Wargha István (1808-1876) élettörténete

1992 elején találtam rá István fiam egyik könyvében (Tóth Béla (1): Mendemondák) arra a hiányzó láncszemre, ami Wargha István, hányatott és kalandos sorsú ősöm rejtélyes életpályájának megvilágosításához hiányzott. Több évtizede készültem apai nagyanyám nagyapja, Wargha István sorsának részletesebb megírására, az említett olvasmány azonban megadta szándékom megvalósításához a végső lökést: "habent sua fata libelli" (2).

Ez a láncszem pedig Tóth Béla: Mendemondák című, említett könyvének alábbi mondata az 1984-es kiadásból:

"Később oly kalandossá lett pályáját mint piarista kezdte, de 1830-ban, másodéves filozófus korában a rend előtt is ismeretlen okból kilépett."

A szerző a könyv Wargha Istvánra vonatkozó részét Szontágh Pálra (3) hivatkozva közölte.

Miért volt fontos ez a láncszem?

Nos azért, mert még 1980 tájékán előkerült anyai nagyapám, dr. Tóth Miklós (4) könyvei közül egy 1830. évi kiadvány (5). Ebben W.I. aláírással annak idején ódának nevezett három költemény jelent meg. Az első Virág Benedek (6) halálára íródott. Ugyancsak itt, mintegy válaszképpen W.I. ódájára, K.P. aláírással egy (negyedik) hasonló tárgyú költemény jelent meg

"tisztelendő Wargha Istvánnak Privigyére"

megjegyzéssel (7).

Ezeket a tényeket a Tóth-Szontágh-féle információval egybevetve, előttem kétségtelennek látszik, hogy ez a költői tehetséggel (is) megáldott Wargha István azonos az én ősömmel, aki abban az évben 22 éves fiatalember volt.

Annál is inkább, mert Wargha István hagyatékában (8) volt egy hosszabb vers-kézirat "Egy néma" tollából "Gyász-koszorú" címmel: kelt az angliai Greenwichben, 1859-ben. Bár ezen nem szerepel Wargha neve, kétségtelennek látszik, hogy ezt is ő írta. Ugyanakkor, mint látni fogjuk, később gyermekdalokat is írt. Így a költői véna több oldalról is igazoltnak mondható.

Ezek után lássuk, mit lehetett az itt-ott található adatokból összeszedni, és hogyan állítható össze ezekből a mozaikokból egy rejtélyes és nagyon változatos életpálya képe!

Ifjúkori tanulmányok

A Wargha család egyik őse, Ferenc részt vett a hétéves "burkus" (porosz) háborúban (1756-1763). Wargha Ferenc, Wargha Istvánnak minden valószínűség szerint a nagyapja volt. Pótolhatatlan értékű, saját kezűleg írt naplója a háború éveiről Buda 1945 évi ostroma idején a Budapest XII. Ráth György utca 18. sz. házban, szüleim lakásában a tűz martaléka lett, összes ingóságaikkal együtt.

A család nemesi címerének mottója: "Deus providebit" (Isten gondoskodik). A címer rajza a birtokomban levő pecsétnyomó alapján rekonstruálható. Mivel a pecsétnyomó címer-mintáján egy (mindkét első mancsában) kardot tartó oroszlán látható, nem kizárt, hogy a nemességet éppen Wargha Ferenc kapta 1760 körül, de erről biztosat nem tudunk (9) (43).

Wargha István 1808. július 28-án született az Arad vármegyei Pécskán (41). Katolikusnak keresztelték. Apja a Pécskán elhunyt Wargha János volt, anyja családi vezetékneve Nánási, keresztneve ismeretlen (57). Szüleiről egyéb adatom nincs (44), (55).

Wargha István az 1821-29 években (tehát 13-21 éves korában) több helyen is járt gimnáziumba: Aradon, Debrecenben és Léván. Ebből az valószínűsíthető, hogy talán "Sorgenkind" (nehezen nevelhető gyerek) lehetett, vagy tanulmányi, vagy magaviseleti szempontból (45). Főleg a Pécskától és Arad vármegyétől oly távol fekvő Léva városa keltheti fel a figyelmünket.

A Révai Nagy Lexikon szerint ugyanis 1910-ben mind Léván, mind pedig Nyitra vármegye északkeleti csücskében, Privigyén is volt PIARISTA gimnázium és rendház is. Feltételezem, hogy ezek (legalábbis részben) már léteztek száz évvel azelőtt is.

Ha az előbb elmondottakat figyelembe vesszük, feltételezhető, hogy Wargha István a lévai gimnázium befejezése után Privigyére került kispapnak (papnövendéknek). Hogy mi indíthatta "másodéves filozófus korában" (45) a piarista rendből való kilépésre, nem tudjuk. Érdekes, hogy soha erről a családban nem hallottam, valamint arról sem, hogy kispap lett volna. Elképzelhető, hogy szülei kezdettől fogva (vagy legalábbis gimnáziumi évei alatt) papnak vagy, szerzetesnek szánták, és ez 20-22 éves korában már végképp nem volt ínyére, bárhogy is erőltették esetleg a szülei. Ismerve az ország akkori siralmas gazdasági viszonyait, fel lehet tételezni, hogy a szülök esetleg így akarták fiuk jövőjét biztosítani. Előfordult ez másokkal is. Hogy volt-e Wargha Istvánnak testvére, nem tudom (44), (55).

Már jóval 1848 előtt megkezdődött a földbirtokos középosztály elszegényedése (lásd Hóman-Szekfű: Magyar történet, VII. kötet). Az 1811-i "pátens" például eredeti értéküknek 1/5-ére devalválta a bankjegyeket, és ennek következtében sok ember, aki megtakarított pénzéből élt, tönkrement (lásd Marczali: A legújabb kor története). A már említett Virág Benedek is így járt. Ez az időszak éppen egybeesik Wargha István gyermekkorával. A rendből való kiugrás oka olyasmi is lehetett, amire a régi francia mondás utal: "cherchez la femme" (keresd a nőt!). Tóth Béla ennek a mondásnak történetét "Szájrul-szájra" című könyvének 287. oldalán tárgyalja. Mint nemesembert, a katonai szolgálat Wargha Istvánt nem fenyegethette.

Akármi is történt Privigyén Warghával, tény, hogy a "kiugrott kispap" minősítés a társadalom szemében sohasem volt jó ajánló levél.

Addigi tanulmányai alapján, és esetleg Arad megyei családi összeköttetés révén úgy látszik azonban, hogy sikerült munkát találnia a Bohus családnál. A Tóth-Szontágh "mende-monda" szerint "előbb nevelő, majd gazdatiszt volt Bohus Zsigmondnál. Feslett élete és gyanús pénzkezelése miatt nem lehetett maradása az Arad megyei úri család közelében." A Bohus Zsigmond név lehet tévedés is mert Világoson Bohus Jánosnak volt kastélya (46): itt írta alá 1849-ben Görgey a fegyverletételt. Később azt írja Tóth Béla (még mindig Szontághra hivatkozva), hogy "már itthon is nem egyszer kapták hamis kártyázáson." Már pedig, ha ez igaz, akkor sokan nézhettek rá ferde szemmel.

Takács Tibor: "Csalánruha" című regényében (1981. Bp. Móra F. Kiadó) a 290. oldalon ezt írja: "Ifjúkorában ideig-óráig vonzódott a színi társulatok életéhez, nagy szerepekről álmodozott, s nem elégítette ki a plakátragasztás, a szerepek másolása, a vékonypénzű élet. Pedig egyszer egy fertályóráig is színen volt. S megdicsérte direktora, vállát veregetve, fennkölt szavakkal szólva hozzá." (10)

Feltehető, hogy Wargha István 1-2 évet mégiscsak eltöltött a Bohus családnál, tehát körülbelül 1832 körül kellett otthagynia Arad vármegyét (46).

A Takács regényhez Borus József által írt "utószó" szerint "Wargha eredetileg pedagógiai képesítést szerzett". Hogy ez pontosan mit jelentett, nem tudom (11).

Tény azonban az, hogy 1834-ben Kassán megjelent egy pedagógiai irat az akkor 26 éves Wargha István tollából "Mi kell a magyarnak" címmel.

Az óvónőképzés úttörő tudós akadémikusa

Egy 1976-os tolnai megemlékezés szerint (12) "nevelési-oktatási tapasztalatainak leírására és olvasmányainak ismertetésére az késztette, hogy abban az időben nem volt olyan népszerű formában megírt magyar kézikönyv, amely a szülök számára röviden összefoglalta volna a nevelés alapismereteit." Mivel a Bohus családnál töltött idő aligha lehetett ehhez elég, feltételezhető, hogy 1832-34 között is valahol nevelősködhetett, vagy valahol ilyen tanulmányokat folytathatott, hiszen az egészet aligha szophatta az ujjából.

Ismét két, adatokkal nem tisztázható esztendő következett Wargha István életében, mígnem 1836-ban, 28 éves korában Nagykanizsán feleségül vette az akkor 17 éves Fejér Borbálát, büki Fejér Sámuel (43) ev. gazdász és felesége, a rk. vallású Tkaltsics Erzsébet leányát. Valószínűnek látszik, hogy Fejérné Nagykanizsára való volt, amit horvát hangzású neve is valószínűsít.

Ugyanebben az évben Bezerédj Amália (1804-1837) a tolnamegyei Hidja-pusztán testvérével óvodát (és népiskolát) alapított a cselédek gyermekei számára. Ez volt az első FALUSI kisdedóvó Magyarországon. Hidja (13) a Bezerédj-család birtoka volt. Bezerédj István (1795-1856) volt az első földesúr, aki a reformkorszakban, 1836 után jobbágyait szabadokká tette. A kisdedóvó alapítása a Révai Nagy Lexikon szerint az ő nevéhez is fűződik. Hogy Fejér Sámuel (*kb.1795, +1857.I.9) hol volt gazdatiszt, nem tudom, de hogy ismerhette a Bezerédj és a később említendő Gindly családot, az lehetséges, sőt majdnem biztos. Wargha Eszter megemlékezik naplójában (8) 1856-ban Bezerédj István haláláról, aki neki keresztapja volt!

Ebben az évben Wargha István élete révbe érni látszott. Addigi tevékenysége és a házassága kezdetben szerencsés miliő lehetett a fiatal pedagógus-filozófus számára. Vagy az óvodai "szakma" révén került Tolnára és a Fejér családhoz, vagy esetleg éppen megfordítva, a Fejér család révén megismerkedhetett a Bezerédj-féle intézettel is.

Ugyancsak 1836-ban Brunswick Teréz (1775-1861) létrehozta a "Kisdedóvó Intézeteket Magyarországban Terjesztő Egyesületet". Ő volt az, aki 1828. június 1-én megalapította az első magyarországi óvodát is Budán, a Mikó u. 1. sz. alatt, édesanyja házában, "Angyalkert" néven. Wargha István ebben a Brunswick-féle egyesületben vezető szerepet játszott, és ott 1840-ig tevékenykedett. Ennek az egyesületnek a kezdeményezésére Tolnán 1837-ben óvóképző intézetet is alapítottak, és ennek igazgatójává Wargha Istvánt hívták meg. Ez volt az első és ebben a korban az egyetlen ilyen intézmény hazánkban, és mellette minta-óvodát is szerveztek.

Megemlítendő, hogy Bohus Jánosné (*1803) világosi földbirtokos (46) is óvodát tartott fenn Aradon az 1840-es években Brunswick Teréz útmutatásai szerint.

A Wargha István életében fontosnak látszó szerepet betöltő előkelő hölgyek között volt tehát kapcsolat, és így talán információ-csere is. Ez pedig - ha a Szontagh-Tóth-féle, Arad megyéből származó pletykáknak hinni lehet - nem biztos, hogy előnyösnek bizonyult Wargha István számára, tekintettel állítólagos fiatalkori botlásaira...

A tolnai évek nagyon fontosak voltak Wargháék életében. 1838. június 1-én született Eszter lányuk, 1839. november 20-án pedig Dániel nevű fiuk.

1840. szeptember 5-én érte Wargha Istvánt az a megtiszteltetés, hogy a Magyar Tudós Társaság (a Magyar Tudományos Akadémia elődje) a bölcseleti osztály levelező tagjává választotta (14), (42).

1841. szeptemberben látogatta meg a tolnai óvóképzőt a külföldről akkor hazatért Brunswick Teréz is, aki beszámolt ott angliai óvodai tapasztalatairól, és örömmel méltányolta Wargha önálló gondolkodását, eredetiségét (12). Wargha István Tolnán több, óvodákkal foglalkozó írást alkotott. Schleiner Tivadarné 1976. évi megemlékezése (12) szerint "Tolna a szülőhelye fő művének is. A "Terv a kisdedóvó-intézetek terjesztése iránt a két magyar hazában" Wargha István legkiforrottabb, legnagyszerűbb alkotása (Pesten jelent meg 1843-ban). Tolnán tervezte meg 10 kötetben (!) a kisdedóvók enciklopédiáját, amely a pályához legszükségesebb ismeretek gyűjteménye lett volna. Egyes köteteinek kidolgozását el is kezdte. Ugyancsak itt írta meg módszertani segédkönyvét "Kalauz" címmel, kiadásának anyagi fedezetét azonban a Terjesztő Egyesület nem tudta előteremteni."

Azt hiszem, hogy Wargha István későbbi "pályamódosításának" okát ebben a mondatban kell keresnünk. Kiváló tehetségét még Szontagh Pál is elismerte. Költői vénája Tolnán is megmutatkozott: ott írt gyermekdalait még 1868-ban is énekelték a pesti képző gyakorló óvodájában (12).

Mindezek, valamint akadémiai tagsága ellenére valószínűleg azt tapasztalhatta, hogy családjának eltartása bizonytalan alapokon nyugszik. Harmadik gyermekük, Sarolta (Karolina) vagy 1841, vagy 1845. február 2-án született (a gyászjelentése alapján 1845-ben - AGy). A család ezekben az években vagy 4, vagy 5 tagú volt már. A Fejér családtól sok támogatásra aligha számíthatott, hiszen Fejér Borbálának tíznél több testvére volt. Wargha szüleiről nem tudok semmit (44), (55).

Lehet, hogy említett szakirodalmi munkái a külföldiekhez (Pestalozzi, Wilderspin, stb) képest nem mutattak fel elég újdonságot. A 10 kötetes említett tervezet bizonyos mértékig az arányérzet hiányára mutat.

Mit tehet egy 36 éves férfi, ha úgy érzi, hogy szakmájában nem tud kellő eredményt elérni, és máshoz nem sokat ért, vagy legalábbis nincs más képzettsége?

Például elmegy - politikusnak, vagy állami tisztviselőnek, vagy ha jó tolla van, újságírónak. A reformkorszak pezsgő szellemi és politikai élete bizonyosan nagy vonzerőt jelentett sokak számára.

Egy biztos: 1844-ben Wargha István valamilyen oknál fogva megvált a tolnai intézmény igazgatói állásától.

Előkerült azonban a "családi levéltárból" egy érdekes irat, amelyik így szól:

"Alulírott kötelességemnek ismerem ezennel nyilvánosan tudtára adni mindenkinek a kit illet, hogy tekintetes Wargha István úr cseklészi és egyébb uradalmaimat józan gazdálkodási elvei, bő tapasztalása és energicus intézkedései által alig két esztendei idő alatt oly karba helyeztette, hogy azokban jövedelmeim a nélkül hogy az investitiók költségesek lettek volna, közel 30/oo-tel szaporodtak, miért is neki nyilvános köszönetet mondva adom e declarátiómat. Kelt Cseklészen 28ik Decemberben 1844. Gr. Esterházy Mihály".

Ezek szerint tehát az 1843-44-es években Wargha "másodállásban" az Esterházyak cseklészi (Pozsony vm) és egyéb uradalmainak ügyeit (is) rendbe hozta. Gr. Esterházy Mihály (1783-1874) Széchenyivel együtt az elsők közé tartozott, ki az 1825-ki országgyűlésen magyarul beszélt, és a haladás egyik legtevékenyebb harcosa volt '48 előtt. 1848-ban a Kossuth-vezette honvédelmi bizottmány tagja volt.

Azt, hogy mire kellett Warghának a fenti ajánló levél, nem tudom, de valószínű, hogy későbbi tevékenységében használta fel.

Kossuth bizalmasa

A már többször idézett Tóth-Szontagh "pletyka" arról is tud, hogy (évszám közlése nélkül) "Pestre költözött, és hírlapíróskodott, különösen politikai és közgazdasági kérdésekkel foglalkozva. Mellesleg fiúnevelő intézetet tartott (fenn)". Szinnyei József szerint is (5) "később magán fiúnevelő-intézet tulajdonosa volt."

Feljegyzéseim szerint már 1843-ban tagja lett a Kossuth Lajos által alapított Iparegyesületnek. Ezt igazolják a hagyatékában talált, 1841-46 évekből származó iparegyesületi névsorok, az ugyancsak ott talált gyáralapító egyleti részjegy-ígérvény 1844-ből, valamint 3 db gyáregyleti alapítványi jegy 1846-ból. 1845-ben már Pesten laktak.

Wargha István tehát Kossuthhoz szegődött, aki éppen 1844. június 1-ig a Pesti Hírlapot is szerkesztette. Tóth-Szontagh szerint "Kossuth Lajosnak egyik legbizalmasabb embere és mintegy titkára volt. 1846-ig a Pesti Hírlapnál dolgozott." (Erről a lexikonok nem tesznek említést.) 1836-ban Pesten jelent meg egy tanulmánya: "A lélektudomány hatása a nevelésre". Ez harmadrangú pályamunkaként a Philosophiai Pályamunkák III. kiadványban szerepel (5), (42).

1846-48-ban az Iparegyesület "Hetilap" című újságját Wargha István szerkesztette. Szinnyei szerint is munkatársa volt ennek a lapnak 1846-ban. Ezután az 1848. április 28-án bekövetkezett megszűnésig Fényes Elek, a neves statisztikus (*1807. Csokaj, Bihar vm, +1876. Bp) volt a szerkesztő.

A Révai Nagy Lexikon 10. kötetének 609. oldalán az olvasható, hogy az Iparegyesület első igazgatója Kossuth volt. Utódai az igazgatói állásban Wargha István és Fényes Elek lettek, míg elnöke végig Batthyány Lajos volt. 1846-ban volt a harmadik magyar országos iparműkiállítás. Ganz Ábrahám kapta a kiállítás nagy ezüst díját egy díszes kivitelű öntöttvas kályháért. A kísérő oklevél (bizonyítvány) 1847. május 27-én kelt, és azt a Magyar Iparegyesület nevében gróf Batthyány Lajos egyesületi elnök, Kossuth Lajos választmányi igazgató, Warga (sic) István választmányi aligazgató és Csanádi Ferenc egyesületi jegyző írták alá (15).

Egy újságcikkhez 1982-ben írt hozzászólás szerint (16) Wargha István "jogi tanulmányok után előbb vármegyei szolgálatban állt, utóbb a magyar királyi kamara fogalmazója lett. 1848-ban a megszüntetett kamarából áttették a minisztériumba: a király személye körüli minisztérium fogalmazójaként, később elnöki titkáraként működött. Kossuth és Pulszky (17) bizalmas barátja" volt. Az első hivatal Budán, a második Bécsben székelt. Hogy mi lett a családdal ezekben a "zavaros", bár fennkölt időkben, nem tudom, de valószínű, hogy Pesten maradtak.

Wargha Istvánnal egy időben még két fogalmazói kinevezésről tudunk ugyanebbe a (bécsi) minisztériumba. Az egyik a már többször említett nógrádi Szontagh Pál, a másik Henszlmann Imre (18) volt.

Tudjuk, hogy 1848 nagyon mozgalmas esztendő volt. Wargha István élettörténetét célszerű ezek időrendi sorrendjében folytatni.

A március-áprilisi történelmi napok után Wargha István Bécsben kellett, hogy tartózkodjék, tehát tanúja volt az ottani eseményeknek, míg a hazai történésekről csak közvetve értesülhetett.

A bécsi zavargások alatt május 17-én a császári család Innsbruckba távozott, majd Bécsben a hatalmat egy nemzetőr-polgári-diák bizottság vette kézbe.

Július 1-én indult útjára a régi Pesti Hírlap utóda, a Kossuth Hírlapja. E hó 11-én tartotta Kossuth történelmi beszédét az új országgyűlésben a 200 000 fős honvédség felállítása érdekében.

Az erőviszonyok változása folytán a császár augusztus 14-én ismét visszatért Bécsbe. Az udvar és a magyar kormány között a szakítás szeptember elején következett be. Szeptember 4-én kellett Széchenyit Döblingbe szállítani. Lamberg Ferenc altábornagyot titokban szeptember 5-én Magyarország katonai parancsnokává nevezték ki. Pulszky Ferenc erről még Lamberg Pestre érkezése előtt értesítette a magyar kormányt.

Szeptember 8-án lemondott Esterházy a miniszteri posztról, és 11-én indult meg Jellasics támadása. Ugyanaz nap verték szét a császárhoz hű nemzetőrök és polgárok a bécsi demokraták és munkások egy nagy megmozdulását.

A magyar országgyűlés szeptember 27-én éjjel határozatot hozott Lamberg ellen, akit 28-án délután a feldühödött tömeg a Lánchídnál megölt. Közben már 22-én megalakult a Kossuth által irányított Honvédelmi Bizottmány. Batthyány szeptember 10-i és 26-i lemondását Bécsben csak október 2-án fogadták el.

Október 6-án tört ki a bécsi őszi forradalom, Latourt felkoncolták, a császári család ismét elmenekült, ezúttal Olmützbe. Magyar részről Pulszky és "stábja" tartotta fenn a kapcsolatot a bécsi forradalmi körökkel.

Ezekben a zavaros napokban, azaz 1848 októberében Wargha István minisztériumi titkári kinevezést kapott, tehát másik két fogalmazó-kollégájának alighanem a főnöke lett. Feltételezhető, hogy Wargha kinevezése (ismerve a bürokratikus ügymenetet) még a bécsi forradalom kitörése előtt, október 1-én lépett érvénybe. Mivel ő volt a rangidős, a kinevezés megfelelt a "szamárlétra" követelményének is: Henszlmann öt, Szontágh 12 évvel volt fiatalabb Warghánál. 1848-ban Wargha negyven, Henszlmann harmincöt és Szontagh huszonnyolc éves volt, míg közös főnökük, Pulszky harmincnégy.

Jellasich és Windischgrätz november 2-án verte le a bécsi megmozdulást, amelyben már Bem József is fontos, vezető szerepet játszott.

A Révai Nagy Lexikon és Marczali ("A legújabb kor története") szerint Bemnek és Pulszkynak "sikerült Magyarországba menekülnie", ahol Bem felajánlotta szolgálatait Kossuthnak, míg Pulszky később kereskedelmi ügyeket intézett, majd diplomáciai küldetésben Angliába távozott. Wargha és két társa az ottani forradalom vérbefojtása után Bécsben rekedt.

Marczali könyvének 686. oldalán az olvasható, hogy egyes osztrák történetírók szerint a bécsi forradalom mögött "magyar pénz" sejthető. Pulszky, Wargha, Henszlmann és Szontagh egészen biztosan kapcsolatban állottak a bécsi forradalmárokkal, és azok, valamint a magyar kormány között összekötő szerepet kellett hogy betöltsenek. Az erről szóló dokumentumra még visszatérek.

Hogy kikből állt még ez a minisztérium, nem tudom. Ugyancsak nem lehet tudni azt sem, hogy ez alatt a rövid pár hónapos hivatalos együttlét alatt milyen emberi kapcsolat alakult ki a Bécsben működő, fent említett négy magyar tisztségviselő között. Néhány momentum azonban figyelmet érdemel.

Pulszkynak 1845-től Szécsényben volt kastélya (a régi Forgách-kastély: lásd az 1986-os kiadású, sárga 2 Ft-os postabélyeget) és földbirtoka, ott ahol Szontagh született. Kettejük társadalmi helyzete bizonyára eltért a Wargha helyzetétől, akinek tudomásom szerint említésre méltó vagyona nem volt.

Wargha és Henszlmann viszont 1840, illetve 1841 óta az Akadémia levelező tagjai, tehát nagyjából "hasonszőrű" értelmiségiek lehettek: az egyik a pedagógia, a másik az archeológia terén mutatott fel eredményeket. Henszlmann Kassán született, ahol Wargha első könyve megjelent.

Tóth Béla szerint az idős, 70-75 éves Szontagh olyan információkkal szolgált körülbelül 50 évvel azelőtt (!) történt dolgokról az akkor már körülbelül 20 éve elhunyt Wargháról, amelyek azt valószínűsítik, hogy 1848-ban aligha lehettek jó, pláne baráti viszonyban. A "halottakról semmit, vagy jót" mondást, illetve követelményt különben nem szegte volna meg (19).

Henszlmann és Wargha között a normális kollegiális kapcsolat utólag inkább elképzelhető.

A lelkesítő pest-budai márciusi napok után a bécsi októberi - már-már proletár-szocialista - "népfelkelés" valószínűleg nem volt túl szívderítő élmény, még akkor sem, ha a kezdődő magyar védekezés, majd szabadságharc szempontjából előnyösnek látszott. Novemberben pedig megkezdődött a leszámolás a bécsi forradalom résztvevőivel és támogatóival.

A Révai Nagy Lexikon szerint Henszlmann "1848-ban Esterházy Pál miniszter mellett fogalmazó és sajtóreferens volt Bécsben s emiatt 1849-ben rövid fogságot szenvedett. Ezután külföldre ment s részint Londonban, részint Párizsban élt." Valamikor 1860 után tért haza.

Szontagh Pálról némileg egymásnak ellentmondó adatokat találtam.

A Révai Nagy Lexikona szerint Szontagh "a reform-korszak alatt vármegyéjében (Nógrád) szerepelt, mint a liberális ellenzék egyik vezére, 1848-ban fogalmazó lett a bécsi magyar minisztériumban s mert azzal vádolták, hogy elősegítette Bem tábornok menekülését Bécsből, két évi börtönre ítélték. Miután kegyelmet nyert, az önkényuralom alatt a birtokán gazdálkodott." (20)

A "Nógrádi útikalauz" szerint 1848-ban "a Bem Józsefet Bécsből titokban Pestre szállító Szontagh Pál ... neve országos hírű volt ezekben az években. A szabadságharc leverését követő császári terrorhullám Nógrádban is dühöngött. Haynau számos nógrádi nemest csukatott le, közöttük Madách jó barátját, Mikszáth későbbi írásainak egyik kedves alakját, Szontagh Pált."

Ugyanakkor a Révai Nagy Lexikon szerint "Bem a bécsi kapituláció után Pozsonyban Kossuthnak ajánlotta föl szolgálatát."

Tóth Béla szerint ("Mendemondák" 1984. évi kiadás, 105. oldal) "mikor Windisch-Grätz bevette Bécset, november 12-én Warghát is elfogták hivatalbeli társaival együtt."

Osztrák fogságban

A k.u.k. Militair Untersuchungs Comission vizsgálatot folytatott ellenük, és a birtokomban levő eredeti irat szerint 1849. április 30-án, függetlenül az ellenük folyó vizsgálat eredményétől, mindhárom "egyént" az állami szolgálatból elbocsátották. Az erről szóló iratot május 2-án adta ki Warghának a bécsi hatóság (21).

A másik, szintén birtokomban levő eredeti irat egy 1850. december 3-án Bécsben kelt tanúsítvány, amelyik a Wargha elleni vizsgálat eredményét, az ítélet lényegét, és szabadlábra helyezésének körülményeit foglalja össze. Ebből kiderül, hogy Wargha István egy évet és tíz hónapot töltött vizsgálati fogságban, és bár a hadbírósági ítélet 1850. július 27-én kelt, és kétévi nehéz börtönről szólt, a vizsgálati fogság idejét beszámították, és kegyelemből valamivel hamarabb szabadlábra helyezték. Hogy ez pontosan mikor történt, nem világos (22).

A Szontagh-Tóth-féle adat arról, hogy csak 1851-ben szabadult volna, és hogy Olmützben is raboskodott volna, ezekből az iratokból nem igazolható. Valószínűbb az, hogy 1850 végén, vagy őszén szabadult. Egy feljegyzés szerint ez 1850. november 10-én következett be.

Az egész szabadságharc alatt tehát Wargha végig fogságban volt, annak sem diadalmas, sem tragikus korszakában semmilyen szerepe nem volt, családjától nyilván el volt vágva. Amikor szabadult, akkor már vége volt a Haynau vérengzéseinek is, sőt az sem kizárt, hogy Wargha akkori ítélete valamilyen kapcsolatban volt azzal a körülménnyel, hogy Haynaut 1850 júliusában menesztették.

Szontagh hazamehetett gazdálkodni a birtokára, Henszlmann külföldre távozhatott, de vajon hova mehetett volna a megélhetési gondok elől Wargha?

Nyilván visszatért Magyarországra, és valamiféle megélhetés után kellett néznie. Gyermekei akkor 5-12 évesek voltak, ő maga 42. Kossuthból nyilván kiábrándult, hiszen az ország reményei romokban hevertek. Volt főnökéről, Pulszkyról se lehetett túl jó véleménnyel, hiszen az meg tudott lépni Bécsből, ők azonban hárman benne maradtak a pácban. Hogy mihez próbált kezdeni, nem tudjuk. Egy biztos, hogy százezrekkel együtt elég kilátástalannak ítélhette mind az ország, mind pedig saját maga és családja jövőjét és helyzetét. A fogság biztosan megtörte, ki tudja, hogy milyen szenvedéseken kellett keresztül mennie. Édesanyja is fogsága alatt halt meg (44)!

Tóth-Szontagh azt közlik erről az időszakról: "Kiszabadulva Pestre jött és igen rosszul folyt a dolga. Nyilván csak pártfogóinak adományaiból tengődött. Egy időben újra magán nevelőházat nyitott, de vállalkozásának bukás lett a vége." Erről az időről nincs adatom, de azt el kell hinnünk, hogy tényleg "igen rosszul folyt a dolga." Még fogsága idejéről, 1849. június 6-i kelettel volt a hagyatékában egy bécsi leirat pénzügyekről, de ennek tartalmát nem jegyeztem le (8). Hogy kik lehettek az említett pártfogók, nem tudom (48).

Az osztrák rendőrség ügynöke

Ilyen körülmények között, ha megbocsájtani nem is, de bizonyos mértékig megérteni lehet azt a több történetírói forrásból is megerősített lépését, hogy titokban az osztrák rendőrség szolgálatába lépett. Hogy ez pontosan mikor történt, nem tudom. Elképzelhető, hogy már a fogság idején megkörnyékezték (47). Lehet, hogy a szabadulásának időpontjában jelentkező ellentmondások is már ezzel függtek össze. Valószínűleg valamikor 1850-51 fordulóján fogadta el családja nehéz helyzete miatt ezt a megbízást, amit családja előtt is teljesen titokban tudott tartani. A titokra 1919 után derült csak fény, amikor a bécsi titkos császári levéltár (Kaiserlich. Geheimarchiv) megnyílt a kutatók előtt (23).

Abban az időben ezt a lépést sajnos sok megtévedt, egzisztenciát vesztett magyar ember megtette. Takács Tibor idézett regényének (Csalánruha) 239-240. oldalán "kapásból" a következő neveket sorolja fel: Egressy Gábor, Zerffy Gusztáv, Jasmagy Gábor, Asbóth Lajos, Csernátony Lajos, Bangya János (24).

Wargha István a budai osztrák katonai parancsnokságnak kémkedett (23).

A szabadságharc bukása után hol itt, hol ott ütötte fel a fejét egy-egy forradalmi megmozdulás, gerilla próbálkozás, összeesküvés az új császári önkényuralom ellen, hol az emigráció tudtával és támogatásával, hol pedig anélkül. Ezek némelyike kifejezetten "terrorista" jellegű akciókat is végrehajtott, ami a nélkülözésekbe belefáradt lakosság egy részében ellenszenvet is keltett. Valószínűleg több olyan csoport is volt, amelyik Wargha István tevékenységének köszönhette "lebukását".

Egy 1981. évi újságcikk szerint (25) Wargha besúgása alapján 1852. november 16-án fogták el Noszlopy Gáspárt és később az Arad-környéki csoportot is, akiknél 1851 novemberében Noszlopy ugyancsak megfordult. Ez a cikk említést tesz Jubál Károly, Mack József és Meszlenyné Kossuth Zsuzsa szerepéről is, de Wargha István ezekkel való kapcsolata az időpontok bizonytalansága és ellentmondásai következtében nem világos.

Feltehető egyébként, hogy a gyanútlan összeesküvőket éppen Wargha kétéves raboskodásának nimbusza tévesztette meg. Tény, hogy Jubált és Noszlopyt 1853. március 3-án Pesten kivégezték (59).

Közben 1853. február 8-án megszületett Wargháék negyedik gyermeke, Mária. Valószínű, hogy ekkor Pesten éltek (48).

Feltehető, hogy ez az újabb családi esemény, és az összeesküvők tragikus sorsa arra ösztönözte Warghát, hogy megpróbáljon abból az ördögi körből, amelybe meggondolatlanul (vagy kényszerből?) belesodródott, szabadulni. Valószínűleg könnyebb azonban ügynökké lenni, mint ebből a megbízásból távozni. Szerencse is kell hozzá ...

1853 április közepén felrendelték Bécsbe, éspedig Johann Kempen altábornagyhoz, aki 1852 áprilisa óta az újonnan felállított Legfelsőbb Rendőrhatóság vezetője volt (26). Takács Tibor idézett regényében a 242. oldalon azt írja, hogy Jasmagy Gábor (24) hívta fel e hivatal figyelmét Warghára, mint megbízható ügynökre. Kempen szerint "Wargha 1853 elejéig bizalmas szolgálatokat végzett a magyarországi katonai kormányzat számára és ezek megszerezték személyének a teljes bizalmat."

A "koronás" Wargha

Azon az áprilisi napon, amikor Wargha István belépett Kempen kihallgató szobájába, egyszersmind belépett a történelembe is. Kempentől titkos londoni küldetésre kapott megbízást. Kempennek az volt a célja, hogy az 1849 augusztusában Orsova környékén Szemere Bertalan (27) és három társa által elásott koronázási jelvényeket felkutassa. Ezeket már 1849 végén is keresték mindenfelé, de hiába. Kempen úgy érezte, hogy a titok nyitját Kossuth környezetében kell keresni. A megbízás "a Kossuth-féle izgatás" adatainak felderítésére is kiterjedt. A volt kormányzó amerikai "diadalútja" után 1852-ben Londonban telepedett le.

Kossuth_levele Wargha Eszterhez

Ez a megbízatás fel kellett hogy csillantsa Warghában a reményt, hogy ezen a módon esetleg megszabadulhat megalázó és valószínűleg lelkiismeret furdalást is okozó helyzetéből, bár a jelek szerint - legalábbis egy ideig - talán helyeselhette is a császári reakciót.

Wargha István útlevelet kapott, és 1853. április 27-én útra kelt Londonba, ahová május 2-án érkezett meg. Ott nyolc napot töltött, és május 19-én már ismét Bécsben volt. Hogy ez alatt az idő alatt mit csinált, kivel találkozott, és kivel, mit beszélt, pontosan nem lehet tudni. Kempen azt írja naplójában, hogy "Párizsban és Londonban tevékenykedett".

Kossuth Lajos azt írta egy 1884 évi levelében, hogy "volt Wargha István úrral találkozásom Londonban pár hónappal a Korona feltalálása előtt." (28), (39)

Május 24-én 11 órakor Warghát ismét letartóztatták, feljegyzéseit elvették. Kempen azt írja, hogy a magyar Gasparicshoz fűződő kapcsolatai miatt tartóztatták le, mert e ferences barát tárgyalásán bűnrészességi vádak hangzottak el ellene, amelyek miatt hadbírósági vizsgálatot kellett ügyében elrendelni (29). Az is lehet, hogy Warghát csak azért fogták le, hogy a korona-ügyben ne legyen szem előtt. Ez a vizsgálat szeptember 1-ig tartott. Közben, legalábbis Kempen szerint, május 26-án délután kihallgatta Warghát, aki azt állította, hogy pontosan ismeri azt a helyet, ahol a magyar koronát Orsova közelében elásták. Ugyancsak Kempen állítja jelentésében, hogy Wargha Kossuthtól annyit tudott meg, hogy a koronázási jelvényeket a meneküléskor cs.kir. területen visszahagyták, biztonságukról gondoskodtak, sőt Kossuth már megtette az előkészületeket, hogy a koronát akkori rejtekhelyéről kiemeljék, és biztonságosabban helyezzék el (30).

Wargha Londonból (vagy máshonnan, esetleg Párizsból?) magával hozott egy rejtjeles leírást a korona helyének pontos adataival. Költött hozzá egy "mesét", miszerint azt egy Szűcs nevű magyartól kapta, akivel "véletlenül" összetalálkozott a Trafalgar Square-en.

Szerintem az igen komplikált, de szellemes rejtjeles szöveg-együttest maga Wargha István készítette, miután valakitől az igazságot megtudta.

Az, hogy ki volt ez a valaki, ma is titok. Négyen ásták el: Szemere Bertalan, Házmán Ferenc, Lórodi Ede és Grimm Vince. Leírás alapján tudták meg Szemere szerint: Batthyány Kázmér és Fülepp Lipót. Batthyány közölte a leírást Kossuthtal, és Szemere pedig elbeszélte Teleki Lászlónak.

Kossuth_levele Wargha Eszterhez

E dokumentum alapján azonban a keresés nem vezetett eredményre. Ezért Kempen szeptember 1-én elrendelte Wargha letartóztatásának feloldását, és Jasmagy felügyelete alatt leküldték Orsovára. Szeptember 2-án gyors gőzhajóval indultak, és 4-én délután érkeztek meg. Aznap még nem, de 5-én reggel Wargha felismerte a történelmi helyet. Őt még aznap visszaküldték Bécsbe. Kempen szerint azért, nehogy "felhívja magára a felforgató párt figyelmét és kivívja bosszújukat." Wargha szerint pedig azért, "nehogy további munkám lehetőségét kockára tegyem". Jasmagy Orsován maradt.

A szeptember 6-án este elkezdett ásatások 8-án reggel sikerrel fejeződtek be: a vasláda 4 évi rejtőzködés után tényleg előkerült. Tartalma igen megviselt állapotban volt, hiszen az időközben lezajlott áradások miatt ami tudott, az félig el volt rohadva. Wargha tehát ennél a jelenetnél már nem volt ott.

Szeptember 16-án ért Pestre a koronát szállító gőzhajó, 19-én vonaton vitték Bécsbe, majd 21-én ismét Budára hozták, megint vonaton (31).

Szeptember 19-én éjjel 10 órakor Wargha István megkapta a korona rejtekhelyének megjelöléséért járó díjat, hatvanezer osztrák forintot, ami egyes adatok szerint 6 000 angol fontnak, más adatok szerint 6 000 guineának felelt meg. A pénznemek aránya kérdéses, de az biztos, hogy akkor 60 000 osztrák forint nagy pénz lehetett. 1853. szeptember 29-én Wargha már ismét Londonban volt, hogy átadja a "mesebeli Szűcsnek" az annak "járó" 5/6 részt ebből az összegből.

Több mint félévi előkészület után (nyilván engedélyeket is be kellett szerezni, meg gondoskodni lakásról, stb) az egész család (beleértve a 14 hónapos Marit is) 1854. április 18-án elutazott Pestről (31), és április 28-án Londonban telepedett le. Ezzel lezárult Wargha István életének egy újabb, igen fontos, bár távolról sem szimpatikus korszaka.

A koronával kapcsolatban felmerülhet egy úgynevezett történelmietlen kérdés: mi lett volna a nemzeti ereklyék sorsa, ha Wargha nem árulja el a rejtekhelyet?

Ha nem, vagy csak jóval később kerülnek elő a földből, akkor helyrehozhatatlan kár érte volna ezeket. Ha viszont sikerült volna az emigráció feltételezett célja, és külföldre kerülnek, akkor esetleg már hamarabb kerültek volna múzeumba, mint így ...

Hogy mihez kezdett volna Kossuth a koronával, ki tudja? A sárospataki Kövy professzor által bejósolt "nagy országháborító" lépései és azok következményei nem mindig voltak kiszámíthatók ... Takács Tibor hozzám intézett levelében (10) azt írta, hogy "Kossuth király szeretett volna lenni, felesége mérhetetlen hiúsága folytán". Hogy ennek volt-e valami alapja, nem tudom.

A londoni emigráció (49)

A Wargha család első londoni címe: 31, Cottage Place, Camden Town, Hampstead Road volt.

A Pesti Napló 1854. november 9-i száma szerint október 30-án körözést adtak ki Wargha István ellen itthon. Ez persze lehetett ugyanolyan kacsa is, mint amelyik 1853. június 9-én jelent meg a Német Újságban, Wargha fogsága idején. Aszerint Warghát a határon lefogták, mert hamis útlevéllel ki akart szökni (holott vizsgálati fogságban volt). Ez a hír lehetett tudatos "félretájékoztatás" is, nehogy az emigráció gyanút fogjon Wargha ügyében. Az 1854 évi hír azonban lehetett esetleg igaz is, ki tudja nem haragudtak-e meg valami miatt tényleg Warghára az osztrákok, hiszen egy ügynök sokszor "dolgozik" mindkét félnek!

Warghának 1854. november 20. és 1857. január 23. között trafikja volt a Regent Street 72. sz. alatt. Ezt bizonyítják az 1854-55-56 évekből származó trafikengedélyek és egy angol állampolgársági irat 1855-ből (8). Az 1855-56 években még biztosan volt valami kapcsolata az 1852-59 között Londonban élt Kossuth körül kialakult emigrációval. Erre utal egy érdekes, gót betűkkel nyomtatott, zavaros lovagias ügyről szóló német nyelvű "körlevél" is Gelics Richárd (1821-1899) őrnagy aláírással. Gelics (Gelich) a szabadságharc után angol szolgálatban volt, részt vett az 1853-56 évi krími háborúban is (60).

A család londoni tartózkodása különösen Eszter életében hagyott kitörölhetetlen nyomot: Ő már 16 éves volt, amikor ott letelepedtek. A londoni tartózkodás alatt naplót vezetett, ez is a Széchényi Könyvtárban tárol (8). Úgy látszik, "nagy házat vittek", sok ember megfordult náluk. A naplóban szereplő nevesebb személyek: Rónai Jácint (32), Csernátony Lajos (24), dedikált fényképe is megvan, gr. Kornis Zsigmondné, Lendvainé (a neves színésznő), Asztalos Sándor, az "aradi hős" (meghalt párbajban 1857-ben), Mack József (25), Orbán Balázs (50) és még sokan mások (35). Vagy a háztartás emésztett föl túl sok pénzt, vagy Wargha István üzlete nem ment jól. A Tóth-Szontagh pletyka szerint a trafikba bukott bele. Ez a forrás azt is tudni véli, hogy angol kereskedőházak megbízásából utazásokat tett volna Indiában és Kínában: ennek azonban sem Eszter naplójában, sem a családi relikviák között semmi nyoma. Tóthék szerint "később játékházat tartott és mondják, sok pénzt harácsolt össze". Erre vonatkozólag semmi bizonyítékot sem találtam.

Tóth Béla másik informátora "koronaügyben" Péterfi (helyesen Pétery) Károly író és publicista (*1819. Mezőtúr, +1877. Pusztapó). Állítólag az Abaúj-Kassai Közlöny 1877. január 11-i számában jelent meg az, amit Tóth Béla leírt. Ebben a következő részlet a legvalószínűbb: "Angliába ment ki, ahol szivarüzletet vitt, s más spekulációba ereszkedett, míg rövid időn (belül) megbukott."

Tény, hogy végrehajtás miatt 1857. október 20-án új (nyilván szerényebb) lakásba költöztek. Ennek címe: 5, Crescent Place, Mornington Crescent, Euston Station. Érdekes közjáték, bár az is lehet, hogy nem a mi ősünkre vonatkozik, t.i. itthon a "Délibáb" című újságban megjelent hír szerint egy bizonyos Varga István amnesztiát kapott. Ezt az újságot Friebeisz István szerkesztette az 1855-58 években, és a hírt 1857. november 5-én közölték.

Wargha 1858. július 29-én egy Matta Izidor nevű rokonával (címe: 87, Great Tower Street) közösen magyar üzletet nyitott, de ez sem tartott sokáig: 1858. október 29-én üzletileg elváltak egymástól (33). 1858. szeptember 28-án, ismét többszöri végrehajtás után megint más lakásba költöztek: 7, York Terrace, St.Pauls Road, Canonbury.

Wargha Eszter naplójában azt olvastam, hogy 1859 nyarán ezért a hazajövetelen gondolkoztak (49). Az olasz-francia-osztrák háború április 29. és július 11. között zajlott le: valószínűleg az ez utáni volt az utazásra legalkalmasabbnak ítélt időszak. (Érdekes, hogy Kossuth is éppen 1859-60 táján települt át Londonból Torinóba.)

Gyorsan határozhattak, mert 1859. szeptember 8-án Wargháné és leányai már a biharmegyei Élesden voltak Mattáéknál (33), illetve a nagymamánál, onnan írtak Warghának Londonba. Ugyanis Wargha István és az akkor 20 éves Dániel fia Londonban maradtak. Wargha Dániel a londoni Longman nevezetű híres könyvkiadó cégnél dolgozott.

Időközben, 1859. szeptember 3. és 24. között Greenwich-ben keletkezett egy kéziratban fennmaradt (8) "Gyász-koszorú" című költemény, minden bizonnyal Wargha István tollából, "egy néma" aláírással. Elég keserű hangon emlegeti Kossuth szerepét. Elképzelhető, hogy családja távozása ihlette ennek megírására Wargha Istvánt.

1859. október 4-én Wargha István elutazott Londonból, és 9-én írt haza Drezdából: közölte, hogy Lipcsébe készül. Ebben a hónapban Edinburgh-ban is járt (56). Levelei Wargha Eszter hagyatékából kerültek elő.

1859. október 30-án Londonban kelt és Élesdre írt levelében közli a családjával, hogy benyújtotta hazatérési folyamodványát. Ugyanezen esztendő december 3-án Berlinből írt egy levelet Élesdre azzal, hogy Londonba készül utazni, de 28-án már ismét Berlinből küldött Élesdre levelet.

Időközben Wargha Eszter Nagykirályságon (51) megismerkedett ifjabb Asztalos Istvánnal (34), és 1860. február 17-én írta meg az édesapjának, hogy férjhez készül menni hozzá. Ezt az értesítést Wargha István 1860. március 25-én Berlinből írt levelében vette tudomásul. Május 21-én ismét Berlinből jelentkezett: közölte, hogy angol nyelvórákat ad (36).

1860. július 23-án már Bécsből jelentkezett egy Nagykirályságra (Szenteshez tartozó, Orosháza felé eső puszta) írt levéllel. Ugyanide július 25-én és augusztus 1-én is írt egy-egy levelet, de már Pestről. Ekkor ért tehát véget Wargha István angliai emigrációja.

Újra itthon

Ebben az évben írt még néhány családi vonatkozású levelet, amelyekből tartózkodási helye, illetve családi és rokoni kapcsolatai kissé tisztázódnak. Szeptember 27-én Aradon volt, 30-án már Nagykirályságról írt az Arad melletti Buttyinba (37). Ebben a levélben beszámol Asztalos Istvánnal való találkozásáról.

1860. október 1-én és 6-án Királyságon volt, és akkor a Fejér nagymama is ott volt. Október 15-én Pestről írt Kötegyánba különböző staffirung ügyekről. Ott akkor két rokon család is lakott: Fejér Ida (Govrik Kristófné) és Fejér Ilka (Jedicska Ferencné), sőt Ilka anyósa is a környéken élt. Eszter akkor éppen ott tartózkodott.

A családnak (és Wargha Istvánnak) természetesen ismét új egzisztenciát kellett teremteni. Ebben a nagy létszámú Fejér család sógorsági összeköttetéseire (meg némi saját pénzre) támaszkodhatott. Ugyancsak Pestről még két levelet írt Wargha István ebben a hónapban Kötegyánba, éspedig 18-án és 22-én. Ezekben említést tesz még egy sógoráról, Fejér Gáborról (46). E levelek némelyike Asztalos Istvánhoz íródott, akihez Eszter 1860. november 27-én ment férjhez.

Az itthoni letelepedés nem volt könnyű. Wargha István először Kötegyánban vett házat 1861 közepén (Riskó Sándortól). Majd az aradmegyei Borosjenő melletti gr. Waldstein uradalomtól haszonbérbe vette a szelezsáni kis pusztát, és ott gazdálkodtak 1862 januárjától 1864 végéig, nem nagy sikerrel. Persze Eszter már 1860 óta Békésen lakott az urával és (később) gyermekeivel.

Wargháék 1864 végén Nagyváradra költöztek.

A Tóth-Szontagh-féle közlés szerint Váradon "állítólag Lukáts György polgármester befolyása révén városi közigazgatási tanácsosnak, később az iskolaszék főkurátorának, 1872-ben árvaszéki ülnöknek és 1875-ben jegyzőnek választották meg. E tisztségben szolgált ... haláláig. Hírlapírói működése mindvégig nem szünetelt, magyarországi levelezője volt egy nagy angol újságnak, és gyakran írt politikai cikkelyeket a nagyváradi kormánypárti lapba." Hátramaradt névjegyek szerint Wargha István egyszer tanácsnok, másszor a nagyváradi községi iskolák főgondnoka volt. Gyászjelentése szerint főjegyzőként hunyt el.

Először a Teleki utca (előbb Német utca) 25. sz. alatt laktak, a Sebes Körös bal partján. 1869 áprilisában ugyanebben az utcában egy másik házban vettek "szállást", azaz bérlakást. Ugyanebben az évben ősszel választották meg a városi iskolák főgondnokává.

Tóth Béla Lovassy Andorra hivatkozva azt írja, hogy "Nagyváradon később mindenki tudta e kalandos élet titkát s a főjegyző neve csak "a koronás Wargha" volt." Azokban a körökben, "amelyek nem ismerték ... viselt dolgait, kiváló tehetségeinél fogva igen kedvelt ember tudott lenni." Pétery szerint is "igen ügyes, eszes ember volt." (1)

Wargha István felesége, Fejér Borbála 1871. február 12-én, 51 éves korában hunyt el "tüdőszélhűdésben".

1872 áprilisában Warghát közfelkiáltással választották meg közigazgatási tanácsnoknak és árvaszéki ülnöknek, és ugyanennek az évnek őszén átköltözött lányával, Mariskával a Szent János utcai lakásba, a váradolaszi városrészbe, a Sebes Körös jobb partjára. Ez az utca a központi Bémer-tértől a székesegyház felé húzódik, és az első utca a Köröstől számolva, azzal párhuzamos. Amikor 1873 májusában az árvíz volt, a víz a ház udvarától már csak egy lépésnyire fenyegette a lakókat.

1875 őszén volt újból városi választás, de ekkor Wargha már (egészségi állapotára hivatkozva) nem jelöltette magát. Karácsonykor Békésen voltak Mariskával.

1876 elején sokat betegeskedett, de február 26-án írt utolsó levele szerint még a sorozással várhatóan sok dolga lesz. Március elején ismét súlyos beteg lett, és március 12-én sok szenvedés után meghalt: 68 évet élt. Halálakor Eszter és Mariska lánya volt Váradon.

A Wargha házaspárnak a Sebes Körös jobb partján fekvő váradolaszi városrész temetőjében volt a sírja: az elhanyagolt sírkertben Gyurka fiam pár évvel ezelőtt már nem talált rá.

Wargha István után vagyon nem, csak valami tartozás maradt. Iratai között ugyanakkor talált Eszter egy lajstromot angliai egykori adósairól: Dani fia szerint "szomorú ténye apánk könnyelműségének." (49), (53)

Wargha Istvánnak nagyon sok levele maradt ránk, amelyek a békési családtagokhoz fűződő bensőséges kapcsolatról tanúskodnak. Kortörténeti szempontból is érdekesek például azok a levelek, amelyeket 1874 december végén írt Wargha István Váradról Békésre. Ezekben a nála egyébként is megszokott, körülményes módon előadja, hogy miért nem jutott el "alkalmatosság" (azaz szekér, vagy kocsi) híján a csabai vasútállomásról Mariska lányával az utak járhatatlansága (!), illetve félreértések következtében Békésre, és miért voltak kénytelenek a délután 3 órakor induló vonattal visszatérni Váradra. (A Nagyvárad-Békéscsaba közötti vasútvonal 1871 őszén nyílt meg.)

Wargha István gyermekei

Wargha Dániel Londonban megnősült, feleségét Kelby Emmának hívták. Nagyon valószínű, hogy Dani azért maradt Londonban a család hazatelepedése után, hogy elkerülje az osztrák hadseregbe való esetleges besorolását, ami egy éppen 20 éves fiatalemberre nézve az akkori háborús Európában veszélyes is lehetett volna (miért, a nemesség őt nem mentesítette volna? - AGy). Legalább egyszer, éspedig 1862 szeptemberében (tehát a "szelezsáni időkben") meglátogatta a szüleit és testvéreit, meg rokonait. Munkahelyi címe volt 1883-ban: Longmans, Green and Co, 39, Paternoster Row, E.C. A Longman céget 1726-ban alapították, és 1879-ben alakult át társas céggé. Lakáscímei voltak: (1855-ben) 64, Lamb's Conduit St, W.C, (1889-ben) 105, Southampton Row. Egy 1889. szeptember 15-én Eszterhez írt levelében idegkimerültségről panaszkodott, hosszabb ideig "betegszabadságon" is volt.

Wargha Dániel fizetése 1865-ben évi 145 font volt, akkor emelték fel 170 fontra, viszont 1876-ban csak 150 font fizetésről ír, amit kevésnek is tart.

Gyakran levelezett az itthoniakkal: 1878 és 1893 között írt 42 levele a Széchényi Könyvtárban található (8). Ügyesen is rajzolt, sok vázlata is ugyanoda került. Időnként paprikát kért és kapott hazulról. Lakáscímei a későbbi években: (1890-ben) 52, Lamb's Conduit St, (1891-ben) 64, Lamb's Conduit St. (a new house).

1893. március 9-én arról számolt be, hogy felesége (Tabby) nagyon súlyos beteg, április 3-án pedig (talán felesége betegsége feletti bánatában) főbe lőtte magát.

Asztalos Istvánné Wargha Eszter hosszú élete során sokat foglalkozott apja "titkával", de csak a korona-ügyet tudta - kis részben - tisztázni Kossuth Lajoshoz (39) és Tóth Bélához (40) írt leveleivel, és gyűjtötte az idevágó újságcikkeket is. Őt nevezte az egyik békési iparos "Vaskancellárnak" (ez Bismarck "beceneve" volt akkoriban). Korán, 1883-ban özvegységre jutott, és majdnem 1925-ben bekövetkezett haláláig Békésen lakott, a mostani Petőfi utca 10. sz. alatti házban (34), amelyet csak 1947-ben adott el a család: addig bérbe volt adva. Asztalosné Wargha Eszter a lányánál (Pfeiffer Istvánné Asztalos Hedvignél) hunyt el, aki az én nagyanyám volt, Csabán. A békéscsabai Pfeiffer-ház 1906-ban épült, és 1984-ben esett kisajátítás alá, majd 1985-ben lebontották, mert a helyén iskolát építettek.

Wargha Mária apjuk halála után a nővérével élt Békésen. Eszter halála után pedig állandóan Békéscsabán lakott a Haan utca 10. sz. alatti Pfeiffer-házban, a Szamek-szomszédék felőli kis szobában. Apám és testvérei "Keresztnek" hívták, én "Ómamának" neveztem. 1932-ben halt meg Csabán.

Wargha Sarolta (Karolina, illetve becenevén "Ela") 1870. január 18-án férjhez ment Jandó Lászlóhoz, aki apja, Jandó Lajos (?) patikájában segédkedett. Ellentétben Eszter esetével, Wargha István ezért a házasságért nem rajongott. A Jandó család Buttyinban lakott (37). Az esküvő Nagyváradon volt. Későbbi családi levelekből kiderül, hogy elég nehéz anyagi körülmények között éltek. Három fiuk volt: Ödön, Benedek és Pál, de a legidősebb (Ödön), aki 1870 novemberben született, kb. 1874-ben meghalt. Benedek (Bence) 1872 márciusában, Pál pedig 1877-ben született. Mivel anyjuk 1877. június 10-én meghalt, feltehető, hogy ez a szomorú esemény éppen a kis Pál születésével esett egybe. Érdekes, hogy Ela gyászjelentésén mégis Ödön és Pál gyermekei szerepelnek. Vagy tévedésről van szó, vagy esetleg Bencének két keresztneve is volt. Sarolta hirtelen halála után a három elárvult Jandó 1879. június 21-én az Arad megyei Gyorokon (52) van lefényképezve: az apa, Bence és Pál. Ezután Jandó László még egyszer megnősült, de 1885. május 29-én, 47 éves korában ő is meghalt, Buttyinban.

Mivel Wargha István már 10 évvel Ela esküvője előtt is levelezett Buttyinnal, lehet hogy volt valamilyen ismeretség vagy rokonság a két család között. Tény, hogy Déznán (u. p. Buttyin ! ) laktak Golditschék, az asszony Tkaltsics Anna (Nina) volt, Wargháné nagynénje. Valószínű, hogy innen származik az ismeretség.

Jandó Lászlónak három nővére volt: Suhajda Antalné Jandó Etelka, Gellér Jánosné Jandó Júlia, Brassay Lajosné Jandó Antónia, és egy öccse: Vincze. Suhajda Antal 1870 elején, az esküvőjük idején az Arad megyei Máriaradnán volt esküdt, de 1883-ban már a Békés megyei Öcsödön laktak. Brassay Lajos "földesúr" volt, és 1873-ban esküdtek. Jandó Bence 1882 őszétől kezdve egy ideig Békésen járt iskolába, és Asztaloséknál lakott. Az 1880-as évek végén támogatást kért Asztalosné Wargha Esztertől, valahonnan Hódmezővásárhely környékéről.

Jandó Pálról a családban azt hallottam, hogy Öcsödön és Békésszentandráson volt jegyző, és az 1940-es években ez utóbbi helyen élt nyugdíjas főjegyzőként.

Jegyzetek

(1) Tóth Béla (*1857. Pest, +1907. Budapest) újságíró és íróember volt, Tóth Kálmán neves költő fia. Szenvedélyesen gyűjtötte a történelmi tévhiteket, ferdítéseket, legendákat, anekdotákat, idézeteket, és próbálta a bennük rejlő igazságot kikutatni. Művei közül az alábbiak találhatók meg a Deres utcai lakásban, István fiam könyvtárában:

- Szájrul-szájra 1895. Bp. Athenaeum - Mendemondák. Válogatás, 1984. Bp. Helikon - A magyar Anekdotakincs, 6 kötet, 1898-1903. Bp.

A bennünket leginkább érdeklő "Mendemondák" eddig négy kiadást ért meg: az első 1896-ban, a második 1900-ban, a harmadik 1907-ben, és az 1900-as kiadás "bevezetésével" kezdődő "válogatás" 1984-ben. Ehhez az új kiadáshoz Vargha Balázs írt utószót "Tóth Béla, a nagyszerű magyar krónikás" címen. Ebben az olvasható, hogy "ráspolyos természetét mindenki ismerte", hogy élete utolsó évében Ady Endrével is összerúgta a port, hogy egyénisége nem volt kellemes, hogy "az összes felesleges tudományok doktorának szerették nevezni", stb. Ugyanakkor azonban Vargha szerint "tisztességes újságíró volt", és három évvel halála után Ady Endre engesztelődésül elnevezte "nagyszerű magyar krónikásnak".

(2) "A könyvecskéknek is megvan a maguk végzete". A "Szájrul-szájra" című könyv 290. oldalán Tóth azt írja, hogy ez a latin mondás Terentius Maurus "Carmen heroicum" című művének 218. versében található.

(3) Szontágh Pál (nógrádi) (*1820. Szécsény, +1904. Horpács). Wargha István életében játszott szerepére még visszatérek.

A szöveg a Szontágh vezetéknevet hol á-val, hol a-val hozza, ezen nem változtattam - AGy.

(4) dr. Tóth Miklós (eperjesi) (*1870. Pest, +1937. Budapest) kúriai bíróként ment nyugdíjba, a KIE országos elnöke, a budahegyvidéki ref. egyház gondnoka, és az alsógödi ref. egyház főgondnoka volt. Öccse volt dr. Tóth András, a Magyar Irodalmi Lexikon (1926. Budapest, Studium) egyik szerkesztője. Édesapjuk volt Tóth József, Pest vármegye kir. tanfelügyelője (*1839. Mezősas, Bihar vm, +1912. Kisgöd). Budafokon utcanév őrzi emlékét. Fiatal korában Petőfi Sándor özvegyének volt a titkára (ifj. dr. Tóth András, a történettudomány kandidátusának közlése). Tóth József nagyapját eperjesy (!) Tóth Eleknek hívták.

(5) A bejegyzés szerint ezé a Tóth Eleké volt az 1830-ban megjelent "Hasznos mulatságok a hazai 's külföldi Tudósításokhoz toldalékul" című kiadvány első félévi kötete (Pesten nyomattatott Trattner J.M. és Károlyi I). Ennek 81. oldalán található a Virág Benedek halála alkalmából írt költemény. A 369. oldalon megjelent óda Hutter Antal piarista tanárhoz szól (*1797. Miskolc, +1863. Léva). Az akkor 33 éves Hutter lehetett tanára Wargha Istvánnak akár Léván, akár Privigyén. A 385. oldalon megjelent költemény címzettje Grosser János (*1779. Óbecse, +1847). Szinnyei József: "Magyar írók élete és munkái" szerint Grosser Ker. János 1830-31-ben Pesten volt piarista házfőnök és gimnáziumi igazgató. 1833-tól haláláig a rend kormányzója és a római r.k. akadémia tagja volt.

(6) Virág Benedek (*1754. Dióskál, +1830. Buda) eredetileg pálos szerzetes volt. Kortársai az "irodalom patriarchájaként" tisztelték. Költőként elsősorban ódákat írt, és verseinek sok kiváló költőnkre volt jelentős hatása.

(7) A K.P. aláírás után nyomozva, a Magyar Irodalmi Lexikonban két költő, illetve író keltette fel "gyanúmat". Az egyik Kovács Pál (*1808. Dég, +1886. Győr), a másik Nagy Ignác (*1810. Keszthely, +1854. Pest), kinek egyik írói álneve Kis Pál volt. Biztosat azonban nem tudhatunk.

(8) Wargha István hagyatékával akkor kezdtem foglalkozni, amikor 1978-ban nagynéném, Pfeiffer Hedvig halála után a család régi békéscsabai (Haan u. 10) házában volt háztartást fel kellett számolnunk. Az onnan Budapestre szállított iratokat átnézve, a történeti szempontból értékeseknek ítélteket 1979-ben az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának ajánlottam fel. Az anyag rendezve "Wargha-fond 273. sz." alatt található meg ott. A tisztán családi jellegű emlékeket magamnál tartottam.

A Wargha-Fejér címer

(9) Wargha Istvánnak több pecsétnyomója is volt. Az egyik csak a monogramot mutatja, ez nálam van. A másik ennek cizellált változata volt, címerszerű alakban, és ezen látható az idézett mottó. A harmadik a címert mutatja, ez is nálam van. Van még birtokomban egy negyedik is, amelyen dupla címer látható, a másik talán a Nánási, vagy netán az Asztalos család címere lehet (hármashalmon álló madár)? (A címer egészen biztosan a Fejér családé - AGy).

(10) 1992 tavaszán sikerült Takács Tiborral felvennem a levélbeli, illetve telefoni kapcsolatot (címe: Bp. XII. Ugocsa u. 6/a). Sajnos a regényben szereplő adatok forrásáról semmit sem tudtam meg tőle: már nem emlékszik a részletekre.

(11) Borus József régebben a Hadtörténeti Múzeum Könyvtárában dolgozott, jelenleg az MTA Tört. Tud. Intézetébe bejáró nyugdíjas. A lakásán beszéltem vele telefonon (11-69-007). Adatainak forrásaként I. Tóth Zoltán: "Magyarország történeti bibliográfiája" 3. kötetének 172. oldalán felsorolt igen nagyszámú újságcikket, közleményt, stb. jelölt meg. Ezek közül három újságcikk lehet "gyanús". Ezek:

- Függetlenség, 1886. évi 356. sz. (A korona árulója)
- Függetlenség, 1886. évi 358. sz. (Koronás Varga)
- Egyetértés, 1896. évi 155. sz. (A korona viszontagságai)

Mivel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár csak 1904-ben alakult, ezek a régi újságok ott még nem lelhetők fel, legfeljebb az Országos Széchényi Könyvtárban. Oda már nem tartottam érdemesnek fordulni. Ily módon Wargha István fiatal koráról többet nem tudtam meg. A Takács által emlegetett színigazgató lehetett esetleg a Magyar Irodalmi Lexikonban szereplő Fejér Károly (1790-1877), akinél Petőfi is elkezdte pályáját. Véletlen-e, hogy Wargha István későbbi apósát is Fejér Sámuelnek hívták, nem tudom, mint ahogy a "pedagógiai képesítés" lényegét sem sikerült kinyomozni. Esetleg az OSzK Kézirattárába leadott iskolai bizonyítványokban lehet még valami nyomravezető adat.

(12) Az 1976. március 11-én megjelent "Népszabadság" című napilapban a következő hír szerepelt:

"A magyar óvónőképzés egyik úttörő tudósáról, a száz évvel ezelőtt elhunyt Wargha István pedagógusról emlékeztek meg szerdán Tolna nagyközségben. Wargha dolgozta ki annak idején a magyar kisdedóvóképzés országos rendszerét".

Édesapám, Asztalos (Pfeiffer) Sándor március 15-én levélben kérte fel a tolnai nagyközségi tanácsot, hogy a megemlékezés szövegét küldjék meg számára. Válaszképpen a tolnai Alsó fokú Oktatási Intézmények Igazgatóságának ig. helyettese, Schleiner Tivadarné egy levél kíséretében május 3-án megküldte az általa tartott emlékbeszéd szövegét. Az ünnepség végén az óvónőjelöltek megkoszorúzták a tanács épületének falán levő emléktáblát.

(13) Hidja a Sió és a Sárvíz völgyében, Tolnától kb. 13 km-re északnyugatra, Tengelic és Szedres között fekszik. Talán erre a családra vonatkozik az a Tóth Béla által feljegyzett Deák-anekdota is az időskorú B......j Lászlóról azzal kapcsolatban, hogy fia született: "kire gyanakszol?" Lásd: "Szájrul-szájra" 104. oldal.

(14) Az Akadémiának a Magyar Irodalmi Lexikon szerint 1830 és 1869 között hat osztálya volt:

nyelvtudományi, bölcseleti, történettudományi, mathematikai, törvénytudományi és természettudományi.

(15) Lásd Szekeres József. "Ganz Ábrahám élete" 1967. Budapest, GVM Házinyomda.

(16) 1982. január 29-én vagy a Népszabadságban, vagy a Magyar Nemzetben Maros Dénes ismertette Takács Tibor "Csalánruha" című regényét. Ehhez február 13-án megjelent egy hozzászólás dr. Simon Péter szombathelyi olvasó tollából. Sem a jogi tanulmányokról, sem a vármegyei szolgálatról másutt nem találtam adatot. Az 1848. évi III. tc. által alkotott felelős miniszteri kormányrendszer következtében mind a Budán székelő pénzügyi kormányzati szerv, a királyi kamara, mind a Bécsben működött királyi udvari kancellária megszűnt. A király személye körüli minisztérium hatáskörét szintén ez a törvénycikk állapította meg. Az első felelős kormányban a király személye körüli miniszter hg. Esterházy Pál lett.

(17) Pulszky Ferenc (*1814. Eperjes, +1897. Budapest) előbb Pesten Kossuth mellett pénzügyi államtitkár volt, majd a Bécsben székelő király személye körüli minisztériumban lett (al)államtitkár. Személyére később még többször visszatérek.

(18) Henszlmann Imre (*1813. Kassa, +1888. Budapest) archeológus és műtörténész volt, a Magyar Tudományos Akadémiának 1841-ben levelező, 1873-ban rendes tagja lett.

(19) Tóth Béla azt írja ("Szájrul-szájra" 241. old), hogy ez a Diogenes Laertiustól följegyzett, és Chilon görög bölcsnek tulajdonított mondásra vezethető vissza.

(20) Ez a birtok és az udvarház a Nógrád vármegyei Horpács községben volt. A falu feleúton van Diósjenő és Balassagyarmat között. Amikor Szontagh 1904-ben meghalt, a falu közepén álló Szontagh-kúriát, amelyik a XIX. század elején épült, Mikszáth Kálmán vette meg, majd a parkban 1906-ban új kastélyt építtetett (lásd Szombathy Viktor: "Nógrádi útikalauz", 1976).

Szontagh 1865-ben a Tisza Kálmán balközép pártjának képviselője lett. Tagja volt az úgynevezett 67-es bizottságnak. Az 1875-ös fúzió után 1882-ben a Ház alelnöke lett, 1894-ben pedig már a főrendiház tagja (a Magyar Országgyűlés Története 1867-1927, Szerk. Balla Antal). Titkos tanácsos is volt. Sztehlo Kornél azt írja "240 esztendő az egyház szolgálatában" című könyve (1908. Budapest) 170. oldalán, hogy Szontagh szívélyes viszonyban volt Sztehlo András akkor losonci, később budavári evangélikus lelkésszel, nagyanyám, dr. Tóth Miklósné Scholtz Gabriella nagyapjával. Ugyanezen könyv 151. oldalán az olvasható, hogy Sztehlo András jól ismerte az ugyanebben a korban élt gömöri Szontagh Pált is (*1821. Dobsina, +1911. Budapest), aki neki egyetemi hallgató korában, Pozsonyban társa volt. Ez a Szontagh Pál 1867 után Deák-párti képviselő volt, majd a fúzió után ellenzékbe vonult.

(21) Az elbocsátó levelet a Central Commission der k.u.k. Militair Stadt Commendatur, Wien, írta, aláírás: Mainone. Az iratot viszont a k.k. Untersuchungs Commission in hungarischen Angelegenheiten, Wien adta ki, aláírások: Nagy, praeses Ottenburg, Hauptm.'Auditor.

(22) Ezt az iratot a k.k. Militair Central Untersuchungs Commission adta ki Bécsben, aláírás: Wilhelm Freyherr von Hipszich.

Ennek durva, kivonatos fordítása a következő:

Tanúsítvány.

Wargha István úr kérelmére (szül. Pécskán, a magyarországi Arad megyében, 42 éves, katolikus, 3 gyermek apja), akit 1848-ban a törvényes magyar minisztérium fogalmazóvá, ugyanazon év októberében a felkelő magyar kormányzat miniszteri titkárrá nevezett ki és akit 1849 áprilisban az állami szolgálatból elbocsátottak, az ellene lefolytatott hadbírósági vizsgálat alapján megállapítást nyertek az alábbiak.

A beismerése alapján rögzített tényállás szerint, megegyezően a saját kezűleg írt jelentésekkel és más iratokkal, az 1848 évi bécsi felkelést előmozdította azáltal, hogy futárok küldését lehetővé tette, akik a bécsi októberi felkelés és az illegális magyar hatalmon levők között a kölcsönös segítség érdekében a kapcsolatot biztosították, továbbá izgató plakátok nyomtatását finanszírozta, Fenner von Fenneberget és Kollmannt, a diákbizottság vezetőit pénzzel ellátta, Pulszky volt magyar államtitkár és Messenhauser (a nemzeti gárda főparancsnoka) levelezését közvetítette, 1848 októberben a magyar nemzeti honvédelmi bizottmány két tagjához, Csányihoz és Nyáryhoz tudósításokat küldött a bécsi cs.kir. katonai állásokról abból a célból, hogy a magyar hadsereg a kellő időben legyen képes a bécsi felkelőknek segítséget nyújtani. Ezenkívül azzal is vádolták, hogy Bem tábornok menekülését Bécs eleste után elősegítette. Wargha István a fentiek által a felkelésben való részvétel bűncselekményét követte el. Ezért az 1 év és 10 hónapos letöltött vizsgálati fogság beszámításával 2 év nehéz börtönre ítélték, de a Bem meneküléséhez nyújtott segítség vádját bizonyíték hiányában elejtették.

A katonai és polgári kormányzó úr a folyó hó 3-i magas leiratával azonban az 1850. július 27-i hadbírósági ítéletről megállapította, hogy az abban foglalt kétévi büntetés letöltöttnek tekinthető, tekintettel arra a császári kegyelmi rendeletre, amely nagyszámú hasonló elítéltre vonatkozott. Az ítéletet 1850. augusztus 5-én Bécsben rendben kihirdették.

Bécs, 1850. december 3. Hipszich.

(23) Benda Kálmán, Fügedi Erik: "A magyar korona regénye", Magvető Kiadó Budapest, 1979. 201. és 209. oldal.

A Corvina kiadásában 1988-ban megjelent a német fordítás is "Tausend Jahre Stephanskrone" címmel. Fordította Aline Zimmermann-Teutsch, aki nem más, mint Édesanyám egyik volt legkedvesebb osztálytársa és barátnője. Ő a fia kedvéért vállalkozott 85 éves korában (!) erre a feladatra. Az Ő fia pedig az a dr. dr. Harald Zimmermann professzor, akinél Jutka többször is járt, és aki Jutka egyik legkedvesebb barátnőjének, Bärbelnek az édesapja. A könyvet Jutka kapta Haraldtól, aki "földink", mert Budapesten született. A 2. világháború után pedig az én osztrák "cseregyerekemnek", Fischer Gerdinek volt a bécsi evangélikus teológián évfolyamtársa, és most Tübingenben történészprofesszor.

Fügedi Erik viszont Bécsben született, és most Budapesten történész. Ő írta a könyv 1526-ig terjedő részét.

(24) Egressy (Galambos) Gábor neves színész volt (*1808. Lászlófalva, Borsod vm, +1866. Budapest).

A szabadságharc után az osztrák rendőrség besúgója - AGy (26) 325. oldal.

Zerffy (Hirsch) Gusztáv (*1820) író volt, majd Schweidel József segédtisztje. 1849-ben Belgrádban a francia konzul szolgálatába állt. 1852-ben Párizsba, 1853-ban Londonba költözött, onnan 1863 után Bukarestbe ment.

1849 őszétől 1862-ig a bécsi titkosrendőrség fizetett ügynöke - AGy (62).

Jasmagy Gábor mérnök, keleti nyelvek tolmácsa, Törökországban Kossuth ellen merényletet tervezett.

Az osztrák rendőrség egyik legveszedelmesebb ügynöke - AGy (26) 326. oldal.

Asbóth Lajos honvédezredes, vagy tábornok (*1803. Keszthely, +1882. Lugos). Ha Takács igazat írt, akkor elég kettős szerepet játszott az emigráció életében, mert a Révai Nagy Lexikon szerint az 1857. évi amnesztia után két ízben is le volt még tartóztatva itthon összeesküvés miatt.

Aradon 18 év várfogságra ítélik ... 1862-től az osztrák titkosrendőrség ügynöke, az Almásy-féle függetlenségi szervezkedés provokátora és árulója (1864) - AGy (61).

Csernátony Lajos (*1823. Kolozsvár, +1901. Budapest) újságíró, Kossuth titkára, 1848 előtt radikális republikánus volt. Hóman-Szekfű szerint fiatal korában bankóhamisításért börtönt is viselt. Tóth Béla szerint ("Mendemondák" 102. old) nem igaz az, hogy névcsere következtében helyette végezték volna ki Csernyus Manót. Még találkozunk nevével a Wargha-család későbbi történetében.

Bangya János (*1817. Apaj, Pozsony vm, +1868. Konstantinápolyban Mehmed bej néven) alezredes, a komáromi kapituláció után Párizsban és Londonban tartózkodott.

1854-től a török hadsereg ezredese, jelentéseket küld az emigrációról a bécsi titkosrendőrségnek - AGy (61).

(25) Andrássy Antal kaposvári főlevéltáros: "A kormánybiztos" című, a Magyarország 1981. november 1-i, 44. számában megjelent cikkéből az alábbi részletek fontosak.

Noszlopy Gáspár (1820-1853) Kossuth radikális hírű dél dunántúli kormánybiztosa volt. Világos után bujkált, és fegyveres gerillacsoportokat szervezett. 1850. április elején elfogták, de május 12-én megszökött. Bekapcsolódott a Mack-féle szervezkedésbe, amelyet Kossuth elgondolása alapján Jubál Károly irányított. Jubál és Meszlényiné Kossuth Zsuzsa bizalmukba fogadták Warghát, az osztrákok ügynökét. A Tolna megyében bujkáló Noszlopy csoport tagjai 1852. november 10-én agyonlőtték Gindly tengelici földesurat, akitől egy felkelés céljára az értéktárgyait követelték. Noszlopyt ezután fogták el. Ez a pórul járt, aulikus hírben álló földbirtokos Gindly Antal lehetett, aki Nagy Iván "Magyarország családai..." című könyve szerint 1852-ben halt meg, és rokonságban volt a Bezerédj-családdal is.

Nagy Iván (*1824. Balassagyarmat, +1898. Horpács) a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt.

A Révai Nagy Lexikonban szó van egy "Gindlicsalád" nevű településről. Ez 1910-ben egy 13 szétszórt telepből álló nagyközség volt Tolna vármegye központi járásában: u.p. és u.t. Kölesd. Kölesd a Sió partján van, Tengelictől nyugatra körülbelül 10 km-re (38) fekszik.

Valószínű, hogy Wargha akkor még Tolnán (?) élt apósát, Fejér Sámuelt (+1857) is elérte a Noszlopy-féle 1852 őszi rablótámadás híre. Nem csoda, ha ezután veje, a Kossuthból és "izgatásaiból" kiábrándult Wargha István nem tanúsított különösebb kíméletet: nehéz lehetett akkor különbséget tenni hazafias gerillák, bujdosó honvédek, és - rablók között!

Jubál Károly (1817-1853) neves mérnök, a József Ipartanoda (a Műegyetem elődje) tanára volt. Kossuth gyermekeit nevelte egy ideig. Részt vett a Mack-féle összeesküvésben, Kossuth őt tekintette a szervezkedés szellemi vezérének. Egy "Évfordulók ... 1992-ben" című MTESz kiadvány szerint 1850-ben tartóztatták le.

(26) 1979-ben jelent meg a Magyar Helikon kiadásában "A korona kilenc évszázada" c. kiadvány. Ez a legrészletesebb és legjobban dokumentált könyv a korona sorsáról. Szerkesztette Katona Tamás, a volt külügyi és jelenleg miniszterelnökségi államtitkár.

A kötet egy sorozat része, melynek két szerkesztő bizottsági tagja is iskolatársam volt: Klaniczay Tibor, aki 1992-ben halt meg, és Stoll Béla. Előbbi osztálytársam, utóbbi nálunk fiatalabb cserkész volt.

A témát több neves történész is feldolgozta, itt csak a Wargha Istvánt közvetlenül érintő részletekre térek ki. Az adatok főleg ebből a könyvből származnak.

Van még egy korona-könyv az eddig említetteken kívül: Ruffy Péter a szerzője, és "Koronánk könyve" a címe. 1981-ben jelent meg a Móra Ferenc Kiadónál.

(27) Szemere Bertalan (1812-1869) Batthyány belügyminisztere, majd Kossuth miniszterelnöke volt. Az emigrációban Párizsban élt.

(28) Ez a levél válasz Wargha Eszter (akkor már özvegy Asztalos Istvánné) kérdésére, hogy vajon volt-e találkozás Kossuth és Wargha között Londonban 1853. január 1. és június 3. között. A levél xerox másolata birtokomban van (8), (39).

(29) Gasparics Kilit Márk (1810-1853) szerzetest 1852 végén árulás következtében elfogták, és 1853-ban kivégezték.

(30) Helfy Ignác (1830-1897) tagadta Tóth Béla szerint (1), hogy Kossuth erre készült volna.

(31) A Budapest Nyugati pu. és Vác közötti vasút 1846. július 15-én nyílt meg (a Budapest-Szolnoki vasútvonal 1847. szeptember 1-én). Budapest és Bécs között (Vácon és Pozsonyon keresztül) az 1850-54 években született meg a vasúti összeköttetés. A korona tehát a gödi puszta érintésével tette meg az utat a két főváros között.

Akár vonaton, akár hajón utaztak Wargháék (feltehetőleg Bécsen át) Londonba, ők is a gödi tájakon jártak, körülbelül 50 évvel azelőtt, hogy a Scholtz és a Tóth családok megtelepedtek az addigra úgy-ahogy már kiépült nyaralóhelyen.

(32) Rónay Jácint (János) író, r.k. címzetes püspök volt (1814-1889). A szabadságharc alatt tábori papként működött Világosig. Az emigráció alatt Kossuth gyermekeit oktatta, 1871 után Rudolf trónörökösnek a magyar történelmet tanította.

(33) Wargha Istvánné Fejér Borbála egyik nőtestvére, Fejér Teréz Matta Jánoshoz ment férjhez, és akkor Élesden (Bihar m) voltak postamesterek. Lányuk volt Matta Etelka, fiuk Matta Sándor. Szerepelt a szabadságharcban egy Matta Edéné (szül. Bányai Júlia) nevezetű honvédtiszt is, "Sárosy Gyula" álnéven. Matta Ede rokonuk lehetett. Van egy fénykép is nálam egy Matta Árpád nevű fiatalemberről. Mivel Fejér Sámuel 1857 elején meghalt, a nagymama, Fejérné Tkaltsics Erzsébet "pendlizett" a gyerekei között. Matta Izidor 1864-ben volt itthon, Váradon is járt.

(34) Ifjabb Asztalos István (1826-1883) ügyvéd, 1848/49-ben Békés város polgármestere, 1861-ben országgyűlési képviselője, 1867-83 között a békési járás főszolgabírája volt. Békésen utcát neveztek el róla. Orlai Petrics Soma által készített arcképét a békéscsabai Munkácsy Múzeumba adtam. A Mezőberénybe való festő által 1854-ben alkotott híres "papucsos" Petőfi kép fiamnál, dr. Asztalos Györgynél található. Asztalosné Wargha Esztert szintén megfestette Orlai (aki jó ismerősük volt). Az a kép a Holdvilág utcai lakást díszíti. Ifjabb Asztalos István édesapja, idősebb Asztalos István békési, majd gyulavári református lelkész volt. Nyugdíjas éveit szintén Békésen töltötte. Neki Gyulaváriban későbbi utóda volt, mint lelkész, annak a híres Bay Zoltán fizikus-professzornak az apja, aki az idén halt meg Amerikában.

Az Asztalos-család általunk ismert utolsó lakhelye a régen gr. Teleki Lászlóról elnevezett utca 10. sz. alatt volt (Békésen). Ezt az utcát 1947-ben, amikor a házat eladták, már Petőfi Sándor utcának hívták. Jelenleg is van azonban Teleki utca: ez a főtérről a református templomnál nyílik, és a kettő párhuzamos. Az Asztalos István utca ezektől a Kettős Körös irányába esik. Mindhárom utca a Malomvégen, a Gyulai utcába torkollik.

(35) Ezek között volt például Reményi Ede (1829-1898) is. Görgey segédtisztje, hegedűművész volt.

(36) Nem lehetetlen, hogy az 1859/60 esztendő diplomáciai bonyodalmai idején ismét felhasználták a bécsi körök Warghát hírszerzési célokra. Esetleg ez lehetett Wargha London - Drezda - Lipcse - London - Berlin - London - Berlin közötti utazgatásainak hátterében. Persze az is lehet, hogy csak üzleti próbálkozások voltak ennek okai. 1860-ban pattant ki Londonban az úgynevezett Kossuth-dollárok által okozott botrány is. Hogy ebben volt-e Wargha Istvánnak valamilyen szerepe, nem tudom. De valami alapja talán mégis lehetett a Tóth-Szontagh-féle pletykának, miszerint itthon "árulgatta Kossuth amerikai bankóit ..." Hazajövetelének engedélyeztetése is soká tartott.

(37) Buttyint 1910-ben már Körösbökénynek hívták: nagyközség Arad vm. borossebesi járásában. Idevaló volt Jandó László, Wargha Sarolta későbbi férje.

(38) Fényes Elek: "Magyarország statisztikai és geográfiai szótára" (Pest, 1851) szerint Tengelic abban az időben két pusztából állt. Nagytengelic fele Csapó Dánielé, fele a Gindly családé volt. Kistengelic egyik fele gr. Zichy, másik fele Bezerédj birtok volt. (Az 1940-es években a ma is szereplő Lehel Ferenc volt a tengelici evangélikus lelkész.)

(39) Asztalosné Wargha Eszter nem sokkal fiának, Sándornak 1882-ben, és urának 1883-ben bekövetkezett halála után, 1884-ben írt Kossuthnak (54). Lehet, hogy Asztalos István (aki főszolgabíró volt) nem helyeselte volna ezt az érdeklődést?

Kossuth Lajos válasza így szólt:

22. Via dei Mille Turin Mart.9.1884. "Tisztelt Asszonyom!

Vettem Mart.1jéről keltezett levelét, melyben azon kérdés van hozzám intézve, hogy volt-e találkozásom tisztelt Asszonyságod néhai édes Attyával Wargha István úrral 1853 Jan.1jétől Június 3áig?

Minthogy a kérdés szabott időhöz van kötve nem tudok reá bizonyossággal felelni, csak annyit mondhatok, hogy igen is volt Wargha István úrral találkozásom Londonban pár hónappal a korona feltalálása előtt, de az időt határozottabban nem tudom megjelölni.

A kegyelet melyel (sic) Ön édes Attya emlékének tartozik, eltilt attól hogy azon találkozás részleteibe vagy az okok elsorolásába bebocsátkozzam, melyek később a köztünk fenn állott igen igen meghitt és bizalmas viszonynak véget vetettek; elégnek tartom annyit mondani hogy e viszony megszakadása az oknál fogva mely azt eléidézte, legfájdalmasabb emlékeim közé tartozik.

Van szerencsém Önt tisztelettel üdvözleni

Kossuth Lajos"

(Megjegyzendő, hogy Wargha 1853-ban a hivatalos szövegekben Kossuthról csak mint "izgatóról" emlékezett meg.)

(40) Özvegy Asztalos Istvánné 1897. december 18-án ajánlott levélben tiltakozott Tóth Bélánál (Bp. IX. Ferencz-körút 13) a "Mendemondák" 1896-os kiadásának Wargha Istvánra vonatkozó része ellen. Még a levél kézhezvétele napján, december 19-én Tóth Béla szintén ajánlva, az alábbi választ küldte Békésre:

"Asszonyom,

van szerencsém a hó 18-án kelt levelére válaszolni. Tisztelet és részvét érzését kelti bennem az atyjáról sötét történeti adatokat olvasó leány szomorúsága. Értem és tisztelem a gyermeknek azt a törekvését is, hogy atyját mentse. De a kegyelet nem ád jogot arra, hogy valaki egy objektív történeti adatgyűjtő sértésekkel illessen. Visszautasítom tehát a rágalom vádját, és arra nézve sem fogadok el tanácsot, mi a gentlemanlike (úriemberhez méltó). Wargha Istvánnal (kinek személyéhez semmi közöm) én a történeti adatgyűjtés törvényei szerint foglalkoztam.

Kutatásaimra Pétery Károly ismeretes közlése indított (Mendemondák 174.l.). Tehettem volna azt is, hogy a soha meg nem cáfolt tanúságtételt egyszerűen lenyomtassam. De mivel kötelességem, ha módomban van, a históriai adatokat az igazság szempontjából ellenőrizni és bírálni: kutatást indítottam: hazudik-e Pétery Károly vagy sem.

A kutatásomban követett eljárást nyugodtan bocsátom minden történetíró ítélete alá, mert minden lépésem tudományos és jóhiszemű volt.

Igaznak kellett tartanom és most is igaznak tartom Szontagh Pál írásbeli és szóbeli közléseit. Szontagh Pál kortársa és tisztviselő kollégája Wargha Istvánnak; se értesültségében, se emlékezőtehetségében, se szavahihetőségében nincs jogom kételkedni. Adatait, az ő felelősségére, kötelességem volt változatlanul közleni.

Wargha István nagyváradi viselt dolgairól azt közöltem, szó szerint, amit Lovassy Andor kérdésemre válaszolt nekem.

A könyvemben levő adatok tehát az utolsó betűig tanúvallomások; én egy igét sem tettem hozzájuk, s nem is tehettem, mert Wargha Istvánról semmit sem tudok. Az ön levele, asszonyom, most azt teszi kötelességemmé, hogy Wargha István kortársai közül azt a kettőt, akikhez módomban van közeledni: Gelich Richard tábornokot és Csernátony Lajost szintén kihallgassam. Van szerencsém önt biztosítani, hogy ez urak közléseit is híven, szó szerint fogom adni könyvem új kiadásában. Nyomozást indítok továbbá Nagyváradon, Lovassy Andor állításainak ellenőrzése végett, s az eredményt is közlöm művemben.

Az ön adatait, asszonyom, tudomásul veszem, de használni nem fogom, mert a történeti kutatásnak sarkalatos törvénye, hogy a gyermek az apa historiographusa nem lehet, mikor igen sötét és egyhangú vádak megítéléséről van szó. Nem tartozik ide említeni azt a privát óhajtásomat: vajha sikerülne az új adatoknak Wargha István emlékét tisztázni.

Fogadja, asszonyom, tiszteletem kijelentését.

Tóth Béla"

Lovassy Andor is íróember lehetett, a Révai Nagy Lexikon szerint 1914-ben "Bihariak" címmel jelent meg egy könyve.

Hogy Gelich és Csernátony a beígért "kihallgatásra" reagáltak-e, és ha igen, mit, nem tudom. Ugyancsak ismeretlen előttem a nagyváradi "nyomozás" eredménye is. Tóth Béla könyvének összes kiadását ebből a szempontból már nem hasonlítottam össze egymással.

(41) Téves az a Szinnyeinél (5) olvasható adat, mely szerint Wargha István az akkor még Szabolcs megyéhez tartozó Nádudvaron született volna. Gyuri fiam kutatásai szerint ennek az ottani r.k. anyakönyvben nincs nyoma. Nádudvart egyébként 1876-77-ben csatolták az ú.n. Hajdú-kerülethez (későbbi megyéhez), addig tényleg Szabolcshoz tartozott. Wargha Istvánnak azonban volt valami ügye Nádudvaron (43).

(42) Az Akadémiai Értesítő 1906 évi kötetében Viszota Gyula "Tagajánlások az Akadémiában (A megalakulástól 1847-ig)" című többrészes összefoglalójában régi jegyzőkönyvek alapján ismerteti kutatásainak eredményeit. Ebből kiderül, hogy már 1837-ben ajánlották Wargha Istvánt levelezői tagságra:

"Perger József rendes tag levelező tagnak ajánlja

Varga István urat

a' kisded óvó intézet' ujjonan választott Igazgatóját; a' "mi kell a' Magyarnak?" nevelést tárgyazó munka' íróját, 's tavaly tisztelet díjjal koszorúzott philosophiai értekezés szerzőjét."

"Levelező tagnak ajánlja Wargha Istvánt, a tolnai képzőintézet igazgatóját, következendő munkák íróját:

Mi kell a' Magyarnak? Kassa 1834. A' lélek-tudománynak a' nevelésre való befolyásairól.

Ezt a' tudós társaság' 1836-ki nagygyűlése, mint kitett kérdésre bejött pályairatot, jutalomra méltatta. Továbbá több rendbeli értekezések' szerzőjét a' philosophia' és nevelés' köréből, különféle folyóiratinkban. Jelennen "nevelési kézi könyvön" dolgozót.

Balogh Pál."

Az 1837. szeptember 7-i szavazáson azonban Wargha István csak 10 szavazatot kapott a 31 jelenlevőtől, ami nem volt elég.

1838-ban Schedel (Toldy) Ferenc ajánlata sem volt elegendő:

"Schedel Ferenc level. tagokul ajánlja:

...

2. Wargha Istvánt "Mi kell a' magyarnak: Nevelés" 's egy helybenhagyott philos. pályamunka szerzőjét.

..."

Végre 1840-ben "Vargha Istvánt, tolnai kisdedóvó intézet' igazgatóját, ki ez előtt három évvel a' philosophiai pályakérdésre felelvén, tiszteletdíjat nyer, 's a' nevelésről egy önállású könyvet, a' tud. Gyűjt. tud. tárban, és társalkodóban 16 darabnál többet adott ki - levelező tagul ajánlja

Nagy János, Bitnicz, Vállas, Szlemenics, Czech, Czuczor Gergely, Döbrentei Gábor, Péczely Jósef, Szilasy, W.Jankovich Miklós, Sztrókay Antal, Jerney János, Zsoldos Ignácz, Tarczy, Kossovich Károly."

Az 1840. szeptember 5-i tagválasztó ülésen 40 szavazó tag volt jelen és többszöri szavazással levelező tagoknak megválasztották ... Szemere Bertalant 29, ... Markó Károlyt 22, Wargha Istvánt 21, Szigligeti Eduardot 21 ... szavazattal. Ősünk tehát jól ismert, neves személyekkel egyszerre lett az Akadémia tagja. Az őt ajánlók névsora is tiszteletreméltó személyeket tartalmaz.

Balogh Pál (1794-1867) neves homeopata orvos,

Bitnicz Lajos (1790-1871) nagyprépost, matematikus,

Czech János (1798-1854) győri polgármester, történettudós,

Czuczor Gergely (1800-1866) költő és nyelvész, bencés tanár volt, később Kufsteinban raboskodott,

Döbrentei Gábor (1785-1851) szorgalmas irodalmár és költő,

Jerney János (1800-1855) utazó és magyar őstörténet-kutató,

Jankovich Miklós (1773-1846) régiségbúvár,

Kossovich Károly (1803-1841) jogi író,

Nagy János (1809-1885) r.k. paptanár, orientalista,

Péczeli József (1789-1849) történettanár volt a debreceni kollégiumban,

Perger János (1791-1838) törvénytudós és jogi író,

Szilasy János (1795-1859) r.k. paptanár,

Szlemenics Pál (1783-1856) jogtudós és

Sztrokay Antal (1780-1850) szintén jogtudós volt,

Toldy (Schedel) Ferenc (1805-1875) orvos, a magyar irodalomtörténet kimagasló egyénisége,

Tarczy Lajos (1807-1881) a pápai ref. főiskola neves tanára volt,

Vállas Antal (1809-1869) Warghához hasonlóan "kiugrott" piarista volt; kalandos életét Amerikában fejezte be,

Zsoldos Ignác (1803-1885) pedig jogi író volt, majd élete végén kúriai tanácselnök. A Révai Nagy Lexikon szerint aulikus érzelmű ember volt.

(43) Kempelen Béla: "Magyar nemes családok", 1911-1932 között megjelent 11 kötetes munkájában sem Wargha helyesírással, sem nádudvari, sem hajdúböszörményi előnévvel nem szerepel egy család sem. Bár az első kötet előszava szerint ez a munka sokkal bővebb, mint Nagy Iván említett (25) összeállítása, az hogy valakik nem szerepelnek benne, még nem bizonyít persze semmit. Ezek az összeállítások akkor keletkeztek, amikor már a Wargha (és az Asztalos) család fiúágon kihalt. A családi hagyomány, illetve Wargha Eszter írásával megőrzött állítás a fenti két predikátumról tehát ebből a forrásból nem bizonyítható.

A Fejér család "büki" (illetve "felsőbüki") előneve sem igazolható Kempelen adataival, ugyanis csak 1899-ben részesült egy Fejér Antal nevű alezredes a "büki" előnév adományozásában. A RNL XXI: kötet 327. oldalán az olvasható, hogy élt egy büki Fejér Árpád nevű belgyógyász is, aki azonban csak 1891-ben született Budapesten.

Ugyancsak homály fedi az Asztalos család "magyarrégeni" állítólagos előnevének eredetét is: Asztalos Istvánné Wargha Eszter gyászjelentésén olvasható először nyomtatásban, nyilván az őtőle származó hagyomány alapján.

Egy régi levél szerint ugyan Wargha Istvánnak volt valami kapcsolata Nádudvaron, ez a tény azonban a fenti "hézagot" nem pótolja. Szinnyei könyvében (5) csak a "hajdúböszörményi" előnév szerepel, akárcsak Wargha István gyászjelentésén.

(44) Wargha István édesanyja - Eszter angliai naplója (8) szerint - 1849. december 8-án halt meg, tehát apja fogsága idején. Az akkor 11 éves Eszter nagyon megsiratta, részt vett a temetésén is, amint arra a hatéves évfordulón, 1855-ben visszaemlékezett.

Egy későbbi levelében, 1860. október 1-én viszont azt írja: azelőtt 11 évvel járt utoljára az aradmegyei Mokrán, vagyis szintén 1849 őszén, vagy telén. Lehet tehát, hogy Wargha István édesanyja azon a vidéken halt meg, ahol fia is született.

Wargha István esetleges rokonairól, vagy testvéreiről nem találtam feljegyzést (55). De például Jandó Lászlónak (Ela férjének) ránk maradt egy fényképe, amely Auerbach és Wargha aradi fényképésznél készült. A név írásmódja nem zárja ki a rokonságot az egyik tulajdonossal. Élt Váradon egy bizonyos Rézi néni (és József - Pepi - nevű férje), akik szintén rokonok lehettek. Vezetéknevük nem világos. 1871-ben emleget valakit Wargha, akit "Teréz húgocskámnak" nevez. Asztalos István megemlékezett egyszer "W. Terkáról" is, de a vezetéknév itt is kérdéses.

(45) A fennmaradt (8) gimnáziumi névsorok szerint azonban Wargha István 1821-ben Aradon, 1822-ben Debrecenben, és 1823-25-ben ismét Aradon eminens diák volt! A lévai névsorokban viszont 1828-29-ben a neve nem szerepel. Elképzelhető az is, hogy valamilyen súlyos családi ok (esetleg édesapja halála?) húzódik meg a rejtély hátterében.

(46) Élt Aradon egy Fábián Gábor (*1795. Vörösberény, +1877. Arad) nevű író és műfordító, aki 1824 és 1839 között a világosi Bohus uradalom ügyésze volt, és 1832 óta akadémiai tagsággal is bírt. Mind 1848-ban, mind az "alkotmányosság helyreálltával" Arad város országgyűlési képviselője volt. Amikor tehát Wargha a Bohus családnál volt, ő is azok alkalmazásában állott. Warghát jól ismerte, mert amikor 1871-ben Wargháné meghalt, hosszabb részvétnyilvánító levelet írt Váradra. Ebből az is kiderül, hogy a Fejér családot is jól ismerhette, sőt Fejér Gábornak a keresztapja is volt! Mivel ez a fiú körülbelül 1838 körül születhetett, tehát feltehető, hogy akkor már Fejér Sámuelék is azon a vidéken éltek, és nem Tolnán? Eszter viszont ebben az időben Tolnán született! A Fejér család tehát mind Tolna, mind Arad megyében is előfordult ebben az időben.

Bohus János 1860-61-ig Arad vm. főispánja volt. Szögyény Antóniától (1803-1890) származó fiai Bohus István (+1904), Bohus László (*1832.05.01. Budapest) és Bohus Zsigmond (*1825.11.06. Világos) 1894. magyar báróságot nyertek (RNL - AGy).

(47) A gót betűs leirat valamiféle pénzsegítségről szól, amit Wargha a "jóindulatú Heber kapitány" révén kapott (mivel pénztelenségről panaszkodott). Heber, Wargha nevében (de annak tudtán kívül?) írt ugyanis egy folyamodványt valahova. Elképzelhető, hogy ez volt Wargha rendőrségi szolgálatának kiindulópontja.

(48) Az 1852-54 években Eszter sokat levelezett a Nógrád megyei Kalondán, Mucsingon és a (valószínűleg Szolnok megyei) Fegyverneken élt barátnőivel, sőt egy ideig vendégeskedett is ezeken a helyeken. Mivel Szontagh is, Pulszky is Nógrád megyei birtokos volt, ez a kapcsolat lehet, hogy nem volt véletlen. Egyébként a Wargha család 1853-54-ben Pesten, a Nádor utca 13. sz. ház III. em. 31. sz-ú lakásában élt. Ma ezen a helyen a Transelektro vállalat székháza áll, amelyben én is sokat megfordultam külföldi útjaimmal kapcsolatban.

Én pedig 2002 és 2006 között 4 évig a 2. emeleten dolgoztam - AGy.

(49) Feltételezhető, hogy Wargha István - megszabadulván (?) az osztrák rendőrség karmai közül - családjával együtt végleg külföldön (Londonban) kívánt megtelepedni, és új egzisztenciát teremteni. Nagyon jól megtanult angolul, 1855-ben megpróbált angol állampolgárságot is szerezni, de ez akkor nem sikerült, mivel előbb el kellett volna hogy bocsássák korábbi (osztrák) állampolgársági kötelékéből. Az angol közgazdasági viszonyokban azonban - úgy látszik - nem ismerte jól ki magát, pénzével nem jól gazdálkodott, könnyelműen járt el az ilyen dolgokban, és tönkrement. Reményi Edének, a híres hegedűművésznek (35) például 1857-ben 70 font segítséget nyújtott, stb. A "bolond művész" dedikált fényképe ("Maminak 1857") a Széchényi Könyvtárban található (8). Végleges emigrálási tervei tehát nem sikerültek, és kénytelen volt hazatérni.

(50) Báró Orbán Balázs (1830-1890) keleti útja végén 1849 nyarán 150 főnyi csapattal hazajött, de alig ért Magyarországra, Görgey letette a fegyvert. 1855-ig Angliában élt. Fényképe "az öreg huszár" aláírással Eszter hagyatékában megmaradt. Egyik fő műve "A Székelyföld leírása". 1861 után Erdélyben különböző közhivatalokat töltött be, 1887-ben az Akadémia levelező tagja lett.

(51) Nagykirályságon lakott az egyik Fejér-lány, Franciska ("Fáni néni"), Czajzlinger Jánosné és családja. Férje, "Muki bácsi" sokat szerepelt a családi levelezésben. Asztalos Istvánnak is volt ott akkor haszonbérletben bírt földje.

(52) Gyorok nagyközség az aradi járásban, Máriaradnához közel fekszik. Ide telepítették az 1880-as évek végén a bukovinai csángók egy részét. Asztalosné Wargha Eszter fényképei között találtam egy képet négy, a Szent László Társulat, illetve a Főváros által neveltetett csángó fiúról. Lehet, hogy Wargháéknak volt ott valami rokonsága, mert 1862-ben Wargha István oda is ellátogatott az éppen akkor itthon tartózkodó Dani fiával.

(53) A hitelezők egyike, egy Vertán Antal nevű ismerős például pert indított a Wargha-örökösök ellen követelésének behajtása érdekében. A per évekig folyt, eredményéről nem tudok semmit.

(54) Kossuth címét Irányi Dániel (1822-1892) közölte Asztalos Istvánnéval. Irányi 20 éven át (haláláig) volt Békés országgyűlési képviselője. Mind Irányi Dániel, mind bátyja, István jó barátja volt Asztalos Istvánnak.

(55) Az erdélyi (romániai) anyakönyvek nem hozzáférhetőek.

(56) Az állítólagos edinburgh-i látogatás ténye egy ismerős levelében van csak megemlítve.

(57) Egy régebbi feljegyzésem szerint Wargha István anyját Lippai Rozáliának hívták volna. Ez már aligha fog tisztázódni ...

(58) Az első, még csak 52 oldal terjedelmű kézirat 1992. februárban készült, szintén családi használatra. A második, átdolgozott, helyesbített és kiegészített, 1993. februári kéziratot gépelve és sokszorosítva 71 oldalon kaptuk meg Aputól. Ehhez társult még 1995. nov. 13-i keltezéssel egy oldalnyi pótlás, ezeket beleillesztettem a szövegbe - Asztalos György, 2008.12.30.

(59) Emléktábla a Budapest IX. Telepy utca 2/c. sz. ház falán - AGy.

(60) Gelich Richárd honvéd őrnagy (1821-1899). Jelentéseket küld a bécsi titkosrendőrségnek a magyar emigrációról - AGy (61).

(61) Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848-49 (Zrínyi Katonai Kiadó Budapest, 1987) - AGy.

(62) Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai (Zrínyi Katonai Kiadó Budapest, 1987) - AGy.

Wargha István családja (55)

Lásd a Wargha-családfát!

Fényképek

F.1.


1. Wargha István	2. Wargháné Fejér Borbála

3. Wargha Sarolta és Mária

(fotó: Lojanek, N.Várad, Olaszi főu.12)



4. Wargha István "posthumus" rézkarcáról készült fotó: Asztalos György 1984 (az eredeti nálam van)	5. Matta János élesdi postamester (fotó: Lojanek, 1865)

F.2.

Időközben még két "szereplő" fényképe került elő:



6. Wargha Dániel (+ Londonban)	és


	7. Matta Jánosné Fejér Terézia (+ Békésen)

F.3.

Utólag előkerült képek a Wargha-házaspárról, szintén a nagyváradi időkből:



8. Wargha István (1808-1876)	9. Wargháné Fejér Borbála (1819-1871)

és

10. Jandó Lászlóné Wargha Sarolta

F.4.



11. Asztalosné Wargha Eszter 1874	12. Wargha Mária


13. Jandóné Wargha Sarolta	14. Jandó László és fiai 1879

F.5.



15. ifj. Asztalos István 1861	16. Az Asztalos család 1877 szeptember hónapban: Asztalos Irma, Asztalosné Wargha Eszter, Asztalos Sándor, Asztalos István, Asztalos Hedvig


17. A "Vaskancellár" özv. Asztalos Istvánné Wargha Eszter, 1900