilahi János Úr tartott". Az erről szóló halotti anyakönyvi kivonatot 1820 októberben állította ki Asztalos István. A kivonat szövege magyar, de a kísérő szöveg latinul íródott. Asztalos István latin nyelvű aláírása: "Minister Ordinarius". Ez a legrégebbi, saját kezű írásos emlékünk a békési családalapítóról.

 

A békési református templom 1734-ben épült. 1820-ban alakították át a belsejét, magasították falait, és megépítették karzatát. Hogy ebben mennyi szerepe volt Asztalos Istvánnak, nem tudom (5).

 

Az idősebb Asztalos házaspárról kép nem maradt ránk.

 

A családfő 1826-ban Gyulaváriba került lelkésznek, és ott 1835-ig szolgált, de innen is kimaradt "ugyanazon okból és ugyanazon módon", és visszaköltözött Békésre, ahol mint "magánzó élt s halt meg 1868. január 4-én." Egy - nyilván még életében kelt - egyházi feljegyzés szerint "jelenben Békésen csendes nyugalomban, ép testtel és lélekkel éli agg napjait" (3), (4). Hogy mi volt az oka ezeknek a "fúrásoknak", nem tudom, de a békési néppel nem lehetett könnyű kijönni (6).

 

Egyik kései utóda a gyulavári parókián Bay József volt, a fizikus Bay Zoltán apja.

 

Asztalos Istvánnak és Ungi Juliannának összesen 6 lánya és egy fia volt. Még biztosan Békésen születtek: 1821-ben Julianna, 1825-ben Zsuzsanna (3 napos korában meghalt) és 1826-ban ifjabb Asztalos István. Azt, hogy a család hogyan vészelte át az 1830-i árvizet és az 1831. évi földrengést, illetve kolerajárványt, nem tudom (ez utóbbinak emléke a "koleradomb" a békéscsabai ligetben). Abban az időben már Gyulaváriban éltek 10 éven aluli gyermekeikkel. 1829-ben született ott Eszter nevű lányuk, és 1832-ben Terézia (8). Mária nevű lányuk születéséről nincs adatom. Volt még egy Anna nevű lányuk is, aki körülbelül 1850-ben halt meg. Teréziáról és Annáról többet nem tudok.

 

Ifjabb Asztalos István a birtokomban levő bizonyítvány szerint a késmárki evangélikus líceumban végezte el a jogtudományi osztályt 1842/43-ban, a tanulmányokban kitűnő, erkölcsben első osztályú minősítéssel. A bizonyítvány kelte: 1843. június 27. Ekkor ifjabb Asztalos István még csak 17 éves volt! A bizonyítványt aláírták: Hunfalvy Pál hites ügyvéd, a' M.T.T. tagja (9), a' magyar törvények 's az országászat tanítója és Stenczel Hugó, a' philológiának r. professzora és a Lyceum i. Rectora. A hátoldalon olvasható szöveg szerint "Óldalam mellé felvétetik. 1844. augusztus 21-én Hubay Jósef királyi személynöki...". A hely és Hubay pontos beosztása olvashatatlan. Láttamozta a szintén olvashatatlan vezetéknevű, Ignácz keresztnevű dékán.

 

Asztalos István 1844-45-ben Réső-Ensel Sándor (1787-1860) táblai ügyész mellett volt jegyzői gyakorlaton Pesten, és az ügyvédi esküt 1845. június 23-án tette le Pesten. Az erről szóló és hiteles másolatban ránk maradt ügyvédi oklevelet Békés megye 1845. december 16-án tartott közgyűlésén, Gyulán hirdették ki. Ekkor ősünk 19 éves volt. A másolat 1849. április 19-én kelt Békésen.

 

Ifjabb Asztalos István jelentős szerepet játszott mind Békés, mind a békési járás, mind Békés vármegye életében. Békés mezőváros 1848-ban bíró helyett polgármestert választott, és ezzel rendezett tanácsú város lett (5). A polgármesteri tisztet az akkor 22 éves ifjabb Asztalos István töltötte be, és ő lett a nemzetőrség parancsnoka is. A megye területén a szabadságharcban csata nem volt. Azt, hogy a békési nemzetőrök bánáti és Arad megyei harcaiban volt-e szerepe, nem tudom. (57). Valószínűleg a szabadságharc alatt festette róla Orlai Petrics Soma (10) azt az arcképet, amelyik évtizedekig a csabai Pfeiffer-ház nagy becsben tartott dísze volt, majd a Holdvilág utcai és a Deres utcai lakásban Édesapám ágya felett függött. Az ő (1978-ban bekövetkezett - AGy) halála után a csabai Munkácsy Múzeumba adtam (jelenleg Mezőberényben van - 2008. AGy).

 

Érdekes levél maradt ránk 1849-ből. Gyulán kelt, és aláírója (gróf) Wenckheim József, a vidék egyik legnagyobb földbirtokosa (11). Címzettje: "Asztalos szolgabíró polgártárs úr". Meghívást tartalmaz aznap estére egy barátságos vacsorára, esküdtjével együtt. (Neve valószínűleg Tormássi Károly.) Szó van benne egy vésztői küldöttség fogadásáról, és az aláíró hazafiúi érzéseiről is, sőt "a volt Alispány Úrnak és ... a Kormányzónknak jelentve volt ..." mondattal Wenckheim utal egy másik ügyre is. Kossuth 1849 áprilisában lett kormányzó, tehát nem kizárt, hogy róla van itt szó.

 

Azt, hogy hogyan élték végig békési őseink az elnyomatás, a Bach-korszak, majd az enyhülés éveit, pontosan nem tudom.

 

Ifjabb Asztalos István legényember lévén, nyilván szüleinél lakott, akik akkor már ismét békési "magánzók" voltak, és gazdálkodtak. Nőtestvéreinek férjhezmenetele is ezekben az években következhetett be, de pontos anyakönyvi adatokkal nem rendelkezem. A hozzá intézett levelekből látható, hogy nagyobb baja nem történt a forradalmi időkben vállalt szerepe miatt. Ezek címzése érdekes fényt vet arra, hogy mivel foglalkozhatott ezekben az években:

 

1848.   polgármester

1849.   szolgabíró, ill. ügyvéd

1850.   h. járásbíró, ill. ügyvéd

1851-52. járásbíró, ill. főszolgabíró

1853-54. járásbíró

1856-58. ügyvéd

1859.   haszonbérlő

1860.   főügyész

1861.   országgy. képviselő, ugyanezen év őszén városi tiszti ügyész

1862-65. ügyvéd

1867-83. a békési járás főszolgabírája.

 

Úgy látszik, hogy Asztalos István az irodalom iránt is érdeklődött, legalábbis 1854. január 24-én írt neki Fáy András egy (természetesen kézírásos) levelet, amelyet érdemes szó szerint idézni (39). A levél egyrészt jellemzi az akkori "könyvpiacot", másrészt ifjabb Asztalos Istvánt, mint ismert irodalompártolót mutatja be. Azt, hogy az előfizetési felhívás melyik munkára vonatkozott, nem derül ki a szövegből. Fáy Andrásnak (40) 1845-ben megjelent egy "Adatok Lengyelország bővebb ismertetésére" című kiadványa, talán erre verbuvált előfizetőket - saját kezűleg, nyilván több száz példányban írt levelekkel.

 

1856. június 9-én Békéscsabáról egy bizonyos Kalmár Mihály arra biztatta Asztalos Istvánt, hogy pályázzon meg egy állást a "törvénykezési szakon", például járásbíróságon bíróként, stb.

 

1858. szeptember 8-án Füzesgyarmatról azt írja Szőke nevű kollégája, hogy "átkozott stylusod van" - ami ugye nem túl hízelgő vélemény... Tény, hogy elég nyakatekert körmondatai voltak, ha hivatalos ügyben fogott tollat.

 

1859. október 8-án idősebb Asztalos István levelet írt fiának a "Nagykirálysági pusztára" Békésről. Királyságon ifjabb Asztalos István haszonbérlőként szerepelt. Ugyancsak ott gazdálkodott akkor Czajzlinger János is, Fejér Franciska (12) férje. Neki viszont haszonbérlői voltak.

 

1859. szeptember 8-án, vagy nem sokkal azelőtt érkeztek haza Londonból a Wargha család nőtagjai, és felváltva Élesden, Kötegyánban és Nagykirályságon tartózkodtak a Fejér család rokoni körében, Wargháné Fejér Borbála házánál (12).

 

Az 1859/60. esztendők fordulóján ismerkedett meg ifjabb Asztalos István (nyilván Királyságon) a világot járt legidősebb Wargha lánnyal, Eszterrel. Nagyon hamar kölcsönösen megszerették egymást, mert Czajzlinger János, "Muki bácsi" 1860. március 16-án Asztalos István nevében megkérte az akkor még Berlinben tartózkodó Wargha Istvántól Eszter kezét. Erre a levélre Wargha március 25-én válaszolt, miután már Esztertől is kapott ilyen értelemben február 17-i kelettel egy levelet.

 

Eszter április elején boldogan írta a kötegyáni rokonoknak, hogy mindig ilyen embert óhajtott férjéül. Az eljegyzésre még áprilisban sor került. Attól kezdve egész közös életük folyamán nagyon bensőséges hangon leveleztek - már amikor távol voltak egymástól.

 

Mivel Eszter katolikus, Asztalos István pedig református volt, közösen úgy egyeztek meg, hogy a kötegyáni protestáns templomban lesz az esküvő, de a sarkadi katolikus plébános fogja őket (püspöki engedély esetén) kihirdetni. Ez nem ment zökkenők nélkül, Eszter "leckét is kapott" a plébánostól, Püspökitől. Az esküvő november 27-én volt (50). Az ifjú feleség az eskető lelkipásztortól, Hajnal Ábel református lelkésztől egy dedikált Bibliát kapott (AGy).

 

A békési korszak

 

Amilyen harmonikus volt az ifjú Asztalos-Wargha házaspár élete (a tágabb Asztalos családot is beleértve), annyira mozgalmas volt az első időszak az ország és a társadalom élete szempontjából, és ezt ők is megérezték és megszenvedték.

 

Eszter jól beilleszkedett a békési családi légkörbe. Még vőlegény korában írta ifjabb Asztalos István, hogy "öreg Asztalos" meg van elégedve leendő menyével. Alighogy Wargha István 1860. augusztus 9-én megérkezett a "száműzetésből" Királyságra, még szeptemberben az "öreg Asztalos" nyulakat küldött nekik ajándékba Békésről. Az első Wargha-Asztalos családi találkozóra szeptember 15-én került sor Békésen, amikor Wargháék Királyságról Békésen át utaztak Kötegyánba, majd Déznára.

 

A fiatalok valami kisebbfajta lakást szereztek, az öregek az Ibrány nevű (ÉNy-i) városrészben laktak (15).

 

Már esküvőjük előtt is érezhették az országot lázban tartó enyhülés jeleit. 1860. márciusban ifjabb Asztalos István Pesten járt, és ott értesült a 15-i - már-már forradalmi hangulatú – események visszhangjáról, és láthatta a mindenütt újból divatba jött (és akkor már nem üldözött) magyaros ruhákat, stb. Áprilisban országszerte gyászünnepségek voltak Széchenyi halála miatt, Wargha Eszter  részt is vett egy gyászmisén Orosházán, Asztalos István pedig lemásolta számára Jókai ebből az alkalomból írt költeményét. (Érdekes, hogy a jubileumi Jókai-sorozatban nincs benne !)

 

Valamikor 1860/61 telén voltak a ('48 utáni első) választások, és 1861. április elején nyílt meg az országgyűlés. Ezen Békés városát ifjabb Asztalos István képviselte, valószínűleg "48-as" programmal. Az üléseket a Nemzeti Múzeumban tartották. Ősünk eleinte a szélső baloldalon ült, "de ha az atyafiak nagyon túlhajtanak", akkor nem marad ott - írta haza, bár nem tartozott a Deák-párti, ú.n. felirati csoporthoz sem. Április 15-én fel is szólalt. Levele szerint azon a véleményen volt, hogy Erdély és a többi "részek" követeinek megjelenéséhez való ragaszkodásukat meg kell mondani "Ferencz József úrnak".

 

Május 5-én lett öngyilkos gróf Teleki László, akit ismét az egész ország gyászolt, azonban például a békési plébános, Richter nem imádkozott érte, mert "nem tartozott az igazhitűekhez" - írta Eszter Pestre (azaz nem volt katolikus); a református esperes, Hajnal Ábel természetesen igen.

 

Asztalos István a Magyar Király szállóban lakott az országgyűlés ideje alatt, nem fogadván el a Wenckheimek meghívását palotájukba, egyszer azért ebédelt náluk (18). Május 28-i levelében azt írta Asztalos István, hogy mialatt az országgyűlésen "borzasztó a szóförgeteg" és az időhúzás, azalatt "fegyveres rablás járja keresztül az országot". Ebből Békés megyének is kijutott. A törvénytelen adóbehajtást ott, ahol a fizetést megtagadták, katonai erővel végezték az országgyűlés ideje alatt is (Ld. Marczali 881. oldal). A (Füzes)gyarmati elöljáróságot például vasraverve vitték Gyulára. Mivel Békést is elárasztották a katonák, a várandós Eszter Remete-Kötegyánba menekült Govrik Kristófékhoz. Bár eleinte a "hívatlan lakók" (beszállásolt katonák) békésnek látszottak, számuk növekedtével idősebb Asztalos István július 28-án már azt írta a fiának Pestre, hogy "elég volt már a demonstráció" (tehát az adómegtagadás). Eszter is kénytelen volt visszaköltözni Békésre, mert július végén Govrikékat is ellepték az "executiót" végző katonák. (Jellemző módon Békésen éppen azok a gazdák fizették meg először az adót, akik előbb a legjobban agitáltak ellene.)

 

Ifjabb Asztalos István júniusban már úgy írt haza, mint aki már megbánta, hogy elvállalta a képviselőséget, júliusban pedig jelzi, hogy már "vonaglik a t. Ház". Állandó aggodalomban élt felesége állapota miatt. Július 31-én azt írta Békésre, hogy mivel már "apja háza megszabadult a barbároktól", Eszter menjen oda, remélhetőleg "e lelketlen horda" ott már nem fogja háborgatni. Azért is aggódik, hogy nem tartják-e vissza a leveleit (mint képviselőnek).

 

Elkeseredettségére jellemző az augusztus 1-én kelt levele, melyben említést tesz arról, hogy Londonból sógora, Wargha "Dani írt a szabadság hazájából e nyomorult szolgaság földére". Az országgyűlést augusztus 21-én feloszlatták, és az alig egy évig élvezett, legalább némileg törvényes rend helyébe ismét az elnyomás, az ú.n. provizórium lépett.

 

Ilyen előzmények után és szomorú körülmények között született meg első gyermekük, Sándor szeptember 24-én Szarvason. A békési "zűrök" miatt Czajzlingerékhez költözött ugyanis Eszter: ez a rokon család akkor már ott lakott, és nem Királyságon. Sándort egy nappal a katonai bíróságok felállítása előtt, november 4-én keresztelte meg Hajnal Ábel. Ekkor az apa már városi tiszti ügyészként szerepelt az anyakönyvben. A keresztszülők Benedikty József gyógyszerész és felesége voltak (16).

 

Amíg Eszterék Szarvason voltak, addig az ifjú apát, aki hivatalos dolgai miatt nem hagyhatta ott Békést, a két nagymama és Wargha Sarolta ("Ela") tájékoztatták az anya és gyermeke megnyugtató állapotáról levélben. Pár nappal előbb már Kötegyánból is elvonultak a katonák, miután Govrik Kristóf kifizette az adót. Hát így nézett ki az akkori történelem "alulnézetben"...

 

1862. augusztus 6-án meghalt özvegy Elekes Istvánné, Asztalos Mária, aki addig is sokat betegeskedett. Az árva Elekes Marit a nagynénje vette magukhoz Bojtra (8). Még ezen az őszön nagy esemény volt a családban Wargha Dániel látogatása Londonból.

 

A következő Asztalos gyerek, Irma (Mária) 1863. január 6-án született, és 9-én keresztelte Richter Mihály plébános: a keresztszülők most is Benediktyék voltak. Ekkor az apa foglalkozása már ügyvédnek van feltüntetve. Nagyanyám, Hedvig pedig 1864. szeptember 23-án született. Ilyen alkalmakkor vagy Wargháné, vagy Ela segédkezett az ifjú mamának.

 

1865. májusában új lakásba költöztek, de a részletekről nem találtam semmit. A hatvanas évekből két levél, illetve adat érdemel említést. A levelet Brezanóczy Lajos ügyvéd írta Asztalos Istvánnak. Ebből az derül ki, hogy Békés 1862 és 1866 között is "rendezett tanácsú város" volt. A másik adat egy nyugta, miszerint egynapi szállás és élelem Aradon 2,14 frt-ba került. Az 1865. esztendő egyébként az ország élete szempontjából ismét fontos eseményekben bővelkedett.

 

1865. április 16-án jelent meg Deák Ferenc híres húsvéti cikke a Pesti Naplóban. Megindult a kiegyezés előkészítése. Asztalos István egy ügyvéd barátja, bizonyos Szénásy Károly több levelében is azt a reményét fejezte ki, hogy az összehívandó országgyűlésben is ő fogja Békést képviselni. A levelek Pesten kelteződtek. Hogy ez pontosan miért nem következett be, nem tudom, de feltehetően 1861-ben elege lett a nagypolitikából, másrészt három apró gyermekével nem hagyhatta magára a feleségét Békésen, hiszen kitapasztalhatta azt, hogy egy képviselőnek az év nagy részében Pesten kell tartózkodnia.

 

Ifjabb Asztalos István a kiegyezés után haláláig a békési járás főszolgabírája volt. Mivel 1867. április 1-én még ügyvédként szerepelt, ezt az állást ezután foglalhatta el. Különösen Békés város és a járás árvízvédelmi létesítményeinek létrehozásában, az 1881. évi nagy árvíz kivédésében és a Földvárt Békéssel összekötő vasútvonal megvalósításában szerzett érdemeket. Már nagyon régen utcát neveztek el róla Békésen. Az Asztalos István utca nagyjából párhuzamos a Petőfi Sándor és a gróf Teleki László utcával, és ezektől a Kettős Körös irányába esik. Mindhárom utca a Malomvégen, Gyula irányában, a Gyulai utcába torkollik.

 

Érdekes fénykép maradt ránk Asztalosné Wargha Eszter hagyatékában: az 1860-as évekből származik, és a békési - az 1840-es évek óta (!) működő - református óvoda növendékei láthatók rajta Dapsy Géza tanítóval. Sándor 1865-ben már járt oda. A két megjelölt csemete Sándor és Irma lehet, tehát a kép körülbelül 1866-ban készülhetett, amikor Sándor és Irma már igen, de Hedvig még nem járhatott óvodába. Wargha István unokái tehát a nagyapjuk által (is) propagált óvoda-hálózat egyikében kezdték el az iskolára való felkészülést...

 

Egy 1866. január 29-én készült képen már a "kicsi" is látható (ez volt a nagyanyám beceneve). 15 hónapos korában egy olyan régi karosszékben van lefényképezve, ami jelenleg a Holdvilág utcában található (amikor ezt gépelem, éppen a hátam mögött). Csak a szék hátsó támlájában van különbség. A felvétel egy szentesi fényképész alkotása. Czajzlingerék ott is lakhattak. A szék tehát vagy tőlük származik, vagy esetleg a fényképésznél is volt egy hasonló bútordarab. A különbséget egyik szemfüles unokám, Levente fedezte fel.

 

Idősebb Asztalos István és Ungi Julianna aláírással 1865. április 26-án kelt egy kötelezvény (17). Ez az utolsó írásos emlékünk a békési családalapítóról. Ezután már csak a gyászjelentés tudatja, hogy idősebb Asztalos István 1868. január 4-én "tüdőszélhűdés" következtében (hirtelen) elhunyt. Özvegye 1869. márciusában Eszter nevű lányához költözött: Elekes Mihályné Asztalos Eszter ura ugyanis 1865-ben meghalván, nevelt lányával együtt Békésen telepedett meg.

 

Ezekben az években igen sűrű levelezés folyt az 1864 vége óta Nagyváradon élt Wargha, és a békési Asztalos család között. A nagyobb ünnepeket gyakran együtt töltötték, hol Váradon, hol Békésen. Sándor, majd később Irma és Hedvig is sokszor nyaraltak és vakációztak Váradon.

 

Wargha István leveleit szeretetteljes és kenetteljes, terjengős stílus jellemzi. Sokat írt unokáinak, tanulásra, jó viselkedésre, stb. buzdítván őket, kik a jelek szerint rendes, tehetséges gyerekek voltak.

 

A Körös menti civilizáció története szempontjából említésre méltó Asztalos István 1870. március 11-én Gyuláról Békésre írt levele, melyben megnyugtatja családját, hogy "hihetetlen gyorsasággal" ért be Gyulára, mert a révészek a hajóra kötelet kötvén, azt a parton gyalog húzták. A távolság körülbelül 16 km. Március 16-án viszont kéri, hogy a felesége küldessen érte délután 1-2 óra között egy hajót. Békésen kocsit nem kér, mert a "vashalomtól" gyalog megy majd be a városba. A jelenlegi Vashalom utca merőleges a Teleki utcára, és a Körös felé eső végéhez közel van az Asztalos István utca városközpont felőli vége ! Ebben az időben már üzemben volt a Kettős Körös 1855-57 években készült egyenes, új medre.

 

1870. július 1. és augusztus 5. között Szliácson (utolsó posta Zólyom) együtt voltak fürdőben Asztalosné Wargha Eszter, özvegy Elekesné Asztalos Eszter, Elekes Mari és Asztalos Julcsa lánya, Kovács Róza. Ez alatt az idő alatt sok levél fordult meg Szliács és Békés között. Ezekből egy nagyon harmonikus házasság képe bontakozik ki az olvasó előtt.

 

Odafelé Pesten - meglepetésre - Wargha István várta őket a pályaudvaron, és foglalt nekik szobát a Magyar Királynál, aki Aradról részben az ő kedvükért, részben a közlekedési nehézségek miatt, Pesten át ment haza Váradra. Pestről Vácon át fedeles kocsiban utaztak (tehát Gödön át). Hazafelé Léván át Esztergomig szintén kocsin utaztak, onnan hajóval Pestig. (Vajon tudta-e akkor Eszter, hogy az apja Léván volt diák ötven évvel azelőtt ?)

 

A család fontos eseménye volt 1870. szeptember 13-án Wargha Mari bérmálása Váradon, ezen a kis Asztalos Sándor is részt vett. Egyébként "Ómama" első áldozása már 1865. június 11-én volt, ránk maradt imakönyve szerint. Ebben a családi születések és halálozások időpontjai is fel vannak tüntetve: az utolsó ilyen bejegyzés az én születésemről szól.

 

Súlyos veszteség érte a családot 1871. február 12-én: Wargháné Fejér Borbála "tüdőszélhűdésben" meghalt. Előtte való ősszel még Ela lányánál volt Buttyinban: novemberben született meg Ela első fia. Szemben az Asztalos családdal, Jandóék rossz anyagi viszonyok között éltek. Wargha István előérzete nem csalt, mindig is aggódott Ela lánya jövőjén. Van egy feljegyzés arról, hogy Wargháné temetését Palotay László plébános végezte, és a szertartás 117 frt-ba került (özvegy Schubert Hermanné, Fejér Julianna háromhavi nyugdíja 1874-ben 112 frt! ) (12).

 

1871-ben indult meg a vonat Várad és Csaba között, megkönnyítve a két család érintkezését.

 

Asztalos István közéleti szereplésében még az alábbiak érdemelnek említést. 1869-ben képviselőválasztás volt, 1869/70-ben pedig egy zavaros ügy miatt fegyelmi eljárást is indítottak ellene, ami érthetően felizgatta.

 

Amit rossz néven vettek, az egy általa egy esetben elrendelt testi fenyítés volt: abban az időben ezt egy szolgabíró sokszor nem kerülhette el. Az 1881. évi nagy árvíz idején is az a hír járta, hogy kénytelen volt ilyen szigorú rendszabályokhoz nyúlni.

 

Ezekben az években családi életében is több nehéz probléma, illetve esemény vette igénybe.

 

A hetvenes években komoly problémát jelentett a Körös menti régiónak az úgynevezett faúsztatási kérdés: a vízen leúsztatott fa-szállítmányok sokszor komolyan veszélyeztették az árvízvédelmi létesítményeket, és a partok közötti közlekedést lebonyolító kompforgalmat.

 

1876. szeptemberben távírda létesítést szorgalmazott Békésen. 1878. április 19-én tűzvész pusztított a Körös-parti városban. 1879-ben Irányi Dániel levele szerint Asztalos István javasolta a Mezőberény - Békés - Békéscsaba vasútvonalat, amit azonban a mérnöki vélemény nem támogatott, nyilván a kerülő út miatt.

 

Érdekes dokumentum az a körlevél, amelyen 1878. november 9-i kelettel özvegy Batthyány Lajosné és özvegy Damjanich Jánosné együttes aláírása található, és árvák javára gyűjtenek.

 

A kellemetlen ügyek közé tartozhatott, amikor (1876-ban) le akarta beszélni Beliczeyt arról, hogy elvállalja a főispánságot, valamint az, amikor 1878-ban Beliczey főispán bizonyos dolgokkal kapcsolatban elégedetlenségét fejezte ki.

 

1871. májusban az Asztalos gyerekek tánciskolába is jártak, a vezetőt (akárcsak az óvodában) Dapsynak hívták.

 

Egy 1872-es levélváltásból kiderül, hogy Nagyváradon Wargháék az 1869. óta lakott házból (ami legalább öt szobából állt) új, kényelmesebb lakásba költöztek, pedig akkor már csak Wargha István és Mari lánya laktak ott. Eldicsekedett Wargha István azzal is, hogy ez év szeptemberében országos dalárdaversenyt rendeztek a városban, abban az új dalcsarnokban, amelyet Ő mint közigazgatási tanácsnok építtetett. Ezen ott volt a Londonból jól ismert Reményi Ede is (19).

 

A váradiaknak és az ott nyaralgató Asztalos gyerekeknek jó pajtásai, illetve ismerősei voltak a Bölöny gyerekek (20).

 

1873. december 3-án írta meg Wargha Mária Békésre, Asztalos Irmának a nagy váradi szenzációt: gázvilágítást helyeztek üzembe a városban, és lakásuk ablakán is bevilágít egy gázlámpa !

 

Wargha István leveleiben sokszor olvashatók célzások a Deák-párttal szembeni ellenzéki, "balpárti" véleményére. A Deák-párt és a Tisza-párt 1875. évi fúziója utáni választás "48-as" jelöltjével, régi ismerősével, Simonyi Ernővel (21) mégsem értett egyet: féltette a város érdekeit egy esetleges kormányellenes győzelemtől.

 

1875 őszén Asztalos Sándort Eperjesre vitték gimnáziumba, hogy németül (is) jól megtanuljon. Ez utóbbi látszólag sikerült, mert 1876. december 30-án szép német nyelven írt levelet küldött haza. 14 éves korában került el a szülői háztól, amin az édesanyja búsult is, és hiába vigasztalta Wargha István a lányát, hogy ez a világ sora, úgy látszik Asztalos Istvánné Wargha Eszter anyai szíve megérzett valamit a későbbi bajokból.

 

Amikor 1876. március 12-én Wargha István meghalt, a vele lakott Mari lánya Békésre költözött Asztalosékhoz, és így a családi levelezés ritkább lett. Ha ifjabb Asztalos István hivatalos ügyekben Gyulán járt, általában Keller Imre ügyvéd levélpapírján írt a feleségének. Keller jó barátjuk volt, és később sokat segített Eszternek jogi, stb. ügyekben. Felesége pedig Eszter barátnője volt, sokat leveleztek.

 

Egyre gyakrabban szerepel a levelezésben Irányi Dániel (22). Részben sok hivatalos ügye volt, mint képviselőnek Békésen, részben nagyon jó barátságban volt az Asztalos családdal. Valószínűleg Sándor is az ő révén került Eperjesre, ott lakott ugyanis a testvére, Irányi István (23), aki szintén jó ismerőse volt ifjabb Asztalos Istvánnak.

 

Eszter sokat levelezett az Angliában maradt Danival is. Wargha Dániel munkahelye, a Longman könyvkiadó cég ma is működik Angliában Longman Group UK Ltd. néven. Wargha Dániel levelei a Széchényi Könyvtárban vannak a többi Wargha emlékkel együtt (24). Ugyancsak ott van Wargha Dániel 49 ceruzavázlata is: remekül rajzolt, az Asztalos lányok tőle örökölték rajztehetségüket, néhány vázlatuk szintén megmaradt.

 

1876-78-ban egy Weber Adél nevezetű német kisasszony élt Irmával és Hedviggel Békésen. 1876. november 25-én volt egy hangverseny Békésen, ezen az akkor 13 éves Irma és ez az Adél kisasszony négykezest zongorázott: Webertől az Euryanthe nyitányt. A nyomtatott meghívót Hajnalék is megkapták Karcagon (8), de későn, így erre a rokoni szenzációra nem tudtak elmenni.

 

A család néha hosszabb látogatást tett (részletekben) Buttyinban Jandóéknál és Mokrán Golditschéknál. Sándor eperjesi évei eleinte jól indultak, de később egyre több probléma adódott mind tanulmányi, mind anyagi szempontból. Lehet, hogy az apja volt hozzá túl szigorú, de az állandó szülői felügyelet hiánya is hozzájárult ahhoz, hogy apja és fia között egyre feszültebb lett a viszony. Hárslinszky (Hazslinszky - AGy) igazgató levele szerint Sándor nem tud folytonos, tartós szorgalmat kifejteni, és "pályájának nincs választott iránya". 16 éves korában (!) nagy nehezen letette az érettségit, de a levelekből láthatóan teljesen "felfordult" lelkiállapotba került. Valószínűleg túl korán gondolták róla, hogy "érett". Nem volt az...

 

Asztalos Sándor 1877. őszétől kezdve már jogot tanult Pesten, az egyetemen, de nem sok kedve volt hozzá. Valószínű, hogy az édesapja szerette volna, ha többre viszi, mint ő, azaz jogi doktorátust szerez. Pesten Ragályi Dénes ügyvédéknél, Asztalos István jó ismerősénél lakott (Magyar u. 2). Ragályi eleinte szintén dicsérő leveleket írt róla az apjának, de később itt is elkezdődtek az eperjesi problémák. Nagyon szomorú a két Asztalos levélváltásait olvasni, amelyek éveken keresztül jelezték: nagy baj van.

 

1877. június 10-én halt meg Eszter húga, Jandóné, két kisfiát hagyta hátra árván.

 

1878/79-ben többször írt Békésre az onnan már eltávozott Weber Adél "kisasszony" Héhalomról (25) és Pestről. Ugyancsak ezekben az években tűnnek fel a levelek között egy régi londoni ismerős: Apollónia de Agreda és fia, Diego sorai is. Wargha Dániel is tartotta velük a kapcsolatot, Békésen is jártak látogatóban. A jelek szerint Asztaloséknak anyagi gondjaik is voltak, hogy ebben mennyi szerepet játszott Sándor könnyelmű élete, nem tudom (26).

 

1880. január 12-én meghalt idősebb Asztalos Istvánné. Férje mellé temették a békési temető régi (hátsó), akácos részébe. Mindkettőjük sírkövét Édesapám, Asztalos (Pfeiffer) Sándor 1958-ban hozatta át a később létesült családi sírboltunk oszlopának két oldalára.

 

A következő és igen tragikus haláleset 1882. július 7-én következett be, amikor Asztalos Sándor vesegyulladás következtében 21 éves korában meghalt anélkül, hogy ötévi kínlódás után az egyetemet befejezte volna. Életének utolsó hónapjait otthon töltötte, ahová valamikor a nyáron vagy a tavasszal már súlyos betegen került. Előtte Pesten, ismeretlen helyeken is betegeskedett (vérköpés, stb). Halála szegény szüleit és testvéreit borzasztóan megviselte.

 

Talán ez a csapás is hozzájárult ahhoz, hogy az egész életében amúgy is sokat betegeskedett ifjabb Asztalos István 1883. március 11-én hirtelen szintén meghalt. Előtte 10 napig volt beteg: tüdőgyulladás végzett vele. Legelőször még vőlegény korában "hűlt meg" Hegyközszentimrén, "Mari nénje" pincéjében dolgozván. Akkor sokáig volt a Várad melletti Félixfürdőn, betegen. A váratlan halálesetről nemcsak magánemberek, de hivatalos jegyzőkönyvek is megrendülten emlékeztek meg.

 

Eszter kérésére a békési református presbitérium november 12-i ülésén 4 négyszögöles "térséget" jelölt ki sírbolt céljára, és kimondták, hogy a "boldogult férfiú érdemeire való tekintetből, mint aki egyházunknak 1848 óta hű, odaadó, páratlan buzgalmú elöljárója vala: a sírbolt helyéért díjat nem vesz." A későbbi levelekből kiderül, hogy Irányi Dániel egy síremlék felállítását sokáig szorgalmazta. Hogy ez azonos-e a megvalósulttal, nem tudom.

 

Özvegy Asztalos Istvánné Wargha Eszternek a levelek tanúsága szerint a rászakadt gyászban három fő támasza volt. Az egyik Irányi Dániel, aki haláláig tartotta az elárvult családdal a barátságot. A másik a már említett Keller Imre gyulai ügyvéd, aki elintézte Terényi Lajos főispánnál, hogy október 1-ig a család megmaradhat jelenlegi lakásában, vagyis addig, amíg a (valószínűleg) bérbe adott saját házuk felett szabadon nem rendelkezhetnek. A gróf Teleki László utca (ma Petőfi utca) 10. szám alatti házba (54) valamikor 1883/84 fordulóján költöztek át, addig úgy látszik, hogy valahol szolgálati lakásuk (házuk) volt, ami nyilván járt egy főszolgabírónak. Szükség is volt az ügyvédi segítségre, mert 1883 és 1910 (!) között sok problémája volt ura hagyatékával. Keller körülbelül 1903-ban hunyt el. A harmadik a kígyósi gróf Wenckheim Frigyes volt, aki valami anyagi támogatásban is részesítette az özvegyet, akivel (akárcsak férjével) a Wenckheim család jó kapcsolatokat tartott fenn.

 

Ennek az évnek a végén, november 14-én nyílt meg a Földvár-Békési szárnyvonal, aminek megvalósulásában Asztalos Istvánnak nagy szerepe volt, de már nem élte meg.

 

1882-83-ban tehát a békési Asztalos családnak férfiágon magva szakadt, és így a család története leányágon folytatódott tovább. Ebben a történetben özvegy Asztalos Istvánné, született Wargha Eszter fontos szerepet játszott.

 

 

A "Vaskancellár"

 

Az ura halálakor, 1883-ban, Asztalosné Wargha Eszter lányai: Irma és Hedvig 20, illetve 19 évesek voltak. Velük élt még 30 éves húga, Wargha Mária is (ő maga ekkor 45 éves volt - AGy).

 

Férfitámasz nélkül kellett ezt a (vele együtt) négytagú, csak hölgyekből álló családot "kormányoznia" és fenntartania.

 

Erős akaratú, családcentrikus, rokonszerető asszony volt: az elmúlt években elszenvedett sorscsapások nem sújtották le, hanem megedzették. Lánykorában sok ismerőse, barátnője, és nyilván sok férfi tisztelője is volt. Ezektől sok üdvözlő írás, emlékkönyv helyett gyűjtött emléklap maradt a hagyatékában.

 

Wargha Eszter 1838. június 1-én született Tolnán. Keresztapja Bezerédj István volt, a jobbágy-felszabadító és óvodát-iskolát alapító hidjai földbirtokos. A Wargha család körülbelül 1843-44-ig lakott Tolnán, Eszter öccse, Wargha Dániel még ott született 1839. november 20-án. Körülbelül 1844-től kezdve már Pesten lakhattak, mert Wargha István körülbelül ettől kezdve fejtett ki az Ipartestületben tevékenységet. Eszter húga, Ela (Sarolta, Sári vagy Karolina) is valószínűleg Pesten született 1845. február 2-án. Az első emléklap aláírója Németh Erzsi, dátuma: 1845. március 19. Eszter ebben az évben volt 7 éves. Eszter 10 éves volt, amikor apja a bécsi minisztériumba került. Ezután jöttek a szabadságharc eseményei, Wargha István fogsága, és valószínűleg 1850 karácsonyán lehetett ismét együtt a család.

 

Apja fogsága alatt, 1849. december 8-án halt meg talán Mokrán Eszter nagyanyja, Wargha Jánosné, akire nagyon nagy szeretettel emlékezett vissza később.

 

Ekkor kezdődött az az időszak, amikor a Tóth Béla által leírt, Szontágh-féle visszaemlékezés szerint Wargha István "kiszabadulva Pestre jött, és igen rosszul folyt dolga. Nyilván csak pártfogóinak adományaiból tengődött". Ma már tudjuk, hogy a "pártfogók" között az osztrák rendőrség is szerepet játszott... Erről azonban a család mit sem tudott.

 

Azt, hogy hova jártak a Wargha gyerekek iskolába, nem tudom, de például Eszter nagyon jó nevelést kapott, mert később számos német, francia és angol levél érkezett hozzá, és nyilván ő is így válaszolt ismerőseinek.

 

A következő fennmaradt levélke Walther Ilonától származik 1851-ből, valahonnan Tokaj vidékéről.

 

1852-54-ben nagyon sok levél érkezett Eszter címére, és sok emléklap maradt ránk. Ezek közül a legtöbb Kalondáról (Nógrád vármegye) és Fegyvernekről (Szolnok vármegye) származik. Ebben az időben a Wargha család címe: Pest, Nádor utca 13. III. emelet 31. (58).

 

A levelezőpartnerek, barátnők, ismerősök listája a következő: Pongrácz Paulina Lócz, Nógrád vármegye, Deák Mihály (27), Benko Gusztáv, Hajós Mária (Kalonda), Sallay Magdolna (Kalonda), Gellén Sándor (Losonc), Holovich Sámuel, Fegyvernekről pedig: Stráda Béla, Losonczi Iza, Fazekas Irma, gróf Szapáry Gyula. Pesti barátnő volt Győrffy Malvin, Mucsinyból (Nógrád vármegye) pedig Szabó Pepi (később Szakállné). Ugyancsak Pesten írt emléklapot Eszternek Győrffy Gyula.

 

1852-ben egy ideig Kalondán volt Eszter bizonyos Málcsi néninél, akit apja egy levelében (ez Wargha István első levele lányához, ami fennmaradt), 1852. február 9-én követendő példaképnek állított Eszter elé. Ezek a családok lehettek azok, akikre Szontagh mint pártfogókra utalt?

 

Közben 1853. február 8-án megszületett a legkisebb Wargha gyerek: Mária, szeptember 8-án került elő a korona az orsovai földből, és végül 1854. áprilisban az egész család Londonba "emigrált", Eszter ekkor már majdnem 16 éves volt. Az ezt követő öt és fél év alatt ismét rengeteg emberrel megismerkedett, és sok régi és új ismerőssel levelezett.

 

Rendszeresen vezetett londoni naplójában életük minden fontos eseménye megelevenedik. Észrevette, hogy sok emigráns magyar állandó vendéglátása saját családjának teljesítőképességével ellentétbe került, hogy apja anyagi gondokkal kezdett küszködni, amit persze a többszöri végrehajtás is jelzett. 1855 nyarán még tellett arra is, hogy egy keleti parti fürdőhelyen, Ramsgate-ben nyaraljanak, már ami a család női tagjait illeti. Hajóval jöttek vissza a Temzén Londonba (38).

 

Érdemes sorra venni azokat, akikkel gyakran levelezett (28).

 

Arcvonásait több jó fénykép, és Orlai Petrics Soma festménye örökítette meg (10), amelyet fiatalasszony korában festett róla. Azt hiszem méltó felesége volt korán elhunyt urának, aki egész életét szülőföldje szolgálatának szentelte.

 

Özvegységében is fenntartotta levélbeli kapcsolatait ismerőseivel, rokonaival. Ezek között első helyen Irányi Dánielt kell megemlíteni, akivel sűrű levelezést folytattak. Az 1885. évi Országos Általános Kiállításra Pestre utazott lányaival, és Irányi Dániel lakásában voltak megszállva, aki akkor vidéken tartózkodott rokonainál, Eperjesen. Ezen a kiállításon mutatta be a Ganz-gyár a transzformátor rendszert a nyilvánosság előtt. Ha pedig Irányi Békésre utazott képviselői minőségében, többnyire ezután is Asztaloséknál szállt meg.

 

Kortörténeti (és technikatörténeti) érdekessége van annak a levélnek, amelyet 1886 nyarán írt Matta Árpád (Fejér rokon, 12) Asztalosnénak Mainzból: Bécsből "villámvonattal" utazott Münchenig, tehát nagyon gyors és kényelmes vonattal. Londonban azután meglátogatta Eszter öccsét, Wargha Dánielt is.

 

1887. július 27-én ismét gyászba borult a békési ház: hosszas betegeskedés után elhunyt Asztalos Irma is. A közvetlen család lélekszáma tehát háromra csökkent, és Asztalos István özvegye második gyermekét vesztette el !

 

Két évvel előbb, 1885. május 29-én meghalt az özvegyen maradt sógora, Jandó László is. Árván maradt két fiáról keveset tudunk. Jandó Benedek aláírással két levél is jött 1889-ben, de a két levél aláírása nem azonos kéztől származik. Őt egyik nagynénjének ura, Brassay Lajos vehette magához, ebben az évben volt Bence ötödéves gimnazista, majd az ősszel már hatodévesként írt Hódmezővásárhelyről, mert nem vették fel a katonaiskolába alkalmatlansága miatt. Hogy az Esztertől kért támogatást megkapta-e (Bence, illetve Brassay), nem tudom. Jandó Pál állítólag Öcsödön és Békésszentandráson élt.

 

Az 1887-88 években új szereplő lépett a családi színpadra: nagyapám, Pfeiffer István. Azt, hogy pontosan mikor ismerték meg egymást, nem tudom, csak azt, hogy valamikor 1888. június közepén volt az eljegyzésük, de akkor már régebbi lehetett az ismeretségük. Asztalos Hedviget, a nagyanyámat lelkileg nagyon megviselték az előző évek családi halálesetei, és talán ezért volt az, hogy eleinte nem mondott "igent" a kezére pályázó nagyapámnak, aki már körülbelül 1884 eleje óta volt írnok, illetve gazdatiszt gróf Wenckheim Frigyes szolgálatában, és a békésföldvári vasútállomáshoz közeli majorban lakott. Az ottani grófi birtok határos lehetett Asztalosék (egyik) békési földjével és tanyájával, ezen a vidéken van két (szomszédos?) dűlő: Krisztinazug és Soványhát.

 

Az esküvőt először 1888. október 2-re tűzték ki, majd Asztalosné kívánságára október 9-re halasztották, nem nagy örömére a vőlegénynek, aki "gőzerővel" alakíttatta át földvári (szolgálati) házát leendő felesége fogadtatására, amivel szeptember 10-re el is készült. A ház megnyerte Eszter tetszését is, és szeptember második felében megkezdődött a hurcolkodás Békésről Földvárra.

 

Először Pfeiffer István egyik sógorát, Kring Miklós (29) döröcskei evangélikus lelkészt kérték fel az esketésre, de ő az utolsó hetekben ezt lemondta. Pfeiffer István (29) meg is neheztelt rájuk, hogy miért hitegették őket. Végül is Szegedy Károly (3) békési református pap eskette őket össze. Hedvig tanúja Irányi Dániel, Istváné Szánthó Albert bácsi volt.

 

Pfeifferék az esküvő után kiköltöztek Földvárra, és ott éltek 1893 nyaráig.

 

1888-ban tehát a család történetében új fejezet kezdődött. A két Wargha nővér maradt csak Békésen.

 

Azt, hogy az Édesanyám visszaemlékezéseiben említett békési mesterember mikor nevezte el özvegy Asztalosné Wargha Esztert "vaskancellárnak", nem tudom, de valószínű, hogy ez a "névadás" már ebben az évszázadban (a XX. században - AGy). Mind Ő, mind pedig a veje erős akaratú emberek voltak, és így viszonyuk nem volt mindig teljesen felhőtlen (49).

 

Nyilván a "Vaskancellár" angliai reminescenciái (emlékei) következtében a békési fürdőszobában és a budiban a falakat angol feliratú képek, újságcikkek borították. Hogy milyen volt a fürdőszoba berendezése, nem tudom.

 

Özvegy Asztalosné a helyi közéletben is gyakran szerepelt, például 1899-ben a helyi Vöröskereszt elnöknőjeként fejtett ki karitatív tevékenységet.

 

 

A Pfeiffer család (29)

 

 

Nagyapám, Pfeiffer István 1859. március 25-én született Répceszemerén. A nagygeresdi evangélikus anyakönyv szerint volt egy ikertestvére is, de róla nem tudok semmit, valószínűleg korán meghalt. Édesapja, ifjabb Pfeiffer Sámuel haszonbérlő és birtokos volt. Keresztszülei: Jugovics Sámuel és felesége Skriba Eszter, Komjáthy János kerületi jegyző és felesége Fehér Mária répceszemerei, G(u)óth Gábor ispán és felesége Pfeiffer Erzsébet vörösvári lakosok voltak. Jugovics Sámuel nagyapám nagy-nagynénje, Pfeiffer Teréz révén lehetett rokon, aki Jugovitsné volt (29). Komjáthy János hihetőleg Szalai (59) Ferencnek, nagyapám nagyapjának volt a rokona (44), mert Szalai Ferenc édesanyját Komeáthi Évának hívták. (Ezen a réven vették fel később a Kring-fiúk ezt a családnevet.)

 

Pfeiffer István a soproni evangélikus "főtanodában" tanult, ott is konfirmált 1871. június 11-én. Az 1878. június 30-án kelt érettségi bizonyítványát az a Karsay Sándor superintendens is aláírta, aki nagybátyjának, idősebb Pálmai (Pfeiffer) Lajosnak volt az apósa.

 

Édesapját már két évvel azelőtt elvesztette, és Guóth keresztszülei istápolhatták.

 

Ezután a magyaróvári Gazdasági Akadémiára iratkozott be, ahol 1880. július 26-án szerzett végbizonyítványt.

 

1881-ben katonai szolgálati kötelezettségének tett eleget, szerencsére az 1878-ban okkupált Boszniában 1881-82-ben ismét fellángolt zavargásokból kimaradt.

 

Egy 1883. december 11-én kelt bizonyítvány szerint két évig szentmártoni Radó császári és királyi kamarás répcelaki birtokán mint gazdaságvezető volt alkalmazásban. Közben azonban 1882 elején (Pálmai Lajos nagybátyja protekciójával) pályázatot nyújtott be a bábolnai, vagy kisbéri uradalomba gazdasági írnokkénti alkalmaztatás céljából. Ez úgy látszik, nem sikerült, és Radóéktól is megvált saját elhatározásából. Hogy miért, nem tudni. Amint az sem világos, hogy miért pályázott a Békés megyei Wenckheim birtokra, ahová 1884. január 1-i hatállyal ki is nevezték írnoknak. Arra sem találtam adatot, hogy kinek a révén jutott el gróf Wenckheim Frigyeshez, akinél azonnal alkalmazást talált.

 

Mivel 1884 elején eladták a répcelaki házat (Radónak?), és felszámolták az ottani háztartást (talán idősebb Pfeiffer Sámuel halála miatt ? ), valószínű hogy ezzel függ össze Nagyapám távozása is. Édesanyja és Juliska testvére Csepregre költöztek, Jancsi öccse az óvári akadémiát járta. Másik két nővére már férjnél volt, sőt már a gyerekek is növögettek: Ittzésék szintén Csepregen, Kringék Döröcskén laktak.

 

1886. január 1-én gazdasági ellenőrré, 1887. április 1-én ispánná léptették elő, és e minőségében dolgozott Wenckheiméknél 1893. szeptember 1-ig. 1888. március 15-én halt meg Pfeiffer István édesanyja Csepregen.

 

1888. áprilisban árvízi beszámolót írt nagyapám dunántúli testvéreinek: az egész földvári ("vízvári") határ víz alatt áll, sok a kára.

 

Az iratok szerint nagyapám előbb Tarhoson dolgozott, és később helyezhette Wenckheim Földvárra. Az említett (12) ifjabb Govrik Jánost özvegy Asztalosné Wargha Eszter ajánlatára 1886-ban alkalmazta a "gróf" előbb Kígyóson, majd Tarhosra helyezte. Lehet, hogy nagyszüleim ezen a réven ismerték meg egymást. Govrik János a csengődi Tisza István-féle birtokon dolgozott addig.

 

Az akkori gazdatiszti állásra jellemző, hogy aratás idején hajnali 4 órakor már kint kellett lennie a színhelyen. Egy más alkalommal a "Frici" néven említett gróf hajnali 3/4 7-kor már el is ment Földvárról - Pestről vonattal jövet (!).  Ilyen okok is közrejátszhattak abban, hogy később, amikor állás-változtatásra sor került, nagyanyám nagyon félt volna a gazdatiszti állástól.

 

1884 és 1887 között nagyapám legfiatalabb (?) nőtestvére, Juliska férjhez ment Sass Jánoshoz, és az ő első gyerekük (Irén, gyerekkorában meghalhatott) keresztszülei még jegyeskorukban, a nagyszüleim lettek, távollétükben. Sassék akkor Budán, a Bécsi út 20. alatt laktak. (Juliska nem a legfiatalabb, hanem a középső volt a három nőtestvér között: Zsuzsanna 1853-ban, Julianna 1854-ben, Etelka 1856-ban született. Juliska esküvője 1887-ben volt Szakonyban - AGy.)

 

1888. szeptember 20-ról ránk maradt a nagyanyám menyasszonyi ruhaszámlája, Probst Károly állította ki Aradon. Azonos lehet a Fejér Gábor (12) esetében említett céggel.

 

A nagyszüleim 1889 tavaszán végiglátogatták a dunántúli és pesti rokonokat és ismerősöket: nagyapám ugyanis pár hétig Sopronban katonáskodott (de a végelbocsátó levél csak 1891. december 31-én kelt). Sopronban felkeresték dr. Kováts István és Ihász Antalné Kováts Zsófia családját. Ezek Ittzés Zsigmond féltestvérei voltak, Ihászné pedig Sényi Tamásné Káspár Éva nagyanyja (30), aki 1875. december 1-én Külsővatról írt levelet Pfeiffer Etelkának (későbbi Kring Miklósné) Répcelakra. Ebből kiderül, hogy épp akkor esett át himlőn, és csúnya is lett az arca.

 

Sopronban Komjáthiéknál (44) is voltak, tehát tartották az említett rokonságot nagyapám keresztszüleivel, vagy annak rokonaival. Jártak Csepregen, Répcelakon, Tótkeresztúron, Magasiban, Döröcskén, és Pesten Sass Jánosékat és Irányi Dánielt is meglátogatták.

 

1889. augusztus 23-án született első gyermekük, keresztanyám, Pfeiffer Mária (Aka). Keresztapja Pfeiffer János, keresztanyja Wargha Mária lett.

 

1890-ben a kiterjedt családban két (igaz, távoli) haláleset is történt. Ebben az évben halt meg Ittzés Zsigmond (Pfeiffer Zsuzsanna férje), és maradt özvegyen három gyerekkel Zsuzska néni: "kis" Zsigával, Vilmával és Etelkával.

 

Ugyanebben az évben halhatott meg Matta Jánosné Fejér Terézia is Békésen: lánya, Etelka ekkor vette magához "Edus bácsit", aki Matta Ede lehetett, a legendás honvédnő, Bányai Júlia férje. Az Ittzés-árvák sokat voltak anyjuk (apjuk) testvéreinél, így Békésen és Döröcskén is.

 

Ennek az évnek a nyarán nagyanyám Wargha Mária kíséretében pár hétig a Krassó-Szörény vármegyei Marilla fürdőn volt: az út két napig tartott odafelé. Aradon Fejér Gyulánál (akinek ebben az időben iker lányai születtek ? ) vettek szalámit, és Temesvárott a "Struccmadárban" szálltak meg.

 

1891. március 16-án született Pfeifferék második lánya, Jucika, akárcsak Aka, szintén Földvárott. Amint azt Irányi Dániel leveléből tudjuk, ebben az esetben nagyanyám élete is veszélyben forgott (talán ügyetlen volt a földvári bábaasszony ? ). Érdekes, hogy a várható eseményről Irányi Lövey Klárától értesült. Azt hogy ez a hölgy azonos-e Leövey Klárával, nem tudom, de több mint valószínű.

 

Érdekes levél érkezett 1891. november 26-i keltezéssel Magyaróvárról Békésre Noszlopy Zoltántól özvegy Asztalos Istvánné címére. Ebben érdeklődik a nagyszüleim után, akik már rég nem írtak (32), és jelzi, hogy várja "Eszti nénit" a dunántúli rokonság, valamint hogy rengeteg vasútvonal épül arrafelé, többek között a Pozsony-Szombathely közöttinek Répcelakon is pompás állomást építettek, a főispán számára külön hálószobával.

 

1892. elején valami balesete volt a nagyapámnak, február 19-én pedig megszületett az első Pfeiffer fiúunoka, az én édesapám, Sándor. Ő a nővéreivel ellentétben Békésen látta meg a napvilágot, és ott is keresztelték. Az ő keresztszülei Wargha Mária ("Kereszt" = "Ómama") és Szánthó Dezső voltak (33).

 

Irányi Dániel az elsők között fejezte ki örömét afölött, hogy "a kis magyar fiú" egészséges. Ezután már csak pár levél érkezett tőle betegsége hírével, majd 1892. november 2-án meg is halt.

 

Ez év december 16-i kelettel "Tekintetes uradalmi főtisztség" címzéssel jött egy levél, melyben az író köszöni az iránta tanúsított jóindulatot és kívánja, hogy a gyerekek legyenek méltó unokái Asztalos Istvánnak.

 

Az 1893. esztendő szomorú hírt tartogatott özvegy Asztalos Istvánné Wargha Eszter és családja számára. Április 3-án a felesége gyógyíthatatlan betegsége miatti elkeseredésében főbe lőtte magát Wargha Dániel, akinek már régebben is voltak idegkimerültségben jelentkező depressziós állapotai. Azt, hogy kórházba került özvegye meddig élt még, nem tudom (45).

 

Ez év nyarán nagyanyám a marciházi ismerős, Kövér Imre lányával a nyugat-dunántúli Tarcsán volt fürdőkúrán. Ez a fürdőhely Felsőlövő és Felsőőr (burgenlandi) települések között fekszik, és ma Tatzmannsdorf nevet visel. Ezalatt a három gyerek bent volt Békésen a nagymamánál.

 

Szeptemberben már Marciházán lakott a család, ahol a nagyapám 1000 hold földet bérelt Kövér Imrétől. Az ismeretséget nyilván Liszka nénitől (özvegy Govrik Jánosnétól) szerezték (12). Bár Kövértől 1894-ben kölcsönt is kaptak, és egyszer engedett is Kövér a bérleti díjból, a gazdálkodás nem ment valami fényesen, pedig nyilván nagy reményekkel eltelve vált meg Wenckheiméktől a nagyapám, és vágott bele az önálló gazdálkodásba.

 

Feltételezem, hogy (mint minden magyar vállalkozásnak általában) a forgótőke hiánya lehetett a legfőbb probléma. A mezőgazdaság elkerülhetetlen időjárás-függősége, a gyakori munkaerőhiány, s a többi csak tetézhették a nehézségeket.

 

Rögtön az első tavaszon tragikus esemény is történt: pár hetes betegeskedés után meghalt kisebbik lányuk, Jucika. Ez az április 1-én bekövetkezett szomorú esemény érthető módon nagyon megviselte az egész családot, és nyilván nem segített abban, hogy a nehézségek között könnyebben élhessenek.

 

Marciházán, ebben a Szalontától északra fekvő kis faluban laktak, de a birtok kint volt a határban, "a tanyán". Kövéréknek kastélyuk is volt a faluban, és jó viszonyban voltak Pfeifferékkel. A családi kétszemélyes pasziánsz-játék, a rabus Kövéréktől származik, állítólag örmény eredetű kártyajáték. Elsőízben egy 1895. március 2-án írt levélben tesznek említést arról a békésieknek, hogy a "rabus parancsol". A rabusozás szertartása később Békésen is meghonosodott.

 

1895. május 14-én született meg Pfeifferék második fia, Miklós. Ómama imakönyvi bejegyzése szerint bent Békésen.

 

Érdekes az a levélváltás, amelyet a "Vaskancellár" folytatott bizonyos özvegy Giraud Ottomárnéval (1902-ben halt meg), aki vállalta, hogy özvegy Asztalosné megbízása alapján rendbe hozassa Wargha Istvánék nagyváradi sírját 1895. októberében. 90 év múlva már nem lehetett azt megtalálni sem...

 

Ugyancsak ebben a hónapban Kövérék (Liszka nénivel együtt) beköltöztek Szalontára: a kastélyt és a föld nagy részét bizonyos Világhiéknak adták el, akik nagy építkezésbe fogtak, de pereskedtek is Kövérrel, mert a területet rosszul mérték fel.

 

Nagy izgalommal várták 1896 húsvétját, mert Sassék készültek lejönni Marciházára mindhárom fiukkal (László, Gábor és Lóránt), úgyhogy az egyéves Miklóst is beszámítva a családban öt fiú locsolója volt Mariskának. Ő már saját kezűleg is írt levelet a nagyanyjának. Eleinte a marciházi (oláh?) tanító foglalkozott vele, de ahogy a gyerekek nőttek, a taníttatásuk gondja is egyre inkább foglalkoztatta szüleiket. Ezen a tavaszon már nem csak nagyszüleim űzték a rabusjátékot, hanem Aka is partnere lett apjának. A tavaszi kertészkedésbe Sadri (Apám) is belekapcsolódott: fenyőfát ültetett a lóka..ba. A nyáron Marciházán volt a két döröcskei rokon fiú: Ittzés Zsiga és Kring Jenő is.

 

A nagy létszámú rokonságban itt is, ott is született egy-egy gyerek. Érdekes szólás volt akkor szokásban: azt mondták, hogy a várandós mama "elutazott Rómába".

 

Marciháza és Békés között ugyanolyan családi levél- és csomagforgalom volt, mint 20-25 évvel azelőtt Békés és Nagyvárad között. A csomagforgalomban megjelent a kisláda is, akárcsak 60 év múlva Csaba és Buda között.

 

1896 őszétől 1898 elejéig egy bizonyos Kutassy Ida "kisasszony" volt Marciházán, ő tanította Mariskát és Sándort, ez utóbbit persze még csak óvodai szinten, de Aka Békésre járt vizsgázni. Édesapám feljegyzései szerint a végén Ida kisasszony őt is tanította már írni.

 

1896 végén Matta Etelka elköltözött Békésről, mert úgy látszik, hogy Edus bácsi meghalt. Talán akkor vette meg tőle a Kutron-órát özvegy Asztalos Istvánné (12) ?

 

A Békés és Marciháza közötti utasforgalmat vonaton Földváron és Csabán keresztül lehetett lebonyolítani, a család sokszor megtette ezt az utat, bár néha kocsin is utaztak. Sass János többször is meglátogatta Marciházát, mert mint vasutasnak, sokszor volt hivatalos dolga arrafelé. Ők egyébként ekkor már Budán, a Batthyány utca 52. alatt laktak. A dunántúli és pesti rokon gyerekek is többször megfordultak Marciházán.

 

1898 elején nagyanyám a gyerekekkel beköltözött Békésre: Aka és Apám ott jártak iskolába, és február 20-án megszületett a kis öccsük, ifjabb Pfeiffer István is. Nagyapám ezalatt Marciházán maradt, a gazdaság nem maradhatott "árván", a békési tartózkodás azonban nem volt teljesen zavartalan nagyanyám számára sem, a jelek szerint a "Vaskancellárral" való együttlét nem volt felhőtelen. Valamikor áprilisban hazaköltöztek Marciházára, de Aka Békésen maradt, ott járt iskolába, és ott is vizsgázott.

 

Miklós és Pista keresztanyja Szánthó Bella volt, őt emlegették a családban "Bella kereszt" néven (33).

 

Özvegy Asztalos Istvánné többször volt Szentetornyán Szánthóéknál, és Losoncon Szígyártónénál, ilyenkor Mariska (Ómama) rendszerint kiment Marciházára.

 

1898. szeptemberben jelenik meg először Nyíres neve a levelekben: Pfeiffer Jancsi bácsi ott lehetett gazdatiszt.

 

Ugyancsak ebben az időben történt Édesapámmal az a baleset, aminek nyomát egész életében viselte: a kukoricadarálóban (vagy morzsolóban) szeptember 7-én összetörte balkezén a középső ujját, és rosszul forrt össze. Szeptembertől egy új kisasszony is volt náluk, de nem volt sikeres ez a vállalkozás, mert a következő februárban már el is ment tőlük. Mariska tehát Békésre került iskolába, apám pedig otthon tanult tovább, az ottani pap vállalta a tanítását.

 

1899 januárban ott volt náluk Ittzés Vilma is, Sass Jancsi bácsi jött érte Cséffa felől, és Radványból ment el vonattal Vilma nénivel (aki akkor 20 éves volt - AGy). Ez a helység ott volt a közelben, Szalonta felé is talán arra kellett menni kocsival. Mivel Arany János jól ismerhette gyerekkorából a környéket, a "Tetemrehívás" c. balladája kezdő sorai ("A radványi sötét erdőben halva találták Bárci Benőt...") minden valószínűség szerint ennek a Radványnak az emlékét őrizték meg. A radványi erdőben egyébként egy évvel később Miklós őzet látott, amikor apjával (?) Cséffára menet arra mentek kocsin.

 

A régi Magyarország területén az alábbi "Radvány" helységnevek találhatók:

 

1. Radvány, Besztercebánya mellett a báró Radvánszky család kastélyával,

2. Laborczradvány (Zemplén vm), Mezőlaborcz mellett, vasútállomása "Radvány" volt,

3. Füzérradvány (Abaúj-Torna vm, füzéri járás),

4. Pusztaradvány (Abaúj-Torna vm, csereháti járás),

5. Pusztaradvány, vasútállomás Nagyszalonta mellett, Madarász és Cséffa között.

 

1899 augusztusában Arany ünnepség volt Szalontán, ezen a család egy része is megjelent.

 

Ez az esztendő már előrevetette a hamarosan bekövetkező változások árnyékát. Részben a nem túl sikeres gazdálkodás, részben a gyerekek iskoláztatásának gondja arra késztette nagyszüleimet, hogy felhagyjanak a marciházi vállalkozással, és a pusztai élettel. Ennek első jeleként a zongorát beküldték Békésre szeptemberben. Novemberben aztán eldőlt, hogy Zsilinszky Endre (34) egy év múlva átveszi a földbérletet nagyapámtól, ő pedig valami állás után próbál nézni. A marciházi viszonyokat jellemzi, hogy az emberek jó része oláh volt: a gulyásbojtár csak keveset tudott magyarul, a kis Pisti a faluban oláh gyerekekkel barátkozott. Ha kint a tanyán a béresek közül valaki, vagy a családjukban a gyerek beteg lett, akkor nagyapámnak kellett hozzájuk orvost kivinni. Az idény-jellegű munkákra nehezen kaptak napszámost. A természeti károk (belvíz, vihar satöbbi) miatt adóelengedést kellett kérni, az eladásra szánt állatokhoz a "passzust" a Bihar megyei hatóságok lassan adták ki, s a többi.

 

1900 tavaszán már két gyerek (Mariska és Sándor) tanult Békésen, és nagyapám arra készült, hogy a család békési földjein gazdálkodjék egy reménybeli állás mellett, mert szerinte ahhoz nem volt elég nagy a föld, hogy nyolc embert (az ő társadalmi helyzetükhöz képest) tisztességesen eltartson: a hat marciházit és a két békési hölgyet.

 

A földvár-soványháti dűlőn volt a régi Asztalos birtok és tanya, mellette valahol volt az a föld, amelyet Asztalos-Pfeifferék 1889-ben Konkoly Elemértől vettek meg, ezen is volt egy tanya.

 

Gyerekkoromban, valahányszor vonaton (Budapestről - AGY) Csabára utaztunk, Mezőberény és Földvár (ma Murony (35) ) között, a vasúttól balra Édesapám mindig mutatta, hogy melyik volt az ő tanyájuk, ahol sok kellemes napot töltöttek. Innen már a csabai templomok tornyát is lehetett látni ! Ez a két részből álló birtok körülbelül 200 kishold (1100 négyszögöl - azaz 0,8 km2 - AGy) nagyságú volt. 1891-ből maradt egy újsághirdetés, amelyben özvegy Asztalos Istvánné 200 hold föld bérletét kínálta fel egy tagban.

 

A család 1900 nyara végén búcsúzott el végleg Marciházától, ahová Édesapámat sok kedves emlék kötötte (kis, fekete, hegyes fülű kutya, cséffai és váradi (41) kirándulások, oláh pajtások, s a többi). Az utolsó marciházi nyár néhány, július 22-én készült családi képen van megörökítve: a kertben a nagyszüleim és a négy gyerek mellett ott van a két Wargha-testvér is, de a kutya itt nem fekete, hanem tarka.

 

Amikor a második világháború alatt ez a vidék egy ideig ismét Magyarországhoz tartozott, 1942 szeptemberben Csabáról kirándulást tettek (nyilván a Wanderer-autóval) Marciházára. Ennek emlékét őrzi két fénykép: az egyiken Aka, Adika és két (nyilván ottani ismerős) hölgy látható, egyikük özvegy Zlinszky Béláné Kövér Róza lehet. A másik képen egy gémeskút látszik, és egy-két ház.

 

Nagyszüleim egy évig Békésen laktak az öreg családi házban, szépanyámmal és Ómamával együtt. Közeli szomszédaik voltak Wielandék, Bannerék, Kratochwillék, Márkyék, Wagnerék. Édesapám itt fejezte be a negyedik elemi osztályt. Kedves emlékei közé tartozott egy majális a Vashalomban, ameddig egykor a nagyapja jött hajón Gyuláról, kedves olvasmányai voltak Rákosi Viktor "Hős fiúk"-ja és a "Kis Kelemen története". Ez utóbbinak a szerzőjét nem sikerült kinyomoznom, pedig még az én gyerekkoromban is megvolt (A Révai Nagy Lexikona XVI. kötet, 58. oldal szerint 1905-ben Rákosi Jenő adott ki egy ifjúsági iratot "Kis Kelemen" címmel. Hogy a két kiadvány között mi a kapcsolat, nem tudom, de a "hős" azonos neve feltűnő. A Szabó Ervin Könyvtár csak 1904-ben alakult.)

 

Rákosi Jenő: Kis Kelemen története

Rákosi Jenő: Kis Kelemen története

 

Időközben megüresedett a Békésmegyei Gazdasági Egyesület titkári állása, mert az "öreg" Zlinszky (36) lemondott, és nagyapám kapta meg az állást. Az Igazgató Választmány döntésében nyilván szerepe volt 20 éves gyakorlati működésének, különböző szaklapokban megjelent cikkeinek, és hétéves marciházi tartózkodásáról a helybeli elöljáróság által kiállított, és az atyási körjegyzőség pecsétjével ellátott erkölcsi bizonyítványának is.

 

Ezért a család ismét költözni kényszerült, éspedig 1901. szeptember elején Békéscsabára. Ezt a nagy fekete hintóban bonyolították le, este (37).

 

Az Irányi utcában (ismét kísért Irányi Dániel emléke, ez az utca a Munkácsy utca folytatása észak felé, ott van a Szabadság /Csaba/ mozi) az Uhrin Pál tulajdonát képező házban béreltek ki egy háromszobás lakást, és édesapámat beiratták a gimnázium első osztályába, nagyapám pedig immár vonattal tudott kimenni a földvári tanyára.

 

Ekkor tehát ismét lezárult egy korszak a család történetében. Nagyapám kinevezése szerencsésen egybeesett Édesapám gimnáziumi évkezdésével. Aka pedig folytatta a Békésen már elkezdődött polgári lányiskolai életet. A Pfeifferek városlakók lettek a néhai Wargha István által "nagy tót városnak" elnevezett Békéscsabán. Ez a város azonban még az én gyerekkoromban is (a központ kivételével) inkább egy nagy faluhoz hasonlított. A XX. évszázad eleje egyben tehát egy új korszak kezdetét jelentette a Pfeiffer család életében.

 

A századforduló éveiben, 1897-ben, illetve 1903-ban halt meg a két Asztalos özvegy: Kovácsné Asztalos Julianna és Elekesné Asztalos Eszter. A család idősebb generációját tehát már csak a Békésen maradt két Wargha nővér (özvegy Asztalos Istvánné Wargha Eszter és Wargha Mária) képviselték: Ők őrizték meg számunkra a múlt emlékeit.

 

 

A csabai korszak

 

Ennek a résznek a vezérfonalát Édesapám valamikor nyugdíjas korában, emlékezetből készített feljegyzései képezik, természetesen a megmaradt leveleken kívül.

 

Az első csabai évek az ő számára is korszakváltást jelentettek: a gimnáziumba nagy kedvvel kezdett járni. Kedvenc tanárai voltak: Székely Vilmos, az osztályfőnök, és Jéger József, a természetrajz-földrajz tanár. Az ő egyik notesze is megmaradt, özvegyétől kapta Apám. Jéger Józsi bácsit én is ismertem még.

 

Első osztálytársai közül Haan Albert, Pfitzner Rudolf, Stojanovits Lajos és Rosenthal Bandi neve maradt meg írásaiban. Az első kettővel együtt a dicsérettel kitüntetettek között volt Apám is, csak a torna és az ének ment "elégségesen". Haan Albert két kézzel egyszerre (szimmetrikusan) tudott rajzolni.

 

Az első év végén azután (bár januárban kanyarós is volt) nyolc korona ösztöndíjat is kapott. A kanyarót két öccse is megkapta.

 

Nyaranta (nyolc éven át) ott voltak a Sass-fiúk, kint töltötték a nyarat velük a vasúti fővonaltól 300 m-re fekvő tanyán, majd 1902. szeptemberben átköltöztek az Irányi utcából a Koczisky-ház I. emeletére, az Okos utcába. Az új lakás is valahol ezen a vidéken volt, de a címét nem tudom. Ugyanebben a hónapban született a legfiatalabb Pfeiffer-gyerek: Hedvig (Adika). Hozzá egyéves korában egy dada-nénit fogadtak. Keresztapja Szánthó Dezső volt, aki 1910-ben halt meg.

 

1902 tavaszán majális volt Csabán, ahová Édesapám nagyon készült elmenni, mert az egyházi gimnáziumban május 1-ét nem ünnepelték meg, ezzel szemben az állami iskolákban igen !

 

Áprilisban volt a dunántúli (döröcskei) rokonoknál az első unokatestvéri házasság: ifjabb Ittzés Zsigmond és Kring Irma esküvője. A másodikra 1908. májusban került sor: Kring Jenő és Ittzés Etelka között.

 

Ebben az évben volt "az esperes" (talán a neves sógor, Hajnal Ábel ?) temetése is (8). (Hajnal Ábel esperes 1882-ben halt meg. Fia, Hajnal István orvos 1904-ben - AGy).

 

Matta Etelka (12) panaszkodott egy levélben, hogy Battán (Százhalombatta ?) van Matta Árpádék távollétében fegyelmezhetetlen gyerekeikre felügyelni. Matta Árpádné svéd asszony volt, és a jelek szerint a két hölgy nem szimpatizált egymással nagyon. Matta Etelka valószínűleg a "szegény rokon" lehetett.

 

1903. március hónapról megmaradt Kossuth Ferenc levele (51), amelyben előfizetőket gyűjt az "Egyetértés" c. újságra, akárcsak régebben Fáy András. Ebben az évben, decemberben, majd később többször is szerepel Meskó László is a levelezésben (52).

 

Érdekes, hogy az egyik tanyai emberük, meg egy csabai szobalány is, baptista volt. Keresztanyámnak nagyon tetszett egy baptista istentisztelet, ahová az utóbbival elment.

 

A szünidők Békésen és a tanyán teltek el. 1903. június 1-én (az idén 90 éve !) volt Édesapám konfirmációja. Ezen szerepe volt az "öreg Korennek", aki valószínűleg Koren Emil volt (buda)vári (evangélikus) esperesnek az apja (inkább nagyapja) lehetett.

 

A szünidei szórakozások közé tartozott a sárkányeregetés, a növénygyűjtés, a lepkegyűjtés, a kuglizás, és augusztus 1. után a vadászatokon a hajtás. Nagyapám vasárnapi vadászpartnerei közé tartoztak Jéger Józsi bácsi, Debreczeny (59) Lulu bácsi (12), Muntyán Sándor, s a többi.

 

Rossz időben a gyerekek a fedett verandán kártyáztak. A tanyai ház három helyisége közül az egyik padlós, a második köves, a harmadik földes volt, ebben aludt az öt nagyobb fiú.

 

1903. áprilisban épült meg a kisvasút Csaba városán át Békés, Vésztő felé. 1904 őszén gyulladt ki Csabán a villany. 1905 tavaszán az orosz-japán háború kapcsán a csabai gyerekek hadihajókat készítettek, az öreg Szondy doktor bácsi fúrójával, amit még évek múlva is keresett rajtuk: "fiaim azt a kis fúrót (fúót - én így raccsolva hallottam idézni - AGy) még nem kaptam vissza !" A Szondy-ház a későbbi Haan utcában volt, az elején. Az egyik Szondy-fiú (Lajos) osztálytársa volt Apámnak. Májusban azonban Miklós sarlachos lett, ezalatt a többiek Békésen voltak a nagyanyjuknál és Keresztnél. 1905. szeptember 19-én leplezték le a főtéren álló Kossuth szobrot. A nagy evangélikus templom túlsó oldalán van a gimnázium.

 

Valószínűleg ezekből az évekből való az alábbi levél:

 

"VIII/25

              Tisztelt Szomszéd ur

 

Mély tisztelettel felkérem szíveskedjék a kisasszonyokat figyelmesztetni hogy ovakodjanak a pálya területén tartoszkodni most jöt a 602.sz. gyors vonat és egy pirosruhás kisasszony a sínre hasalt kénytelen voltam a vonat elébe szaladni hogy meg álitsam mintegy kétszáz méter távolságra volt hozá a gyors mikor féreugrot

 

Tisztelettel Csonka Ferencz 50.sz.p.ör"

 

Hogy kik lehettek ezek a kisasszonyok, nem tudom. Apám feljegyzéseiben csak azt említi, hogy kedvenc szórakozásuk volt a sínre pénzt tenni, és azt szétlapíttatni.

 

1906. április 25-én vették Nagyszüleim Zelenyanszkiéktól 6000 koronáért a Haan utcai telket a rajta levő parasztházzal. A telek körülbelül 300 négyszögöles volt, és talán a ház miatt egy Békésre írt levélben csak 4000 korona szerepel. Az új házba már novemberben be is költöztek !

 

1907. februárban Édesapám Dani nevű barátjával a Körös-csatorna jegén korcsolyán ment át Békésre látogatóba.

 

A feljegyzésekben fel vannak sorolva az ezekben az években kapott kedvenc könyvek, és a különféle barkács-sikerek, meg a fontosabb családi események is. Például 1907 karácsonykor Debreczeny Lulu (12) bácsi nagyon "elázott" István napkor bánatában, mert akkor hagyta el a (valószínűleg első) felesége. Ugyancsak meg van örökítve az ezekben az években tanult, hallott kedvenc nóták hosszú listája is.

 

A Haan utcát azelőtt Bakos utcának hívták: 1912-ben Haan Lajosról, a neves lutheránus papról (1818-1891) nevezték el, aki mint történetíró is működött, és tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának

is.

 

Volt egy korabeli építészi rajz is a Haan utcai házról, ezen a régi utcanév is fel volt - emlékezetem szerint - tüntetve, de eddig nem került elő az iratok közül (igen, megvan - AGy).

 

Az L-alakú ház alsó (hátsó) része egy régi vályogépület volt: a kamara, az alsó (nyári) konyha és a fásszín bejárata a nyitott, fedett folyosóról nyílt. A padlásra a fásszín végén lehetett fölmenni.

 

Az új ház az utcai fronton épült, az utca a régi házrészre merőleges volt. Az új ház alapja és főfalai téglából, a válaszfalak vályogból készültek. A körülbelül 15-20 méteres utcafronton három nagy szoba volt. A kapubejáró melletti udvari nagy szoba megkerülésével lehetett a fedett, védett verandára feljutni. Innen nyílt az előszoba, a felső konyha és WC, és lépcső vezetett le a konyha előtt a hátsó folyosóra.

 

Csak a felső konyha volt alápincézve: a pincét a talajvíz hol elöntötte, hol nem. 1907-ben például húsvétkor az akkor 9 éves Pista bátyám teknőben csónakázott, "pákászott" a pincében. Az én gyerekkoromban viszont ritkán volt benne víz. A felső WC alatti sarokban gödröt ástak, és csak abból lehetett egy kézi szivattyúval a konyhában levő tartályba vizet felszívni. Az utolsó évtizedekben ismét olyan magas volt a talajvíz, hogy a pincébe le se lehetett menni. Valószínűleg ez (is) okozhatta azt, hogy a falak annyira megsüllyedtek, hogy az ajtók alját ferdére kellett lefűrészelni, hogy azokat ki lehessen nyitni, illetve be lehessen zárni.

 

Az előszobából nyílt a már említett udvari nagy szoba, a középső utcai szoba, és egy, a WC melletti szoba, ami mögött volt egy szobácska, a WC mögött pedig egy fürdőhelyiség.

 

A kert közepén volt egy ásott kút, de vize nem volt iható, legfeljebb mosdásra, satöbbi szolgált. A főtéri artézi kútról hordták az ivóvizet, de ezt a (kénes, meleg) vizet a pincében hűteni kellett. Később az utca elején levő finánc-ház artézi kútjának a vizét kivezették az utcára is. A városban a vízvezeték a II. világháború után létesült. Valahol a mostani Bartók Béla (azelőtt Orosházi, majd Horthy Miklós) úton túl volt egy iható vizű (nem artézi) kút is.

 

Az új ház hatalmas padlásán tárolták a tanyáról, vagy a borosgyáni felestől, Vincétől származó kukoricát. A két padlást fedett lépcső kötötte össze, de a két tetőzet az említett süllyedések (meg földrengés ?) miatt egyre távolabb került egymástól.

 

Ebbe az új házba (valószínűleg) már rögtön bevezették a villanyt, de például az alsó konyhába Apám csak 1924-ben szerelt vezetéket. Jóval később Akáék villanytűzhelyt is vettek, de például (villamos) hűtőszekrényük sohasem volt, Aka mindig egy lottó-nyereménytől tette függővé annak beszerzését... Érdekessége volt a villany-rendszerüknek a hordozható árammérő-óra: ennek révén bizonyos célokra kedvezményes (háztartási) tarifa szerint fizethették a fogyasztást. A nagy cserépkályhá(k)ban olyan kis fülke volt beépítve, amelyben "ingyen" (azaz a kályha melegétől) lehetett vizet melegíteni, vagy akár tejet forralni. Úgy emlékszem, hogy egy kis ajtó is volt erre a fülkére szerelve.

 

Édesapám 1908 szeptemberben iskolai kiránduláson vett részt a Magas Tátrában. Ennek az évnek decemberében volt a hírhedté vált messinai földrengés. 1909. május 9-én avatták fel a Körös-Élővíz-csatorna túlsó oldalán, a Deák utca elején a református templomot. A főtér sarkától, a régi postaépületnél nyíló József Attila utca folytatása a Deák utca. Édesapám júniusban tette le az érettségit, és a nyarat Szondy Lajossal Linzben töltötte német szón. Az új katolikus templom novemberben lett kész. Ősszel pedig számára merőben új élet kezdődött. Beiratkozott ugyanis a Műegyetemre, de október 24-én súlyos beteg lett: tífuszba esett. Ennek előzménye az volt, hogy 18-án, amikor Bleriot repülő bemutatót tartott a rákosi katonai gyakorlótéren, utána Rákospalotán ebédelt Sasséknál. Az ő kútjuk lehetett fertőzött, mert majdnem az egész ottani családon végigment a betegség, sőt Sass Jancsi bácsi felesége, Pfeiffer Juliska néni, nagyapám testvére november 20-án bele is halt. Addigra Apám már felgyógyult. Betegsége alatt Pesten az Egyetemi Hallgatók Kórházában feküdt, az Üllői út 22. szám alatt, tehát a Luther Otthon szomszédságában, és Édesanyja hetekig fenn volt Pesten Őt ápolni. Nagyapám pedig naponta (!) megtelefonálta az aggódó békésieknek a pesti híreket. Hogy hol volt Békésen a közelben készülék, nem tudom. Nagyapa 1909-ben még nyilván tudott a hivatali irodájából Békéssel beszélni. Apám egyébként a Luther Otthonban lakott, a gyomai Bácsi Elekkel egy szobában. Bár nem a csabai történethez tartozik, de az ottani levelekből derül ki, hogy Édesanyám és az ő anyja, Dédike (Scholtz Gabriella), 1908-ban Cirkvenicán nyaraltak, és nagyon szenvedtek a hőségtől.

 

1910-ben Édesapámnak nagy élményben volt része, mert Sass Gáborral együtt hajóutat tettek a "Szent László" nevű hajóval a Földközi tengeren.

 

Ősszel eleinte a Lónyay utca 5. szám alatt lakott Pfitzner Rudi nevű barátjával ("az öreg"), majd november 1-én Scholtz Oszkárékhoz költözött a Budafoki út 41/c. ház negyedik emeletére. Scholtz Oszkárné nem volt más, mint unokatestvére, Ittzés Vilma. Ők 1906-ban házasodtak össze.

 

1911. május 21-én tudták meg Pesten, hogy a Zsilinszky fiúk (Endre és Gábor) meglőtték szóváltás közben Áchim Andrást, a radikális parasztpolitikust.

 

Ebben az évben voltak utoljára a földvári tanyán, mert Nagyapámék októberben eladták a soványháti 200 kishold területű birtokot, bizonyos Zahoránéknak, az előzetes, ideiglenes szerződés szerint 160 000 koronáért.

 

Édesapám ez év szeptember 26-án volt (alighanem életében először) Gödön, nyilván Oszi bácsiékkal, vagy éppen őnáluk.

 

1912-ben Nagyapám Svájcban járt üszőkért. Ekkor vette a ma is meglévő, bár már nem üzemképes Zenith zsebóráját. Ősszel már Miklós bátyám is Pesten lakott medikus gólyaként, szintén Scholtzéknál, miután a nyarat még Lunzban töltötte német szón.

 

A csabai ház létszáma apadni kezdett. A későbbi nehéz évek első viharszele is megérkezett: a Balkánon háború kezdődött, és az úgynevezett "boldog békeidők" hamarosan véget értek.

 

1913 májusában Édesapám ismét beteg lett: 4 hónapig a gyulai szanatóriumban volt tüdőcsúcshuruttal. 1914 nyarán fejezte be a Műegyetemet. 1914 júliusában, nem sokkal a trónörökös meggyilkolása után állami ösztöndíjjal Angliába utazott, angol szóra. Egy Pesten élő angol nyelvtanár révén került Prestonba. Akkor - úgy látszik - még nem hittek egy világháború kitörésében, ami pedig augusztusban bekövetkezett. Az angolok egy idő után az ellenséges állampolgárokat, így Apámat is internálták, és a lancasteri táborban tartózkodott október 23-tól 1915. január 6-ig. Erről az Ő, katonaéletről szóló, 1974-ben írt beszámolója részletesen tudósít. 1915 februárjában tudott csak hazajutni. Az itthoniak mindenféle utat-módot megpróbáltak, hogy érintkezésbe tudjanak Vele jutni, ami római, hágai, svájci, dániai, norvég, satöbbi közvetítőkön át sikerült is. Bár 1914. augusztus 17-én a londoni osztrák-magyar követ 300 emberrel még haza tudott jönni, Apám erről a lehetőségről későn értesült, talán azért, mert Preston körülbelül 300 km-re fekszik az angol fővárostól ÉNy-ra, majdnem az ír tenger partján. Közben Miklós bácsit is behívták, sőt 1916-ban Pista bátyám is (érettségi után) bevonult. A csabaiak immár három katona fiuk életéért aggódhattak. Van is egy közös fényképük egy budapesti (együttes) látogatásukról 1918. március 20-ról.

 

A háború alatt ide-oda helyezgették az alakulataikat, hol sikerült egy ideig egy helyen lenniök, hol nem, de mivel igen sok rokon (Sass fiúk, Bíró Jenő és Zoltán, stb) fiú is részt vett a háborúban, többször találkoztak azokkal is. Orosz hadszíntér, Csehország, Magyarország, Bécs, olasz hadszíntér, satöbbi volt a helyszíne szolgálatuknak.

 

Az összeomlás Apámat és Miklós bátyámat Udinében érte, együtt jöttek haza, november 8-án már Csabán voltak, ahová Pista bátyám is megjött 19-én, szintén az olasz frontról. A négyéves világháborút mind a hárman szerencsésen megúszták, Szüleik nagy örömére.

 

A két idősebb fiú Pestre került, Édesapám az Anyagértékesítőnél, Mika bácsi a Margit Kórházban helyezkedett el. Pityoska a debreceni gazdasági akadémiát végezte el, de közben a románok Craiovába internálták több fiatalemberrel együtt, ahol súlyos tífuszon esett át, majd 1921-ben beállott gróf Wenckheim Sándor csorvási uradalmába segédtisztnek, így ő maradt legközelebb Csabához.

 

Nagyapám, idősebb Pfeiffer István még 1913-ban egészségi okokra hivatkozva nyugalomba vonult a Békésmegyei Gazdasági Egylet titkári állásából, 54 éves korában. Munkájának elismeréseként tiszteletbeli főtitkárnak választották meg, 1920-ban pedig gazdasági tanácsosi címmel tüntette ki a Kormányzó. Azt, hogy mi volt az ok, ami miatt viszonylag korán nyugdíjba ment, nem tudom (49).

 

Közben persze a lányok is felcseperedtek. Mariska (Aka) rengeteget segített az anyjának a háztartásban, később varrodát is nyitott, sőt egy ideig ezt a foglalkozást Pesten is űzte. Állítólag lett volna egy kérője is, de az katonatiszt volt, és az előírt kauciót Nagyapa nem tudta (állítólag) letenni, így a dologból nem lett semmi. Hedi (Adika) pedig Scholtz Oszkár unokahúgának, Tóth Margitkának lett igen jó barátnője, elég sűrűn leveleztek már diákkorukban is.

 

Oszi bácsiék a háború tájékán egy ideig állandóan Gödön laktak, így mind Sándor, mind Miklós gyakran meglátogatták őket, lévén Vilma néni az unokatestvérük. Igy aztán nem volt véletlen, hogy Tóth Miklósék is jó barátságba kerültek a csabai Pfeiffer családdal, sőt Komádiból hazafelé meg is látogatták őket.

 

Komádiban laktak dr. Szőke Gyuláék, az asszony Tóth nagyapa nőtestvére, Tóth Maca néni volt. Ezek után valószínűleg nem okozott túl nagy meglepetést, amikor 1921-ben leendő szüleim összeházasodtak.

 

Oszi bácsiék valamelyik új háza Gödön 1914-ben lett készen. Előbb a (későbbi tulajdonos neve után) Badzey-féle ház volt az övék, a jelenlegi Varga-telek utáni parcellán. Az egész még az én időmben is egyetlen ingatlan volt, mostani telkünkkel határos. Majd ezzel a házzal szemben épített Oszi bácsi új házat, a későbbi Szudy-féle épületet, alighanem erről van szó. A legutóbbi időkben grafikus üdülő volt, igen leromlott állapotban.

 

Volt még egy másik kapcsolat is. Sass Jancsi (46) bácsiék az első világháború előtti években Rákospalotán laktak, és ugyanebben az időben dr. Tóth Miklósék is ott éltek (a Sín utca 16-ban, a Morzsa utca torkolatával szemben, északi irányban). Mindkét család lakhelye a Rákospalota-Újpesti vasútállomás keleti oldalán volt. Így ők is ismerték egymást, ha másképp nem, hát ismét Vilma néniék révén. Sass Jancsi bácsi sokszor szállított gyerekeket az országban ide-oda: vasutas lévén, nyilván ingyen utazott, és gyakran volt hivatalos dolga vidéken. Többek között ő vitte haza Apámat is, amikor 1913-ban Pesten tüdőcsúcshurutban megbetegedett.

 

Horthy Miklós Békéscsabán 1920-ban

Horthy Miklós

 

1920 augusztusban Horthy kormányzó Csabára látogatott. A fiatalság üdvözlő beszédét Édesapám írta, és Muntyánék lánya, a "Kicsi" mondta el. Muntyán Sándor valamikor az első háború táján meghalt, és Erzsike néni nevelte Jancsit és a Kicsit. Muntyán (később Vesztényi) Jancsi azzal írta be fekete betűkkel nevét a családi történetbe, hogy Adika engedélyével a csabai padláson a régi leveleket és levelező lapokat tönkretette, miközben bélyeggyűjtési szenvedélyének hódolt. Körülbelül 25 éve halt meg Pesten, a Kicsi meg Venezuelába ment férjhez. Erzsike néni a II. világháború után Zolnayékkal egy házban lakott az Andrássy úton, a vasútállomás felé.

 

A csabai és a békési családrész között igen sűrű volt a levélbeli, meg személyes érintkezés, az unokák is igen gyakran írtak Békésre, bárhol is jártak. A Pesten tanuló, illetve lakó "fiúk" (Sándor és Miklós) sok-sok csomagot kaptak Békésről, néha bizony igencsak összetörődött tartalommal.

 

Nem sokkal születésem után, 1923 októberben aztán a békési nagymama és Kereszt (Ómama) átköltöztek Csabára. Miklós bátyám pedig betegeskedni kezdett, ő is járt a gyulai szanatóriumban, szintén tüdő panaszokkal.

 

A család összetartása, egymás iránti ragaszkodása ma is érződik minden sorából a fennmaradt lapoknak, leveleknek. Nagyon megható az az 1925. június 8-ról keltezett költeménye Nagyapámnak, amelyet "Petikémhez" címmel abból az alkalomból írt, hogy a nyár eleji csabai nyaralás után hazajöttem Édesanyámmal Pestre. Nagyapának sok alkalmi költeménye maradt ránk egy füzetben, meg külön lapokon. Ebben az évben sajnos megkezdődött az a haláleset sorozat, amely a nagy létszámú családok tragédiája, és a békési-csabai család öregeinek, sőt fiatalabb tagjainak is a sorsa lett.

 

1925. szeptember 7-én (szerintem 9-én - AGy) a sort özvegy Asztalos Istvánné Wargha Eszter kezdte meg 88 éves korában. 1924. november 21-én Csabán kelt "Végakarata" szerint saját kezűleg úgy nyilatkozott, hogy a békési ház felének jövedelme húgát, Wargha Máriát illesse: Ómama, mint a legidősebb családtag, továbbra is Csabán élt, a szélső kis szobácskában.

 

Ezt megelőzően a közelebbi családban 31 (!) éven keresztül nem volt haláleset: utoljára a kis Pfeiffer Jucika elvesztése szomorította a családot 1894-ben.

 

A csabaiak egyik szórakozása itt is a rabusjáték volt: Nagyszüleim ebéd után néha 3 partit is lejátszottak, bár ez elsősorban Nagyapának volt szórakozás, Nagymama a házi munkában elfáradva lehet, hogy szívesebben pihent volna... Gyakori alsós, lórum, bridge és tarokk partik tették még változatossá a szórakozások nem túl nagy skáláját. Mind Csabán, mind Békésen sokszor volt hangverseny is, sőt a csabai színház előadásait is gyakran látogatták. Pista bácsi nagyon szépen zongorázott is. Édesapám gyerekkorában hegedülni tanult, de azt hiszem, főleg bal kezének Marciházán történt sérülése miatt nem vitte sokra.

 

Sok rokonuk és ismerősük lakott Csabán, ezekkel gyakran találkoztak. Bíró Zoltánék, Debreczeny Lajosék, Lándory (Sztehlo) Nándorék, Zolnay Lajcsiék rokonok voltak. Lándoryék az Orosházi úton túl, a Wesselényi utcában laktak. Nándor bácsi tanár volt a gimnáziumban, egyébként Sztehlo Ottó bácsi fia. Lányuk, Sári, Vilma néninél lakott egyetemi évei alatt, majd Keszthelyi Lajos neves fizikushoz ment férjhez: a Rózsadombon laknak.

 

Az ismerősök közül Balázs Ádám tanár úr, Remenárék, Korossyék, Réthyék, Szondyék, Ambrusék, dr. Rohonyi Margit, Pándyék, Lőrinczyék, Omasztáék (Doca néni), Kállayék, Komássyék, Szilasyék, Gönzyék, Szamekék, Muntyánék, Galliék, Szántóék (trafikosék, nem azonosak a békési Szánthó családdal – AGy), satöbbi sokszor megfordultak a Haan utcai házban.

 

Három Haan testvér is élt Csabán. Albert Édesapámnak volt osztálytársa, Nyugaton halt meg. Nőtestvérei, Ágneska és Dóri később egészségi okokból a Mátrába költöztek. Dr. Rohonyi Margit igen kövér orvosnő volt, sokat segített két nagynénémnek, ha a szükség úgy hozta. Zolnayék már említett lakásával szemben nyílt az utcája, az Andrássy út túlsó oldalán. Ambrusék is azon a vidéken éltek. Lányuk később Budán volt patikus. Szondyék háza a Haan utca elején állt. Szondy Lajos öccse, Szondy István neves fogorvos volt Pesten, haláláig (körülbelül 1991) az Üllői út elején lakott, 1944 óta jártam hozzá.

 

A következő családi esemény Miklós bátyám esküvője volt Győrben 1928. március 30-án Pálmai Erzsébettel (29). Az egyik násznagy Apám, a másik Pálmai Kálmán volt. Ők azután Pesten laktak, előbb a Bezerédj (nyilván Bezerédj Istvánról, Wargha Eszter keresztapjáról nevezték el), majd az Angol utcában. Első kislányuk, Erzsike 1929. január 31-én született a Siesta szanatóriumban, Ráth György utcai lakásunkkal szemben. Igen nagy öröm volt számomra, hogy kishúgom született, valahonnan hazajőve fogadott Anyám a jó hírrel.

 

1929. október 27-én volt Pista bácsiék esküvője Pesten, a Deák téren. Felesége, Lukács Klára, Hedi nénémnek volt osztálytársa, és egy ideig kosztosként a Pfeiffer-házban lakott, mert szülei Gyulán éltek. Fivére, Bandi bácsi pedig Apámnak volt osztálytársa.

 

A következő örvendetes családi eseményt, Márta húgunk születését (1930. április 25) már beárnyékolta az aggodalom Mika bácsi egyre súlyosbodó tüdőbetegsége fölött. Végül is 1931. március 6-án árván maradt két kislánya... Érthető, hogy ez a tragédia szüleit, testvéreit is nagyon megviselte. A Róla készült festmény és szobor emlékeztette a csabaiakat az eltávozott kedves családtagra. A kép később Mártához került Győrbe, a szobor Gödön található.

 

Hogy biztonságból-e, vagy akut okból kifolyólag, nem tudom, de ennek az évnek tavaszán Édesapám a Gizellatelepi szanatóriumban (Visegrád fölött) volt néhány hétig, szerencsére azonban ismét meggyógyult az akkori (valószínű) tüdő-irritációból. Élete végén azonban sokat betegeskedett, könnyen megfázott, ágynak esett.

 

1932 novemberben ismét megnyílt a békési kripta ajtaja, hogy befogadja a 3-án elhunyt Ómama hamvait. Ettől kezdve már állandóan csak Aka és Adika lakott szüleivel a Haan utcai házban, akik hamarosan szintén elköltöztek az élők sorából. Nagyapám 1934. május 18-án, nagyanyám 1936. május 11-én fejezte be életét. Adikát nagyon megviselte az édesanyja betegsége, akkor és azután többször is ápolták a gyulai idegosztályon.

 

Pista bácsiék azonban 1934-39 között szintén ott laktak, mert a csorvási és békéssámsoni gazdatiszti állások között Pista bácsi több helyen is működött, sőt egy ideig Csabán városi gazdasági intéző volt.

 

Talán Csorváson történt velem, hogy onnan indulófélben, szép fehér ruhába öltözve, még egyszer kiszaladtam a majorba, és valamelyik béres gyerek belökött a trágyagödörbe: biztosan ingerelte hófehér öltözetem.

 

Békéssámsonban volt patikus Vidovszky Pista bácsi: sógornőjének a csabai főtéren volt virág- vagy papírüzlete. Az a major, ahol egy ideig Pista bátyámék éltek, Belsősámson, körülbelül 3 km-re feküdt a falutól. Pista bácsi irodájában volt telefon is, de a falusi postáskisasszony nagyon szerette a virágokat, és inkább azokkal foglalkozott, mint a telefonvonalak ügyelésével. Ezért, ha Pista bácsi telefonálni akart, előbb sokszor kellett lovaslegényt beküldeni a faluba, hogy kérje meg a kisasszonyt, legyen szíves felvenni a kagylót... Ugyancsak Sámsonban történt velem, hogy a Szárazér töltésén sétálva, leugrottam a száraznak látszó, repedezett alsó töltésre: mivel azonban nem volt száraz, combig belesüppedtem az iszapba. A Szárazér törökkorabeli hídja ma is áll, közel a majorhoz.

 

Pista bácsiék utolsó, pusztai lakása Pósteleken volt, ahol 1942-44 között intézőként működött (12). Ha esős, vagy hóolvadásos volt az idő, az odavezető út autóval járhatatlanná vált. Így történt ez 1944 Pünkösdjekor is. Édesapám a Wandererrel nem mert a majorig behajtani a Kettős Körös felől, hanem útközben ott kellett hagyni a kocsit, szerencsére nem történt baja éjjel sem. Pista bácsiék a háború végén az orosz betörés elől Pestre menekültek, Szüleimmel együtt szenvedték végig Buda ostromát, majd 1945 februárjában visszamentek Csabára. A ház bejárata melletti 2 szobát lakták ők, míg Akáék a másik traktusban éltek. Amikor 1945 őszén hazajöttem Németországból, Pista bácsi már a Sertéshizlalda igazgatója volt. Csabát meglátogatva, az ő protekciója révén jöttem vissza Pestre: beajánlott ugyanis a szomszédos hűtőházba, és kocsikísérőként fagyasztott libák között utaztam három napig két ennivalóval megtömött kofferral a pestlőrinci vasútállomásig. Pista bácsi 1948. január 25-én halt meg gyomorműtét következtében, Pesten. Az ő koporsója került a békési kriptába utolsónak...

 

Ettől kezdve a család három hölgytagja lakta az öreg házat. Közben bérlők és albérlők jöttek-mentek benne, mert kellett a lakbér, meg beutalások is tarkították a lakók névsorát. Dobay Sándorékkal, Náray Ferencékkel, Siposékkal később is tartották a barátságot. Sipos Pista édesapja kereskedő volt Csabán, Erdélyből származó fával is foglalkozott. Pista felesége olasz nő volt, Nóra, akivel olaszországi orvosi tanulmányai alatt ismerkedett meg. Lányuk volt Nicoletta és a fiuk Stefano. Ez utóbbinak Aka volt a keresztanyja. Nóra szegény végigszenvedte a nyilas világot, a háborút, majd az utána következő éveket már nem bírta, és az egész család visszatelepült Olaszországba.

 

Ránk maradt az 1949-ben felfektetett "Lakónyilvántartó Könyv" egy része. Ebben több éven át szerepeltek Nárayék, akik nyaranta Szegedről Csabára jöttek ostyát készíteni, no meg árulni. Feri bácsit a felesége, Erzsók néni, azaz "Csöre", mindig "édes öregemnek" titulálta. Öreg korukban végleg Pestre költöztek, a Madách téren laktak, ott is haltak meg. A fiukkal, Ferikével igen jóban voltam, szintén mérnök volt. Utoljára Grinzingben találkoztunk vele véletlenül, amikor Juditot látogattuk meg Bécsben, 1987-ben. Utána való évben meghalt.

 

A beutalt Dévényiék 1951-54-ben laktak ott, majd őket Riegler Jancsiék váltották fel: ők voltak azután az öreg ház utolsó lakói. A házat odaköltözésük után alaposan átalakították. A Szamekék felőli részt teljesen leválasztották, modernizálták, sőt az alsó ház végén még egy garázst is építettek.

 

Adika felső kereskedelmi iskolát végzett, és a Magyar-Olasz Bank csabai fiókjában, az Andrássy úton banktisztviselő volt. Később kirakták a bankból, és több más helyen is dolgozott: Békésen a kosárfonóknál, Csabán a szakszervezetnél, satöbbi. Kettejük közül (Aka és Adika) ő volt a családfenntartó. 1957-ben ment nyugdíjba, és persze csak Neki volt nyugdíja.

 

Klári néni, hogy nyugdíjra jogosultságot szerezzen, Pista bácsi halála után néhány évvel Pestre költözött egy rokona társbérleti lakásába, a József utcába, és Budapesten kapott állást is. Jelenleg Budán, a Fehérvári úton lakik, és ő a család legidősebb tagja.

 

Sajnos Erzsébet néni, Miklós bátyám özvegye, aki Mártával élt Győrben, 1976. március 20-án elhunyt. Márta húgunk pedig 1982. március 31-én szintén meghalt. Így most már csak Erzsike húgommal, Mihály Sándornéval (no meg számos unokánkkal) képviseljük a Pfeiffer család folytonosságát, már ami a csabai ágat illeti.

 

Évtizedeken át sok-sok kedves vakációt töltöttem el Csabán, sőt még a mi gyerekeink is gyakran jártak ott, amikor már csak Aka, Klári néni és Adika lakták az öreg házat, no meg Rieglerék.

 

Aka halála (1971. március 12) után Adika maradt az árva házban. Keresztanyámat Pesten operálták gyomorpanaszok miatt, de 81 éves életkorban ezt már nem élte túl. Sok éven át a telet Pesten töltötték, hol a Holdvilág utcában, hol - később - a Deres utcában.

 

Adika a téli pesti tartózkodásokat egyedül is folytatta, majd 1977 nyarától kezdve állandóan Szüleimmel lakott Gödön, illetve a Deres utcában, míg végre 1978 telén kórházba került ő is, ahol március 4-én súlyos betegeskedés után elhunyt. Az utolsó időben - ha szükség volt rá - Rieglerék nagyon szépen gondozták.

 

Az ő halálával az utolsó Pfeiffer lakó is végleg elköltözött az öreg csabai házból, melynek állapota egyre romlott. Valamikor a háború után ugyan bevezették a vizet is, az valamivel könnyebbé tette az ottaniak életét, de bizony szomorú látvány volt a ház és lakóinak lassú pusztulása. (Aka és Adika hamvai a Farkasréti temetőben nyugszanak).

 

Édesapám nem sokkal élte túl utolsó testvérének temetését: 1978. szeptember 13-án ő is végleg itt hagyott bennünket.

 

*** ***

 

A Pfeiffer család csabai története ezzel véget ért. Rám hárult a felszámolás keserves feladata, már ami a háztartást illeti. Rieglerék szövetkezete kibérelte a ház általuk nem lakott részét: ez anyagilag nagy könnyebbséget jelentett, és vártuk a beharangozott kisajátítást. Az Adika lakrészét október-november folyamán ürítettük ki.

 

A várva-várt kisajátításra végül is csak 1984 tavaszán került sor. Katival és Judittal szeptember 2-án búcsúztunk el az öreg háztól: akkor már megindult a terület szanálása, a fél utca már le volt bontva.

 

1985-ben a már félig lebontott épület mögött még állt a kút melletti öreg fenyő (55), majd 1988-ban már működött az az új iskola, amelyet a fél utca hosszát elfoglaló épületben létesítettek.

 

Ez az épület (a csabai ház - AGy) 80 évet sem élt, míg a békési, jóval öregebb ház ma is megvan, mert azt a részt elkerülte a békési városrendezők ceruzája. A hosszú telek azonban már nem ér le az Élővíz-csatornáig, mert annak partján már régen sétányt hasítottak ki a szomszédos telkekből.

 

**

 

Végezetül néhány olyan gyerekkori csabai és békési emlékemet írom még le, amelyek nincsenek kimondottan az időrendhez kötve, vagy általában jellemzik e két város múltját.

 

Édesapám mindig elment a gőzfürdőbe, ha "otthon" volt. Én inkább a strandot kultiváltam, már ha az idő megfelelő volt. E két (nagyon szép, nívós) létesítmény az Élővíz-csatorna mellett feküdt, a veszei híd irányában, tehát túl az Orosházi úton, árnyas fák vették körül. Az azóta épült uszoda már nem volt annyira mutatós és kellemes hely.

 

A Főtéren a katolikus templommal szemben volt az úgynevezett "nagytrafik", tehát viszonteladó "kis" trafikosokat is kiszolgált. Szántó Mariska néni volt a főnök, és sokszor megengedte, hogy én is beálljak az eladó pult mögé, amit igen nagy élvezettel műveltem.

 

Mindkét városban volt (és van is) oláh templom, azaz görögkeleti. A békési a Ragettli patika mögött, a temető felé menve található, míg a csabai az Orosházi (ma Bartók Béla) úton van, Jamina felé menve. Ezen az úton gyerekkoromban még estefelé sokszor nagy port felverve tért haza a gulya a legelőkről: a tehenek egyenként szakadtak le a többitől, és bőgve követelték a kapu kinyitását, ha hazaértek. Soha sem tévesztették el az ajtót !

 

Jamina (Erzsébethely) a vasúton túli, szegényebb városrész volt, sertés hizlaldával, hűtőházzal, satöbbi. Amikor a háztartást felszámoltam, megismerkedtem Csaba ócskás milliomosával, Marozsánné "Mariska nénivel", aki pokrócgoromba nőszemély volt, és hatalmas területen tartotta fenn a vasút mellett sufnikban birodalmát: mindent vett, sokszor bagóért. Állandóan azzal dicsekedett, hogy ő milyen jó viszonyban van Kádár Jánossal.

 

Csabán két mozi volt. Az egyik az Andrássy úttól balra, az Irányi utcában, a másik jobbra, a Munkácsy utcában. A két szálloda közül az egyik ("Nádor") a Munkácsy utca és Andrássy út sarkán állt, a másik ("Csaba") a főtéren, a városházával szemben.

 

Gyerekkoromban a csabai kutyát Fidinek hívták

 

Csabán a harmincas (1930 - AGy) években egyetlen taxisról tudunk, ez Osgyán Pali volt, Apámnak egyik olyan osztálytársa, akinek nem sikerült érettségiznie. "Telephelye" az Andrássy út túlsó oldalán volt, a Haan utca torkolatával szemben. A nagy malom a Körös mellett Rosenthaléké volt, az egyik fiú szintén osztálytársa volt Apámnak. Volt egy kisebb malom is, ez pedig az én jó barátom, Kovács Mihály családjáé volt.

 

Az Alföldi Első Gazdasági Vasút (AEGV) Csabát és Békést érintő vonala 1903-ban épült, és valamikor 50 év múlva szüntették meg. A Mezőkovácsháza - Csaba - Békés - Vésztő vonal teljes hossza a malmokhoz, a villanytelepekhez, satöbbi vezető elágazásokkal együtt 112 km volt, a sínek nyomtávja 0,76 m. Több helyen kitérők könnyítették a szemközti forgalmat, és a városokon végig sípoló és pöfögő szerelvények nélkül a városok sivárabbak lettek volna. Először gőzmozdony vontatta a szerelvényeket, majd benzinmotoros, meg Diesel-motoros kocsik közlekedtek. A személykocsikat télen vaskályhákkal fűtötték. A városi fő állomás a Kossuth szobornál volt, majd Békésre menet az első megállók a következők voltak: Lőrinczy-patika, Villanytelep, Lőrinczy-kert. A Lőrinczy kert a patikuséké volt, a patikus felesége, Olga néni rettenetes cuppanós puszikat lehelt az emberre. A villanytelep a körgáton belül van, az akkori városszélen. 1933-ban Édesapámat hívták oda igazgatónak, erről Jánosy polgármesterrel tárgyalt. A nagyszüleim nyilván örültek volna, ha mi odakerülünk, de azt hiszem, Édesanyám kevésbé. Végül is azt hiszem az én jövőbeli iskoláztatásom miatt (sem) lett a dologból semmi.

 

A körgátról két mondás jut eszembe, amelyek a csabai tótok vegyes szlovák-magyar nyelvét figurázták ki: "tágyemen a kergát árvíz megtekintováty" és "tágyemen a druhi bok (másik oldalra - AGy), árverés megtekintováty". Tény viszont, hogy a nagy lutheránus templomban hatalmas szlovák nyelvű Tranoscius énekeskönyvek (tán Bibliák is?) voltak a padokon, és az oltár fölött szlovák felirat látható ma is.

 

A Békésre haladó motor a Borosgyáni megállónál tért el az országúttól. Nagyszüleim ottani földje az országút és a Körös-csatorna között feküdt. Az azzal szomszédos valamelyik tanyán laktak Vincéék, akik felesben művelték ezt a körülbelül 6 holdat. A kisvasút innen a békési temető felé haladt, majd az ottani megálló után a vasútállomás érintésével a főtéren keresztül ment tovább Vésztő irányába. Az országút régen az azt szegélyező eperfa-sor miatt igen keskeny volt.

 

Békésen is rettenetes sártenger tudott lenni. Fel van jegyezve, hogy egyszer a "Vaskancellár" kocsisa úrnőjével együtt letérvén a körvasútról, a feneketlen sár miatt nem tudott a faluban megfordulni, és valahová messze a határba tévedtek, mire visszakanyarodhattak a házak közé.

 

Békésre térve, eszembe jut két anekdota a református iskolából.

 

A hittanórát látogató esperes megkérdi a nebulót, hogy minek az ünnepe nagypéntek? A válasz: "akkor akasztották fel Jézus Krisztust a katolikus papok".

 

A másik kérdés pedig a négy evangélista nevét tudakolta volna. A bizonytalankodó válasz így hangzott: "A négy evangélista... a következő... három... Péter és Pál".

 

A rendszeres alsós (kaláber) partik egyik résztvevője a Haan utcában Pándy Pista bácsi volt. Egyszer az utána odajött szegény felesége és lánya már haza akarták az öreget biztatni, de hiába. Végül is az öregúr megunta az örökös nógatást, és rájuk mordult: "a személyzet hazamehet".

 

A lapok kiosztásakor sokszor elhangzott az alábbi mondat is: "osztok, nem osztok, messze van Vlagyivosztok !" Az ellenfél által bemondható közönséges kontra után a következő fokozatok voltak szokásban: rekontra, szubkontra, hirskontra, Ferencjózsef kontra.

 

Egy másik rendszeres kártyapartner volt Balázs Ádám bácsi. A tanár úr azt hiszem mindhárom Pfeiffer fiút tanította, éspedig ha jól emlékszem latinra. Agglegényként élt az Orosházi úton, a Haan utca végétől balra a második házban. Amikor 1947-ben elhelyezkedtem a Ganz-gyárban, tudott dolog volt, hogy még jócskán folyamatban voltak az orosz jóvátételi szállítások is. Az öregúr csak annyit kérdezett a pipája mellől: "no és nekik dolgoztok, vagy nekünk?"

 

A Pfeiffer-ház közvetlen szomszédai voltak a Haan utcában: Szamek fogorvosék (8. szám), Laczó Andrásék (12. szám), és a kertünk háta mögött is az ő telkük feküdt. Azon túl, a Munkácsy utca felé már Remenár Elekék háza látszott. Akáék rendszeres háztartási segítsége Argyelán Mariska volt, az utca túlsó oldalán lakott, a Szondy-házzal szemben.

 

Nagyon kedves ismerősük volt Walfisch doktor bácsi, akit 1944-ben a nyilasok elhurcoltak, és sohasem tért vissza. Említés történt már az igen nagy létszámú és kiterjedt Áchim nemzetségről. Az egyik nevezetes tagja volt Gyóni (Áchim) Géza, a szibériai fogságban elpusztult híres költő. Az ő rokona annak a Syposs Zoltánnak volt a felesége, aki a Holdvilág utcai házban velünk együtt lakott, természetesen a felesége is.

 

Említettem már a Pfeiffer rokonság sorában Pálmai Iza nénit. Tőle sok és terjedelmes levél maradt ránk, ezeket nagyapámnak írta fiatal korukban. Szombathelyen tanított, majd idős korára Csabára költözött, mert az egyik fia, Bíró Zoli bácsi ott élt: Köröstarcsán volt ügyvédi irodája, és ő volt az MTI békéscsabai tudósítója is. Irodája a katolikus templom háta mögötti katolikus bérpalotában volt, azt hiszem abban a kis lakásban, amelyikben Iza néni lakott. Iza néni hamvai is a csabai temetőben nyugszanak.

 

Bíró Zoli bácsiék is a Körösön túl laktak, közel a református templomhoz, egy szép bérházban. Két lányuk volt: Judit és Klarisz. Amikor az egyik húsvétra kapott nyúl megdöglött, Judit habozás nélkül közölte, hogy Klarisz nyula döglött meg. Ha gyerekkorunkban néha együtt játszottunk, előfordult, hogy azzal a panasszal fordult az édesanyjához, Klári nénihez: "a Beti engem mindig üldözze !" Bíróék sokat bridgeztek, satöbbi, a kórház mögött fekvő atlétikai klub (CSAK) helyiségeiben. Egyik kártyapartnerük Vinczehidy Miklós volt, anyósom nővérének, Nemes Katinkának a férje. Ez az úr nagyhangú, dicsekvő ember hírében állott. Az is tudott volt, hogy magyarosított volt a vezetékneve. Egy ízben, amikor valamit lekicsinyelve emlegetett a társaságban, Bíró Zoli bácsi szárazon megjegyezte: "hát persze, nálatok Vinczehidán ez másképp volt." Vinczehidy nagyon megsértődött, talán még párbaj is lett volna a dologból, ha a többiek el nem simítják az ügyet. Mindkét Bíró lány 1956-ban kiment a férjével Amerikába. Juditéknál voltam is 1964-ben, Oroszlánék akkor Philadelphiában laktak, és akkor már Zoli bácsiék is kinn voltak náluk. Emlékszem, hogy timsót vittem Neki, mert azt ott nem tudott szerezni.

 

Az egyik Szondy-lány Gallihoz ment férjhez. Fiuk velem egyidős volt. Amikor egyszer leszakadt egy gomb a nadrágomról, Ali megjegyezte: könnyű Petinek, mert majd felvarrja az a sok mamája !

 

Az anekdoták sorát hadd zárjam Pista bácsi egy nevezetes mondásával, ami egy ebédnél hangzott el: "vajon én is a csirke hátát fogom szeretni, ha nekem is öt gyerekem lesz, mint Anyának ?"

 

Ha nem is volt saját gyerekük, minket, hármónkat nagyon szeretett, és rengeteget elbolondozott velünk. A "kislányok" (Erzsike és Márta) csak "Ripikének" nevezték.

 

A kártyapartnerek közé tartozott még Telegdi ügyvéd is, Békésről. Sokszor járt Csabán, és ilyenkor ritkán kerülte el a Haan utcát. Békésen a Ragettli patika mellett lakott.

 

Az Asztalos családnak több helyen is volt földje Békésen: a Tarhos és Békés között fekvő Bánom dűlőben, túl a Körösön, és a már említett Borosgyánban régebben is. Ezek pontos sorsa már nem tekinthető át könnyen, meg már érdektelen is. A második világháború utánig megmaradt két földterületet azután a Tsz falta fel: a bőfok-belencéresi rész körülbelül 11 katasztrális hold, a borosgyáni körülbelül 6 katasztrális hold nagyságú volt. Az előbbit Kocsor, az utóbbit Vince bérelte addig. (Egy kataszteri, úgynevezett nagy hold 1600 négyszögölet jelent). Ha erről az oldalról nézzük a soványháti föld sorsát, biztos, hogy ha megmaradt volna, a tsz-esítést ez sem kerülhette volna el...

 

 

Jegyzetek

 

(1) Tóth Dezső: A Hevesnagykunsági Református egyházmegye múltja, II. kötet (Tiszántúli Ref. Egyházker. és Kollégiumi Levéltár)

 

 

(2) Keszi Hajdú Lajos: Egyháztörténeti adatok a kisújszállási ev.ref. egyházról és lelkészeiről. (Magyar Prot. Egyházi és Iskolai Figyelő, 1887. 516. ol. Bp-i Ráday Könyvtár)

 

 

(3) Szegedi Károly: A békési ref. egyházban szolgált lelkipásztorok (Békés 1904, Ráday Könyvtár)

 

 

(4) Tiszántúli Ref. Levéltár: Egyházközségi adattár (I.8.c.1. doboz jelzet alatt)

 

 

(5) Nemes Dénes: Békés, városismertető (Békés, 1990)

 

 

(6) Ebben az időben már egyszerre két (sőt néha több) lelkész is volt Békésen. Szegedi Károly (3) alatt idézett munkája szerint pl:

Dömény János             1780-1816,

Zilahi János                  1794-1816,

Sipos József                 1818-1840,

Asztalos István             1818-1824 között. Utóda Elekes András lett

 

1824-1865-ig. Zilahi Jánost pl. 1817-18-ban "megfúrták", akárcsak Asztalost pár évvel később. Bár Zilahit rehabilitálták, ügye sokáig húzódott, és végül is 1841-ben anélkül halt meg, hogy új beosztást elfogadott volna.

 

 

(7) Az oldalági családi kapcsolatokat célszerűnek láttam külön összefoglalni, nehogy a "főág" áttekintése megnehezüljön.

 

Szinnyei József: "Magyar írók élete és munkái" sorozatának XIV. kötetében szerepel egy Ungi Pál hírlapíró és szerkesztő, aki Bécs után 1787-ben a pozsonyi Magyar Hírmondót szerkesztette. 1788-ban (útközben) Győrben, február 8-án meghalt barátjánál, szerencsi Nagy István református lelkésznél. Ő talán lehetett idősebb Ungi Mártonnak testvére vagy rokona.

 

Ifjabb Ungi Márton Kisújszálláson született 1793-ban. Előbb Kisújszálláson, majd Debrecenben tanult, ahol 1808-ban lépett felső osztályba, 1816-ban főiskolai senior, 1817-ben pedig Göttingában tanult az ottani theológiai akadémián. 1819-ben segédlelkész Nagylétán (Bihar megye, a mostani román határ mellett). 1820-tól 1862-ben bekövetkezett haláláig Bihardiószegen (a határ túlsó oldalán) volt lelkész. 1834-ben Tract. assessorrá, 1847-ben egyházmegyei jegyzővé, 1855-ben érmelléki esperesnek választották. "Költői lelkületű", kiváló férfiú volt, és ő is (mint apja) mindvégig kedves papja volt híveinek. Az egyházi irodalomban több helyen megemlékeztek róla, sőt Szinnyei idézett munkájában is szerepel (XIV. kötet, 669. oldal). Nekrológját Papp Gábor érköbölkúti lelkész írta a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1862. évi 523. oldalán. A másik forrás Molnár János: "A bihardiószegi református Egyház Múltja és jelene" (Tiszántúli Református Egyházi Levéltár adattára, I.8.d.21.). Ez a forrás a "költői lelkület" igazolására megemlíti, hogy Szántó János (Hegyköz)szentimrei lelkész 50 éves jubileumára szép költeményt írt.

 

Szántó János 1772-98 között érsemlyéni, 1798-tól 1826-ban bekövetkezett haláláig szentimrei prédikátor volt, és az egyházmegyei asszeszor notárius széniori tisztet is betöltötte. Említett jubileuma tehát körülbelül 1822-ben lehetett, vagyis még az idősebb Ungi Mártonnál is öregebb lelkész volt.

 

Hegyközszentimrén élt ifjabb Asztalos Istvánnak egy "nénje", Mari, akinél 1859-ben és 1860-ban is volt látogatóban az Asztalos család. Azt azonban, hogy ez ki volt, és milyen rokonság állt (esetleg) fenn az Asztalos (az Ungi) és a Szántó család között, nem sikerült kiderítenem.

 

Az egyik említett Ungi leány, Susanna 1826-ban Marjalaki Benjáminhoz ment férjhez, aki (később) Békésen volt "nótárius". Ennek a házaspárnak 1836. június 5-én Békésen született Wilhelmina nevű lánya. Marjalaki Benjámin 1841. május 22-én halt meg Békésen. A békési temetőben 1948-ban még találtam egy sírkövet Marjalaky Áron (1827-1898) felirattal: esetleg szintén ennek a házaspárnak a fiáról van szó ?  1884-ben özvegy Asztalos Istvánné Wargha Eszter protezsált Irányi Dánielnél egy fiatal Marjalaky nevű műegyetemi hallgatót, nyilván ez is rokon volt. Keresztanyám (Pfeiffer Mária) sokszor emlegetett egy bizonyos Marjalaki nénit, de róla sem tudok többet (43).

 

 

(8) Asztalos István és Ungi Julianna egyik felnőtt kort megélt lánya Asztalos Mária volt, aki a bihari (jelenleg Románia) református paphoz, Elekes Istvánhoz ment férjhez. Mindketten aránylag korán meghaltak (Elekes 1860-ban, özvegye 1862-ben), és árván maradt lánykájukat, Elekes Marit nagynénje, Asztalos Eszter nevelte. Elekes Mari később Polgár Gézához ment férjhez. Özvegy Polgár Gézáné 1931-ben még élt Békésen, 1915-ben pedig 6 hold földet adott el nagyszüleimnek, Pfeiffer Istvánéknak.

 

Asztalos Eszter pedig Elekes Mihály bojti (Bihar vármegye) jegyző felesége lett. Nekik gyermekük valószínűleg nem volt. Elekes Mihály is korán (1865-ben) meghalt. Özvegyére maradt az a kötelesség, hogy az árva Elekes Mariról gondoskodjék. Özvegy Elekes Mihályné körülbelül 1903-ban halt meg, szintén Békésen. A bőfoki (Belencéres) földeket tőle örökölte a család, özvegy polgár Gézáné haszonélvezetével. Ez is azt bizonyítja, hogy saját gyermeke (legalábbis akkor már) nem volt.

 

Azt, hogy a két Elekes között volt-e rokonság, és hogy idősebb Asztalos István utóda, Elekes András rokonuk volt-e, nem tudom. Az egyik Elekes-vőnek volt egy testvére Békésen, akit úgy emlegettek, mint ifjabb Asztalos István "egyetlen sógorát", és aki a (18)70-es évek elején valami "zűrt" csinált: Elekes István sikkasztási bűnügye 1873-ban zajlott le, de már 1872-ben elment a borosjenői (Arad vármegye? - AGy) járásbírósághoz végrehajtónak "új karriert csinálni". Volt még egy Elekes-rokon a kisjenői adóhivatalban is, akiről 1870-ben érdeklődött Wargha István, és akit Elekes Albertnek hívtak.

 

A legidősebb Asztalos lány, Julianna férje, Kovács Albert Békésen volt tanító, de 1867 körül szintén meghalt. Három gyermekük volt: Pál, Márton és Róza.

 

Kovács Pál 1883-ban Tiszaigaron volt néptanító, és 1903-ban még élt Békésen. Feleségét valószínűleg Etelkának hívták.

 

Kovács Márton egy ideig ifjabb Asztalos István mellett volt írnok, majd 1882-ben már Budapesten élt. 1891-ben özvegy Asztalos Istvánné protezsálta Irányi Dánielnél Horváth Ádám képviselő mellé ügyvédírnoknak. 1903-ban még szintén életben volt. Feleségét Bernt Mariskának hívták. Nekik is három gyermekük volt: a kis Róza (Szűcs Jánosné), Mariska és István. 1897-ben Békésen építkeztek.

 

Kovács Róza (az idősebb) Hajnal Elek karcagi református pap felesége lett. Apósa volt Hajnal Ábel békési református lelkész, akinek az egyik fiát, Hajnal Istvánt "sógor úr" (53) néven emlegették a családban: ennek leszármazottai közé tartoznak a Zolnay-fiúk is (lásd a Hajnal-családfát). Hajnal Ábel sírboltja az Asztalos-sírbolthoz egészen közel van. Őnála szállt meg Arany János 1851-ben: Hajnal akkor már esperes volt. Hajnal Elekék fiát ifjabb Hajnal Eleknek hívták, és 1897-1903 között hunyt el.

 

Özvegy Kovács Albertné valószínűleg 1897-ben halt meg Békésen. Sokáig élt ő is Tiszaugaron. Ekkor lánya, Hajnalné Kovács Róza már nem élt: 1881 körül halt meg.

 

Az Asztalos család oldalági rokonságában is van néhány homályos, illetve érdekes pont. Volt például egy "Tini" nevű lány, aki néha segített a békésieknek, de kilétét homály fedi. Kovács Albertné azt írta egy 1882-es levelében, hogy ő is temetett el gyermeket, de erről sem tudok ennél többet.

 

Asztalos Anna neve egy érdekes levélből került elő, amelyet ifjabb Asztalos István egy barátja írt abból az alkalomból, hogy főszolgabíró lett, de még 1867 előtt, tehát körülbelül 1851-ben. Az illető egy, a szabadságharc után osztrák hadseregbe sorozott "nyomorult terhes katonai szolgálatra erőszakolt ifjú ... barát" volt. A dátumot (a titkos levélvivő?) kitépte: a hely valahol Csehországban lehetett, mert alakulatát Veneziából viszik Schleswig-Holsteinbe. Újévi jókívánságok is vannak benne. Mivel a Révai Nagy Lexikon szerint 1850 végén mentek osztrák csapatok az északnémet-dán országba, a levél valószínűleg 1850/51 év fordulóján kelt. Aláírás Árpád József, de a levélen Asztalos István írásával keresztbe a "Csizmadia" név olvasható. Szinnyei József: "Magyar írók élete és munkái" c. sorozatában szerepel egy Csizmadia Jankai József, aki 1831-ben Érdiószegen született, tehát kortársa volt Asztalos Istvánnak. (A levélíró - AGy) közös békési fiatalkori emlékekre hivatkozik. Tudjuk, hogy Érdiószegen volt pap ifjabb Asztalos István nagybátyja, ifjabb Ungi Márton. Lehet, hogy az aláírás hamis, amit a körülmények indokolhatnak, viszont sem Szinnyei, sem a Révai Nagy Lexikon nem tesz említést arról, hogy ez a népszónok és népköltő belekerült volna az osztrák seregbe sorozottak közé. Ez a József írja, hogy sajnálattal értesült Asztalos István testvérének, Annának haláláról.

 

 

(9) Hunfalvi Pál (1810-1891) azonos a híres nyelvtudóssal, a magyar összehasonlító nyelvészet megalapítójával. 1849-ben képviselő is volt. Hunfalvi Pál és öccse, Hunfalvi János (a földrajztudós) a Deák téri illetve a budavári evangélikus gyülekezetben játszottak később szerepet. Eredeti nevük Hunsdorf volt, és mindketten a szepességi Nagyszalókon születtek. Matlárháza mellett van Hunfalva (Hunsdorf), a Tátra alján. Akárcsak az Irányi testvérek (22), (23), ők is a szívvel-lélekkel magyarrá lett zipszerek közül valók.

 

Ahogy az erdélyi szászok és a felvidéki zipszerek merőben eltérő módon viszonyultak új hazájukhoz és a magyarokhoz (pedig körülbelül azonos időben, 1100-1200 táján telepedtek itt meg), a későbbi eltérő történelmi körülményeken kívül okai az alábbiak is lehettek: Az erdélyiek a fejlett Nyugateurópából (Rajna-Mosel vidék) költöztek az akkori Középeurópa legkeletibb részére, míg a felvidékiek a Szepességhez viszonylag közel fekvő Sziléziából származtak, tehát a kontraszt esetükben kisebb lehetett. Ráadásul a szepességi városok egy részének több évszázados lengyel fennhatósága (1412-1772) valószínűleg nem lehetett túl szimpatikus a számukra. Az erdélyiek viszont a katolikus Habsburgokban láthatták támaszukat még a reformáció után (!) is. Mára persze a történelem viharai mindkét népcsoportot szétszórták.

 

 

(10) Orlai Petrics Soma (*1822 Mezőberény, +1880 Budapest) 1846-ban került báró Wenckheimné Orczy Terézia (békési földbirtokos) támogatásával Bécsbe, festészetet tanulni. 1848-ban elhagyta Bécset, részt vett a szabadságharcban, és sebesülése után Berényben gyógykezelték. 1849 júliusában ott volt náluk pápai diáktársa és rokona, Petőfi Sándor. 1854-ben festette azt a "papucsos" Petőfi képet ifjabb Asztalos István megrendelésére, ami Gyuri fiamnál található. (Lásd Keserű Katalin: Orlai Petrics Soma, Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1984. A kötetet tervező Kass János nálam fiatalabb cserkész volt a Werbőczyben: nemrég kapott valami kitüntetést a szintén ottani volt cserkész Göncz Árpádtól.)

 

A "papucsos" Petőfi kép Bonyhay Benjámin karosszékében ülve ábrázolja a költőt. Ez az úr Mezőberényben élt, az Ungi családnak volt jó ismerőse, és sok levele maradt ránk: az Asztalos család tartotta vele az ismeretséget. Túlélte ifjabb Asztalos Istvánt is, pedig 20 évvel volt nála öregebb, amint azt a részvétlevélben írta. Feleségét Kocián Katalinnak hívták. Találkoztam Bonyhay Benjámin nevével a Prostestáns Egyházi és Iskolai Lap 1862. évi számának 1326. oldalán: beszámolót írt a berényi lelkészbeiktatásról, melyet Hajnal Ábel, a békési esperes végzett.

 

Bonyhay Benjámin (1805-1885) egyébként ügyvéd volt, és elbeszéléseket, verseket is írt.

 

Családunk harmadik Orlai-képe Asztalos Istvánné Wargha Esztert ábrázolja. Keserű Katalin körülbelül 1861-re teszi a keletkezés idejét, de Eszter kezeírása szerint a képet 1868-ban festette volna Orlai. Keresztanyáméktól kaptuk a képet nászajándékba 1951-ben, azóta díszíti a szobánkat.

 

Volt még a csabai házban néhány arckép, amelyeknek vagy szintén Orlai, vagy Haan Antal (1827-1888) volt a festője: Asztalos Irmát, Hedviget és Wargháné Fejér Borbálát ábrázolták.

 

(Haan Lajos és Haan Antal testvérek voltak - AGy)

 

 

(11) A Wenckheim családnak bárói és grófi ága is volt. Mindkét ág Harruckern János vagyonából részesedett, aki 1720-ban királyi adományként kapta többek között Gyula városát, Doboz, Gerla, Csaba, Körösladány, Békés, Füzesgyarmat, Öcsöd, Vésztő, Szentes és Szeghalom községeket. Harruckern reformálta meg gyökeresen a császári hadsereg élelmezési rendszerét. A Wenckheimek egyik őse Harruckern lányát vette feleségül, és így kapták meg a gyulai uradalmat és a békési részt.

 

 

(12) Az igen nagy létszámú Fejér családról összegyűjtött adatok ismerete nélkül a családi történet nehezen lenne érthető.

 

Büki (?) vagy felsőbüki (?) Fejér Sámuelről csak annyit tudunk, hogy 1857. január 9-én (vagy még 1856-ban) halt meg, az evangélikus vallást követte, és gazdász volt. Felesége, Tkalcsics Erzsébet katolikus volt, körülbelül 1800-ban születhetett. A házaspár 1836-ban Tolnán élt, de azt, hogy később hol laktak, nem tudjuk. Érdekes, hogy gyermekeik többsége Arad és Nagyvárad környékén élt. Férje halála után ezeknél a családoknál lakott, nyilván rotációs rendszer szerint. 1873. augusztus 19-én halt meg Aradon, Imre fiánál, és mivel abban az évben azon a vidéken is kolerajárvány volt, még aznap eltemették. Azt hogy abban is halt-e meg, nem tudom.

 

Fejérnének volt egy nőtestvére, Tkalcsics Anna (Nina néni), akinek egy Golditsch nevű német ember (a "pácsi" és "német sógor") volt a férje. Hosszú ideig (körülbelül 1848-68 között) Déznán, majd 1868-ben Honcztőn laktak. Mindkét község Arad megye hegyei között fekszik. 1871-ben Aradra költöztek, és az 1870-es évek végén halhattak meg. Az arad-hegyaljai borvidéken, Mokrán volt szőlőjük. A család sokszor volt náluk, és néha ők is végiglátogatták a rokonokat. Egy ilyen nagyváradi utazás alkalmával, 1868-ban készült fénykép maradt ránk a "Néniről".

 

A Fejér-Tkalcsics házaspárnak 13 gyerekéről találtam adatokat, vagy legalábbis rövid feljegyzést. Ezekről az általam feltételezett kor-szerinti sorrendben emlékezem meg. A családi hagyomány néhány adatát a levelezés és az iratok alapján helyesbítenem kellett.

 

1. Fejér Ferdi(nánd?) nevét csak 1871-ben említi egy levélben a család régi, aradi ismerőse, az akkor 75 éves Fábián Gábor (14) azzal, hogy tudomása szerint már régen meghalt.

 

2. Fejér Borbála 1819. december 14-én született, 1836-ban ment férjhez (Nagykanizsán ?) Wargha Istvánhoz. Nagyváradon halt meg 1871. január (helyesen február - AGy) 12-én "tüdőszélhűdésben". Ők voltak a mi őseink. A családban "Betty" volt a beceneve.

 

3. Fejér Franciska ("Fáni") Czajzlinger János felesége volt. 1859-ben már Nagykirályságpusztán éltek, 1860 végén Szarvasra költöztek. Ifjabb Asztalos Istvánék fia, Sándor náluk született ott 1861-ben. Fáni néni 1875 decemberben halt meg vagy ott, vagy Szentesen. Egyik lányuk, Czajzlinger Nina, Dombay Lajosné volt, 1900-ban halt meg. Ők 1883-ban Szolnokon, később Eperjesen és Nyíregyházán laktak. Fényképük 1885-ből származik. 1896-ban már a pesti Duna-parton éltek. Dombay még egyszer megnősült, de 1908 júliusban ő is meghalt. Második felesége öt (részben felnőtt) gyermekkel maradt özvegyen: Irma, Margit, Erzsébet, Miklós és egy 6 éves kislány. Ekkor Budán, a Mártonhegyi út 35. szám alatt laktak. Sűrűn szerepelt a levelezésben és személyesen is Czajzlinger Petronella (Nelli néni), aki varrónőként működött.

 

4. Fejér Imre már 1857 áprilisban írt levelet Wargha Eszternek Londonba. Felesége nevét nem ismerjük, de a házaspárról maradt fenn fénykép Aradról: ott és Mokrán éltek 1863-ig, amikor Pankotára költöztek. 1870-ben ismét Aradon voltak. Fejér Imre 1896-ban halt meg. Legalább 3 lányuk közül az egyik, Fejér Erzsébet férje Debreczeni (59) Lajos volt. Csabán, a színház melletti iskolával, illetve a járásbírósággal szomszédos, kúriaszerű házban laktak. Ma áruház áll ennek a helyén. Lányuk volt Debreczeni Ella. Első férje volt "alistáli" Bíró Jenő. 1929-ből van róluk fénykép is. Később elváltak. Második férje Veress Árpád volt, lányuk Veress Edit. Harmadik férjét Szatler Jenőnek hívták. Bíró Jenő és Zoltán anyja Bíró Pálné, Pálmai Izabella volt (29).

 

1932-ben Wargha Mária halálakor névjegyet küldött dr. Debreczeni Lajosné született felsőbüki Fejér Erzsébet, 1934-ben pedig idősebb Pfeiffer István temetése alkalmából dr. Debreczeni Lajos és neje.

 

5. Fejér Teréz (Tercsi) Matta Jánoshoz ment férjhez, aki postamester volt, de nem Kötegyánban, hanem Élesden. Itt, Várad és a Királyhágó között laktak 1871 májusáig, amikor beköltöztek Nagyváradra. Lányuk volt Matta Etelka (*1854). Édesapám feljegyzése szerint tőle vette Asztalosné Wargha Eszter azt a régi asztali órát 1890 tájékán, amelyet a rajta talált (békési) órás névjegy miatt Kutron-nak nevezett a család, és amelyet 1986. június 16-án a Deres utcai lakásból a betörők elloptak.

 

Mattáék fia volt Matta Sándor (*1859), aki sokat betegeskedett, és lehet hogy 1882 táján meg is halt. Mattáéknak 2-3 gyermeke is meghalt kiskorában, ami a szüleiket persze nagyon elkeserítette. Etelka és Sándor 1871 előtt egy ideig Váradon laktak Wargháéknál. Matta János körülbelül 1882 körül halt meg. Özvegye 1886. október 1-én költözött a lányával Békésre, és ott is halt meg körülbelül 1890-ben.

 

Matta Jánosnak igen kiterjedt rokonsága volt. A Londonból ismert Matta Izidoron kívül Matta Lászlóék szerepelnek a levelezésben is. Matta Árpád egyetemi kollégája volt Asztalos Sándornak, később pedig ügyvéd Pesten. Rokonuk lehetett még Matta Ede is, Bányai Júlia férje. Az asszony Sárosy Gyula néven honvédszázados volt a szabadságharcban. "Edus bácsi" körülbelül 1896-ban halt meg Békésen, Matta Etelkánál, aki ezután Pestre költözött. Matta Ferenc arról nevezetes, hogy 1873-ban Váradon kigyógyult kolerából, ami valószínűleg ritkaság-számba ment.

 

A Matta család igen közeli rokonságban volt azzal a Burián családdal, akiknek egyik nevezetes tagja, a Monarchia utolsó külügyminisztere, Burián István az összeomlás előtt ("kapuzárás előtt") kapott grófi címet.

 

Az egész Matta-Burián családnak a kívülálló számára áttekinthetetlen kapcsolatait azért kellett mégis megemlítenem, mert a családi levelezésben igen gyakran előfordultak e család-részek különböző tagjai is.

 

Dr. Matta Árpád 1931-ben kondoleált Pfeiffer Miklós halálakor, ők is eltemették 30 éves fiukat. Matta Árpádnak svéd asszony volt a felesége.

 

6. Fejér Ida 1857 januárban ment férjhez Govrik Kristóf kötegyáni földbirtokoshoz, aki azonban 1863 tájékán meghalt, és özvegye 1869 júniusban újra férjhez ment egy Báthory nevű postamesterhez Géczre, Szatmárnémeti mellé. 1906-ban halt meg.

 

7. Ugyancsak 1857 januárjában volt az esküvője Fejér Ilkának Jeditska (Jedlicska) Ferenccel, aki 1860-ban a kötegyáni "forspontok főnöke" volt. Mind a két esküvőről Eszter londoni naplójából tudunk: feltűnő, hogy nem sokkal apjuk halála után, és ugyanabba a faluba mentek férjhez (Fejér Sámuel 1857. január 9-én halt meg). Ilka "Muki sógor fogadott lányaként" is szerepel. Ez Czajzlinger János beceneve volt.

 

1860-ban egy kisfia (Gyurka ?) meghalt, és még abban az évben elhunyt Lajos testvérének egyik kislányát örökbe fogadta. 1861 májusban Ilka himlős lett, és valamikor 1861 és 1870 között meghalt.

 

Ez a kislány (Fejér-Jedlicska) Ida lehetett, aki 1883-ban nyilvánította részvétét az egész család nevében ifjabb Asztalos István halálakor. Váczi Györgyhöz ment férjhez, és az ő fia volt Váczi György (vagy Gyula) szolnoki ügyvéd. 1931-ben Pfeiffer Miklós haláláról megemlékezett özvegy dr. Váczy Józsefné nevű rokon is, szintén Szolnokról. Idának Imre nevű fia 1909 januárban meghalt: ekkor Szolnokon volt Jedicska Ida anyja, ez nem lehetett más, mint özvegy Fejér Lajosné.

 

8. Fejér Erzsébet (Liszka néni) Govrik Jánosnak volt a felesége, és valamikor 1859-ben lehetett az esküvőjük. Két gyermekükről van biztos tudomásom. Govrik Anna (Nina) 1860. június 7-én, s fiuk, ifjabb Govrik János pár évvel később született. Idősebb Govrik János Túrkeve mellett, Pásztópusztán gazdálkodott (vagy gazdatiszt volt) a Berettyó-Hortobágy mellett. Amikor Jeditskáné Ilka 1861 tavaszán himlős lett, a kis (Fejér-Jeditska) Idát kivihették Pásztóra, mert azon a nyáron mind a két kislány (Govrik Anna és ez az Ida ?) is megkapta a himlőt. Idősebb Govrik János valamikor 1865 körül meghalt. Ifjabb Govrik János később Hajnal Rózát vette feleségül, Hajnal Ábel békési református esperes unokáját. Két fiuk közül Govrik László Békésen élt. Úgy emlékezem, hogy mérnök volt (felesége Galli Margit), és a Főtérről a Dübögő vendéglő mögé vezető utcában laktak. Govrik István pedig nagybátyámnak, ifjabb Pfeiffer Istvánnak volt jó barátja és kollégája. Felesége, Moldoványi Ella Pesten, a Nagyvárad téren lakik (az idén elhunyt ifjabb Sass Lászlóékkal egy házban), és Klári néninek jó barátnője (Ellike néni - AGy). Govrik István 1945-ben, Govrik László 1953-ban halt meg. Az igen kiterjedt Govrik család kapcsolataiban nehéz kiigazodni a kívülállónak. Egy kislányról (Govrik Ida, 1861-1869) például nem tudom, melyik Govrik családnak volt a gyermeke, pedig még fénykép is maradt róla. Govrikék 1931-ben még Pósteleken éltek, ifjabb Govrik Jánosné Hajnal Róza és leánya, Govrik Rózsi néni is, aki 1936-ban meg is emlékezett Nagyanyám haláláról. Pista bátyám Govrik István helyére került intézőnek 1942-ben gróf Széchenyi Antalné (gróf Zichy lány) birtokára.

 

Özvegy Govrik Jánosné Fejér Liszkával kapcsolatban jelenik meg először (1874-ben) a levelekben Marciháza neve. Ebben a Nagyszalontától északra fekvő faluban élt egy Kövér Imre nevű, 1861 óta özvegy földbirtokos (+1903) három lányával.

 

Mind a Govrik, mind a Kövér családnak voltak erdélyi örmény kapcsolataik (13). Valószínűleg rokonok is voltak. Ezen a réven kerülhetett Liszka néni 1872-ben, vagy valamivel azelőtt Marciházára házvezetőnőnek.

 

Kötegyánon tehát a Fejér lányok sokáig éltek családjaikkal. Sőt Ilka (Jedlicskáné) anyósa (Jedlicska néni) is ott lakott. Govrik Jánosék is laktak ott, nemcsak Pásztón. Egy 1860 januári levélben írja az idősebb Jedlicskáné, hogy 3 család egymáshoz közel élt: a két Jedlicska család és Govrik Jánosék. Govrik Kristófék (Fejér Ida) messzebb lakhattak, mert sár idején Ilka és Ida háza között csak kocsin lehetett közlekedni. Hogy Kötegyán postai összeköttetés szempontjából hová tartozott, bizonytalan. Hol utolsó posta Sarkad, hol "Remetén át", hol Remete-Kötegyán jelzéssel találkoztam a levelek borítékján. A fent említett levelet például az idősebb Jedlicskáné Remetéről keltezte. Ráadásul azon a vidéken 3 "Gyán" is van: Kötegyán, Mezőgyán és még egy, amiről nem tudok semmit. Gyula és Sarkad között ma is van egy Remete nevű dűlő, de Kötegyán Sarkadon túl van, tehát a kettő valószínűleg nem azonos, mert amott is van egy Remete nevű település.

 

Kiegészítés: A harmadik Körös vidéki "Gyánt" Vizesgyánnak nevezték, ma román területen fekszik, és Toboliu a neve. A régi Nagyvárad-Szeghalom közötti vasútvonalon, Váradtól DNy-ra található.

 

9. Fejér Julianna (Julcsa) 1859 novemberben ment feleségül (Váradon vagy Élesden) a német anyanyelvű Schubert Hermann (Mező)szakadáti jegyzőhöz, akit 1864 decemberben Czéczkére helyeztek át. Szakadát a Várad-Élesdi út egyik mellékútja végén, Czéczke pedig az élesdi járásban fekszik. 1873. december 15-én meghalt Schubert, a "medvelövő sógor". Julcsa hét gyerekkel maradt özvegyen, nagy szegénységben. Három hónapra 112 frt nyugdíjat kapott. Wargha István két, Matta János pedig egy kislányt készült magukhoz venni az árvák közül, de hogy ez bekövetkezett-e, nem tudom. Annak a családi szájhagyománynak sem találtam semmi nyomát, hogy Julcsa Amerikában élt volna, sőt özvegy Schubertné 1890. július 22-én írt Verzárról.

 

10. Fejér Lajosról csak annyit tudok, hogy 1860 márciusban a Veszprém megyei Mencshelyen (Nagyvázsony mellett) agyvelőgyulladásban meghalt. Özvegye a három árvával Kötegyánba készült költözni, mert nagy szegénységben maradtak. Egyik kislányát (valószínűleg Idát) még májusban örökbe vette Jedlicskáné Fejér Ilka, és hasonló lépésre készült Schubertné Fejér Julcsa is, de azt, hogy ez utóbbi szándék megvalósult-e, nem tudom.

 

11. Fejér Gábor kortársa lehetett unokahúgának, Wargha Eszternek. Első levele, amely előkerült, 1859 novemberben kelt, és Esztinek szólt. Sem Julcsa, sem Liszka nővére esküvőjén nem volt ott, a jelek szerint nem volt akkor velük jóban. 1864-ig Aradon élt, onnan azonban "nem becsületes módon" távozott el, bizonyos Probst női ruha cégnél nem fizetett ki egy számlát, amelyre Warghától pénzt kapott. Lehet, hogy ezeknél dolgozott, vagy lakott. Emiatt mind Warghának, mind ifjabb Asztalos Istvánnak kellemetlensége volt. Ez márciusban történt, de előtte januárban Élesden volt, Wargháné szerint bujkált a katonaságtól, márciusban pedig Kötegyánban "gavallérkodott", s készült katonának (?), legalábbis Wargha szerint. Decemberben pedig a rokonok közül Váradon voltak "Gábor és Laczi úrfiak". Keresztapja, Fábián Gábor (14) szerint valamikor a hatvanas évek (1860 - AGy) végén megnősült: feleségét Benner Karolának hívták. Fejér Gábor Pesten halt meg, ott is van eltemetve.

 

12. A fenti "Laczi úrfi" Fejér László volt, Wargha Eszternek (nagy)"bátyja de mégis öccse", azaz nála fiatalabb, tehát 1838. június 1. után született. Utoljára 1868 októberben emlegette egy levélben Laczi sógort Wargha István.

 

13. Édesapám "Kutron-feljegyzése" szerint volt (?) még egy testvérük, Fejér Gyula, az Aradon élt Fejér Gyula apja, és Fejér Ernő nagyapja. Más adat szerint ennek az ifjabb Fejér Gyulának Gábor lett volna az apja. Fejér Ernő állítólag Kaposvárott, a Nemzeti Banknál dolgozott, és öregkorában Budán élt a Hunyadi János úton. Fejér Gyula 1934-ben kondoleált idősebb Pfeiffer István halálakor Vilma nővére, és annak Olga lánya nevében is. Fejér Gyulának lányai voltak, 1890-ben például iker kislányai születtek. Aradon élelmiszerüzlete volt.

 

Feltételezem, hogy a Julcsánál említett "amerikai legendának" mégiscsak volt valami alapja. Az "elveszett" testvérek rejtélye talán ezzel függ össze?

 

Tudok még egy Fejér Imréről is, aki valamelyik fenti Fejér-fiúnak lehetett a fia, az ő lánya Marx Lipótné volt. 1909-ben a csabai Debreczenyéknél vendégeskedett bizonyos Fejér Ilka, de hogy ő kinek volt a lánya, nem tudom.

 

 

(13) Az erdélyi örmények 1669 után telepedtek meg ott, de Európa más országaiban is otthonra találtak. A hittérítéssel és tanítással foglalkozó örmény katolikus szerzetesrendet Mechitar Péter (*1676 Örményország, +1749 Velence) alapította. A nevéről mechitaristának nevezett rend 3. főapátja a Gyergyószentmiklóson 1740-ben született Kövér István volt. 1824-ben halt meg szintén Velencében. A bécsi mechitarista rend főapátját pedig Govrik Gergelynek hívták (*1840 Szamosújvár). A rokoni kapcsolatokról nem tudok semmit.

 

 

(14) Fábián Gábor (*1795 Vörösberény, +1877 Arad) író, műfordító és ügyvéd volt. 1824-39 között a világosi Bohus uradalom ügyésze. Az Akadémia tagjává is megválasztották. 1849 után bujdosott, majd fogságban is volt, és utána Aradra internálták. 1848/49-ben, és az alkotmányosság helyreálltával Arad országgyűlési képviselője volt. Mivel Fejér Gábor feltételezett születése idején Arad megyében élt, lehetséges, hogy abban az időben a Fejér család már nem Tolnán, hanem azon a vidéken lakott. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a Fejér-testvérek azon a vidéken telepedtek meg? 1869 után Fábián ismét Aradon fordítgatott, onnan emlékezett meg Wargháné Fejér Borbála haláláról, és érdeklődött Fejér Sámuelné Tkalcsics Erzsébet felől 1871-ben, Wargha Istvánhoz írt levelében.

 

 

(15) Ez az elnevezés a Szabolcs megyei Ibrány községre emlékeztet, ahonnan a XVIII. század elején az Ibrányi család Békésre települt, vagy legalábbis ahonnan a nevét származtatja.

 

 

(16) A Benedikty családot jól ismertem gyerekkoromban. Az ő patikájuk a főtér Körös-felőli oldalán volt, a városházával szemben. Az akkori patikusnak, Benedikty Gyulának volt két idősebb lánytestvére is, akik nem mentek férjhez. A másik patika Ragettliéké volt, az Élővíz-csatorna túlsó partján, a vasútállomás felé menet. Idősebbik fiuk, János megyei főgyógyszerészként halt meg Csabán, valamikor az 1970-es években. Kisebbik fiuk, Tamás családjával együtt "visszadisszidált" Svájcba, amikor a fiukat nem vették fel az egyetemre. 1945-ben Bajorországban találkoztam velük, felesége is gyógyszerész-hallgató volt akkor. Később itthon még találkoztunk velük egyszer-kétszer. A család svájci származású volt. (Asztalos Sándor: Buda ostromának és a mi pusztulásunknak históriája c. írásában a család neve Benedicty írásmóddal szerepel - AGy).

 

A Benedikty patika cégére a "Fehér hattyú" volt.

 

 

(17) Hogy véletlen-e, nem tudom, de a hitelesítő törvényszéki jegyzőt is Zilahy Jánosnak hívták, akárcsak idősebb Asztalos István elődjét.

 

 

(18) Wenckheimék meghívását egy Göndöcs nevű úr tolmácsolta 1861. április 27-én írásban, aki tehát a grófék bizalmasa lehetett, hogy azonos-e Göndöcs Benedek (1824-1894) későbbi gyulai apátplébánossal, aki 1847-ben gróf Wenckheim József Antal udvari káplánja volt, nem tudom. Élt viszont 1887-ben özvegy Asztalos Istvánné Wargha Eszternek egy "rokona" Cseklészen: Göndöcs Lászlóné. Róla sem tudok semmi egyebet, viszont érdekes, hogy 1843-44-ben Wargha István a cseklészi Eszterházy uradalom ügyeinek rendbe hozásával is foglalkozott. Hogy akkor, 1861-ben állt-e már az a Wenckheim palota, amelyikben ma a Szabó Ervin Könyvtár központja működik, nem tudom (nem, az csak 1887-ben épült - AGy).

 

Göndöcs Benedeknek mellszobra van Gyulán. 1933-tól az ötvenes évekig állt a helyén, majd raktárba tették, és 1994-ben ismét eredeti helyére került.

 

 

(19) Reményi Ede (*1829 Eger, +1898 New York) Görgey segédtisztje, hegedűművész. 1849-ben emigrált, Londonban sűrűn megfordult Wargháéknál. Nőtestvéreivel Wargha Eszter sokat levelezett. 1860-ban amnesztiával hazatért. Bejárta az egész világot. Egy 1857-ből származó, dedikált fényképét az Országos Széchényi Könyvtárba adtam. A kép aláírása: "Maminak a bo... művész". Mami alatt nyilván Wargháné Fejér Borbálát kell érteni. Ezt idézte Wargha István 1872-ben írván, hogy a "b...d" (bolond?) művész Kairóba készül. Akkor ugyanis már állt a Szuezi-csatorna elkészülte alkalmából írt Aidával felavatott kairói operaház.

 

 

(20) Volt egy Bölöny József nevű országgyűlési képviselő (*1850 Nagyvárad), aki jogi tanulmányait is Váradon végezte. Költeményeket, népdalokat is írt. Ennek rokonairól lehet szó.

 

 

(21) Simonyi Ernő (*1821 Zsámbokrét, +1882 Budapest) politikus volt, majd mint nemzetőr és honvéd részt vett a szabadságharcban. Komáromi amnesztiával külföldre ment, és egy ideig Londonban élt. Wargha innen (is) ismerhette. 1869-ben, mint függetlenségi párt tagja nyert képviselői mandátumot. Hogy 1875-ben végül is megválasztották-e, nem tudom. Mint történetbúvár is működött.

 

 

(22) Irányi Dániel (*1822 Toporcz, +1892 Nyíregyháza) politikus és publicista. Édesapja Toporcon evangélikus lelkész volt. Eredeti családi nevük: Halbschuh. A fiatal Irányi (Halbschuh) Dániel jó barátságban volt a nála négy évvel idősebb Görgey Artúrral, a szabadságharc későbbi tábornokával. 1848-ban a pesti Lipótváros képviselője, a szabadságharc alatt felvidéki kormánybiztos volt. Világos után külföldre menekült, mivel távollétében halálra ítélték. 1868-ban ismét képviselővé választották. Békést 1872-től haláláig ő képviselte szélsőbaloldali, függetlenségi programmal. 1872 előtt Irányi Pécset képviselte Kossuth Lajos helyett. Az iratok között fennmaradt egy nyomtatott szöveg 1888-ból, amely Irányi Dániel "jellemrajzát" tartalmazza egy ünnepség alkalmából. Pesten a Lakatos utca 1. szám alatt lakott.

 

A Lakatos utca a mai Március 15. tér déli oldalán volt, az Erzsébet híd építése és a környék rendezés során a XIX-XX. század fordulója éveiben megszüntették. A jelenlegi Irányi utca tehát Irányi Dániel egykori lakásához egészen közel esett.

 

 

(23) Irányi István (*1816 Abos, *1884 Eperjes) Dániel bátyja volt. A szabadságharc előtt ügyvédként élt Eperjesen. 1849-ben az elsők között verekedte fel magát az ostromlott Budavár falaira. A bukás után fogságot szenvedett. Majdnem öccse helyett végezték ki. 1872-től törvényszéki bíróvá nevezték ki.

 

 

(24) Az 1979-ben az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárába leadott anyagot 1993-ban ugyanott 273. Fond szám alatt hiánytalanul és rendezve megtaláltam.

 

 

(25) Valószínű, hogy a Nógrád megyei községről van szó, de a Körös-Sárréti útikaluz szerint (szerkesztette Goda Péter és Köteles Lajos, Kondoros, 1984) a körös-völgyi Mezőgyán mellett is van egy ilyen nevű dűlő ("Hé-halom").

 

 

(26) Érdekes kortörténeti dokumentum Asztalos Sándor 1877. június 16-i levele Eperjesről anyjához, melyben beszámol a magyar társadalmon végigsöprő törökbarát és oroszellenes hangulatról is, ami az egyik magyar írásbeli érettségi dolgozat címén is átérződik. Ekkor volt ugyanis a török-orosz háború, amelynek elvesztése után a török majdnem teljesen kiszorult ez egész Balkánról. Az ezt követő bécsi kongresszus nyomán 1878-ban okkupálta (katonailag meghódította) a Monarchia Boszniát. Volt egy fénykép is Asztalos Sándorról, amin török fezben volt levéve, és később évtizedekig a csabai házban volt látható. Boszniában a polgári közigazgatás bevezetése 1882-ben, a politikai annexió csak 1908-ban történt meg.

 

 

(27) Volt Deák Ferencnek egy Mihály nevű (később alezredes) unokatestvére, esetleg róla van szó, bár a levél németül íródott. Volt Eszternek egy Deák Ilka nevű barátnője is.

 

 

(28) Iványos Lászlóról, Losonczy Antalról nem tudok semmit, egy G. Fehér aláírású emléklap (verssel) talán az unokatestvérétől származik (12).

 

Orbán Balázsról ("az öreg huszárról") már megemlékeztem Wargha István történetében.

 

Gyurmán Adolftól két költemény is maradt. Gyurmán (1813-1869) hírlapíró volt, 1848-49-ben a forradalmi kormány hivatalos lapját szerkesztette, 1849 elejétől Debrecenben, Jókai Mórral együtt. A szabadságharc leverése után külföldre menekült, Kossuthot elkísérte Amerikába is, majd Londonban telepedett le 1854-ben, azaz Wargháékkal körülbelül egy időben. 1863-ban jött haza.

 

Özvegy gróf Kornis Zsigmondné született báró Győrffi Berta 1856-ban ismerkedett meg Wargháékkal, de már abban az évben hazajött, és hol Pesten, hol Erdélyben lakott. Fénykép is van róla, Debrecenben halt meg 1898-ban.

 

Ez a hölgy rokona volt gróf Teleki Sándornak (1821-1892), a kalandos életű koltói birtokosnak, Petőfi barátjának. Őt szintén Londonból ismerték, sőt Eszter levelezett Bickersteth Johannával (magyarul!), aki egy ideig Teleki felesége volt. Telekit a család "kopasz bácsi"-ként emlegette. Valószínűleg sejtett valamit Wargha István ügyeiről, mert Eszter londoni naplója szerint egy idő múlva mintha kerülte volna őket, és Wargha Dánielnek feltűnt, hogy könyvében Wargha Istvánról meg sem emlékezett.

 

Ezekkel közös barátnője volt Eszternek Göll Sándorné (Polika) is, Angliában.

 

Sok levél tanúskodik a Reményi családhoz fűződő barátságról is. Ezek az emigrációban Jersey szigetén (is) laktak, ismerték Victor Hugot, akárcsak Teleki. Victor Hugo száműzetésben ott és a szomszédos Guernsey szigetén élt, akárcsak Perczel Mór. A Reményi család a levelek szerint a következőkből állt: Reményi Ede (19), a "bolond művész", Reményi Károly (1880-ban ügyvéd-féle Balassagyarmaton), Reményi Kata (Jankovich Béláné, 1880-ban Fogarason élt), Reményi Róza (Semsey Lipótné, 1880-ban már özvegy, Pesten), Reményi Fanny (Farkas Ferencné, 1880-ban szintén Balassagyarmaton élt), az anyjukat valószínűleg szintén Katicának hívták.

 

Az említett Hajós Marika később Szígyártó Samuné néven rengeteget levelezett Losoncról Asztalosné Wargha Eszterrel, aki többször is volt nála Losoncon. A két egykori kalondai lányismerős (Szígyártó Samuné Hajós Marika és Sallay Magdolna) a XX. század elején már nem szívlelte egymást.

 

 

(29) Még az igen nagy létszámú Fejér családnál is szerteágazóbb Pfeiffer család szövevényes kapcsolataiban való eligazodás érdekében célszerűnek láttam ezt külön is összefoglalni, sőt a könnyebb áttekintést egy részletes családfa is szolgálja.

 

A Pfeifferek legrégibb, ismert nevű őseit Pfeiffer Gottliebnek és Böhm Máriának hívták. Valószínű, hogy Rohoncon éltek, mert az egyik fiuk, Sámuel (az idősebb) állítólag ott született, körülbelül 1793-94 táján. Rohoncot ma Rechnitznek hívják. Más feljegyzésem szerint idősebb Pfeiffer Sámuel Locsmándon (Lutzmannsburg) született. Úgy tudjuk, hogy ez a házaspár kocsmát tartott, abból éltek.

 

Három gyermekükről tudunk. A már említett Sámuelen kívül volt még egy fiuk, akinek az unokája Pfeiffer Gyula szabómester volt Pesten, a Felsőerdősor 7. szám alatt lakott. Ő varrta az esküvőm előtt az Édesapám és az én ünneplő ruhámat. A lányával és a vejével élt, akiknek gyermekük nem volt.

 

Pfeiffer Gottliebéknek volt egy Teréz nevű lányuk, aki 1881. augusztus 1-én halt meg, mint özvegy Jugovits Lajosné. Végrendeleti hagyatékának tárgyalására 1882. szeptember 12-re a sárvári közjegyző 54 (!) rokont idézett meg. Ezek között szerepel sok olyan rokon, akikről eddig nem is tudtunk: két Pfeiffer fiú, öt Pfeiffer lány, három Böhm fiú, egy Böhm lány, négy Klauzer (59) férfi és egy Klauzer lány. Lehetséges tehát, hogy idősebb Pfeiffer Sámuelnek és Pfeiffer Teréziának több testvére is volt.

 

A bennünket legjobban érdeklő idősebb Pfeiffer Sámuel felesége Klauzer Ferenc (vagy Pál) Erzsébet nevű lánya volt. Hét felnőtt gyermekükről tudunk, éspedig a valószínű kor szerinti sorrendben (60):

1. Ifjabb Pfeiffer Sámuel, felesége Szalay (59) Judit.
2. Pfeiffer Lajos bőnyi evangélikus lelkész, 1882-ben Pálmai-ra magyarosított, felesége Karsay Emma.
3. Pfeiffer Karolina, Torkos Elekné (Nagygeresd, illetve Bük).
4. Pfeiffer Jozefa, Takács Sámuelné (Répceszemere, majd Répcelak).
5. Pfeiffer Erzsébet, Guoth Gáborné (Nemesmagasi). Gouthné hagyatékából 1909-ben négy Böhm rokon (Lajos, Erzsi, Nina és Zsuzsa) is részesedett.
6. Pfeiffer Károly budapesti, majd pozsonyi ügyvéd, felesége Saueracker Krisztina, Pfeiffer Károly is Pálmai lett. - Pfeiffer Károly 1845. V. 6-án született Lak-on (Uraiújfalu-ban). Leányuk Pálmai Jolán, született: Pozsony, 1880. XI. 27. - AGy.
7. Pfeiffer Emília, Noszlopy Antalné (Tótkeresztúr).

E hét testvér közül az első kettő személye fontos a család további története szempontjából.

 

A Pfeiffer ősök közül először Klauzer Erzsébet halt meg 1875-ben. Őt követte ifjabb Pfeiffer Sámuel, akit egy szecskavágó gép lendkereke sújtott halálra 1876-ban. Előtte körülbelül 5 évig postamester is volt, emellett gazdálkodó, "árendás" és a répcelaki evangélikus egyház főgondnoka, közbirtokos volt. 1852-ben vette feleségül Beleden az ott 1836-ban született Szalay Juditot, Szalay Ferenc és László Zsuzsanna lányát.

 

Gyuri fiam kutatásai szerint László Zsuzsanna származását körülbelül 1400-ig lehet visszavezetni: az ő nagyanyja Berzsenyi Krisztina volt, és a Berzsenyi család első ismert őse, Kálmán élt abban az időben. László Zsuzsanna pedig "koszorús költőnk", Berzsenyi Dániel harmadfokú unokatestvére volt.

 

Pfeifferné Szalay Judit 1888-ban halt meg Csepregen. Mivel Herényi István dr. (aki ügyvédi segítségének köszönhette Scholtz Kornél bácsi, hogy a jogtalanul elvett gödi kert egy részét visszakapta) szerint mindenki, aki dunántúli és lutheránus, az rokon: valószínű, hogy Berzsenyi Dánielné dukai Takách Julianna rokona lehetett Pfeiffer Jozefa férjének, dukai Takách Sámuelnek.

 

A második fiú, Pálmai (Pfeiffer) Lajos felesége Karsay Sándor későbbi dunántúli evangélikus püspök és győri lelkész leánya volt. Herényi István édesanyja szintén Karsay lány volt. A következő Pfeiffer generáció bennünket érdeklő két ága ifjabb Pfeiffer Sámuel és Pálmai Lajos gyermekeiből állt.

 

Ifjabb Pfeiffer Sámuel és Szalay Judit öt leszármazottja:

1. Pfeiffer Zsuzsanna, Ittzés Zsigmondné (Sopron, illetve Csepreg),

2. Pfeiffer Julianna, Sass Jánosné (Budapest),

3. Pfeiffer Etelka, Kring Miklósné (Döröcske),

4. Pfeiffer István, a Békés megyébe került nagyapám,

5. Pfeiffer János, a Pálvölgyi család alapítója.

 

Pálmai Lajos és Karsay Emma hat gyermeke:

1. Ifjabb Pálmai Lajos (1865-1935) győri evangélikus esperes, felesége a Kisfaludra való Buthy Paula (+1952). Az ő egyik lányuk, Erzsébet néni volt az én Miklós nagybátyám felesége, tehát ők másodfokú unokatestvérek voltak. Erzsébet néni Karsay-ágon rokona Herényiéknek.

2. Pálmai Lenke,

3. Pálmai Izabella, Bíró Pálné. Az ő két fiuk volt Bíró Jenő (az alistáli, Debreczeny Ella első férje), és Bíró Zoltán, az Amerikába származott Judit (Oroszlán Istvánné) és Klára (Trummer Istvánné) édesapja.

4. Pálmai Ödön,

5. Pálmai Kálmán,

6. Pálmai (Erzsébet) Margit, Fábry Zoltánné.

 

Pálvölgyi Jenke (ifjabb Pfeiffer János leánya) a Pfeiffer családfán feltüntetett két Bánhegyi testvéren kívül többről is tud, egy ideig azok is (akárcsak Ő) az Ilka utcában laktak.

 

 

(30) Az egykori Tompos László és Ihász Julianna lánya volt az Egyházashetyén (celldömölki járás) 1830-ban született Tompos Zsuzsanna. (Ugyanitt született Berzsenyi Dániel is.) Tompos Zsuzsanna első férje volt a Külsővaton (pápai járás) 1819-ben született Iczés Károly. Ebből a házasságból született Itczés Zsigmond (1848-1890), aki nagyapám nővérét, Pfeiffer Zsuzsannát vette feleségül.

 

Tompos Zsuzsanna második férje Sebestyén Kováts Lajos volt. Ebből a házasságból három gyermekről tudok. Közülük a két első biztosan szintén Külsővaton született: Kováts Zsófia (1855-1945), Ihász Antalné volt Káspár Éva (Sényi Tamásné - AGy) nagyanyja, és Kováts Erzsébet (*1858), Fejér Lajosné. A harmadik gyerek Kováts István (*1861) volt, akinek Tőkéssy Teréz volt a felesége, és Böszörményi Nagy Emilné az unokája. Hogy a mi Fejér-rokonságunk (12) és a most említett Fejér család között volt-e kapcsolat, nem tudom, de nem valószínű, túl sok Fejér család volt.

 

Ihász Antalné 1936-ban már mint özvegyasszony emlékezett meg Nagyanyám haláláról, dr. Kováts István pedig azt írta 1931-ben (amikor Miklós bátyám meghalt), hogy ők is eltemették dr. Meiszner nevű vejüket.

 

 

(31) Leövey Klára (1821-1897) a szabadságharc alatt sebesült honvédek ápolásával, azután pedig menekülő honvédek segítésével foglalkozott. Közel öt esztendős (kufsteini) várfogság után leánynevelő-intézete volt Máramarosszigeten, majd párizsi tartózkodás után több főúri (például Teleki) családnál volt nevelőnő. Irányi Dániel nyilván még Pozsonyban, vagy talán Debrecenben, a szabadságharc alatt ismerte meg, és valószínűleg valamelyik alföldi (Wenckheim?) mágnáscsaládnál értesült Irányi barátjainál, Pfeifferéknél várható eseményről, esetleg a Békésen a Telekiek kegydíjából élt Karacs Teréz révén (5).

 

 

(32) Noszlopy Antalnak és Pfeiffer Emíliának három fiáról tudok:

1. Noszlopy Zoltán egy ideig Pfeiffer István mellett volt írnok Békésföldvárott, és Óvárott tanult ő is.

2. Ifjabb Noszlopy Antal állatorvos volt Sárbogárdon.

3. Noszlopy László a családi szájhagyomány szerint "vajmester" volt.

 

"Mili néni" (Pfeiffer Emília - AGy) 1904-ben járt Csabán is. Ekkor ő Zoltán fiánál lakott Temesvárott, míg László abban az időben a Bihar megyei Székelyhídon élt.

 

Nem lehetetlen, hogy ez a Noszlopy család rokonságban volt azzal a Noszlopy Gáspárral, akit éppen Wargha István besúgása révén fogtak el az önkényuralom idején.

 

 

(33) Szánthó Albert (nagyszüleim egyik esküvői tanúja) az Asztalos család régi, jó békési ismerőse volt. Azt hiszem az ő három gyermeke volt Szánthó Lujza (Farkas Józsefné), Szánthó Bella és Szánthó Dezső. Ez utóbbi nagyapámnak is jó barátja lett, 1910-ben halt meg. Farkasék Csorváson laktak, míg Szánthó Dezsőnek egy időben Szentetornyán (Orosháza mellett) volt földbirtoka, de előbb gazdatiszt is volt. (A békési Rózsa temetőben bal odalon, az Asztalos kripta előtt található az ő sírboltjuk: Szánthó Albert 1822.01.25. - 1900.10.17, Szánthó Dezső 1857.07.26 - 1910.09.07. - AGy).

 

 

(34) A Zsilinszky családhoz ettől kezdve évtizedes barátság fűzte Pfeifferéket. Ennek a Zsilinszky Endrének a fiai, ifjabb Zsilinszky Endre és Gábor szólalkoztak össze Áchim András agrárszocialista-parasztpárti képviselővel, aki apjukkal éles hírlapi vitába keveredett. Mivel állítólag az édesanyjukra is sértő megjegyzés hangzott el Áchim szájából, revolverrel megsebesítették: sérüléseibe még aznap belehalt. Ifjabb Zsilinszky Endre később édesanyja leánykori nevét is felvéve, a Bajcsy-Zsilinszky nevet használta (47), és ezen a néven vonult be tragikus legújabb kori történelmünkbe. Mivel fegyveresen is szembeszállt a Gestapo-val, Sopronkőhidára hurcolták, és 1944 végén kivégezték. Szobra a Deák téren található (csak rövid ideig állt ott, a "nemzeti gödör" miatt elmozdították, később Tarpa községnek ajándékozták - AGy).

 

 

(35) Már az Asztalos levelezésből is kiderül, hogy sokszor összekeverték a békésföldvári pusztát az Orosháza és Csanádapáca között fekvő Pusztaföldvárral. Talán ezért változtatták meg 1945 után Békésföldvár nevét, és lett belőle Murony.

 

 

(36) A Zlinszky család is sokszor szerepel a levelezésekben. Kövér Imre egyik lánya, rétháti Kövér Róza Zlinszky Bélához ment férjhez. (Lásd Förster Aurél: Anekdoták, 99. old). Ha jól emlékszem, a csabai kártya partikon is sokszor részt vett egy Zlinszky bácsi.

 

 

(37) Az esti kocsikázás szokás volt, főleg holdfénynél, amikor is a kocsis jobban látta az utat: reflektor nem volt. Marciházára is sokszor jöttek holdfénynél haza például Lessről, Zlinszkyéktől, satöbbi.

 

 

(38) A londoni naplóban néha hazai események is helyet kaptak, nem csoda, mert láthatólag honvágya volt. Érdekes az az 1857. nov. 14-i bejegyzés, mely szerint a "Hölgyfutár" című szépirodalmi (napi) közlönyben olvasta, hogy Horthy István és Halasi Paulina házasságot kötöttek. Ezek Horthy Miklós kormányzó (*1868) szülei voltak! Úgy látszik, hogy még itthonról ismerhette valamelyik családot. Ezt az újságot akkor Tóth Kálmán szerkesztette, a Wargha történetből ismert Tóth Béla apja.

 

 

(39) A levél, amelyet Fáy András a nálánál 40 évvel fiatalabb (!) "mecénáshoz" intézett, így szól:

 

"Igen tisztelt Tekintetes Úr!

Alásan bocsánatot kérek, hogy literaturánk iránti ismeretes s általam is tapasztalt nemes buzgalmába vetett bizodalomból, egy aláírási ívvel újólag terhelni bátorkodom. Jelenleg egyedül az előfizetés azon út, melly a' szerzőt némileg kártalaníthatja; de különben is a' sok szépliteraturai felületes dolgozat a' tartalmasabb tudományos munkákat literaturánk teréről csaknem egészen kiszorította. Ezért ezen munkámból is csak annyi példányt nyomatok, mennyit az előfizetések kielégítésére elégnek vélek.

...nagybecsű úri szívességébe ajánlott, megkülönböztetett tisztelettel

maradok

            Pesten 24 Jan. 1854.

                            A' Tekintetes Úrnak

                                                alázatos szolgája

                                                              Fáy András

Alázatos kérésem az, hogy vidékében a' munka megjelenését terjeszteni, 's az előfizettetést telhetően elősegélni méltóztassék."

 

 

(40) Fáy András (1786-1864) a reformkor egyik híres közéleti szereplője, író, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár szervezője, satöbbi, "a haza mindenese" volt. Az ő fóti szőlejében olvasta fel 1842-ben, a szüreten Vörösmarty Mihály a "Fóti dalt". Az Akadémia már 1831-ben tiszteleti tagjává választotta.

 

 

(41) Nagyváradon a Huzella-üzletben is jártak. Ez minden valószínűség szerint Huzella Tivadar későbbi biológus professzor és gödi ismerős (1886-1950) családjáé volt, mert Huzella Tivadar Nagyváradon született, kereskedő családban.

 

 

(42) Már a második Wargha kézirat elkészülte után, teljesen véletlenül találtam rá a Révai Nagy Lexikon XVII. kötetében bizonyos Szöllössy Ferenc (1796-1854) nevére, aki Kossuth Lajos elnöki titkára volt, majd Világos után Kis-Ázsián át Párizsba ment, de 1853-ban hazatért. A Lexikon szerint ő árulta volna el a császári kormánynak azt, hogy Kossuth (!) az Orsova melletti Allion hegy lábánál elásta a koronát. Ez, azóta megismert tények tükrében nyilván tévedés. Mivel azonban Szöllössy hazatérése, halála és a korona feltalálása (1853. szept. 5) nagyjából azonos időben történt, nem lehetetlen, hogy valaki(k) tudatosan terjesztetté(k) a fenti félrevezető hírt, talán azért, hogy a gyanú elterelődjék Wargha István személyéről.

 

 

(43) Édesapám egy 1925 júliusi feljegyzése szerint Nina néni (valószínűleg a Fejér-rokon Govrik Anna (12) ) meglátogatta a gödi nagy vasútállomás mellett lakó Marjalakyékat. Akkor már a Scholtz család régóta Gödön nyaralt, illetve lakott. Kicsi a világ...

 

 

(44) Az Evangélikus Élet 1993. június 6-i számában ifjabb Tompó László említést tesz arról, hogy nagyapja Komjáthy Lajos evangélikus lelkész volt, és a soproni líceumban tanult.

 

 

(45) Miklós bátyám és felesége, Erzsébet néni 1928 júliusában Londonban is jártak, megtalálták Wargha Dániel sírját, és Mika bácsi hozott a nagyanyjának (helyesen: keresztanyjának - AGy) egy kevés virágot is Dani testvére sírjáról. Ma is megvan az emlékek között...

 

 

(46) Sass Jancsi bácsi eredetileg evangélikus teológus volt, csak később (egészségi okból) helyezkedett el a vasútnál. Egy levele szerint Pestújhelyen hébe-korba helyettesítette is a lelkészt. Az ő apja egyébként a Vas megyei Csöngén volt tanító.

 

 

(47) 1925. július 13-án kelt levélben köszönte meg Bajcsy-Zsilinszky Endre Keresztanyám jókívánságait vitézzé avatása alkalmából, mint a "Szózat" című politikai napilap főszerkesztője. Úgy tudom, a "Bajcsy" nevet is ekkor vette fel - talán a Vitézi Rend szabályai szerint, amelyek megkövetelték a magyar vezetéknév felvételét.

 

 

(48) Kempelen Béla: "Magyar Nemesi Családok" című 11 kötetes munkája X. kötetében (1931) öt Unghy családot is említ. Ezek közül esetleg a második, a "viski" előnevű család érdekelhet bennünket, mert Visk nagyközség (az egykori úgynevezett koronaváros) Máramaros vármegye huszti járásában, Feketeardótól körülbelül 20 km-re fekszik, szintén a Tiszától délre, és 1910-ben is laktak ott magyarok.

 

Kempelen szerint "a címeres levelet 1698. ápr. 12-én  Ungi Mihály és fiai nyerték."

 

Ez az Ungi Mihály lehetett idősebb Ungi Márton nagyapja, vagy szépapja.

 

A többi három család Nógrád, Pest és Szatmár megyei volt, tehát Ugocsa megyétől távol élt.

 

Kempelen szerint az ötödik család "nemessége Máramaros megyéből 1795. márc. 3-án legf. helyen igazoltatott". Mivel ekkor már idősebb Ungi Márton Kisújszálláson élt, ez az adat valószínűleg egy vele legfeljebb rokon családra vonatkozik.

 

A fenti, 1698. évi dátum zavaros történelmi korba, Thököly és Rákóczi szabadságharca közé esik: már csak a temesi bánság volt török kézen, viszont császári elnyomás szakadt az országra, és még tartott a protestánsok üldözése is, bár a gályarabok már hazatértek.

 

 

(49) Nagyapám egyébként több társadalmi funkciót is betöltött Csabán. 1905-7 táján a megyei vereskereszt egylet csabai fiókjának jegyzője, és az evangélikus gimnázium kormányzó- illetve számvizsgáló bizottságának tagja, valamint a Békésmegyei Általános Takarékpénztár felügyelő bizottságának elnöke, és dohánytermesztési szakértő is volt. Egy ideig főszerkesztőként működött a "Békésmegyei Közlöny"-nél is. A halálakor érkezett részvét-megnyilvánulások mutatták, hogy milyen mértékben örvendett köztiszteletnek. Én is emlékszem arra, amit Édesanyám említett visszaemlékezéseiben, hogy mennyire szenvedélyes kertész volt, és milyen szép rózsái voltak a csabai kertben.

 

Ami az anyósával kialakult viszonyt illeti, úgy látszik többször volt anyagi nézeteltérése a "Vaskancellárral". Ez akkor ütközött ki legélesebben, amikor 1911-ben eladták a soványháti 200 kisholdnyi birtokot, ami nagyon nem volt ínyére Asztalos Istvánnénak. Nagyapám a bizalmatlanság miatt háborgott. Akárhogy is volt a dolog, valószínűleg mindketten hibásak lehettek. Egy azonban biztos: a 200 holdért kapott 160 000 korona vagy részvényekbe fektetve, vagy később hadikölcsönt képezve, a vesztes háború és az összeomlás miatt semmivé lett, és utólag nézve, a földet jobb lett volna megtartani. Persze mindezt előre kevesen láthatták, és nem ő volt az egyetlen ember, aki rajtavesztett pénzügyi elképzelésein: a föld biztosabb lett volna...

 

 

(50) Gyuri fiamnál őrzött családi Bibliát az alábbi (gyönyörű aranyszínű betűkkel nyomtatott - AGy) ajánlás díszíti:

"Asztalos Istvánné szül Varga Eszter Asszonynak Emlékül 1860 Nov 27 Hajnal Ábel hh eskető Lelkipásztor". Nagyon jól példázza a "Vaskancellár" tulajdonságait az, hogy saját kezűleg javította ki családnevét a helyes "Wargha" írásmódra

 

 

(51) Kossuth Ferenc levele így szólt:

"Budapest 1903 Márczius

                   Tisztelt polgártársam !

Legyen szabad Önt arra kérnem, hogy az Egyetértést mennél szélesebb körben terjeszteni, és mennél hathatósabban támogatni szíveskedjék. E lap, harmincz év óta küzd a függetlenségi párt hazafias elvei magvalósításáért; és míg egyrészt a hírlapirodalom terén, nagy tekintélyt szerzett, más részt a függetlenségi párt feltétlen elismerésére lett érdemessé. Mióta vissza tértem Hazámba, rövid két megszakítással, e lapnak voltam főmunkatársainak egyike, és most is az vagyok; és vezércikkeimben, melyek nevem aláírásával, rendesen megjelennek e lapban, találhatja meg mindenki, törekvéseink irányzatát. A ki velem szellemi összeköttetésben akar lenni, fizessen elő e lapra

                        tisztelettel

                                          Kossuth Ferenc"

 

 

(52) Meskó László (felsőkubini), politikus, a Tisza vidéki ágostai evangélikus egyházmegye főgondnoka volt (*1851 Nyíregyháza, +1922 Budapest). Annak a családnak volt a tagja, amelyikkel a Sztehlo-Sándy ágon rokonok vagyunk. 1892-ben (tehát Irányi Dániel halála után) Békés városa választotta országgyűlési képviselőül. 1907-9-ig az igazságügyi minisztérium államtitkára volt. 1909-ben a 48-as és függetlenségi párt elnökévé választotta.

 

 

(53) A fényképes illusztrációk között található békési képes levelezőlap szövege így szól:

 

"Tekintetes Pfeiffer István úrnak

Békéscsaba

 

Kedves Sógor. A túloldali öreg ház lakói szeretettel köszöntik az Istvánokat névünnepük alkalmából, és egyben a küszöbön lévő évfordulón állandó jó egészséget és sok boldogságot kívánnak kedves családod minden tagjának. Ölel öreg sógorod Hajnal (?)"

 

Ha az aláírás tényleg Hajnal, akkor az író minden valószínűség szerint az a Hajnal István lehetett, akit "sógor úr" néven emlegettek, mert más "rendes" sógora Nagyapámnak sohasem élt Békésen. Ha ez így van, akkor a házsor valamelyik háza a Hajnal-ház kellett hogy legyen. Lásd a Hajnal családfát!

 

Volt egy Hajnal Antal nevű rokon is, aki Fiuméból írt levelet. A Révai Nagy Lexikona szerint Hajnal Antal mérnök vezette 1877-től a fiumei kikötő építését. (Ő is Hajnal Ábel fia volt, azaz Hajnal István testvére - AGy).

 

 

(54) Érdekes, hogy körülbelül 1915-ig gróf Teleki utca 9. alá, azután pedig 10. szám alá címezték a leveleket, ha egyáltalán feltüntették a házszámot.

 

 

(55) Úgy emlékszem Riegler Jancsi bácsiék azt mesélték, hogy a kisajátítás után ezt a gyönyörű ezüstfenyőt kivágták, és valahol a Főtéren felállították. Abban az évben ez lett a „mindenki karácsonyfája” Csabán – AGy.

 

 

(56) Kisújszálláson id. Ungi Márton prédikátor társa Várady Sámuel volt. Előbbi 1792-1835, utóbbi 1782-1824 között működött, vagyis 32 éven át szolgáltak együtt. Várady Sámuel leánya lett Illéssy József prédikátor második felesége, miután az első felesége, a mi ősanyánk, nádasdi Szabó Zsuzsánna 1820-ban meghalt. Várady Sámuel nem volt tehát vér szerinti elődünk, de veje, Illéssy József igen. Az ő leszármazottja volt nagymamám, Asztalos Sándorné Tóth Margit (Illéssy Rozália, Tóth József, Tóth Miklós révén, a Bihar megyei Mezősason keresztül).

 

Id. Ungi Márton késői utódja pedig nagypapám, Asztalos (Pfeiffer) Sándor lett (Unghy Julianna, ifj. Asztalos István, Asztalos Hedvig útján, a Békés megyei Békésen és Békéscsabán keresztül), hogy végül Budavárban tarthassák az esküvőjüket. Hát nem érdekes? – AGy.

 

 

(57) Marjalaki Károly debr. önkénytes nemzetőr a Kossuth Hírlapja 1848.11.08-i számában "A kisfaludat győzelem. Lippa, oct. 26." című cikkében Zurics Ferencz századosnak Debreczen városához intézett levelére hivatkozva a következőket írta: "E fényes győzelem dicsősége egyedül debreczeni önkényteseimet illeti, a békésmegyei felkelőkről csak szánalommal és bosszús keserűséggel lehet emlékeznem s különösen tisztjeik gyalázatos elpártolását nem szabad hallgatással mellőznöm."

 

Marjalaki Károly még hozzáteszi: "És még jónak látom két úri ember szemtelen maga viseletét megróni, kik az egész ütközet alatt gyalázatos gyávaságok bűntársaivá teendők valának a népet, rettentő színben festvén a veszélyt, melly rájok vár, ha magokat meg nem adják. E két jó madár, a békési ref. pap Hajnal Ábel és békési polgármester, Asztalos István. Kerülje őket minden igaz magyar." (Az említett Kisfalud - Engelsbrun az Aradtól DK-re fekvő Fintinele – Angyalkút lehetett. Az ugyancsak hivatkozott Szentmiklós község ma Új-Araddal együtt Arad külvárosa) - AGy.

 

 

(58) Az ezen a címen található Transelektro székházban dolgoztam 2002 és 2006 között – AGy.

 

 

(59) A családneveket a XIX. században még nem mindig azonos formában írták. A szövegben előforduló változatokat (Szalai – Szalay, Klauser – Klauzer, DebreczeniDebreczeny) meghagytam a gépelt szövegben előforduló alakban, de a három említett családnév változat azonos családokat takar – AGy.

 

 

(60) Id. Pfeiffer Sámuel 2009-ben előkerült gyászjelentésén fel vannak sorolva a gyermekek és házastársaik. Ennek alapján valószínű, hogy az itt megadott sorrend módosításra szorul: Pfeiffer Erzsébeth a 4-ik, és Pfeiffer Jozefa az 5-ik – AGy.

Hári Edit 2010-ben nagyon részletes adatokat küldött a Pfeifer családdal kapcsolatos kutatásairól. Ezek szerint id. Pfeiffer Sámuelnek és feleségének, Klauser Erzsébetnek 24 év alatt 14 gyermeke született. Közülük 8-an érték meg a felnőtt kort:
1. 1824.04.05. Pfeiffer Zsuzsanna (Böhm Mihály)
2. 1828.05.26. Pfeiffer Sámuel (Szalay Judit)
3. 1833.05.28. Pálmai Lajos (Karsay Emma)
4. 1836.09.13. Pfeiffer Karolina (Torkos Elek)
5. 1839.11.19. Pfeiffer Erzsébet (Guóth Gábor)
6. 1842.12.12. Pfeiffer Jozefa (Takáts Sámuel)
7. 1845.05.06. Pálmai Károly (Saueracker Krisztina)
8. 1848.01.24. Pfeiffer Emília (Noszlopy Antal)
Tehát kiderült, hogy nem 7-en, hanem 8-an voltak, és nem ifj. Pfeiffer Sámuel volt a legidősebb, hanem Zsuzsanna. Róla nyilván azért nem volt tudomásunk, mert felnőttként, de fiatalon, 22 éves korában meghalt - AGy.

Ugyancsak Hári Edit közlése szerint a Pfeiffer Gottlieb - Böhm Mária házaspárnak 21 év alatt 11 gyermeke született, akik közül 5 ért meg felnőtt kort. Lásd a Pfeifer Gottlieb és Böhm Mária leszármazottai című családfát! - AGy

 

(61) A kép alá Asztalos Péter a következőt írta: "8. idősebb Pfeiffer Sámuel, neje Klauser Erzsébet és ifjabb Pfeiffer Sámuel, Pfeiffer Karolina és (valószínüleg) Pfeiffer Jozefa (körülbelül 1838)". Hári Edit hívta fel a figyelmemet arra, hogy a dátum valószínűleg későbbi, "hiszen a dagerrotípia eljárás 1839-ben került nyilvánosságra". Édesapám nem ismerte pontosan a gyermekek születési dátumát és sorrendjét, és megfeledkezhetett arról, hogy akkor még nem is készülhetett fénykép, mivel az eljárás még nem volt ismert. (Ez csak azért különös, mert Édesapám rengeteget foglalkozott technikatörténettel, és sok folyóiratcikket is írt, előadásokat tartott. Persze ezek témája mindig a Ganz Villamossági Gyár történetéhez kapcsolódott). Elővettem az eredeti fényképet, mérete: 6x9 cm. A fénykép hátoldalán Nagyapám, Asztalos (Pfeiffer) Sándor kézírásával a következő felirat van: "id. Pfeiffer Sámuel és neje Klauser Erzsébet, szépszüleim". Tehát csak a házaspár a biztos. A kisfiú Károly lehet (sz.: 1845), mert csak neki vannak idősebb (Karolina 1836, Ludovika 1838, Erzsébet 1839, Jozefa 1842) és fiatalabb (Emília 1848) lánytestvérei. A kép aláírását ezért módosítottam - AGy.

 

 

Születések és halálozások kronológiája az Asztalos-Pfeiffer családban

 

Születés dátuma, helye  

Név                 

Haláleset dátuma, helye

 

 

 

kb. 1720 Mezőtúr 

S(a)ári Mihály      

1784 Tiszakürt

kb. 1752-54 Feketeardó

id. Ungi Márton 

 

1756.I.21. (?)Makó      

Asztalos Ferenc     

 

1758.VI. Kunhegyes      

Sári Mária          

 

1783.I.14. Beled        

Szalay Ferenc       

 

1791.VI.25. Makó        

id. Asztalos István 

 

1793 Rohonc            

id. Pfeiffer Sámuel 

 

                        

Asztalos Ferencné Miklós Erzsébet (?)

1798.II.27. Makó

1798.I.25. Tótkeresztúr 

Szalay Ferencné László Zsuzsanna    

 

1799.I.17. Kisújszállás 

Unghy Julianna      

 

1801

Pfeiffer Sámuelné Klauser (59) Erzsébet 

 

                        

Sári Mária (Ungi Mártonné)       

1807.VI.9. Kisújszállás

1808.VII.28. Pécska     

Wargha István       

 

1819.XII.14.            

Fejér Borbála       

 

1821.I.31. Békés        

Asztalos Julianna (Kovács Albertné)

 

1826.VI.22. Békés       

ifj. Asztalos István

 

1828.V.26. Répcelak     

ifj. Pfeiffer Sámuel

 

1829.VI.10. Gyulavári   

Asztalos Eszter (Elekes Mihályné)  

 

                        

id. Ungi Márton 

1835.VI.30. Kisújszállás

1836.VI.14. Beled       

Szalay Judit (ifj. Pfeiffer Sámuelné)

 

1838.VI.1. Tolna        

Wargha Eszter       

 

1839.XI.20. Tolna       

Wargha Dániel       

 

1845.II.2. (?)Pest      

Wargha Sarolta      

 

                         

Wargha Jánosné (szül. Nánási ...)

1849.XII.8. Mokra (?)

1853.II.8. Pest(?)      

Wargha Mária        

 

                        

Fejér Sámuel        

1857.I.9.

1859.III.25.Répceszemere

id. Pfeiffer István 

 

                         

Fejér Lajos         

1860.II.23. Mencshely

                        

Elekes István       

kb. 1860.VIII. Bihar

1861.IX.24. Szarvas     

Asztalos Sándor     

 

                        

Elekes Istvánné Asztalos Mária

kb. 1862.VII. Békés

1863.I.6. Békés         

Asztalos Irma       

 

                        

Govrik Kristóf      

kb. 1863. Kötegyán ?

1864.IX.23. Békés       

Asztalos Hedvig (id. Pfeiffer Istvánné)

 

                         

Jedlicskáné Fejér Ilka

kb. 1864. Kötegyán ?

                        

Elekes Mihály       

kb. 1865.III. Bojt

                        

id. Govrik János    

1865-66. Pásztópuszta ?

                        

Kovács Albert       

1866-7. Békés

                        

id. Asztalos István 

1868.I.4. Békés

                        

Wargha Istvánné Fejér Borbála

1871.II.12. Nagyvárad

                        

Fejér Sámuelné Tkaltsich Erzsébet

1873.VIII.19. Arad

                        

Schubert Hermann    

1873.XII. Czéczke ?

                        

Jandó Ödön          

kb. 1874. Buttyin ?

                        

Czajzlinger Jánosné Fejér Franciska

1875.XII. Szarvas vagy Szentes

                        

id. Pfeiffer Sámuelné (Klauser Erzsébet)

1875.XII.25. Répcelak

                        

ifj. Pfeiffer Sámuel (!)

1876.II.5. Répcelak

                        

Wargha István       

1876.III.12. Nagyvárad

                         

Jandó Lászlóné Wargha Sarolta Karolina

1877.VI.10. Buttyin

                        

id. Asztalos Istvánné Unghy Julianna

1880.I.12. Békés

                        

 

 

                        

Hajnal Elekné Kovács Róza

kb. 1880-81. Karcag ?

                        

Matta János         

kb. 1882. Nagyvárad

                        

id. Pfeiffer Sámuel (!)

1882.V.4. Répcelak

                        

Asztalos Sándor     

1882.VII.7. Békés

                        

ifj. Asztalos István

1883.III.11. Békés

                        

Jandó László        

1885.V.29. Buttyin

                        

Asztalos Irma       

1887.VII.27. Békés

                         

ifj. Pfeiffer Sámuelné Szalay Judit

1888.III.15. Csepreg

                        

Matta Jánosné Fejér Teréz

kb. 1889-90. Békés

1889.VIII.23. Békésföldvár

Pfeiffer Mária      

 

1891.III.16. Békésföldvár

Pfeiffer Judit       

 

1892.II.19. Békés       

Pfeiffer (Asztalos) Sándor

 

                        

Wargha Dániel       

1893.IV.3. London

                        

Pfeiffer Judit      

1894.IV.1. Marciháza

1895.V.14. Békés        

Pfeiffer Miklós     

 

                        

Kovács Albertné Asztalos Julianna

1897.IV.30. Békés

1898.II.20. Békés       

ifj. Pfeiffer István

 

                        

Elekes Mihályné Asztalos Eszter   

kb. 1903. Békés

1902.IX.17. Békéscsaba  

Pfeiffer Hedvig     

 

1923.VII.2. Budapest    

Pfeiffer (Asztalos) Péter

 

                        

ifj. Asztalos Istvánné Wargha Eszter

1925.IX.9. Békéscsaba

1929.I.31. Budapest     

Pfeiffer Erzsébet   

 

1930.IV.25. Budapest    

Pfeiffer Márta      

 

                        

Pfeiffer Miklós     

1931.III.6. Budapest

                        

Wargha Mária        

1932.XI.3. Békéscsaba

                        

id. Pfeiffer István 

1934.V.18. Békéscsaba

                        

id. Pfeiffer Istvánné Asztalos Hedvig

1936.V.11. Békéscsaba

                        

ifj. Pfeiffer István

1948.I.25. Budapest

                        

Pfeiffer Mária      

1971.III.12. Budapest

                        

Pfeiffer Hedvig     

1978.III.4. Budapest

                        

Asztalos (Pfeiffer) Sándor

1978.IX.13. Budapest

 

 

Családfák

 

Asztalos családfa

Hajnal családfa

Fejér családfa

Pfeiffer családfa

 

 

Fényképes illusztrációk

 

F.1.

Fejér Sámuel Asztalos Hedvig

1. Fejér Sámuel

2. Asztalos Hedvig (1866.I.29)

 

Kovács Albertné és Róza Elekes Mihályné és Mari

3. Kovács Albertné Asztalos Julianna és leánya, Róza (1867)

4. Elekes Mihályné Asztalos Eszter és nevelt lánya, Elekes Mari (1872)

F.2.

Asztalos Istvánné 3 gyermekével Asztalos Irma, Hedvig és Wargha Mária

5. Asztalos Istvánné Wargha Eszter, Asztalos Irma, Asztalos Hedvig és Asztalos Sándor (körülbelül 1870)

6. Asztalos Irma, Asztalos Hedvig és Wargha Mária (körülbelül 1886)

 

Irányi Dániel id. Pfeiffer Sámuel és családja

7. Irányi Dániel (körülbelül 1880)

8. Idősebb Pfeiffer Sámuel és neje, Klauser Erzsébet (körülbelül 1855). A gyermekek: (valószínűleg) Jozefa, Károly és Emília (61)

F.3.

ifj. Pfeiffer Sámuel Szalay Judit

9. ifjabb Pfeiffer Sámuel (körülbelül 1875)

10. ifjabb Pfeiffer Sámuelné Szalay Judit ("Kedves Pista fijamé 1885")

 

Pfeiffer István 1879 Pfeiffer István 1885

11. Pfeiffer István (körülbelül 1879)

12. Pfeiffer István (körülbelül 1885)

F.4.

Pfeiffer István és neje Pfeiffer Istvánné és gyermekei

13. Pfeiffer István és neje Asztalos Hedvig (körülbelül 1888)

14. Pfeiffer Istvánné és Pfeiffer Sándor, Pfeiffer Miklós, Pfeiffer Mária (1897. május)

 

Marciháza

15. Marciháza: ifjabb Pfeiffer István, Pfeiffer Istvánné, Pfeiffer Mária, Pfeiffer Miklós, idősebb Pfeiffer István, Pfeiffer Sándor, özvegy Asztalosné Wargha Eszter és Wargha Mária (1900. július 22)

F.5.

Békés 1905

16. Békés (körülbelül 1905)

 

Az Asztalos-ház Békésen

17. Az Asztalos-ház Békésen (foto: Pfeiffer Miklós, 1912. febr. 1)

F.6.

Sass János és családja

18. Sass János és neje Pfeiffer Juliska, valamint Sass Gábor, Sass Lóránt és Sass László (készült a 15. házassági évfordulón, 1902. november 28)

 

Az öt Pfeiffer testvér

19. Az öt Pfeiffer testvér: Mária, Sándor, Miklós, István és Hedvig (1909. április 16. Csabán)

F.7.

Békésfölvár

20. A békésföldvári tanyán: Sass Gábor, Pfeiffer Hedi, Wargha Mária, Pfeiffer Mária, Pfeiffer Sándor, özvegy Asztalos Istvánné, Pfeiffer Istvánné és ifjabb Pfeiffer István (1910. augusztus 11)

A csabai alsó folyosón A csabai verandán

21. A csabai alsó folyosón: idősebb Pfeiffer István, a felesége, Tóth Miklós és felesége Scholtz Ella, Pfeiffer Mária, ifjabb Pfeiffer István és Pfeiffer Sándor (1914. húsvét)

22. A csabai verandán: Pfeiffer István, Hedi, Pfeiffer Mária és "Wilhelm", azaz II.Vilmos császár (foto: Sass Lóránt tüzérhadnagy, 1917)

 

F.8.

Pfeiffer katonafiúk

23. ifjabb Pfeiffer István, Pfeiffer Sándor és Pfeiffer Miklós (Budapest, 1918. március 20)

 

Pfeiffer István és testvérei

24. özvegy Ittzés Zsigmondné Pfeiffer Zsuzsanna, Pfeiffer István, özvegy Kring Miklósné Pfeiffer Etelka, Pfeiffer János (foto: ifjabb Pfeiffer-Pálvölgyi János, 1932. június 5)

F.9.

A csabai belső utcai szoba

25. és 26. A csabai belső utcai szoba. A sarokban Ómama (Wargha Mária) szobája ajtajának helyén könyvespolc. Baloldalon Asztalos Irma, jobboldalon ifjabb Asztalos István portréja. Ezalatt 3 fénykép: Pfeiffer Sándor és neje Tóth Margit (jobboldalon), valamint Pfeiffer Péter jelmezben (baloldalon) és a Dunában (körülbelül 1935)

A csabai belső utcai szoba

26.

F.10/a.

A 3 Pfeiffer unoka

27. A 3 Pfeiffer unoka (körülbelül 1933, Márti, Péter, Erzsike)

F.10/b.

A csabai ház és kert

28. és 29. A csabai ház és kert (1978)

 

A csabai ház és kert

29.

F.10/c.

A békési sírbolt A békési sírbolt

30. A békési sírbolt (1966)

31. A békési sírbolt (1978)

F.11.

A csabai ház bontás előtt

32. és 33. A csabai ház bontás előtt (foto: Asztalos István, 1984)

 

A csabai ház bontás előtt

33.

 

 

Kiegészítések (AGy)

 

A Murony - Békési vonalon a vasútforgalom 2007-ben szűnt meg.

 

Az utcaneveket régen kötöjellel kellett írni (pl Haan-utca). Apu is többször így használta, máskor a mai írásmód szerint. Én mindenütt a mai két szóba írt szabály szerint írtam át.

 

Apu még használt időnként pontosvesszőt (;) a tagmondatok elválasztására. Ezt vagy vesszővel (,), vagy ponttal (.) helyettesítettem.

 

Apu 1993-ban keltezett kiegészítéseit beleillesztettem a szöveg megfelelő helyeire.