Sztehlo Mátyás lelkésztestvérünk idei (1996. évi) haláláról az Evangélikus Élet többször is megemlékezett.
Elhunytának híre ráirányíthatja az egyháztörténet iránt érdeklődő olvasók figyelmét néhány említésre méltó tényre. Sztehlo Kornél (1847-1940) budavári másodfelügyelő 1908-ban jelentette meg "240 esztendő az egyház szolgálatában" című munkáját, amelyben az ismert lelkészcsalád addigi történetét követte nyomon és adott - előszava szerint - egy darab evangélikus kultúrtörténetet.
Ez a történet az üldözések korában élt Sztehlo Mátyással kezdődik, aki kb. 1670 óta szolgált, mint felsősajói (Vyná Slaná, Gömör megye) rektor, majd 1683-ban Hizsnyón (Chyné) pappá szentelték és 1687-től 1698-ban bekövetkezett haláláig Felsősajón volt lelkész. [Az Evanjelická encyklopédia Slovenska szerint: lelkész Hizsnyón 1682-1684?, Felsősajón 1687-1698 (1692?)].
Sztehlo Kornél tehát kb. 1670-től számította a 240 esztendőt könyve írásakor.
Tény az, hogy ugyanettől az évtől számítva ma már a címbeli 325 esztendő során (kisebb-nagyobb megszakításokkal) mindig volt valaki ebben a családban, aki a lelkészi hivatást választotta. Ez alatt az idő alatt pedig ebből a családból 10 Sztehlo állt, mint felszentelt pap egyházunk szolgálatában. Névsoruk a következő:
1. Sztehlo I. Mátyás (kb. 1634-1698) felsősajói lelkész. Ő volt a család azóta kihalt nemesi ágának kétségtelen, és papi ágának valószínű őse. Sztehlo Kornél véleménye u. i. az, hogy minden valószínűség szerint az ő unokája volt Sztehlo János (1695-1744) felsősajói rektor.
2. Sztehlo I. András (1718-1775) ennek a felsősajói rektornak volt a fia, és több felvidéki szolgálati hely után a Pest megyei Pilisre került. Megválasztották a pest-békési egyházmegye esperesének. Ez az esperesség akkor magába foglalta még az egész Alföldet, egészen a török határig. A pilisi egyházat 1721-ben a Felvidékről odatelepített szlovák hívek alapították. Eleinte fatemplomuk volt, majd még Sztehlo I. András szolgálata alatt helyezték el a téglából épült templom alapkövét. Az ő fia volt
3. Sztehlo II. András (1752-1818) petrováci (magyarul Petrőc, Bács megye) esperes. 1783-ban választották meg a petrováci, szintén a Felvidékről származó szlovák hívek. Ő volt az első lelkészük, és 1791-ben pedig ő lett - a pest-békési egyházmegyéből kivált - bács-szerémi egyházmegye első esperese, és a Délvidéken jelentős egyházszervezési missziót teljesített. Fia
4. Sztehlo I. János (1787-1868) szintén Petrovácon volt lelkész, majd főesperes. Első fontos ténykedése az ottani templom újbóli felépítése volt. Síremléke ("Jan Sztehlo") 1990-ben még látható volt az ottani temetőben. [A síremlék még 2013-ban is látható volt, a templomban pedig a lelkész-elődök emléktáblája]. Neki három fia is a lelkészi hivatást választotta, éspedig
- 5. Sztehlo III. András (1816-1899) dobsinai és losonci lelkész, majd főesperes, végül budavári lelkész, Sztehlo Kornél apja és Scholtz Gusztáv (1842-1925) bányakerületi püspök apósa. Sztehlo III. András tevékenységéből két fontos mozzanatot kell kiemelni. Az egyiket az a kijelentése jellemzi, mely szerint "az evangélikus iskola a protestantizmus éltető eleme". A másik pedig az a körülmény, hogy a Gusztáv Adolf egylettel ő tartotta 23 éven át a kapcsolatot, ami igen jelentős segély összeget eredményezett a magyarországi evangélikus egyháznak,
- 6. Sztehlo II. János (1824-1912) eperjesi (Preov) lelkész és főesperes. Megemlítendő, hogy különös figyelemmel volt a gyámintézeti ügyekre. És
- 7. Sztehlo József (1828-1897) glozsáni (magyarul: Dunagálos, Bács megye) lelkész és bács-szerémi főesperes.
8. Sztehlo Gerő (1865-1942) [Oláhpataki (Vlachovo, Szlovákia), majd] besztercebányai (Banská Bystrica) lelkész Sztehlo II. János fia volt.
9. Sztehlo Gábor (1909-1974) Sztehlo Kornél unokája volt. Működését és áldozatos történelmi szerepét lapunk olvasói nagyon jól ismerik.
10. Sztehlo II. Mátyás (1925-1996) Sztehlo Gerő unokája volt és - mint tudjuk - büki lelkészként ment nyugdíjba.
Mind az első, mind a tizedik Sztehlo lelkész a Mátyás keresztnevet viselte.
A Sztehlo család mind a tíz lelkész tagja az eltelt 325 esztendő alatt lelkiismeretes "közkatonaként" szolgált az egyház soraiban, bárhova is szólította őket a történelmi Magyarország területén küldetésük.
Rokoni és házassági kapcsolataik révén számos más lelkészcsaládhoz (pl. Sárkány, Szeberényi, stb) is kötődtek, és sok világi családtagjuk is jelentős szerepet játszott az elmúlt, több, mint 300 év alatt.
Megemlítendő még, hogy pl. Sztehlo II. András édesanyja, Simonides Judit a gályarabságra ítélt Simonides János unokája volt, valamint, hogy Sztehlo I. János sógora, Hajnóczy Sámuel kiskéri (Bačko Dobro Polje) lelkész a Martinovics összeesküvésben halálra ítélt és kivégzett Hajnóczy József rokona volt.
A történelem viharai tehát ezt a szerteágazó nagy családot sem kímélték sem az üldöztetések idején, sem a császári önkényuralom, sem a szabadságharc alatt (Sztehlo I. János egyik fia el is esett a szabadságharcban), sem pedig a II. világháború alatt és után ...
Helytállásuk és önzetlen szolgálatuk példaképe lehet az utánunk jövő nemzedékeknek.
Áldott legyen emlékük!
Magamról csak annyit írnék, hogy a kéziratban említett Sztehlo III. András budavári lelkész és Scholtz Gusztáv püspök leszármazottja vagyok: Édesanyám Sch. Gusztáv unokája volt.
Budapest, 1996. október 15.
A fenti cikk tervezetet Asztalos Péter az Evangélikus Élet akkori felelős szerkesztőjének, Tóth-Szőllős Mihálynak szerette volna elküldeni, de erre - valószínűleg - betegsége, és 1 évvel később bekövetkezett halála miatt már nem került sor. Hálásan köszönöm Schermann Ákos megjegyzéseit, melyeket []-ek között beillesztettem a szövegbe (Asztalos György, 2021).